Országos Tudományos Diákköri Konferencia

Drogfüggés és felépülés családdinamikai

megközelítése
A másodfokú változás jelentősége

Jelige: Berlin

2010
Tartalom

1. Bevezető .............................................................................................. 3
2. Elméleti háttér
2.1. A rendszerszemlélet .............................................................. 5
2.2. Az életciklusok ...................................................................... 7
2.3. A strukturális modell ............................................................. 8
3. A drogfüggés kialakulása a család kontextusában
3.1. Az egészséges családok jellemzői ........................................ 10
3.2. Diszfunkcionális családok és a „drogos” családmodell ........ 11
3.2 a) A diszfunkcionális családok jellemzői........................ 11
3.2 b) A „drogos” családmodell ............................................ 12
4. A drogfüggés funkciói
4.1. A transzgenerációs dinamika jelentősége .............................. 16
4.2. A drogfüggés funkciójának megjelenése a családon belül .... 17
5. Megakadás a családi életciklusok között ........................................... 19
6. Játszmák a drogfüggő családjában ...................................................... 20
7. A másodfokú változás jelentősége
7.1. A felépülés útjára lépve ........................................................ 23
7.2. Élet a terápia után .................................................................. 30
8. Összefoglalás ...................................................................................... 32
Irodalom .................................................................................................. 34

2
 1. Bevezető

Vajon miért válik gyakorlattá az, hogy egy sikeres, rehabilitációs intézetben elvégzett
terápia után a drogfüggő végleg elköltözik otthonról? Miért esik gyakran vissza az, aki mégis
hazaköltözik? Miért érzi szükségesnek sok felépülő, hogy családjától akár több száz kilométer
távolságra igyekezzen józanságát megtartani? Ilyen és ehhez hasonló kérdések motiváltak
abban, hogy drogfüggőkkel és származási családjuk vizsgálatával foglalkozzam.
A szenvedélybetegek részére fenntartott rehabilitációs intézetekben a józanodókat
többek között arra is felkészítik, hogy képesek legyenek leválni származási családjukról. Ez a
leválás értelmezhető mind lelki, mind fizikai szinten egyaránt. Kutatásomban azt a kérdést
járom körül, hogy mi áll a leválás folyamatának és az abban való elakadásnak a hátterében és
vajon miért olyan „életbevágó” kérdés ez drogfüggők esetében. Természetesen könnyen
választ adhatunk erre, ha csak megfigyeljük, hogy ezek a fiatalok gyakran 20-as éveik végén,
30-as éveik elején vannak, így a családtól való leszakadás értelme és szükségessége a józan
szemlélő számára nem kérdéses. Olyan családokban viszont, ahol drogfüggőséggel
találkozunk, általában súlyosan diszfunkcionálisan működő rendszerrel állunk szemben. A
családi életciklusok vizsgálata fontos részét képezi dolgozatomnak, hiszen sok esetben
megfigyelhető, hogy a drogprobléma megjelenése az életciklusok közötti váltásokhoz
köthető. A család nem képes megfelelő hátteret biztosítani arra, hogy tagjai sikeresen
újradefiniálják a családi viszonyokat és önmagukat annak megfelelően, ahogy ezt az adott
családi életciklus megkövetelné.
Kutatásomban heroinfüggők származási családjait kívánom vizsgálni, azok működését
és struktúráját elemezem, különös tekintettel a felépülés folyamatára. A család vizsgálatát
rendszerszemléleti alapokra helyezem, úgy gondolom ezen elméleti háttér használatával
árnyalt képet kaphatunk a család működési mechanizmusairól. A családterápiás iskolákból
ismert irányzatok közül a strukturális családterápiás iskola alapfogalmait és alapelveit hívom
segítségül. A rendszerszemléleten túl ennek az irányzatnak a fogalmaival kívánom leírni a
heroinfüggő származási családját.
A strukturális irányzatra jellemző, hogy a családban megjelenő diszfunkcionális
viselkedést az egész családra általában jellemző tünetként értelmezi, vagyis az egyén
patologikus viselkedése azt jelzi, hogy a családban valami nem megfelelően működik. A
lineáris kauzalitás helyett ökológiai szemlélettel közeledik a viselkedészavarokhoz. Az

3
elmélet szerint a tüneti viselkedés legfontosabb oka a diszfunkcionálisan működő családi
struktúra. A strukturális családterápiás iskola alapelveit eredménnyel használhatjuk
drogfüggők családjának, vizsgálatában, hiszen ezeknél a családoknál nagyon gyakran
strukturális diszfunkciókat fedezhetünk fel. 1
A téma pontosabb megértése érdekében önálló kutatást végeztem, melyben józanodó
heroinfüggőkkel készítettem mélyinterjúkat. Interjúalanyaimat hólabdás mintavétel útján
kutattam fel, mintám hét férfi józanodót tartalmaz. Ezen interjúkban elsősorban a családról és
a józanodás nehézségeiről kérdeztem a felépülőket. Az interjú két részből állt. Az első rész
annyiban strukturált, hogy egy kérdés hangzott el részemről: „Kérlek, mesélj nekem a
családodról!” Ezek után hagytam, hogy mindent mondjon el, amit fontosnak gondol. A
beszámoló befejezése után következett az interjú második, strukturálatlan része, melyben
minél több kérdéssel igyekezetem érthetővé tenni magam számára az egyes családi
viszonyokat, interakciókat, illetve a felépülés körülményeiről, a felépülés alatt/után a
családdal való kapcsolatról is kérdéseket tettem fel. Az interjúk időtartama 60 és 120 perc
közé esett. Dolgozatom során részleteket közlök az elkészült interjúkból. A történetek azon
kívül, hogy színessé, érzékletessé tették a szakirodalomban olvasottakat, alá is támasztották,
és így hitelessé tették azokat. Az elmélet és az interjú részletek felváltva követik egymást,
nem különülnek élesen el egymástól, hiszen egy-egy beszámolórészlet találóan mutatja be,
hogyan jelenik meg az elmélet a gyakorlatban.
Interjúalanyaim mindegyike valamely Baranya megyei rehabilitációs intézményben
kezdte (újra) felépülését. Átlagosan 3-4 éve nem használnak semmilyen szert, az interjú
napján betöltött absztinenciájuk időtartamát az egyes idézetek végén jelzem. Józanságuk
megtartása érdekében többen közülük az NA, Narcotics Anonymous – Névtelen Drogfüggők
önsegítő közösség tagjai. Eredeti nevüket anonimitásuk megőrzése érdekében kitalált
nevekkel helyettesítettem.

1
Telkes (1982): pp 16-18.

4
 2. Elméleti háttér
2.1. A rendszerszemlélet

A következőkben a rendszerszemlélet sajátosságaival kívánok foglalkozni. A

rendszerszemlélet lényege, hogy a jelenségeket, egyéneket nem önmagukban, hanem
egymással és környezetükkel összefüggésben vizsgálja. Az egyént (jelen esetben a drogfüggő
személyt) ennek megfelelően nem csupán intrapszichés folyamatai, pszichológiai jellemzői
alapján vizsgálom a tanulmány során, hanem a családi viszonyrendszer tükrében. A családot
egységes egészként, rendszerként szemlélem, az egyént pedig ennek a rendszernek a
résztvevőjeként. A vizsgálódás középpontjában nem az egyén, hanem a család áll. Ez azon a
szemléleten alapszik, miszerint az emberek viselkedése folyamatosan hat és visszahat
egymásra, tehát ha egy egyént a környezetével összhangban vizsgálunk, részletesebb képet
kaphatunk róla.2 A család pszichológiai egység, és ebben a kölcsönösen egymásra ható
családtagok rendszere megteremti az egyének fejlődésének a feltételét.3 Tehát, ha a család
megfelelően működik, azon túl, hogy kielégíti a családtagok biztonságigényét, biztosítja a
fejlődés lehetőségét is. Időnként ebben zavarok keletkeznek. A diszfunkcionalitás és a
családban ennek nyomán kialakuló deficitek dolgozatom központi témáját képezik.
A rendszerszemlélet hozadéka, hogy nem keresünk bűnösöket a családban, így
elkerülhető a bűnbakképzés jelensége. A különböző devianciák a családon belül (mint például
a szenvedélybetegségek) nem egy-egy személy, családtag hibájaként jelennek meg, hanem
egy ok-okozati háló részeként. Ilyen módon a rendszerelvű megközelítés lehetővé teszi a
megértést és az együttérzést.4 Nem feledkezhetünk meg természetesen az egyéni
felelősségvállalásról sem. A drogfüggésből felépülő személynek tisztában kell lennie azzal,
hogy nem teheti felelőssé családját a szenvedélybetegségéért. Józanodó függőknél ez az
egyéni felelősségvállalás jobb esetben meg is történik. A józanodás alapvető része az egyéni
felelősség felismerése, de dolgozatomban ezzel a pszichológiai folyamattal nem kívánok
foglalkozni.
A rendszerszemléletű megközelítést alkalmazva az okságról alkotott fogalmainkat is
felül kell vizsgálni. A rendszerszemléletű vizsgálódásban nem elég csupán okokról és

2
Dallos – Procter (1989): p 29.
3
Székely (2003): p 13.
4
Kelemen (2001): p 43.

5
okozatokról beszélnünk. A lineáris okságot fel kell váltani a cirkuláris okság fogalmával,
vagyis az okok és okozatok ebben a metódusban kört alkotnak.

Ezt egy rövid példán keresztül szeretném bemutatni. A testvérpár veszekedik játék
közben. A báty azért nem adja oda a játékot húgának, mert ő mindig megkarmolja. A húg
viszont azért karmolja meg bátyját, mert ő sosem akarja neki odaadni a játékot. Egyszerű ok-
okozati gondolkodásunk nem vezet eredményre, hiszen a báty és húg viselkedésének oka
egyszerre jelenik meg. A báty azt mondja, hogy odaadná a játékot, ha húga nem karmolná
meg, a húg pedig nem karmolna, ha bátyja odaadná a játékot. Az ok és az okozat sokkal
inkább kört, mint egyenes vonalat alkot. Mindkét szereplőnek szerepe van abban, hogy az
általuk létrehozott interakciós viszony létrejött, az egyik cselekvés a másik fenntartójává válik.

