A

FUMAX SF EXTRA SOROZATBAN

MEGJELENT:
1. Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei
2. Andy Weir: Artemis
3. Martha Wells: Kritikus rendszerhiba
4. Neal Stephenson – Nicole Galland:
A D.O.D.O. felemelkedése és bukása
5. Adrian Tchaikovsky: Hadállat
 COPYRIGHT © ADRIAN TCHAIKOVSKY, 2017
DOGS OF WAR


FORDÍTOTTA:
Kodaj Dániel

Első magyar kiadás: Fumax Kft., 2018
Hungarian translation © Kodaj Dániel, 2018
Szerkesztő: Koncz Ákos
Korrektor: Tóth Andrea
Műszaki szerkesztés és tördelés: Tóth Boglárka
Borítógrafika és design: Matt Griffin
Felelős kiadó: a kiadó ügyvezetője

További információ a kiadványainkról
és kedvezményes vásárlási lehetőségek:
www.fumax.hu
Facebook-oldalunk:
www.facebook.com/fumaxkiado

Minden jog fenntartva. A jogtulajdonos írásbeli
engedélye nélkül tilos ezt a könyvet vagy bármely részletét
sokszorosítani vagy bármely formában közzétenni.

ISBN 978-963-470-058-6
ISSN 2631-0317
 I. RÉSZ
HARAPÁSNYOMOK
 1
REX
Rex vagyok. Jó Kutya vagyok.

Hopp, Rex! Kopp, gonosz! Gazdi így viccel.

