Everand Logo

Welcome to Everand!

  • Discover millions of ebooks, audiobooks, and so much more with a free trial

    Only $11.99/month after trial. Cancel anytime.

    Drágakövek tava - kínai mesék
    Drágakövek tava - kínai mesék
    Drágakövek tava - kínai mesék
    Ebook106 pages1 hour

    Drágakövek tava - kínai mesék

    By Fapadoskonyv.hu Kiadó

    ()

    Read preview

    About this ebook

    A mesék szerves részét képezték a mindenkori kínai kultúrának, amely az ország határain túl is más népek műveltségére is hatással volt évezredeken keresztül. Legendák, vallási hiedelmek, történelmi események, vagy sok esetben hivatásos írástudók történetei váltak nép-, népies mesékké. Kötetünkbe több mint egy tucatnyit válogattunk ezek közül, melyek G. Beke Margit és Tokaji Zsolt átdolgozásában olvashatók.

    LanguageMagyar
    PublisherFapadoskonyv.hu Kiadó
    Release dateDec 10, 2013
    ISBN9789633441428
    Drágakövek tava - kínai mesék

    Related to Drágakövek tava - kínai mesék

    Related ebooks

    Related podcast episodes

    Reviews for Drágakövek tava - kínai mesék

    0 ratings

    0 ratings0 reviews

    What did you think?

    Tap to rate

    Review must be at least 10 words

      Book preview

      Drágakövek tava - kínai mesék - Fapadoskonyv.hu Kiadó

      DRÁGAKÖVEK

      TAVA

      Kínai mesék

      Honlap: www.fapadoskonyv.hu

      E-mail: info@fapadoskonyv.hu

      Borító: Kaposvári Franciska

      978-963-344-142-8

      © Fapadoskonyv.hu Kft.

      © G. Beke Margit jogutódja, Tokaji Zsolt

      MESE A SZEGÉNY

      IFJÚRÓL ÉS A BOSZORKÁNY LÁNYÁRÓL

      Sziklás, vad hegyek között, szalmafedeles kicsiny kunyhóban éldegélt egy öregember a három fiával. Az öreg minden áldott nap elment a hegyekbe rőzsét szedni. Egyszer, mikor megint az erdőt járja, látja, hogy egy asszony ül a tisztáson, és magában sakkozik. Fehér ruhájáról mindjárt tudta, hogy gyászol. Az ember maga is szeretett sakkozni, közeledett hozzá, és sajnálattal, érdeklődéssel figyelte.

      – Nem ülsz le velem egy játszmára? – kérdezte az asszony.

      – Mért ne? – felelte ő, és leült vele szemközt.

      – De mi legyen a tét?

      – Én a fámat teszem fel.

      – Ne azt. Merthogy nekem nincsen fám, amit feltegyek. De van-e gyereked?

      – Három fiam van – felelte a favágó.

      – No, az éppen jó – örvendezett az asszony. – Nekem meg három lányom van. Ha te nyersz, elküldöm a három lányomat a fiaidnak, feleségül. Ha meg én nyerek, hát te küldöd a három fiadat az én házamba, vőnek.

      Az ember elégedetten simogatta a szakállát.

      – Az ám, így már jó lesz. Kezdhetjük.

      Játszottak, de a favágó folyvást veszített. Végtére felállt az asszony, és egy sötét sziklavölgyre mutatott.

      – Látod azt a völgyet? Ott lakom én a lányaimmal. Oda küldd el holnap a legidősebb fiadat. Három nappal később pedig a középsőt és újabb három nap múlva a legkisebbet.

      Azzal sarkon fordult, és indult a völgy felé. Az öreg sem szedett több fát, egyenest hazaballagott, és mindent elbeszélt a fiainak. Azok örültek, hogy feleséget szerzett nekik az apjuk.

      Másnap elment a legidősebb fiú, és három nappal azután a középső.

      Utoljára felkerekedett a legkisebb is. Megy-mendegél sűrű erdőn, sziklás hegyeken át, egyszer csak szembejön vele egy hófehér szakállú szent ember.

      – Hová, merre, édes fiam? – kérdi.

      – Ott, abban a sötét sziklavölgyben lakik egy özvegyasszony a három lányával, ahhoz megyek, vőnek. A két bátyám már elment – felelte a fiú.

      Az öreg szomorúan sóhajtott:

      – Nem özvegyasszony az, fiam, hanem gonosz boszorkány. Nincs is neki több lánya egynél, az is csak mostohalánya. De ezzel a hazugsággal már sok szegény legényt tőrbe csalt. A két bátyád sem él már. Az öregebbiket az oroszlánok falták fel a külső kapu előtt, a kisebbet meg a tigrisek, a második kapuban. Áldd a szerencsédet, hogy velem találkoztál.

      Kivett az inge alól egy vasból cseppentett gyöngyöt, és így folytatta:

      – Ezt vesd oda majd az oroszlánoknak.

      Aztán még egy vaspálcát is adott neki, hogy azt a tigrisek elé dobja.

      – És még valamit kell tenned. Eriggy le ide a patakhoz, a barackosba, és vágj egy jó hosszú ágat. Mikor majd a harmadik kapuhoz érkezel, azzal érintsd meg. Így bejuthatsz, de máskülönben soha, míg világ a világ.