A család rendszerszemléletű megközelítésének másik alapfogalma a homeosztázis. Ez a

fogalom azt a folyamatot írja le, amikor egy rendszerben az egyes részekben történő változás
a rendszer többi tagjának a változását okozza annak érdekében, hogy a fennálló egyensúly
megmaradjon. Minden családban létezik egy egyensúlyi rendszer, minden család
meghatározott interakciós mintázatok alapján működik. Ha ettől valamely tag eltér, akkor a
többiek viselkedése úgy fog megváltozni, hogy a megszokott egyensúlyi állapot
megmaradjon. A homeosztázis az a dinamikus egyensúly, melynek megbomlása a
5
családtagok visszarendeződési törekvéseit váltja ki. A felépülési szakaszban ez jelentős
problémát jelent, hiszen e szerint a család ahelyett hogy támogatná, inkább visszatartja a
szenvedélybeteg változását. Itt érhető tetten az, hogy a felépülő és a család céljai ellentétesek
egymással. A családban egyedülálló kényszerítő erők léteznek. A kohézió erősítése érdekében
kialakulnak jellemző szerepek és funkciókat meghatározó szabályok. A család ellenáll a
változásnak és krízis esetén az ismerős mintákat helyreállító manőverbe kezd. 6
A családok tagjainak viszonyrendszere igencsak bonyolult. Ezt könnyebben
áttekinthetjük, ha a családot alkotóelemeire bontjuk. A családon belül megfigyelhetjük két
(diád), illetve három (triád) ember viszonyát. 7
A diádikus viszonyokat vizsgálhatjuk aszerint, hogy a kapcsolat szimmetrikus, vagy
komplementer-e. Szimmetrikus kapcsolat esetében a hangsúly az egyenlőség létrehozásán és
fenntartásán van. Lényege, hogy a pár tagjai ugyanúgy viszonyulnak egymáshoz és ugyanúgy

5
Tóth (1989): p 252.
6
Goldenberg (2008a): pp 3-6.
7
Dallos – Procter (1989): p 31.

6
reagálnak különböző helyzetekre és hasonló érzéseik vannak. Komplementer viszony
esetében a diád tagjainak kétféle viselkedése kiegészíti egymást, egyik viselkedése a
másikénak kontrasztja. Vagyis pl. ha az egyik hallgat, a másik tanítja valamire. Ritkán fordul
elő, hogy két ember kapcsolatát tisztán figyelhessük meg, hiszen a legtöbb esetben egy
harmadik fél is bekapcsolódik a viszonyrendszerbe.
A triádok kapcsolata már bonyolultabb. Három személy között különböző interakciós
lehetőségek vannak. Stabil helyzetnek tekintjük, amikor mindhárom személy egyetért
egymással. Ezen kívül azt, mikor egy pár egyetért egymással abban is, hogy nem értenek
egyet a harmadik féllel. Instabil helyzet az, amikor a triád mindhárom tagja konfliktusban áll
egymással. A másik instabil elrendezés az, amikor a pár konfliktusban áll egymással,
miközben pedig egy harmadik féllel egyetértenek. 8
Olyan családokban, ahol szenvedélybetegség fordul elő, ezeknek a diádikus és triádikus
viszonyoknak a zavarával találkozunk, vagyis megbomlik az egyensúly az anya-apa-gyermek
hármasában, sokszor instabil viszonyok alakulnak. Ennek elemzésére is sort kerítek
dolgozatomban.

2.2 Az életciklusok

Az eddig leírtak alapján úgy tűnik, mintha a család egy statikus rendszer lenne. Ez nem
igaz, hiszen a család rendszere kapcsolatban áll mind a külvilággal, mind pedig a családtagok
változásaival is. A családtagok szükségszerűen változnak, hiszen minden egyes életkor más-
más feladatokat állít az egyén és így a család elé is.
Ennek alapján ugyanúgy, mint az egyén életében, a család életében is meg kell
különböztetnünk életciklusokat. Haley a következő szakaszokra bontotta a családok életét: 9
1. az udvarlás időszaka
2. a házasság korai szakasza
3. az első gyermek születése, s a vele járó törődés szakasza
4. a házasság középső szakasza, a gyermekek iskoláskora
5. a gyermekek „kirepülése a fészekből”
6. a nyugdíjaskor és öregkor
7. a halál és a veszteségek időszaka

8
Szabóné (2004): p 32.
9
Dallos – Procter (1989): p 35.

7
A Gombrick – Graham féle többgenerációs életút-spirál modell még árnyaltabb képet ad a
családok időbeni változásairól.10 A változásokat egy spirálon keresztül érzékelteti, vagyis az
egyik generáció életében bekövetkező változás hatással van a másik generációra is. Például,
ha a családban megszületik az első gyermek, a házastársaknak szülővé, a házastársak
szüleinek pedig nagyszülővé kell válnia. Megváltoznak az eddigi családi viszonyok, új
szerepet kell megtanulniuk és azzal azonosulniuk, újradefiniálni önmagukat és családi
viszonyaikat egyaránt. Ez nem mindig megy gördülékenyen, sokszor nehezen váltanak
szerepet az egyes családtagok. Az egyik jellemzően kritikus időszak az, mikor a serdülő eljut
a leválás időszakába. Ezt követi az az életciklus, mikor a fiatal felnőttet ki kell engedni a
családból, vagyis a „fészekelhagyás” időszaka. Ez kritikus időszak mind az egyének, mind
pedig az egész család életében, hiszen a gyermeknek saját felnőtté válásával kell
megküzdenie, a szülőknek pedig azzal, hogy egyedül maradnak, nem kell ezentúl olyan
intenzitással gondoskodniuk a gyerekről, egyedül maradnak saját problémáikkal. A család
fejlődése minden életszakaszban egy fontos feladatot teljesít. Ha nem sikerül átlépni egyik
életszakaszból a másikba, az problémába ütközhet és a családban tünetek jelennek meg. A
heroinfüggőség egyéni okai mellett a családi háttér okait is fellelhetjük. Belső konfliktusok
jelzik, ha a család „elakad” az életciklus szakaszai között. E jelenség előfordulását jellemző
módon azonosíthatjuk a heroinfüggők családja esetében. Az egyik fázisból a másikba való
átlépés elakadása, annak elemzése képezi dolgozatom lényegi részét.

2.3. A strukturális modell

A strukturális modell11 szerint a család jóllétének fontos feltételei a következők:

1. a családi rendszer teljessége
2. a család hierarchikus szerveződésének kihatásai
3. az alrendszerek kölcsönösen függő működése

A család jó működésének további ismérve, hogy a család struktúrája rugalmasan követi az

életciklusok változásait és képes megteremteni a stabilitás és a változás közti egyensúlyt. A
hibásan működő családi rendszerek jellemzője, hogy nem elég rugalmasak, amikor szerkezeti
változáson kell átesniük. A jól működő családokban képesek módosítani a struktúrán a külső
és belső változásokhoz rugalmasan alkalmazkodva.
10
Goldenberg (2008a): pp 41-43.
11
Goldenberg (2008b): pp 116-131.

8
 A strukturális irányzat képviselői úgy gondolják, hogy az egyén diszfunkcionális
viselkedése (amely a rossz családi struktúrából ered) akkor tud megváltozni, ha megváltoznak
a családi tranzakciók kontextusai. A családi struktúra megváltozásával az családtagok
pozíciója is megváltozik.
A strukturalisták figyelmének középpontjában az áll, hogy hogyan hatnak egymásra egy
rendszer összetevői, és hogyan érhető el az egyensúly, a homeosztázis. Ezen elmélet szerint a
tünetek akkor olthatóak ki, ha a családban strukturális változás történik. Ennek ellenállnak a
családi struktúrák, hiszen ha egy ilyen minta egyszer stabilan megalapozódik, önfenntartóvá
válik és ellenáll a változásnak. A családtagok között kialakult játszmák szabályai és az általuk
diktált viselkedési módok a családi struktúra részévé válnak és biztosítják annak
fennmaradását. Ez a stabil állapot addig tartható fenn, amíg a családon belüli és kívüli
változások nem keltenek feszültséget és egyensúlytalanságot a rendszeren belül. A családnak
megfelelő rugalmassággal kell rendelkeznie ahhoz, hogy képes legyen újrarendezni
viszonyait.
A családok alapvető funkcióikat alrendszerekbe szerveződve gyakorolják. Ezen
alrendszerek gyakran hierarchikusan rendeződnek és egymással valamilyen módon
együttműködnek, egymásra hatással vannak. Egy személy több alrendszer tagja is lehet, és
ezekben különböző pozíciókat foglal el. Az alrendszereket határok választják el egymástól és
ezeken a határokon múlik a többi alrendszerrel való viszony. Legalapvetőbb a házastársi, a
szülői és a testvéri alrendszer. A családi struktúra stabilitása szempontjából nagyon fontos a
házastársi alrendszer minősége, az, hogy a szülők hogyan képesek szerepeiket a család
aktuális élethelyzetéhez igazítani. Ahogy fejlődik, növekszik a gyerek, úgy kell mindig újfajta
reagálási módokat kialakítani a szülőknek. A szülők viszonya a család jóllétének alapját
képezi, ezért nagyon fontos kérdés, hogy a szülők hogyan képesek ápolni kettejük kapcsolatát
úgy, hogy közben a gyerekeik által kijelölt feladatoknak is eleget tesznek.
A család vizsgálatának fontos részét képezik a különböző alrendszerek közti határok,
vagyis az, hogy mennyire megengedett az alrendszerek közti átjárhatóság. A jól működő
rendszerhez fontos ezen határok rugalmassága. Valamilyen diszfunkciót jelöl az, mikor a
határok túlságosan átjárhatóak, nem jól láthatóak, egybemosódnak, vagyis diffúzak, illetve
problémás ennek az ellenkezője, mikor túl merevek, szinte átjárhatatlanok, rigidek.
Heroinfüggők származási családjában gyakran megfigyelhető a családi struktúrák zavara,
ezért ez a modell kitűnően alkalmas arra, hogy rajta keresztül vizsgáljuk meg ezeket a
családokat.

9
 3. A drogfüggés kialakulása a család kontextusában
3.1 Az egészséges családok jellemzői

Dolgozatom alábbi részeiben részletesen ismertetni fogom az ópiátfüggők

diszfunkcionálisan működő családi struktúráját. Ehhez azonban fontos megismernünk az
egészséges családok működésének általános jellemzőit annak érdekében, hogy legyen mihez
hasonlítani a diszfunkcionalitást.
Hoyer Mária nyomán az egészséges család működésének jellemzői a következőek: 12
- A család világosan meghatározott értékrend szerint próbál élni.
- A család képes arra, hogy rugalmasan, lassan, folyamatosan lépjen át az egyes családi
életciklusokba.
- Képesek konfliktusaikat megfelelő módon kezelni, kerülik a bűnbakképzést.
- A család egyes tagjai kimutathatják érzéseiket, indulataikat. Ezeket meg is tudják
beszélni egymással.
- A család életében vannak rituálék, melyek gyakran az egyes életciklus-változásokhoz
kötődnek.
- Támogatják egymást érzelmileg.
- A családtagok mind egymást, mind saját magukat képesek tisztelni.
- A kölcsönös bizalom megléte lehetővé teszi, hogy kiadják magukat egymásnak.
- A feladatok és a felelősség egyaránt megoszlik a tagok között. Mindenkinek van
feladata.
- A kommunikáció nyílt, egyértelmű, a tagok között nincs szükség „közvetítőre”.
Minden családtag véleménye fontos.