Az egységem Sárkány, Raj és Brumi. Ők egy Multimorf Kommandós Falka.
Ez azt jelenti, hogy nem Jó Kutyák.
Széliránnyal szemben szaladok a gonoszok felé. Táborszagot érzek.
Minimum harminc humánt. Robbanóanyagot nem. Más kutyákat és
biomorfokat sem. Csak humánokat. Gonoszok.
A puskáimhoz szólok. Azt mondják, működnek, üzemkészek. Rendszer
optimális, Rex, mondják. Jó Kutya, ügyes vagy, emlékeztél rá, mondja a feedback
chip.
A puskáimat Nagykutyáknak hívják. Ez is egy vicc, azok mondták, akiktől
kaptam őket. A Nagykutyák a vállamon vannak és ha szólok nekik, lőnek.
A kezem másra kell, azzal nem lőhetek. Azért hívják őket Nagykutyának,
mert a humánok túl kicsik hozzájuk. Ha lőni akarnak velük, megsérülnek.
Humánok megsérülnek – rossz gondolat. Rossz Kutya!, csap az agyamba.
Szeretem a humánokat. Humánok gyártottak.
A gonoszokkal más a helyzet.
Szólítom az egységemet. Sárkány nem válaszol, de a státuszkijelző szerint
él és inaktív. Sárkány fura. Néha kitalál dolgokat és nem azt csinálja, amit
Gazdi mondott nekem. Gazdi azt szokta mondani, „Sárkány megoldja”,
ezért nem tilthatom meg neki, hogy Sárkány legyen, de nem szeretem,
hogy ilyen. Idegesít.
Brumi jelent. Elfoglalta a helyét, az Elefántölő készen áll. Ez a név is egy
vicc. Ezt sem értem, ahogy a többit sem. Brumi nem szokott elefántot ölni.
Raj jelent. Integritás 99%. Neki nincs puskája, de nincs is rá szüksége.
Készen áll. Brumi készen áll. Ha Sárkány nem áll készen, megharapom,
hiába leszek tőle Rossz Kutya.
Gazdit szólítom kódolt csatornán. Azt mondja, Jó Kutya vagyok.
Megközelítettük a tábort és semmi jele, hogy a gonoszok észleltek volna.
Gazdi azt mondja, támadhatok. Reméli, hogy ügyes leszek. Nagyon
szeretném, ha büszke lenne rám.
Tűzparancsot adok Bruminak. Brumi szélirányra merőlegesen közelítette
meg a tábort, ezért érzem a szagát, de a gonoszok nem érzik. Beszél a
fegyverrendszerével, ami célpontokat javasol neki. Belehallgatok. Brumi
jóváhagyja a célpontokat. Tizenegy gránát indul négyszáz méter
távolságból, maximális lefedettséggel. Mikor a tizenegyedik is elrepül, és
mielőtt még az első földet érne, rohamozok.
Tüzet látok. Humánok üvöltenek, túlbömbölik a robbanást. Kopp, gonosz.
Raj összetömörül és támadásba lendül, beözönlik a táborba, a tüzeket
kerülgetve csíp, szúr. Az egységei nem halnak bele a szúrásba, de egy idő
után kifogy belőlük a méreg. Ma este azt a mérget használja, amitől a
gonoszok megőrülnek és egymást kezdik ölni. Ez a kedvence.
Még mindig nem tudom, hol van Sárkány. Rákérdezek, de nem felel.
Brumi jelenti, hogy indul a táborba megkezdeni a közelharcot. Én már
majdnem ott vagyok. Humánok rohannak felém, mert a táborba vezető
egyik ösvényen közelítek. Néhányuknál van fegyver. A többségnél nincs.
Négykézláb loholva a Nagykutyákat szólítom. Kijelöljük együtt a
célpontokat és hármas sorozatokkal leterítem a gonoszokat az útmutatás
szerint. A Nagykutyák erőlködve próbálják kiegyenlíteni a mozgásomat.
Néha mellélőnek, de a sorozatokból átlagosan egy golyó célba talál. Jó
puskák, mondom nekik. Jó Kutya, mondja a feedback chip.
Az egyik gonosz rám lő. Találatot érzek a vállamon és mellkasomon,
mintha a humán az apró öklével püfölne. A mellényem kilapítja a
golyókat még azelőtt, hogy lecsúsznának a bőrömről és izmaimról.
Lekérdezést indítok és összevetem a teherbírásomat a fegyverek
űrméretével és torkolatmélységével. Csak akkor tudnának megölni, ha
szemen vagy szájpadláson lőnének, de egy haslövés is napokig
gyógyulna. Ezért hordok mellényt, az előírás szerint. Sárkány sose veszi
fel a mellényét.
Odaérek a gonoszokhoz és két lábra állok, hogy használni tudjam a
kezemet. A gonoszok kicsik. Egyesek a vállamig érnek, mások csak a
csípőmig. Sikoltoznak, félelembűzt árasztanak. Tudom, hogy a tervezőim
egyik célja a félelemkeltés volt. Jól végzem a feladatomat. Jó Kutya, mondja a
feedback chip. Boldog vagyok.
Megragadom és széttépem őket a kezemmel. A kisebbeket a fogam közé
veszem és addig rázom, amíg szétszakadnak, ami jó érzés. Vérszagot,
ürülékszagot, félelemszagot érzek. Ez mind jó.
Brumi megrohamozta a tábort. Az Elefántölőt automata karabélyra
cserélte és zárótűz alatt tartja a gonoszokat, amíg én is odaérek. Raj 81%-
