Pöttyös Panni kedvenc meséi

Szepes Mária

PÖTTYÖS PANNI

Kedvenc meséi

Móra Könyvkiadó

Tartalom

Szervusztok, gyerekek!

Az erdő népe

Süni sógor

Cserebere palkó

Bubu karácsonya

Télapó csodamasinája

Szervusztok, gyerekek!

Szeretitek Meseországot? És kedvelitek az erdőt, a növényeket, a kisállatokat, a felhők játékát az égen és az izgalmas kalandokat?

Én nagyon szeretem, de még jobban szeretném megosztani veletek, mert a mesék varázslatos orvosságok, gyógyító örömpasztillák.

Ezt a könyvet nektek szánom. Kedvenc történeteimből állítottam össze. Úgy válogattam őket, hogy a meséből és az életből is jusson bele elég.

Ajánlom a gyerekeknek és azoknak a néniknek és bácsiknak, akik nem egészen felnőttek.

Pöttyös Panni

AZ ERDŐ NÉPE

Pákosztos Peti az erdő szélén lakott édesapjával egy kis házikóban. A házikót apró kert vette körül.

Az édesapa erdész volt. Az édesanya már nem élt, s Peti a nap legnagyobb részét a falu tiszta, derűs napközi otthonában töltötte. Mikor véget ért a tanítás az iskolában, mindjárt átment a napközi otthonba ebédelni. Még csak első elemibe járt, de már ismerte a betűket, számokat. Erdőszéli házukat a kis kerttel olyan szépen lerajzolta, hogy rajzát a tanító néni kifüggesztette a folyosóra úgy, hogy mindenki, aki arra járt, elolvashatta az alá írt nagybetűs szöveget:

„PÁKOSZTOS PÉTER, I. A.

OSZTÁLYÚ TANULÓ DICSÉRETBEN RÉSZESÜLT RAJZA."

Peti rendes kisfiú és igen jó tanuló volt. Mindenki szerette. Nem is lett volna soha semmi baja, ha egyetlen hibája nem sodorja igen különös kalandokba. Ezzel a hibájával azonban magára haragította az erdő népét. Márpedig olyan valakinek, aki az erdő szélén lakik egy kis házikóban, barátságot kell tartania az erdő népével, különben az éjszaka sötét csendjében pöttyös kucsmájú gombaküldöncök jönnek érte, és a mesebíróság elé citálják.

Éjszakánként ugyanis Meseország mindig kiterjesztette mozgékony határait, és magába olvasztotta a halkan zúgó, magányos, titkos erdőt. S az erdő közepén ilyenkor felfakadt Meseország varázslatos meseforrása. E meseforrásból röppentek elő a csillagfényű szentjánosbogarak. Aki éjszaka egyedül járt az erdőn, az néha megpillanthatta a forrás mélyéről sugárzó csodálatos fényességet. Az ezer színben szikrázó, bűbájos hárfahangon zengő meseforrás mellett ült össze mindig a mesebíróság. S egy ilyen mesebírósági tárgyalásra idézték meg Pákosztos Petit is valamelyik késő tavaszi éjszakán. Mindjárt elárulom nektek, miért.

Amilyen könnyen állt kacagásra Pákosztos Péter szája, éppolyan könnyen gurult méregbe is. Mikor kacagott, mindenki ellenállhatatlanul vele nevetett, mert kacagása olyan ragályos volt, mint az ásítás. De ha elfogta a méreg, akkor orcája pirosra gyúlt, tekintete szikrákat szórt, se látott, se hallott, és bizony vaktában nekiment mindennek, ami az útjába került. Repült a kisszék, ugrott a macska, vinnyogva futott a kutya a lába elől, de még a kiscsibék is felmenekültek a fákra, ha Petire rájött a bolondóra.

Lehet persze, hogy a tavasznak is része