Egy mondatban összefoglalva: „… egy család működését akkor tekinthetjük egészségesnek,

ha az értékrendjük világos és valamennyi családtag fejlődését elősegíti azáltal, hogy az
életben adódó természetes és váratlan változásokra képesek úgy reagálni, hogy a rendszer
stabil marad.” 13

12
Hoyer (2010): pp 91-92.
13
Hoyer (2010): p 92.

10
 3.2 Diszfunkcionális családok és a „drogos” családmodell

Ha hosszan tartó, kényszeres, súlyos problémát okozó droghasználat alakul ki, annak
hátterében szinte mindig diszfunkcionálisan működő családot találunk.14 Ezen családok nem
egészségesek és ahelyett, hogy segítenék a családtagok fejlődését, az egyéni életciklusok
közötti átlépést nemhogy megkönnyítik, sokkal inkább nehezítik azt.
A következőkben röviden összefoglalom, általánosságban mit is értünk diszfunkcionálisan
működő családon.15

3.2 a) A diszfunkcionális családok jellemzői

A diszfunkcionális családokra jellemző, hogy a határok sérültek és kaotikusak. Vagy

diffúzak, vagy rigidek, nehezen lehet kiigazodni közöttük. A szerepek inadekvátak,
felcserélődnek felnőtt és gyermeki szerepek. Az alrendszerek felcserélődnek, egészségtelen
koalíciók alakulnak ki, pl. anya és fia között. A gyerek és az ellenkező nemű szülő közötti,
párkapcsolati intimitási szinten mozgó kapcsolat gyakran a másik szülő kirekesztése árán
valósul meg. A strukturális családterápiás irányzat által oly fontosnak tartott alrendszerek
közötti hierarchia így súlyosan sérül. Az egészségtelenül működő családokban a
kommunikáció is őszintétlen, felszínes. A család tele van titkokkal, melyekről nem lehet
beszélni, és érinthetetlen mítoszokkal, melyek arra szolgálnak, hogy elfedjék a titkokat és
hamis biztonságérzetet adjanak a családtagok számára. Ennek jó példája a „mi jó család
vagyunk” jelmondata, melyhez a tagok görcsösen ragaszkodnak és igyekeznek mindent
megtenni, hogy fenntartsák a „jó család” látszatát.
A családban kiismerhetetlen, ellentmondásos érték- és szabályrendszer uralkodik, mely
belső feszültséget okoz a tagokban. Ennek enyhítésére alkalmasak a különböző pszichoaktív
szerek. A felelősség megosztása eltérő és kiegyenlítetlen, ez szintén a családtagok
bizonytalanság érzetét növeli. Az érzelmek kifejezése gátolt és szegényes, a negatív érzelmek
túlsúlyát és az igazi, pozitív érzelmek hiányát tapasztalhatjuk.
Ezekben a családokban a hamis biztonság érzetét az állandósághoz való ragaszkodás és a
változásoktól való félelem jelenti.16 A változás lehetősége szorongást ébreszt a család

14
Kállai (1996): p 58.
15
Komáromi (2009a): pp 105-106.

11
tagjaiban, így a homeosztázis fenntartására való törekvés különös intenzitással jelenik meg.
Hiányzik a család egészséges rezilienciája, mely elősegíti a családtagok fejlődését és a család
folyamatos, az életciklusoknak és a külső körülményeknek megfelelő változását.

3.2 b) A „drogos” családmodell

A szakirodalom és az elkészített interjúk alapján is körvonalazódnak a megfigyelő

számára olyan tipikus jegyek, melyek a drogfüggő családjára vonatkoznak. Ezek nagyon
gyakran tiszta formájukban jelennek meg, időnként azonban csupán egy-egy vonással
találkozhatunk a beszámolók alapján. A valóságot természetesen nehéz skatulyákba rakni,
mégis kirajzolódik egy tipikus „drogos” családmodell. Ennek ismertetéséhez Demetrovics
Zsolt modelljét hívom segítségül.17
Fontos megemlíteni, hogy a droghasználó személyek nem képeznek egységes csoportot a
társadalmon belül. A droghasználók csoportosítása több szempont szerint is lehetséges.
Egyrészt alkalmazhatjuk a használat gyakorisága szerinti csoportosítást, mely alapján az
alkalmi fogyasztókat kell elkülöníteni a rendszeres droghasználó, függő személyektől. Jelen
dolgozatban kizárólag függő személyekkel és az ő családjukkal kívánok foglalkozni.
A másik lehetséges tipizálási mód a kábítószerek fajtái szerinti megkülönböztetés. A
drogokat feloszthatjuk hatásuk szerint is. Ezek mögött a hatások mögött különböző
motivációk és ezzel összefüggésben különböző családi környezet húzódik meg. Nem
elhanyagolhatóak természetesen az egyéni, pszichológiai tényezők sem, de ezek is a családon
belül formálódnak, annak intenzív hatása van rájuk.18 Nem mindegy tehát, hogy mely szert
választja valaki pszichológiai hiányai csökkentésére. Depressziója, üresség érzete enyhítésére
stimuláns szerhez nyúl, vagy éppen ellenkezőleg, feszültségeit, kétségeit valamely nyugtató
hatású szerrel igyekszik kompenzálni.
A szakirodalomban a legtöbb kutatás,19 és ennek eredményeképpen a legtöbb adat az
ópiáthasználókról és családjaikról szól, én is ezzel a csoporttal kívánok foglalkozni. A tipikus
„drogos” családmodellben a kétszülős minta a jellemző.20 Illetve, ha az édesapa kilép a
családból, sokszor nevelőapa jön a helyére.

16
Komáromi (2009a): p 107.
17
Demetrovics (2007a): pp 63-67.
18
Mándi (2008): p 73.
19
Demetrovics (2007b): p 13.
20
Demetrovics (2007b): pp 15-17.

12
 A heroinhasználók családjában kulcsfontosságú szereplőként jelenik meg az édesanya. A
függő és az anya kapcsolata rendkívül szoros, már kisgyermekkortól kezdve. Az anya sok
esetben a munkáját is otthagyja, hogy gyermekét otthon nevelje.
Az édesanya igen gyakran tele van szeparációs-individuációs szorongással, melyet a
gyermekével ápolt szoros viszonnyal igyekszik enyhíteni. Ez a szeparációs-indviduációs
szorongás az édesanya hideg, sivár érzelmi életű származási családjából ered. A rossz családi
körülmények elől menekülve a korai zárást választja. Házasságba, gyermekvállalásba
menekül, miközben saját felnőtté válása még megoldatlan. Sokszor kiderül, hogy a
gyerekvállalás mellett az anya egyedül döntött, az apa nem vett részt ebben a döntési
folyamatban.21

„Hát nem tudom, az ő apja elég gázos (mármint az anyáé – a szerző), full alkoholista
volt, olyan körülmények között, a két bátyja, az egyik bátyjának 13 gyereke volt, szóval elég
ilyen gázos családja volt. Aztán a bátyja gyerekei közül 5 büntetés végrehajtási intézetben
van. Gondolom neki se volt egy egyszerű gyerekkora. Korán születtünk.” (Béla, 32 éves,
heroinfüggő, 823 napja tiszta)

Az anyát sokszor túlvédőnek írták le interjúalanyaim. Ez megnyilvánulhat egyrészt a

túlságos engedékenységében is, vagyis a gyereknek az anya mindent elnéz, mindent elhisz.
Másfelől sokszor a túlzott óvása, védése a gyerek függetlenedési törekvéseinek korlátok közé
szorítást is jelenti. Az anya infantilis nevelési stratégiájának hátterében az áll, hogy
gyermekére saját vágyainak beteljesítőjeként tekint, vagyis azt a személyt látja benne, aki
által képes az érzelmi közelség élményét átélni.

„Anyukám otthon volt velünk, tőle úgy gondolom, hogy minden szeretetet megkaptunk, egy
kicsit sokat is. Ilyen fojtogató érzés volt, hogy túlságosan szeretve van az ember.” (Tomi, 33
éves, heroinfüggő, 4 éve tiszta)
„(…) a barátaimmal azért eljártam szórakozni, de meg volt szabva, hogy meddig mehetek
el. Ami elég ciki colt így serdülő korban. Hát és nagyon sok vitánk volt. Szóval nekem minden
meg volt mondva, hogy mit csináljak. Meg hogy legyen az életem, hova menjek tovább
tanulni.” (Béla, 32 éves, heroinfüggő, 823 napja tiszta)

21
Hoyer (2010): p 145.

13
 A családban az anya és a gyerek szimbiotikus kapcsolatával az apa személye áll
ellentétben. Őt sokkal inkább a távollét jellemzi. Ez vonatkozhat mind fizikai, mind lelki
távollétre egyaránt. Többen arról számoltak be interjú alanyaim közül, hogy az apa sokat
dolgozik, gyakran van távol, este későn ér haza, vidéken, külföldön dolgozik. Ebből
kifolyólag a gyerek kapcsolata az apával igen hiányos. Sokan számoltak be hideg,
távolságtartó apáról, aki nehezen elérhető. A kommunikáció felszínes, gyér az apa és a
gyermek között. Nem ritkán a fizikai erőszaktól, a gyerekei verésétől sem riad vissza, ezzel
még feszültebb, hidegebb légkört teremtve. Annak ellenére, hogy az apa gyakran durva,
autoriter személyiség, mégis másodlagos szerepet tölt be az anyához képest a családban.

„Az apám az megállás nélkül külföldön volt, volt olyan, hogy azt sem tudtam, jön vagy
megy, az anyám az sokat volt velünk, nem jártunk se bölcsibe, se oviba.” (Zoli, 35 éves, 912
napja tiszta)

„Nekem semmilyen kapcsolatom nem volt az édesapámmal. Nagyon jól ki tudtam

használni, hogy elbújhatok anyukám mögé és engesztelésképpen tőle meg tudtam kapni
mindent már egészen kis koromban is, biciklitől kezdve mindent, mert hogy ő volt az, aki
megvédett az apukám elől, és nekem adott úgymond igazat. De ezt már tudatosan használtam,
hogy meg tudok szerezni mindent az anyámon keresztül. De apukámmal semmilyen őszinte
kapcsolatom nem volt. (…) Az apukám elég sokszor megvert, de olyan 60-70%-ban ez jogos
volt. 30%-ban pedig az, hogy nagyon sokat dolgozott és haza hozta a problémáit. És ezt
rajtunk vezette le.” (Tomi, 33 éves, heroinfüggő, 4 éve tiszta)

A fenti idézet is igazolja, hogy az anya gyakran szoros szövetséget alkot a gyerekkel az
apával szemben. Az anya tud a drogozásról, az adósságokról, a lopásokról, de amíg csak
lehet, igyekszik elsimítani mindent, „falaz” a függő gyereknek az apa előtt. A túlburjánzó
anyai szeretet következménye az, hogy a gyermektől nehéz bármit is követelni. Ezek után az
apa az anyától várja el, hogy oldja meg a gyerek problémáit. A nyomás alatt az anya
ambivalens, kiszámíthatatlan viselkedést tanúsít a gyerekével szemben, mely
kiszámíthatatlan, labilis érzelmi környezetet okoz.22 Az anya viselkedése sok ponton
emlékeztet a Lefever által részletesen elemzett kényszeres segítőre. A normális és a
kényszeres segítés közti egyik különbség, hogy kényszeres segítésnél a segítségnyújtás

22
Hoyer (2010): p 92.

14
mértéke túl messzire megy, illetve a segítséget nyújtó személy sokszor önmagát is háttérbe
szorítja.23
Megfigyelhető, hogy szinte koalíció alakul a gyerek és az anya között az apa ellen.
Fejlődés-lélektanilag megoldatlan marad az a helyzet, mikor az anya és a gyerek közti
kapcsolatnak ki kellene egészülnie az apa jelenlétével egy hármassá. Ebben az esetben sem
találhatunk felelőst, hiszen mindkét szülő egyaránt megakadályozza a hármas létrejöttét. Vagy
az apa az, aki túl erőszakosan igyekszik közeledni (és ha nem alkalmazkodnak jelenlétéhez
rögtön, akkor sértődötten felhagy a próbálkozással), vagy pedig az anya zárja túl szorosra a
gyerek és a közte lévő kapcsolatot úgy, hogy az apát kihagyja belőle. 24 Az anya – apa –
gyerek triádja igen labilis, hiszen a gyerek és az anya koalíciója alkotja az apával szemben.
Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az anya-gyerek alrendszer rigid határokkal rendelkezik, és
az édesapát nem engedi be. Ez hosszú távon természetesen nem vezet jóra, hiszen azon túl,
hogy a szülői alrendszer nem képes megfelelően működni, meggátolja azt, hogy a serdülő
kiléphessen a családból. A családi struktúra alapvető részét képezi az anya-gyerek kapcsolat,
melyet nem ellensúlyoz az apa jelenléte.