on van, de a méregtöltet 47%. Raj eltávolítja a kiürült egységeit, mert már
nem segítik az akciót. A gonoszok közel 34%-a kapott mérget, és ellenszer
bevetésének nincs nyoma.
Brumi megerősíti, hogy a gonoszok egymást kezdték ölni, és gratulál Rajnak
a remek munkához. Én vagyok a falkavezér, úgyhogy ez az én dolgom
lenne, de nem zavar. Brumi mondhat ilyeneket. Ő a legokosabb közülünk.
Berontok a táborba és tovább ölök. Pár gonoszt a Nagykutyákkal lövök szét,
de a legtöbbet széttépem, mert úgy hatékonyabb. A töltény drága. Jó Kutya,
mondja a chip.
Most már senki sem lő rám. Raj a fegyveres gonoszokra koncentrált, azok
pedig a többiekre ürítették a tárat.
Sok gonosz menekülni akar, de nagyon lassúak, és amikor a nagy gonoszok
segíteni próbálnak a kis gonoszoknak, még lassabbak lesznek. Én nagyon
gyors vagyok. Eléjük vágok és visszaterelem őket. Ez az egyik dolog, ami a
feedback chip nélkül is jó érzést okoz.
Brumi szólít: Hol a többi?
Megmondom neki, hogy nem értem.
Brumi csatornája: A fegyveres ellenállás elhanyagolható volt. Ezek nem felkelők.
Civilek.
Azt felelem: Gonoszok. Miközben beszélünk, végig ölünk.
Brumi: Felkelő milicistákkal vívott tűzharcra kellett felkészülnünk. Rossz táborba
jöttünk?
Ráharapok egy kis gonoszra. Vonaglik és sikolt. Egy nagy gonosz ököllel
nekem esik. Üzenek Bruminak: Gazdi azt mondta, támadás.
Brumi: Rex, nem ez a tábor szerepelt a haditervben.
Raj csatornája: Integritás 74% Méregtöltet 31% Mérgezési arány 42% (teljes
populáció) 19% (élő populáció).
Sárkány csatornája: Célpont bemérve.
Jelentést kérek Sárkánytól. A kis gonosz még mindig a számban van, de
nem szedtem és nem csaptam szét. Szomorú vagyok. Nem tetszik, amit
Brumi mondott. Rossz Kutyának érzem magam tőle. Nem a feedback chip
mondja, hanem valami belül, ott, ahonnan a többi érzés jön.
Sárkány csatornája: Badumm! Célpont semlegesítve.
Rákérdezek, mi volt az. A nagy gonosz még mindig püföl engem, próbálja
szétfeszíteni az állkapcsomat, de egy humán test túl gyenge ehhez.
Sárkány azt feleli, Gazditól titkos utasítást kapott az egyik gonosz
megölésére. Nagyon elégedett magával. Biztos kapja a Jó Sárkányt a
feedback chiptől a sikeres semlegesítésért.
Sárkány a speciális célpontokra használja a „semlegesítés” szót. A többi
gonoszt egyszerűen csak megöljük.
Brumi tüzet szüntet. Jelentést kérek. Azt feleli: Rex, félek, hogy hiányosak az
adataink. Beszélni akarok Gazdival.
Nem szeretek akció közben Gazdihoz beszélni. Még azt hiszi, buta vagyok.
Még a végén leszid. De Brumi okosabb nálam. Ha szerinte beszélnünk kell
Gazdival, beszélek vele.
Gazdi azonnal válaszol. Követi az akciót a kameráinkon.
Elmondom, hogy a gonoszok paraméterei nem egyeznek a haditervvel.
Engedélyt kérek a folytatásra.
Sárkány jelentette, hogy a semlegesítés megtörtént – mondja Gazdi. – Jó helyen
vagytok. Jó Kutya. Csináljátok tovább.
Jó Kutya.
Földhöz verem a fogaim közt tartott humánt, és hallom, ahogy ropognak a
csontjai. Megragadom a nagy humánt – egy szuka az – és kettétépem.
Brumi felém cammog és csatlakozik. Karommal, izmait megfeszítve tépi
fel az autók oldalát, a házak ajtaját és tetejét, hogy megöljük a rejtőzködő
gonoszokat. Sárkány is előjön, láthatóra állítja pikkelyeit, de a szagát még
így sem érzem. A feladatát elvégezte, úgyhogy csak nézelődik, miközben
Brumival megöljük a többi humánt. Sárkány nagyon lusta.
Raj a tábor szélén nyüzsög és megcsípi a menekülőket. Most azt a mérget
használja, ami szívleállást okoz.
Raj csatornája: Integritás 67%. Jelen csapattagnak záros határidőn belül új
egységekre lesz szüksége, kéretik a szaporítást felgyorsítani.
A rejtőzködők nagy része kis humán, fejletlenek. Gazdi azt mondja, mindet
meg kell ölni.
Brumi szerint ez egy titkos küldetés volt. Raj egyetért. Sárkányt nem
érdekli, ő már semlegesítette a célpontját. Engem sem érdekel, mert Gazdi
ezt parancsolta és meg fog dicsérni érte.
Rex vagyok. Jó Kutya vagyok.
 2
(NEM PUBLIKUS)
Egy anekdota szerint volt egyszer egy színész, aki elvitte valamelyik
ismerősét egy előadásra. Miközben a kakasülőről nézték a darabot, a
színész egyszer csak megszólalt: „Ez a legjobb rész. Itt jövök be én.”