      A fiú zsebre tette a gyöngyöt meg a pálcikát, megköszönte a szent embernek a segítséget, aztán lement a patakhoz, vágott egy erős barackágat, és folytatta útját. Hogy a sziklavölgyhöz közeledett, mindjárt megpillantotta a nagy házat. A külső kaput csakugyan oroszlánok őrizték, de mikor a vas gyöngyszemet elébük dobta, játszadozni kezdtek, és nem bántották. A második kapuban odadobta a vaspálcikát a tigriseknek, és míg azzal játszadoztak, szépen továbbment. De a harmadik kapu zárva volt. Fogta hát a hosszú barackágat, a hegyével megérintette – abban a pillanatban lezuhant a tetőről egy ezerfontos vaskolonc, s a kapu kinyílt. Ha meg nem fogadja a remete tanácsát, és puszta kézzel próbálja betaszítani a kaput, a nehéz kolonc agyonvágta volna.

      A boszorkány éppen ott ült az első szobában, és varrogatott. A zajra kinézett, s mindjárt tudta, hogy az ifjú, aki belép az ajtón, a favágó harmadik fia. Bosszankodott magában: „Ejnye, hogy tudott ez épségben keresztüljutni a három kapun?" De nem mutatta bosszúságát, inkább örömet színlelt.

      – Te vagy az? Éppen jókor jössz, fiam. Van még egy véka lenmagom. Vesd el, kérlek, itt a ház mögött a lenföldön. Aztán, ha visszajöttél, megüljük a lakodalmat. Látom, esőre áll, azért siettetlek.

      Csakugyan fekete, fellegek borították az eget, az ifjú hát fogta a vékát, és kiment vetni. De mikor a gazos földet meglátta, nagyon elszomorodott. „Hisz ide eke kéne, meg két jó ökör, ki tud anélkül ilyen gyomos földet felszántani, bevetni!" Kirángatott pár szál gazt, csak úgy próbaképpen, aztán csüggedten a maggal teli vékára hajtotta fejét, és elaludt. Esteledett már, amikor felébredt. Egyszer csak látja, hogy egész falka apró disznó szalad oda. Orrukkal túrják, túrják a földet, kihúzkodják a sok gizgazt, és szépen eltakarítják. Most már egykettőre elvetette a lenmagot, megköszönte a disznóknak a segítséget, és visszament az özvegyasszonyhoz.

      – No, mi az, tán bevetetted a földemet?

      – Be én.

      – Ejnye, mért nem nézed az eget? Ki vet ilyenkor lent? Egy tenyérnyi felhő nem sok, annyi sincs. Eső nélkül hogy eredjen meg a mag? Szedd össze hamar, amit elszórtál, de mindet ám, egy szem se hibázzon! Ha végeztél, megtartjuk a menyegzőt.

      Az ifjú ajkába harapott, de nem ellenkezett. Fogta az üres vékát, és kiment a lenföldre, kezdte felszedegetni a szemeket a fényes holdvilágnál. Alig egyet-kettőt talált, azt is csak hosszas keresgélés után, dereka hamar belefájdult a hajlongásba. Ahogy nagy búsan felpillant, és körülnéz, hát látja, hogy ezer meg ezer hangya mászik ott, hordják a lenmagot a vékába, míg csak színig meg nem telik. Megköszönte a hangyáknak a segítséget, fogta a vékát, és hazavitte az asszonynak.

      – Összeszedted mindet?

      – Össze én.

      – Akkor most feküdjünk le, biztosan fáradt vagy – mondta az asszony.

      De másnap reggel megint kitalált valamit.

      – Én most elbújok. Ha megtalálsz, tiéd a lányom. Ahogy kimondta, már el is tűnt, híre-nyoma se volt. Az ifjú meg keresi, kutatja mindenfelé a házban. Egyszer csak hallja, hogy szólnak hozzá a magasból:

      – Mostohám barackká változott. Eriggy hátra a kertbe, ott látsz majd egy fát szorosan a falnál, azon egy barackot, amelyiknek fele piros, fele zöld. A piros fele az arca, a zöld meg a háta. Harapj bele az arcába, s tüstént visszaváltozik.

      Az ifjú felnézett, és meglátott egy lányt – ruhája tengerzöld, orcája halványpiros, olyan volt, mint a nyíló lótuszvirág. Mindjárt tudta, hogy a boszorkány leánya, fülig vörösödött, és kiszaladt a kertbe. Hamar megtalálta a barackfát a falnál és rajta a fele piros – fele zöld barackot. Leszakította, beleharapott a piros felébe, és aztán egy kőre dobta. Abban a szempillantásban előtte termett a boszorkány.

      – Ejnye, vőm uram, majdhogy össze nem törtél a kövön! – korholta. Arcáról csak úgy folyt a vér.

      – Honnan tudhattam volna, hogy te vagy a barack? – mentegetőzött az ifjú.

      A boszorkány hátat fordított, és elmenőben még odavetette neki:

      – Hozz a lányomnak a Sárkánykirály palotájából egy fehér nefritkő ágyat, aztán megüljük a lakodalmat.

      Szegény fiú csak állt ott a kertben, mint akit fejbe kólintottak. Egyszer csak odajön hozzá a lány, és megkérdi, min gondolkodik olyan erősen?

      – Mostohád most meg azt kívánja, hogy hozzak el a Sárkánykirály palotájából egy nefritkő ágyat. De hogy mehet el halandó ember a tenger fenekére, a Sárkánykirályhoz!

      – Ó, az nem nagy dolog. Nesze, adok neked egy aranyvillát, ezzel csak egy vonást húzol a tengerre, és kettéválnak előtted a habok, oda mehetsz, ahová tetszik.

      A fiú elvette az arany villát, lesietett

      Enjoying the preview?
      Page 1 of 1