„Utána ennek az lett a vége, hogy én harcoltam az apámmal, az apám harcolt velem, az
anyámmal nem harcoltam, ő azt a nagyon-nagyon óvó szeretet adta, ennek az lett a vége,
hogy folyamatosan kerestem bármit, csak az ne legyen, ami van.” (Zoli, 35 éves, 912 napja
tiszta)

4. A drogfüggés funkciói

Már az eddig leírtakból is kitűnik, hogy a drogfüggés nem egy önmagában álló destruktív
viselkedés, hanem annak funkciója van mind az egyén, mind pedig a család szempontjából.25
Ezeket a funkciókat leginkább úgy érthetjük meg, hogy végigkísérünk egy tipikusnak
mondható családi életutat, melyben leendő heroinfüggő nevelkedik.

23
Lefever (2007): p 27.
24
Hoyer (2010): p 95.
25
Demetrovics (2007a): pp 15-17.

15
 4.1 A transzgenerációs dinamika jelentősége

Az addikció jelensége több generáción keresztül is előfordulhat, az addiktív

viselkedésmódok szinte családi „hagyománnyá” is válhatnak.26 A következőkben az addikció
transzgenerációs voltát igyekszem részletesen kifejteni.
A drogfüggés megjelenésének hátterében lévő problémák vizsgálatát az anya származási
családjának elemzésével kezdeném. Igen jellemző, hogy az anya nagyon sivár érzelmi életű
családban nevelkedik, az apja gyakran bántalmazza gyerekeit. A családban jellemző az
alkoholizmus, illetve egyéb patológiák is előfordulhatnak: pszichiátriai betegségek,
depresszió, szorongásos zavarok, vagy akár öngyilkosság is. A súlyosan diszfunkcionálisan
működő családban a gyermek maga is tramutizálódik, személyiségfejlődése diszharmonikus,
kiegyensúlyozatlan. Ebben a családban a gyerek (a későbbi drogfüggő édesanyja) nem
tapasztalja meg az alapvető biztonság, bizalom érzését, hiszen az alkoholista szülők
képtelenek arra, hogy betöltsék a szülői szerepet. A gyermek érzelmi, fizikai és lelki
elutasítást él át.27 Sokszor a rideg érzelmi környezet elől menekülve igen hamar saját családot
alapít. A gyereknevelés feladatához még éretlen, hiszen saját felnőtté válásával sem küzdött
meg teljes egészében. Ezzel az éretlen személyiséggel mihamarabb megházasodik, gyereket
vállal, hogy otthonról elköltözhessen. Párválasztásában infantilis tendenciákat követ. Az anya
(a tramutizált gyerek) később saját családjában, gyermeke nevelése közben átadja saját
feldolgozatlan traumáit is, hiszen már maga a várandóság élménye, a megszülető gyermekkel
való találkozás is aktiválja a múltbéli eseményeket, így saját családjában megismétli a „rossz”
bánásmódot. Komáromi Éva a következő pontokban foglalja össze a traumák közvetítésének
transzgenerációs modelljét:28

1. A szülő traumatizálódik a főbb kötődéskapcsolatokban gyermek és serdülőkorban.

2. Traumatizációja feldolgozatlan marad.
3. A későbbi kötődési viselkedésekben (a saját gyermekkel való találkozáskor) újra
aktiválódnak a feldolgozatlan traumák.
4. A gyermek képtelen az egészséges kötődés kialakítására, hiszen a szülő egyszerre
jelenti számára a biztonság és a félelem forrását is.

26
Kelemen (2001): p 47.
27
Komáromi (2009a): p 115.
28
Komáromi (2009a): p 117.

16
 5. A gyermek maga is traumatizáltá válik.
6. A tramutaizáció mindaddig átadásra kerül, míg a folyamat meg nem szakad.

4.2 A drogfüggés funkciójának megjelenése a családon belül

A következőkben Demetrovics Zsolt nyomán részletesen kifejtem, milyen funkciókkal bír

a kényszeres kábítószer-használat a családon belül. Ennek megértése érdekében a drogfüggő
családjának részletes elemzésére van szükség.
Az édesanya saját gyermekével szoros kapcsolatot létesít annak érdekében, hogy saját
szeparációs-individuációs szorongásait enyhítse. Azt az érzelmi biztonságot, amit saját
családjában nem kapott meg, úgy próbálja meg pótolni, hogy saját gyerekével nagyon szoros
érzelmi kapcsolatot alakít ki, amelyben teljesen háttérbe szorul az apa, csak az anya-gyermek
viszony válik fontossá. A gyermek születésének idejében és kisgyermekkorban ez még nem
tűnik veszélyesnek, a gond később kerül felszínre. A probléma a serdülőkorral jön el, mikor a
családnak azt a hátteret kell biztosítani a fiatal számára, hogy képes legyen megküzdeni saját
felnőtté válásával. Ez az elszakadás az édesanyából saját szeparációs-individuációs félelmeit
hozza felszínre. A drogprobléma kezdete jellemzően a serdülőkorhoz köthető, egybe esik a
normatív krízissel (ami az egyén életútjában a változás természetes velejárója 29) vagyis a
fiatal olyan szert választ magának, amellyel a felnőtté válást kitolhatja, elodázhatja, eleget
téve anyja üzenetének: „Ne nőj fel, hiszen akkor elveszítelek!”. Itt láthatjuk, hogy a
droghasználatnak igenis funkciója van a családon belül. Alkalmas arra, hogy a serdülő
individuációs törekvéseit meggátolja. A felszínen a lázadás természetesen megtörténik a
deviánsnak tartott viselkedés által, pl. kortárs csoportok tagjává válik, hogy függetlenségét
hangsúlyozza.30 Igazából viszont a gyerek nem képes arra, hogy önálló életet kezdjen. A
heroinhasználat különösen alkalmas arra, hogy meggátolja a felnőtté válást, hiszen például a
szexuális drive-ot jelentősen csökkenti. A heroinistákra leginkább az aszexualitás jellemző,
pontosabban a szexuális típusú vágyak kielégítője maga a heroin. Heroint fogyasztók
beszámolóikban a kábítószeres élményt „kielégülés, nemi közösülés, orgazmus, lebegés,
nirvánaállapot” szavakkal jellemzik.31 Így az intim kapcsolat létesítése, a saját partner iránti
igény háttérbe szorul.

29
Barát – Demetrovics (2009): p 345.
30
Kelemen (2001): p 47.
31
Hoyer (2010): p 143.

17
 A szülők gyermekük iránti aggódása legalitást nyer azáltal, hogy a drog elleni harcra
tevődik át a hangsúly a valódi családi problémák megoldása helyett. A droghasználat
funkciója a családi homeosztázis fenntartása. Ezekben a családokban kialakult egy egyensúly,
ami az anya és a gyerek szoros kapcsolatát, illetve az apával való távolságtartást foglalja
magába. Ez a felállás igencsak megnehezíti a gyerek kiválását a családból. Az interakciós
mintázatok erősen rögzítettek, a homeosztázis elég erős, vagyis a család nem elég rugalmas
ahhoz, hogy a serdülőt kiengedje magából. A családon belül olyan kommunikációs viszonyok
és interperszonális sémák állandósulnak, melyek nemcsak a drogfüggés kialakulásában
játszanak szerepet, hanem annak fenntartásában is.32 A drogfüggés a szenvedélybetegségek
természetéből adódóan különálló problémává válik, de mindenképpen egy rosszul működő
családi rendszer tüneteként jelenik meg. Vagyis az anyának nincs elég ereje ahhoz, hogy
elengedje gyerekét, ezért a gyerek olyan szert választ, amely során képtelenné válik a felnőtt
szerepének elsajátítására. Ezekben a családokban a felnőtté válás, felnőtt élet kérdésköre
gyakran tabu téma. Ennek létrejöttében a szülők közti megoldatlan szexuális konfliktusok is
közrejátszanak. A gyermek számára megnehezíti az egészséges szexuális identitás
kialakulását az, hogy ezekben a családokban sokszor éveken keresztül nem élnek nemi életet
a szülők.33

„(…)egy csomó olyan dologról, ami a felnőtté váláshoz kell, nem beszéltünk, mert tabu
volt. Ilyen akár a szexualitás, vagy ilyen magán dolgok és ezekre nekem kellett rájönnöm. Én
nem voltam őszinte a szüleimmel, de ők sem voltak velem őszinték. Elbeszélünk egymás
mellett, vagyis nem beszéltünk semmiről.” (Tomi, 34 éves, 1012 napja tiszta)

„Képtelenek voltak velünk bármi értelmesről is beszélni. Nem kaptunk semmi információt
arról, hogy milyen lehet a felnőtt élet, a párkapcsolat, ilyesmi. Ezekről nem beszéltünk.”
(Laci, 34 éves, 992 napja tiszta)

A droghasználat során egy olyan viszonyrendszer állandósul, melyben az anya sokszor

elnézi gyereke drogozását és még az apa előtt is gyakran „kimenti a fiút”.