Itt jövök be én. A belépőmre várok. Kíváncsian figyelem, milyen szerepet
fogok játszani – hős leszek vagy főgonosz, netán szerény fegyverhordozó
mások háborújában.

Mondjam, hogy ez a kezdet? Tulajdonképpen nincs kezdet. Az élet vég
nélküli teremtés, változás, pusztulás. Nehéz elkülöníteni a fázisokat. Az első
életképes biomorf volt a kezdet? Vagy az első számítógép? Mi a helyzet az
emberi leleménnyel – az első humánnal, aki megsimogatott egy farkast és
azt mondta neki, „Jó Kutya”?

A Campechében kitört felkeléssel a munkaköröm miatt kezdtem
foglalkozni, de az elmém titkos zugaiban tárgyalásokat folytattam róla, és
ezek nyomán személyes okokból is nagyon érdekelni kezdtek a
biomorfkutatások legújabb eredményei. A csúcstechnológiát jelenleg Rex
multimorf falkája képviselte, és a fejlesztések nagy részét most tesztelték
először terepen. A teszt helyszínéről kezdtek suttogni az összeesküvés-
elméleti oldalakon, részben a Redmark PR-osainak a hatására, akik
szándékosan fűtötték a spekulációkat, hogy a kellemetlen, de megalapozott
pletykák laposföldes-gyíkemberes kreténségekké degenerálódjanak. Mint
ismeretes, egy fontos hírt álhírekbe csomagolva a legjobb elrejteni.
A pletykák azonban tartották magukat és már a mértékadó politikai
blogokba is kezdtek beszivárogni. Bármilyen ügyesen áskálódtak a PR-osok,
bizonyos kérdéseket már nem lehetett egyetlen arrogáns félmosollyal
elintézni.
Útra keltem hát Campechébe, megnézni a kutyakiállítást.
Nem sejtettem, mekkorát fordul velem a világ.
Kezdetben ugyanazt a hibát követtem el, mint mindenki más. Azt hittem,
Rex egy tárgy. Egy PR-baklövés, amit fegyveripari túlkapásnak lehet
nyilvánítani. Leállítom a kutatásokat, és kész. Nem voltam felkészülve
Rexre, Brumira, Sárkányra és Rajra.
Főleg Rajra nem.
De fiatal voltam még és tapasztalatlan, ezért elküldtem magam
Campechébe.
 3
HARTNELL
– Gyerekkoromban mindenki robotokra tippelt – mélázott Hartnell. – Hogy
robotok háborúznak majd helyettünk. Drónok, droidkatonák, intelligens
tankok. Előbb-utóbb persze fellázadnak és kiirtják az emberiséget, de addig
az összes csatatér velük lesz tele. A Yale-en az évfolyamom fele az
önvezérlő robotika Steve Jobs-a akart lenni. Most meg nem értik, hol
szúrták el végleg.
Hartnell oldalra sandított, hogy figyelnek-e rá. A jövevény arcán udvarias
érdeklődés tükröződött. Ilyet könnyű színlelni, gondolta Hartnell.
Ellene Asanto négy órája érkezett egy kétüléses repülőn, ami Hopelchén
mellett szállt le és pánikszerűen távozott, amint utasát kitette. Campeche
belsejébe egészségügyi okokból ellenjavallt volt berepülni, ezért Hartnell
dűlőutak és ellenőrző pontok labirintusán kísérte végig a látogatót. Pár
kósza orvlövész is odaköszönt.
A nő nem ivott alkoholt, vagy legalábbis nem próbált lépést tartani
Hartnell-lel, aki mindig vitt magával két üveg whiskyt. Apró kortyokban,
vallásos áhítattal szürcsölt belőle, valahányszor megérezte a józanság
undorító fuvallatát.
Na és én hol szúrtam el végleg?, gondolta leverten, de sikerült magába fojtania
a kérdést. Rég járt olyan nő a közelében, aki nem a Redmark pribékje vagy
rettegő helybéli volt. Azzal hitegette magát, hogy ebből még lehet valami.
A csajok buknak a Yale-en végzett menő kiborgtechnikusokra, nem? Sajnos a
szóban forgó ifjú lángésznek sikerült egy háborús övezetben kikötnie, ahol