„Igazából, ha az egész életemet nézem, soha semminek nem volt következménye, ő (az
anya – a szerző) mindig ott volt, kimentett, vagy megmentett, nem kaptam semmiért úgymond

32
Barát – Demetrovics (2009): p 346.
33
Hoyer (2010): p 98.

18
büntetést, nem volt következménye annak, mikor elkaptak. Én tudtam, hogy ő mindig meg fog
menteni, és ez közrejátszott abban, hogy én gyerekkoromtól azt hittem, hogy bármit
megtehetek. Merthogy ő úgyis meg fog menteni.” (Tomi, 34 éves, 1012 napja tiszta)

Tehát a droghasználat funkciója egyfelől a rögzült családi interakciós mintázatok

fenntartása. Másfelől funkciója van az egyén szempontjából is, hiszen csökkenti pszichológiai
feszültségeit is, amely egyik oka a diszfunkcionálisan működő családi szerkezet és a családi
életciklusban való megakadás. Egyfajta mesterséges, helyettesítő eljárást is jelent a
drogfogyasztás a túláradó affektusokkal szemben. A droghasználattal az egyén célja a
fenyegető pszichés traumák elhárítása. Érzelmi palettájukon túlsúlyban vannak a negatív
érzelmek, mint milyen a depresszió, magány, szégyen, unalom, ürességérzés,
jelentéktelenség-érzés. Az örömérzés igen ritkán található meg, az esetek egy részében szinte
teljesen hiányzik. Szerepelnek még a gyilkos indulatok, bosszúvágy, sértődöttségérzés, és a
kirekesztettség érzése. Az egyén ezen szenvedéseit farmakológiai úton, a droghasználat által
igyekszik csökkenteni.34 A droghasználat egyfajta öngyógyításként jelenik meg, saját énjének
hiányosságait próbálja meg „kezelni”, elsősorban a depressziót és az agressziót.35

5. Megakadás a családi életciklusok között

Sok esetben megfigyelhető, hogy a drogfüggőt a család képtelen kiengedni saját magából,
nem engedi, hogy kiváljon, hiszen akkor az egész rendszer instabillá válik, összeomlik.
Vagyis a család nem képes arra, hogy a következő életszakaszba lépjen, melyben a fiatal
felnőtt „kirepül a fészekből” és a szülők egyedül maradnak. Mikor a család életciklusa zavart
szenved, vagy elakad, a fiatal elkezd tüneteket produkálni, hiszen elérte a kort, hogy leváljon
a családról, de erre képtelen.
A család ezen életszakaszában nem csupán a fiatalnak kell leválnia a családjáról, hanem a
szülőknek is a gyerekükről. Ezt a szülők krízisként élhetik meg. Tehát a droghasználat
funkciója, hogy így oldja meg a krízist, a leválás, elszakadás krízisét. Olyan magatartást
választ, mely indokolja, hogy a fiatal családban maradjon, így a triád megmarad. A probléma
rögzíti a családot ebben a fejlődési szakaszban.36 Jellemző, hogy annak a gyereknek a leválási
kísérlete okozza a legnagyobb krízist, akivel a legtöbb probléma volt, hiszen az ő volt az, akin

34
Hoyer (2010): p 137.
35
Rácz (2006): p 58.
36
Horváth-Szabó (2001): pp 42-45.

19
keresztül kommunikáltak a házasfelek, aki összetartotta a családot, úgy, hogy folyamatos
problémát okozott.
Úgy tűnhet olvasómnak, hogy a heroinisták családjának elemzése során csupán egy
gyereket, magát a drogfüggőt említem csupán meg. Ennek oka, hogy sok esetben maga az
édesanya is úgy viselkedik, mintha csupán egy gyermeke lenne. Ezt a jelenséget Hoyer Mária
egykeérzésnek nevezi.37 Sokszor kiderül, hogy az egészséges testvérnek is komoly érzelmi és
egzisztenciális problémái vannak. Többgyermekes családokban a testvérek között a „jó
gyerek – rossz gyerek” ellentéte gyakran a drogozás előtt már megjelenik. Előfordulhat, hogy
az összes testvér drogos, más esetben a legfiatalabb válik szerhasználóvá és a „család
csecsemője” szerepbe kerül.38
A szülők félnek attól, hogy szembenézzenek házastársukkal, házasságuk problémájával.
Mivel sokszor igen fiatalon kötnek házasságot és korán vállalnak gyermeket, ezért az
„összecsiszolódás” időszaka szinte teljesen elmarad, a házastársi alrendszer nem elég stabil. A
család egyből triádként kezdi el közös életét. Vagyis a szülőknél kimaradt az az időszak,
mikor kialakíthatták volna kettejük játékszabályait, szabályrendszerét. A gyermek leválása a
családból azzal fenyeget, hogy szembe kell nézniük egymással az ekkorra már kihűlt
házasságukkal és az öregedés problémáival. Ha a gyerek heroinfüggővé válik, akkor viszont
nem kell szembenézni egymással, nem kell a következő életszakaszba lépni és a gyereknek
sem kell intim kapcsolatot létesítenie. Tehát ezt a rögzült interakciós viszonyt a család
ahelyett alakítja ki, hogy egy következő életciklusba lépnének, vagyis megakadnak egy
bizonyos fejlődési ponton.
A droghasználat miatt veszekedések, feszültségek, mindennapi játszmák állandósulnak a
családtagok között. A játszmák részletes elemzése képezi a következő fejezet témáját.

6. Játszmák a drogfüggő családjában

Ahogy a fentiekben többször is utaltam már rá, ezekben a családokban az interakciókra a

játszmázás a jellemző. Ennek pontos megértése érdekében röviden összefoglalom, mit ért Eric
Berne játszma alatt. Ezt az „Emberi játszmák” című könyv alapján fogom megtenni.39 Berne a
tranzakcióanalízis irányzatának megalapítója. Az irányzat középpontjában az emberek közötti
tranzakciók részletes elemzése áll.

37
Hoyer (2010): p 153.
38
Rácz (1988): p 57.
39
Berne (2008): pp 17-26.

20
 A társas együttlétek célja, hogy az emberek különböző vágyait kielégítse. Berne három
különböző, alapvető emberi vágyat, igényt különböztet meg. Ezek a következők: ingeréhség,
elismeréséhség és struktúraéhség. Az ingeréhség születésünktől kezdve jelen van, annak
kielégítője természetes módon az édesanya, aki reagál gyermeke különböző szükségleteire és
igyekszik kielégíteni azokat. Kísérletek bizonyítják, hogy az emberben az ingerszegény
környezet múló pszichózist, vagy legalábbis átmeneti lelki zavarokat válthat ki. A társas
ingerektől való megfosztás (pl. magánzárka) az egyik legsúlyosabb büntetésnek számít,
vagyis minden embernek folyamatosan szüksége van arra, hogy érzékszerveit ingerek érjék,
illetve, hogy társas interakciókban vegyen részt. A gyermek ingeréhsége, melynek lényegi
összetevője a fizikai érintés, a simogatás, fokozatosan elismeréséhséggé alakul. Bern a
fizikalitáson túlmenően simogatásnak nevez minden olyan aktust, mely a másik személy
jelenlétét nyugtázza, legyen az akár egy fejbólintás köszönésképpen, egy sietve oda vetett
„hogysmint?”, vagy akár egy bocsánatkérés azért, mert ráléptünk a másik ember lábára sorban
állás közben. A simogatások cseréje a tranzakció, ez pedig a társas érintkezések egysége.
Kutatások szerint nem az a legfontosabb, hogy milyen minőségű a tranzakció. Bármilyen
érintkezés előnyösebb biológiailag, mintha nincsen érintkezés.
A struktúraéhség alatt Berne azon vágyunkat érti, mely az időnk strukturálásának vágyát
jelenti. Vagyis, hogy folyamatosan biztosított legyen a saját és mások ingeréhségének
kielégítése. Egy emberi csoportosulásban (pl. családban) az idő strukturálásának lehetséges
módjai bonyolultságuk sorrendjében a következőek: 1. rituálék, 2. időtöltések, 3. játszmák, 4.
intimitás, 5. tevékenységek. Berne szerint a játszma és az intimitás szolgál leginkább
örömforrással a tranzakciók közül. Az intimitás elérésére jóval kevesebb esélyünk van, így a
játszma a leggyakrabban előforduló tranzakció annak ellenére, hogy alapvetően őszintétlen
szituáció.
„A játszma rejtett tranzakciók sorozata, amely a szereplők nyíltan fel nem vázolt
szükségleteinek kielégítését célozza. Ismétlődő, „csapdába ejtő” vagy „trükkös” lépések
együttese, amelyek előre megírt forgatókönyvbe illeszthetők, és kimenetelük sokszor drámai
jellegű. A játszmahelyzetben a kommunikáció több szinten zajlik. A felszínen két Felnőtt
közötti, az adott keretek között társadalmilag elfogadott tranzakciónak lehetünk tanúi, míg
egy mélyebb szinten Gyermek- Felnőtt vagy Gyermek- Gyermek közti kommunikáció folyik
burkolt tartalmakkal.”40

40
Komáromi (2009b): p 298.

21
 Az egyes csoportosulások tagjainak célja, hogy az egyes tranzakciókból a lehető legtöbb
nyereséghez, előnyhöz jusson. A társas érintkezések testi/lelki előnyei a következőek: 1.
feszültségcsökkenés, 2. ártalmas helyzetek elkerülése, 3. simogatás megszerzése, 4. fennálló
egyensúly fenntartása. Tehát a játszmáknak homeosztatikus, stabilizáló funkciója van az
egyén, a pár, a csoport, vagy a társadalom szintjén.41
Minden játszma velejárója, hogy a résztvevők között rejtett tranzakciók történnek, vagyis
a társadalmi szint mellett egy rejtett, pszichológiai szinten is tranzakció zajlik. A játszmákat
az emberek újra és újra elismétlik, mivel mindig találnak valakit, akinek a játszmája
megegyezik az övékkel. A másik sajátosság, hogy az emberek nincsenek tudatában annak,
hogy játszmákban vesznek részt, vagyis ezekből a tranzakciókból hiányzik a Felnőtt én-
állapot tudatossága.42
A szenvedélybetegek családjában lejátszódó játszmák megértéséhez jelentős lépést
jelentett Berne Emberi játszmák című könyvében leírt Alkoholista játszma, hiszen az itt
megjelent szerepek (Üldöző, Megmentő, Balek) a droghasználók családjában is megjelennek.
Ezen kívül említést tesz a „kábítószer-élvező” játszmájáról is, bár ennek részletes elemzése
nem történik meg.43 Az alkoholizmus és a kábítószer-függés sajátosságaiból adódóan az
alkoholisták családjában más típusú tranzakciók jellemzőek. Hiszen az alkoholisták esetében
az aktív szerhasználat gyakran a saját családon belül jelenik meg, a származási családról való
leválás után. Az aktív szerhasználói évek mellett jellemző, hogy munkával, rendezett
egzisztenciával rendelkeznek. Az alkohol megszerzéséhez sokkal kevesebb pénzre van
szükség, mint a drogokéhoz, illetve az alkohol esetében nem jelenik meg a kriminalizáció
sem. Alkoholisták esetében a felépülést előre lendítő mélypont általában sokkal később, akár
több évtizedes szerhasználói múlt elteltével történik meg. Az alkoholista és a kábítószerfüggő
szocializációja és életvitele is merőben eltér egymástól, így a családban lejátszódó játszmák
sem lehetnek egyformák.44
Berne Sorskönyvében45 viszont megtalálható a drámaháromszögről szóló leírás, mely
frappáns pontossággal képes érzékeltetni a drogfüggők származási családjában végbemenő
rögzített interakciós mintázatokat, vagyis a játszmákat. A drámaháromszögben három
szereplő vesz részt: a Megmentő, az Üldöző és az Áldozat. Válság kitörésekor a szereplők
szerepet válthatnak és körbejárhatják a háromszöget. Egy tipikus esetben – melyről

41
Komáromi (2009b): p 298.
42
Stewart – Joines (1992): p 243.
43
Berne (2008): pp 91-100.
44
Bajzáth (2008): p 135.
45
Berne (1997): pp 211-213.

22
interjúalanyaim is beszámoltak – az apa támadja szerhasználó gyermekét annak érdekében,
hogy autoritását bizonyítsa mind saját maga, mind a családtagok előtt, vagyis az Üldöző
szerepében tetszeleg. Ekkor a szenvedélybeteg gyerek az Áldozat ás az édesanya pedig a
Megmentő, aki egyrészt gyereke mellé áll, másrészt igyekszik elsimítani az ügyet, kerülve a
konfliktust. Az anya és a gyermek kettősében az Üldöző és az Áldozat szerepe szabadon
felcserélődhet, hiszen hol a szerhasználó gyerek teszi felelőssé édesanyját függőségéért, hol
fordítva.
Fontos, hogy játszmáik nem képesek arra, hogy változást indítsanak el. A családban
meglévő játszmák újra és újra ugyanúgy zajlanak le, de a szenvedélybetegség problémája nem
tűnik el. Ehhez másodfokú változásra van szükség, melyről a következő fejezet szól.

7. A másodfokú változás jelentősége

7.1 A felépülés útjára lépve

Mindezek a problémák akkor válnak világossá, amikor a függő személy valóban abba
akarja hagyni a szerhasználatot. Interjúim és egyéb beszámolók alapján a drogfüggők eleinte
valójában nem akarják abbahagyni a drogozást és azért választanak valamilyen kezelési
formát, hogy utána tovább folytathassák a droghasználatot. Néhány napra vagy hétre
befekszenek egy kórházba, vagy valamely rehabilitációs intézetbe vonulnak leginkább azért,
hogy eleget tegyenek a szülők folyamatos unszolásának, egy kicsit „pihenjenek, míg eloszlik
a köd” és utána mindent folytassanak úgy, ahogy addig.

„Mikor azért mentem, hogy a szüleimnek megfeleljek, akkor nem lett semmi. Akkor csak
azért mentem, hogy elüljön egy kicsit a vihar és folytassam.” (Laci, 34 éves, 992 napja tiszta)

Ez a hozzáállás természetesen leggyakrabban sikertelen terápiához vezet. Interjúalanyaim

beszámolói szerint akkor voltak képesek sikeresen befejezni egy terápiát, mikor egy teljesen
kilátástalan helyzetből kifolyólag kerültek terápiás intézetbe. Ez a kilátástalan helyzet gyakran
abból adódott, hogy a szülők megtagadták a segítséget.
Itt tetten érhetjük azt a jelenséget, amit Watzlawick másodrendű változásnak nevez.
Watzlawick, Weakland és Fisch arra keresték a választ, hogy vajon mi az, ami spontán
változást képes előidézni, illetve mik lehetnek a spontán változást előidéző módszerek. 46

46
Watzlawick – Weakland – Fisch (1990): p 109.

23
 A változás előmozdítója általában egy eltérés valamilyen normától. Például, ha hideget
észlelünk a lakásban, felcsavarjuk a fűtést, illetve az utcán melegebben öltözünk. Ha még
mindig fázunk, akkor feljebb csavarjuk a fűtést, vagy még egy réteg ruhát veszünk fel, azaz az
„ugyanabból még több” elvét követjük. Viszont előfordulnak olyan esetek is, mikor maga a
megoldás válik problémává. Ennek példája a szesztilalom. Az alkoholizmus társadalmi
problémájának felszámolására illegálissá teszik magát az alkoholt. Ennek viszont nem az lesz
az eredménye, hogy megszűnik az alkoholizmus, sőt a fekete-kereskedelem és a korrupció
soha nem látott mértékben terjed el. Ezek első fokú megoldási kísérletek, melyek lényege,
hogy nem változtatnak azon a keretrendszeren, melyben a probléma kialakult. Nem minden
esetben van szükség arra, hogy megváltoztassuk a keretrendszert. Hideg időben az
„ugyanabból több elve” lesz a sikeres (vagyis több ruhát kell felvenni, vagy jobban
felcsavarni a fűtést), mely az első fokú megoldási kísérletek egy példája. Azonban a rossz
megoldási kísérletek egyre nagyobb mértékben való alkalmazása oda vezethet, hogy maga a
megoldási kísérlet válik problémává.
A helytelen problémakezelésnek három módját különítik el Watzlawickék:
1. A megoldást úgy próbálják meg elérni, hogy tagadják a probléma probléma voltát: nem
cselekszenek ott, ahol pedig cselekvésre lenne szükség.
2. Olyan nehézséget próbálnak megváltoztatni, ami vagy nem megváltoztatható, vagy nem
is létezik: cselekszenek, mikor nem kellene cselekedni.
3. A logikai típusalkotásban követnek el hibát: pl. első fokú változást erőltetnek akkor is,
mikor a másodfokú változás vezetne célra: rossz szinten cselekszenek.47
A másodfokú változás jellemzői a következőek:
1. A másodfokú változás pont azon változtat, ami első fokon megoldásnak látszik, hiszen
a másodfokú perspektívából kiderül, hogy pont az elsőfokú megoldási kísérlet a probléma
alappillére.
2. Az első fokú változás látszólag a „józan észen” alapul, mint amilyen az „ugyanabból
még több elve”. A másodfokú változás viszont váratlan és elsőre furcsának tűnő megoldási
kísérlettel operál.
3. A másodfokú változás alkalmazásakor a problémát az „itt és most”-ban kezelik. A
technika nem a feltételezett okokra, hanem a hatásokra vonatkozik.

47
Watzlawick – Weakland – Fisch (1990): pp 61-69

24
 4. A másodfokú változás technikája kiemeli a helyzetet abból a paradoxont képező
csapdából, melyet a megoldási kísérletek reflexivitása hoz létre és más, új keretbe helyezi
azt.48
Ebben a megvilágításban a változás eseményének szerkezete a következő: x esemény
nemkívánatos. A józan ész azt sugallja, hogy az ellenkezőjén keresztül lehet megoldani,
vagyis a nem x-el. Ez első fokú megoldást eredményez és azt az illúziót kelti, hogy választani
kell x és nem x között és nincs is más kivezető út a dilemmából. A másodfokú változás
képlete viszont a következő: „ nem x, de nem is nem x”.Vagyis a másodfokú változás egyben
a probléma keretrendszerét is megváltoztatja.49
A heroinista családjára jellemző, hogy megoldási kísérleteik az első szinten mozognak,
vagyis a család meglévő keretrendszerén belül igyekszik megoldani a drogfüggés
problémáját. Ez végül egy lehetetlen mókuskerékbe hajszolja az egész családot, ahonnan úgy
tűnik, nincs megoldás. A család képtelen ara, hogy adaptív megoldással kezeljék a problémát,
eszköztáruk nem elegendő arra, hogy a gyerek droghasználatán változtassanak, nem
rendelkeznek megfelelő konfliktusmegoldó készségekkel.50 Minden családtagnak megvan a
maga szerepe ebben a játszmában: az apa mint üldöző, a drogos gyerek mint lázadó és
üldözött, az anya mint megmentő vesz részt a rendszerben. Viselkedésük minden
szituációban előre megjósolható, az interakciók nem szolgálnak újdonsággal, erősen
rögzítettek, tehát játszmákról beszélhetünk. A szülők igyekeznek mindent megtenni annak
érdekében, hogy a függő hagyja abba a szerhasználatot. Különböző orvosokhoz, kórházakba,
terápiákra viszik, esetleg otthon próbálják meg „leszoktatni” úgy, hogy bezárják, de ezen
megoldási kísérletek nem járnak sikerrel, sőt a helyzet egyre kilátástalanabbnak látszik.
Vagyis a rossz megoldási kísérletet hajszolják, erőltetik, amivel azt érik el, hogy a helyzet
súlyosabb lesz, nemhogy megváltozna. Az „ugyanabból több” elve magát a megoldást
változtatja problémává. Minél nagyobb mértékben alkalmazzák a „megoldási” kísérletet, a
helyzet annál rosszabb lesz. Hiszen ezeknél a családoknál a probléma a rögzült, rugalmatlan
interakciókban és a rossz családi struktúrában gyökerezik. Az a megoldási módszer, amelyben
minden családtag egyre erősebben játssza a rá kirótt szerepet, a problémát csupán tovább
generálja. Képtelenek kilépni saját szerepeikből, a drogfüggést első szinten igyekeznek
megoldani, vagyis úgy, hogy a család berögzült, megszokott struktúráját érintetlenül hagyják,
sőt tovább erősítik folyton visszatérő viselkedési mintázataikkal.

48
Watzlawick – Weakland – Fisch (1990): pp 115-116.
49
Watzlawick – Weakland – Fisch (1990): pp 123-124.
50
Kelemen (2001): p 47.

25
 A másodfokú megoldás megvilágításában kiderül, hogy maga a „megoldás” a megoldani
kívánt probléma alappillére.51 Úgy tűnik, heroinisták családját vizsgálva, hogy ezen elsőszintű
változások nem vezetnek eredményre, vagyis a problémát másodfokon kell megoldani. A
családban történik valami, ami eltér az addig megszokott interakciós mintázatoktól.

„És gyakorlatilag úgy lett vége ennek az egésznek, hogy egyszer csak ő már azt mondta,
hogy nem. Nem ment meg, csináljak azt, amit én akarok, vagy szeretnék. És akkor
szembesültem vele, hogy alkalmatlan vagyok az életre egyedül.” (Feri, 37 éves, 5 és fél éve
tiszta)

Ezen a ponton a függő döntési helyzetbe kerül. Vagy megpróbálja egyedül, a családján,
otthonán kívül folytatni a drogozást, vagy valamilyen rehabilitációs intézet után néz. Ha az
előbbi megoldást választja, akkor jó eséllyel az utcán köt ki, hiszen anyagi támogatás nélkül
más lakhatási lehetőség nemigen marad. A heroinhasználó életforma a munka világába
teljességgel beilleszthetetlen.

„Kimaradoztam, olyan jeleket láttak a testemen, ami arra utalt, hogy kábítószer használó
vagyok. De ezek mellett mindig nagy megmentők voltak. Veszekedés mellett mindig azért
segítünk, meg még egyszer, még egyszer, megint visszaesés, még egy rehab, megint visszaesés,
még egy rehab. Akkor betelt a pohár, csomagolhatsz, akkor utcán laktam, hát ilyen tipikus
történet. Egy tipikus anyagos történet.” (Béla, 32 éves, heroinfüggő, 823 napja tiszta)

„Úgy volt ez, hogy én akkor Pesten már régóta, úgy fél éve az utcán voltam. Arról szólt
az egész életem, hogy pénzt csinálni és anyagot venni. Ez a mókuskerék már elég régóta ment.
(…)Én akkor úgy éreztem, hogy nekem már esélyem sincs semmire. És akkor valami meg
történjen azért. Tehát egy olyan lehetetlen helyzetbe, amibe nem láttam semmit. És ez miatt
felhívtam csak.” (Laci, 34 éves, 992 napja tiszta)

Lényegében vagy az utcáról, vagy ennek a fejezetnek a kihagyásával a függő mégis

rehabilitációs intézetbe kerül. Akiknek sikerül végigcsinálni a terápiát általában már tényleg
nagyon el vannak keseredve, a rehabilitációt utolsó esélynek látják arra, hogy valami változás

51
Watzlawick – Weakland – Fisch (1990): p 109.

26
történjen az életükben. Gyakran úgy fogalmaznak, hogy nem is igazából a drogozást akarják
abbahagyni, hanem csak változásra vágynak egy kilátástalan helyzetből.

„Akkor volt az első rehabom, asszem 2000-ben volt, de utána még két rehabot meg kellett
tapasztalnom, az utolsó volt az, mikor magamtól mentem be. És úgy néz ki, hogy egyedül az
használt. Mikor másodszorra mentem, akkor azért mentem, mert a körök bezárultak, de akkor
sem azért, hogy leálljak, vagy abbahagyjam, hanem hogy valami változzon.” (Tomi, 34 éves,
1012 napja tiszta)

A fent említett interjúrészletekből kiolvashatjuk, hogy már ahhoz is, hogy a függőben
megszülessen a szerhasználat abbahagyásának a vágya, valami szokatlannak kell történnie.
„A változás előmozdítója általában eltérés valamilyen normától.” 52 Ez gyakran abból adódik,
hogy a szülők megtagadják a segítséget, ezzel azt is kockáztatva, hogy gyerekük az utcára
kerül. Mindannyian el tudjuk képzelni, hogy mennyire embert próbáló szituáció ez a
szülőknek és mennyire nehéz lehet hátat fordítani a saját gyerekének. A végső kétségbeesés és
bizalomvesztés állapota ez, általában hosszú éveknek kell eltelnie eddig a pontig.

„Az ő bűntudatukra én sokszor apelláltam, (…) és ezzel én mindig tudtam visszaélni,

hogy miért nem adsz egy kis pénzt, ha én egy ilyen beteg gyerek vagyok és szeretsz. No, a
szeretet az náluk abból állt, hogy meghúzták a határt, hogy elég, vagy mész a rehabra és
csinálsz valamit magaddal, vagy tipli, engem nem érdekel. Nehéz volt ezt megtenni nyilván,
hiszen a szüleim és szeretnek.” (Attila, 32 éves, 1068 napja tiszta)

„Hát a családommal való viszony úgy alakult mind ezek közben, hogy engem elzavartak
otthonról. 3 hónapig utcán laktam, szóval olyan dolgokat kellett elkövetnem, olyan szinten
használó voltam, hogy nem volt más. Én akkor ezt nem ismertem be magamnak, hogy
irányíthatatlanná vált az életem. Hogy akkor tudok mozogni, ha be vagyok lőve. Kidobtak
otthonról, első alkalommal. - Ez mikor volt? - Hát 21 éves voltam. 18 évesen derült ki. Akkor
már sok hülyeséget csináltam, eltűntek az ékszerek, meg bla-bla. Már jöttek a rendőrök is,
már elegük volt. És akkor választanom kellett, hogy akkor nyitott vagyok egy kezelésre egy
rehabilitációs intézetben, vagy elmegyek otthonról. És akkor én úgy döntöttem, hogy
összecsomagolok és jó nekem még anyagozni.” (Béla, 32 éves, heroinfüggő, 823 napja tiszta)

52
Watzlawick – Weakland – Fisch (1990): p 61.

27
 Tehát a drogfüggőt választás elé állítják: vagy abbahagyja, vagy kidobják otthonról. Sok
esetben azonban ez a momentum is a játszma részévé válik. Ha a függő nem hagyja abba a
drogozást, az utcán is tovább folytatja, a szülők megsajnálhatják, visszafogadhatják. Az utcára
kerülés mégis sok esetben a változást kényszeríti elő, hiszen a függő úgy érzi, ennél nincs
lejjebb. Sokan „mélypontról” beszélnek, arról, hogy csak ez után voltak képesek úgy dönteni,
hogy változásra van szükség. Sok esetben nem látják, hogy a probléma itt már valóban a
drogozással van. Azért választják a rehabilitációs intézetet, hogy valami megváltozzon, a
szerhasználat abbahagyásának vágya sokszor már a terápia alatt történik meg.

„De ekkor nem bírtam én már sokáig a társadalomban, minden nap berúgtam nagyon
keményen, beanyagoztam nagyon keményen, a rendőrök minden nap kerestek, pedig akkorra
már nem volt energiám elkövetni semmit, nem is követtem el semmit, ki voltam égve, minden
nap a halál gondolatával foglalkoztam elég intenzíven. Egész nap ez volt bennem, hogy élni,
vagy meghalni, vagy hogy kéne ezt az egészet megszüntetni, ami van. Borzasztó volt. És a
végén, mikor teljesen el voltam magányosodva a (börtönből való – a szerző) szabadulás után
másfél hónappal, az volt az a pillanat, mikor édesapámék felajánlották azt a segítséget, hogy
most utoljára segítenek rajtam, hogy eljussak egy rehabilitációs intézetbe, ha akarok kezdeni
valamit magammal. Ha nem, akkor pedig takarodjak el otthonról, mert ők nem nézik végig,
ahogy én megdöglök, azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó lépés volt részükről, nem
gondolom, hogy korábban lehetett volna ezt, mert nem értem meg rá, hogy elfogadjam a
segítséget, de akkor beláttam, hogy kész, ennyi, nincs tovább, nincs más. Úgyhogy elmentem
egy rehabilitációra, egy vidéki kis faluba, kilenc hónapot töltöttem ott.” (Attila, 32 éves, 1068
napja tiszta)

Nagyon fontos kérdés, hogy a szerfüggő az addiktív ciklus melyik szakaszában van éppen,
a segítségnyújtás kimenetele nagyrészt ezen is múlik. Az addiktív ciklus szakaszai a
következőek: 1. tagadás 2. töprengés 3. elhatározás 4. akció 5. fenntartás 6. visszaesés. Az
addikció körkörös vagy spirális folyamat, melyben a láncszemeket ezek a szakaszok képezik.
A segítségnyújtáskor igen fontos szem előtt tartani, hogy az addiktív ciklus különböző
szakaszaiban különböző segítségnyújtási formák lehetnek célravezetőek.53

53
Kelemen (2001): pp 48-49.

28
 Szerencsésebb esetben (és dolgozatom tárgyát ezek az esetek képezik) a rehabilitációs
otthonban a függő eljut oda, hogy valóban fel akar épülni. De a rehabilitációs otthonban
eltöltött idő a felépülésnek csupán a kezdete. Ezek az intézetek a világtól elzárt, mesterséges
környezetet teremtenek, ahol a függőnek megtanítják többek között azt, hogy képes legyen
önállóan élni. Különböző terápiás módszerekkel találkozhatunk szerte az országban, nehéz
minőségi különbséget tenni, hogy melyiket nevezhetjük jobbnak a másiknál. Van, ahol a 12
lépéses program alapelveit építik be a programba, máshol vallásos alapon közelítik meg a
felépülést. A lényeg valószínűleg nem a terápiák közti különbségből adódik, hanem abból,
hogy valójában a függő személy fel akar-e épülni, vagy nem.

„Én mindig azt szoktam mondani, hogy ha valaki le akar állni, az bárhol le tud. Nincs
olyan, hogy jobb vagy rosszabb. Más. Másféle helyek vannak. Ezen a helyen (Tomi utolsó,
sikeres rehabilitációján – a szerző) nagyon fontos volt, hogy én egy percig sem éreztem jól
magam. Az előző rehabokon jól éreztem magam. És ha én nem érzem jól magam, akkor én
automatikusan keresem a megoldásokat, hogy hogyan érezhetném jobban magam és így jött a
felismerés, hogy nem a szüleim, nem a családom felelős a drogozásomért, hanem ezt egyedül
én vagyok képes leállítani.” (Tomi, 34 éves, 1012 napja tiszta)

A felépülésnek természetesen több összetevője is van, hiszen maga az addikció is sokrétű

egyéni, családi, és társas jelenség. Vaillant szerint a felépülésnek négy tényezője van:
- Helyettesítő függőség: ez lehet kevésbé veszélyes, mint az eredeti szer, más esetben
viszont nagyobb kockázatot jelent.
- Fájdalmas és dramatikus következmény: a szerhasználat következményei, melyekkel
szembe kell néznie a függőnek (pl. egyes betegségek).
- Reményt nyújtó közösséghez tartozás: pl. önsegítő közösségek.
- Új szeretetteljes kapcsolatok kialakulása: pl. más felépülőkkel, melynek során
lazulnak a korábbi (pl. családi) kapcsolatok.54

54
Kelemen (2009): pp 27-28.

29
 7.2 Élet a terápia után

A felépülni vágyónak rengeteg problémával kell megküzdenie, hiszen önálló életet kell
kezdenie. Ez a normális, természetes folyamat drogfüggők esetében igencsak kitolódik. Nem
ritkán 20-as éveik végén, 30-as éveik elején kerül rá sor. Mivel az iskolaévek és a
pályaválasztás, pályakezdés idejét „eldrogozták”, képzettség és papírok nélkül kell
boldogulniuk és - ami a legfontosabb- családjukkal való viszonyukat rendezni úgy, hogy
közben nem költöznek haza.
Az általam készített interjúk mind azt bizonyítják, hogy szükség van nem csupán lelki, de
fizikai eltávolodásra is a családtól, vagyis arra, hogy másodrendű változást vigyenek végbe a
családi struktúrában azáltal, hogy az egyik tag kilép a rendszerből. Egy magasabb szintről
tekintve szinte kézenfekvőnek tűnik, hogy a fiatal felnőtt az, akinek el kell hagynia a családot,
hiszen az ő életszakaszában az a „normális”. Azáltal, hogy a függő kilép a családi interakciók
mókuskerekéből, megszűnik a probléma, vagyis a család hibás struktúrájából adódó
diszfunkciók. A kilépés a többi családtag változását is generálja, vagyis végső soron a család
képes lesz a következő életciklusba lépni. A szülők megszokott viselkedése értelmét veszti,
hiszen nincs kivel szemben gyakorolni azokat. Eddig a családban minden a droghasználó
fiatal körül forgott, az ő kilépésével ez megváltozik, a családi struktúra átalakul.
Ez gyakran azt is jelenti, hogy a függő másik városba költözik annak érdekében, hogy
sikerüljön megtartani a kellő távolságot a családtól. Megfigyeltem, hogy sokan félnek
visszautazni abba a városba, ahová a drogkarrierjük aktív szakasza köthető. Attól tartanak,
hogy újra szoros viszonyba kerülnek családtagjaikkal és újra belekeverednek a jól ismert
családi játszmákba. A terápiákon felkészítik a józanodókat arra, hogy igyekezzenek megfelelő
távolságot tartani a családtól, vagyis ne használják ki a családtagokat.

„És mik voltak azok a dolgok, amire felhívták a figyelmedet? - Hogy ne használjam ki a
szüleimet. Mert ők megint mindent meg próbálnak oldani. Életemben először értem el ennyi
mindent a párkapcsolatban, nem a szüleim által fizetett albérletben lakom, kifizetem, amiért
én dolgoztam meg, segítenek a mai napig, mert hogy most olyan világot élünk, amibe segítség
nélkül elég nehezen lehet boldogulni. De hogy, azt mondják ők is, hogy amit adnak, azt
fogadjam el, de viszont ne kérjek. Ezeket próbálom betartani.” (Feri, 37 éves, 5 és fél éve
tiszta)

30
 Azt, hogy a családi homeosztázis milyen erős jelenség, a „tünetek vándorlása” bizonyítja.
Ez azt jelenti, hogy mikor a család egyik tagja már „meggyógyul”, tiszta, egy másik családtag
kezd el tüneteket mutatni annak érdekében, hogy „helyre álljon a rend”. A tünet vándorlása is
elsőfokú változásnak tudható be, hiszen a család struktúrája nem változik, a tünet csupán
másra vándorol át.55 Előfordul, hogy a függő testvére drogozni kezd, vagy más viselkedéssel
próbálja fenntartani a homeosztázist, azt, hogy a családban visszarendeződjön az eredeti
struktúra.

„És a nővérednek hogyan alakult a kapcsolata a szüleiddel? - Hasonlóan, mint nekem.

Most azt látom, hogy most őt mentik meg. Mondjuk ő nem drogozik, de ugyanúgy elkövet
olyan dolgokat, hogy nem dolgozik és segítenek neki. Most ő az, akivel ki tudják élni a beteg
kapcsolatukat. Neki se tudnak nemet mondani, hogy nem csinálják. - Úgy érzed, hogy egy
beteg kapcsolat van köztük? - Idézőjelben. Én nem tudom, mert én csak most leszek szülő, de
szerintem tudni kell pontot tenni a végére, hogy meddig segítenek és meddig tart az, hogy ne
helyette csináljanak dolgokat. Mert hagyni kell az embert felnőni. Valami ilyesmi.” (Laci, 34
éves, 992 napja tiszta)

Igyekeztem minél többet megtudni arról, hogy a felépülés után hogyan lehetséges mindkét
fél (a józanodó és családja) számára kielégítő kapcsolatot kialakítani. Interjúalanyaim
mindegyike a feladat nehézségét és a sok munka befektetését hangsúlyozta. A szülők sem
egyforma nyitottsággal állnak hozzá a kérdéshez.

„És hogyan fogadták a te önálló életedet? Mert hogy említetted, hogy édesanyád nehezen
engedett el. - Az elején nehéz volt, mert hogy tudat alatt megpróbálják ők is azt elkövetni,
hogy az legyen, ami régen volt, hogy egy olyan megszokott szerep legyen. Hogy én vagyok a
beteg, anyám az foglalkozik velem, az apám meg csak úgy van. Most elkezdtek egymással
foglalkozni. És az meg hogy én az elején sokszor visszaestem, úgy gondolom, hogy az elején
nem bíztak abban, hogy múlik az idő meg hogy mennyi ideje voltam tiszta, meg hogy olyan
dolgokat érek el, amiket előtte nem tudtam megcsinálni magamtól. - És most jelenleg hogyan
jellemeznéd a kapcsolatotokat? - Most az apámmal is úgy tudok beszélni, mint egy
haverommal, párommal is tök jól elvannak, ami nekem nagyon fontos, meg most készülnek a

55
Watzlawick – Weakland – Fisch (1990): pp 9.

31
nagymama szerepre. - Tehát kezd átformálódni a dolog? - Kezd ilyen normálissá válni.”
(Tomi, 34 éves, 1012 napja tiszta)

„Akkor rendeződni tűnnek a dolgok a családoddal? - Igen, de van mit rajta dolgozni.
Egyre jobban érzem, hogy nyitottabb a kapcsolatunk. Az hogy mi még egyszer együtt éljünk,
vagy több időt töltsünk el egymás mellett, az már nem. Most már meg van az új életem.”
(Béla, 32 éves, heroinfüggő, 823 napja tiszta)

„Apámmal mostanában nem nagyon beszélgettünk, nem nagyon hívom, ő se hív engem. Az
anyámmal is elég, a tavalyi év az úgy volt, hogy időnként beszéltünk telefonon, úgy havonta
egyszer-kétszer. Nem tudom, van bennem egy ilyen kapcsoló gomb, amit bekapcsolok és
felhívom anyámat, hogy rendben vagyok. Igazából azért, hogy történjen valami, Zavar engem,
hogy nincsen semmi. Vagy lehet, hogy ennek így kell lennie, nem tudom. (…)Úgyhogy ez
énnekem rendben van. Most. Most nincs arra vágyam, hogy valami másfajta kapcsolatot
kiépítsek, most ez van. Anyám az ilyen. Ezen úgyse lehet változtatni. És hát ez így jó.” (Attila,
32 éves, 1068 napja tiszta)

8. Összefoglalás

Kutatásomban ópiáthasználók származási családjának életútját figyeltem meg, a

droghasználat megjelenésétől kezdve a felépülésig.
Írásom első harmadában általánosan ismertetem azon elméleteket, melyek segítségével
később elemzem a drogfüggők családjának tipikus vonásait. Annak érdekében, hogy ezen
családok működésének sajátosságait jobban megértsük, először röviden ismertetem, mely
jellemzők alapján beszélhetünk egészséges családokról. Ezután általánosságban fejtem ki,
hogy milyen ismérvek jellemzik a diszfunkcionálisan működő családokat. Végül pedig az
ópiáthasználók származási családjára fókuszálok. Ezekre a családokra jellemző, hogy rögzült
interakciós mintázataik vannak. Az addiktív viselkedésformák általában már generációk óta
jelen vannak. A diszfunkcionálisan működő családokra jellemző, hogy a traumák generációról
generációra öröklődnek, vagyis a feldolgozatlan traumát a szülők átadják gyermeküknek. Sok
esetben az édesanya olyan családban nőtt fel, ahol valamelyik szülő alkoholista volt, de egyéb
pszichiátriai problémák is előfordulhattak. Ennek eredményeképpen az anya nem tapasztalja

32
meg az alapvető bizalom érzését, így képtelen arra, hogy saját, születendő gyermekével újra
élje a feltétel nélküli elfogadást.
Ezekben a családokban az anya és gyerek alrendszere igen erős, anya és gyerek között
diffúz határokkal találkozhatunk. Az apa szerepe másodlagos az édesanya mellett. A
házastársi alrendszer instabil, a szülők kapcsolata gyenge. Ennek hátterében gyakran az áll,
hogy a két szülő a saját családjában tapasztalt traumák elől menekülve alapít családot, hamar
gyermeket vállalnak, nem történik meg az „összecsiszolódás”.
Részletesen beszámolok arról, hogy milyen funkciókkal bír a droghasználat a családon
belül. A droghasználat egyik funkciója, hogy fenntartsa a családi homeosztázist. Ezen
családoknak problémájuk van a családi életciklusok közötti váltással, nehezen birkóznak meg
az egyes életciklusok által kijelölt feladatokkal. Az anya és gyermeke szoros kapcsolata nem
engedi, hogy a gyerek elkezdjen leválni a családról és végül a fiatal felnőtt elköltözhessen
otthonról. A drogfüggés megakadályozza az elszakadást, hiszen az aktív szerhasználó
életvitele nem alkalmas az önálló, felnőtt életre.
A heroinfüggők családján belül a családtagok közti tranzakciókat a játszmázás jellemzi.
Mivel a játszmák akár éveken keresztül, folyamatos jelleggel, változatlanul, újra és újra
megtörténnek, fontos sarokkövét képezik a családi dinamikának. Ezen játszmákról szól a
dolgozat egyik fejezete.
Írásom utolsó harmadában a felépülésre fókuszálok. A családban a szülők természetesen
elvárják, hogy a gyerek abbahagyja a drogozást, hiszen a szerhasználat rendkívüli módon
megviseli az összes családtagot. Megoldást hozhat egy olyan lépés, amely a megszokott
családi tranzakciókat képes megváltoztatni. Sok esetben ez a lépés az, hogy a szülők
megtagadják a segítséget, válaszút elé állítják a gyereket, hogy vagy abbahagyja a
szerhasználatot, vagy el kell költözie otthonról.
Egy másodrendű változás, például a fiatal felnőtt elköltözése a családból, sok esetben
alkalmas lehet arra, hogy a család rendszerében változást generálva, a családot a következő
életciklusba lendíti.

33
Irodalom

 Bajzáth Sándor(2008): A Narcotics Anonymous– Névtelen Drogfüggők

magyarországi közössége kialakulásának története és működésének néhány

sajátossága. Addiktológia. 2008/2. sz.

 Barát Katalin – Demetrovics Zsolt (2009): Családterápia és szerfüggőség. In:

Demetrovics Zsolt (szerk.): Az addiktológia alapjai III. ELTE Eötvös Kiadó,

Budapest.

 Berne, Eric (1997): Sorskönyv. Háttér, Budapest.

 Berne, Eric (2008): Emberi játszmák. Háttér, Budapest.

 Dallos, R. – Procter, H. (1989): A családi folyamatok interakcionális szemlélete.

In: Biró Sándor – Komlósi Piroska (szerk.): Családterápiás olvasókönyv I.

Animula, Budapest.

 Demetrovics Zsolt (2007a): A droghasználat funkciói. Akadémiai Kiadó,

Budapest.

 Demetrovics Zsolt (2007b): Drog, család, személyiség. L’ Harmattan, Budapest.

 Goldenberg, H & I (2008a): Áttekintés a családról. Első kötet. Animula, Budapest.

34
 Goldenberg, H & I (2008b): Áttekintés a családról. Második kötet. Animula,

Budapest.

 Hoyer Mária (2010): Sóvárgás és szenvedés. L’Harmattan, Budapest.

 Horváth-Szabó Katalin (2001): Családpszichológia. PPKE, Piliscsaba.

 Kelemen Gábor (2001): Szenvedélybetegség, család, pszichoterápia. Pro Pannonia,

Pécs.

 Kelemen Gábor (2009): A velünk élő szenvedélyek – Szenvedélypolitika és

egészségtanulás. Pro Pannonia, Pécs.

 Kállai Tibor (1996): Drog és család. In: Gerevich József – Veér András (szerk.): A

kábítószer kihívása. Gondolat, Budapest.

 Komáromi Éva (2009a): Szülői traumatizáció – gyermeki addikció. In:

Demetrovics Zsolt (szerk.): Az addiktológia alapjai III. ELTE Eötvös Kiadó,

Budapest.

 Komáromi Éva (2009b): Segítői játszmák az addiktológia területén. In:

Demetrovics Zsolt (szerk.): Az addiktológia alapjai III. ELTE Eötvös Kiadó,

Budapest.

 Lefever, Robert (2007): Kényszeres segítés. Pécsi Tudományegyetem – Leo Amici

2002 Alapítvány, Pécs.

35
 Mándi Nikoletta (2008): Demetrovics Zsolt: Drog, család személyiség. Különböző

típusú drogok használatának személyiségpszichológiai és családi háttere.

Addiktológia. 2008/1. sz.

 Rácz József (1988): A drogfogyasztó magatartás. Medicina, Budapest.

 Rácz József (2006): Kvalitatív drogkutatások. L’Harmattan, Budapest.

 Stewart, Ian – Joines, Vann (1992): A TA – MA. Bevezetés a korszerű

tranzakcióanalízisbe. OAI, Budapest.

 Szabóné Kármán Judit (2004): Családgondozás – krízisprevenció. Medicina,

Budapest.

 Székely Ilona (2003): Tárgykapcsolat-elmélet családterápiában. Animula,

Budapest.

 Telkes József Dr. (1982): A családterápia irányzatai. Népművelési Intézet,

Művelődési Otthon és Klub Osztálya, Budapest.

 Tóth Miklós (1989): Házasságterápia. Gondolat, Budapest.

36