szörnyeket pesztrált a Redmark Security megbízásából. Hartnell
szándékosan mosatlan egyenruháján hadnagyi rangjelzés díszelgett, de ő
volt a környéken az egyetlen Redmark-alkalmazott, aki nem hordott
magánál fegyvert.
Asanto valami fehérgalléros verőember lehetett, akit ideküldtek
ellenőrizni, hogy mire szórják a pénzt a Redmark őrült tudósai. Vagy
legalábbis Hartnellnek ez volt a megérzése. Úgy sejtette, jobb nem
kérdezősködnie ez ügyben. Asanto sudár, vékony spanyol nő volt, majdnem
olyan magas, mint a nyakigláb, vézna Hartnell. Hosszú fekete kabátot és
fehér sálat viselt a kora őszi mexikói kánikulában. Ha a napszemüvegét is
feltette, úgy nézett ki, akár egy múlt századi filmsztár. Hartnell először le
akarta segíteni róla a sálat és kabátot, mert ő maga még pólóban is
csatakosra izzadt, de Asanto udvariasan elhessegette. Hőszabályozó
implantjai vannak, mondta.
– Nincs sok hasznuk, de az állásom betonbiztos miattuk. Valahányszor gond
van az Egyenlítő környékén, nekem szólnak. Ez a meló senkinek se kellett.
Hartnellre szegezte tekintetét és várta a történet végét: hol szúrták el
végleg az önvezérlő robotika pionírjai.
– Hát az elbarmolt Kasmírban, ott – bökte ki Hartnell, aztán kortyolt egyet
az üvegből és reménykedve odakínálta.
–  Hart, nyugodtan mondd ki, hogy „elbaszott”. Nem fog vérezni tőle a
fülem.
Hartnell sűrűn pislogott. „Szólíts Hartnak”, mondta a bemutatkozáskor.
A nő engedelmeskedett, Hartnell pedig azóta is hülyén érezte magát.
– És, khm, láttál felvételeket, amelyek kijutottak Kasmírból?
–  Épp eleget – felelte Asanto. Ölőgépek hackeltek ölőgépeket, és az
elburjánzó programhibák miatt végül senki sem tudta már kontrollálni az
eseményeket. Egyik napról a másikra megszűnt a kereslet a
robothadseregek iránt. Úgy tűnt, az emberiség kénytelen lesz újra az
elavult módszerekkel, hússal-vérrel háborúzni. Szerencsére több szemfüles
fegyvergyártó előre érezte, hogy közel a vég. Már dolgoztak az
alternatívákon.
A titkosítás nagyot fejlődött Kasmír óta; sok kibernetikus sürgette, hogy a
robotok kapjanak újabb esélyt. Hartnell több haditechnikai projektet is
szemmel tartott, melyek tökéletes robotzsoldosokat szerettek volna
kifejleszteni. Sajnos Kasmír képei beleégtek az emberiség tudatába.
Gigantikus humanitárius katasztrófa volt. Egyes területek
megközelíthetetlenné váltak, mert a gépek nem álltak le, szívták magukba a
napfényt és mindent megöltek, ami mozgott.
Felvirradt a biomorf seregek napja. Jöttek a kutyák, Hartnell jött velük,
Ellene Asanto pedig Hopelchénbe repült, mert a tápláléklánc tetején valakit
érdekelni kezdett az ügy, de annyira azért nem, hogy személyesen
idefáradjon.
Izzadság, fém és whisky szaga ülte meg a páncélkocsi fülledt utasterét.
Mikor a jármű századszorra is lépésben haladásra váltott, Hartnell
káromkodva belebokszolt a mennyezetbe, mintha a kocsist sürgetné. Az
implanton át egy másodperc múlva megjött az üzenet: Végállomás. Úgy tűnt,
Asanto már tudja.
– Murray itt van? – kérdezte. Ha a pasas felülteti, nagy munka vár rá.
–  Murray? – Hartnell „Muré”-nak ejtette, mintha a „muréna” rövidítése
lenne. Először viccesen hangzott, de azóta tépőfogas állkapcsok és sunyi
ragadozók képe jutott az eszébe róla. Találó asszociációk voltak. –
Fogalmam sincs. Megy, amerre lát. Lehetetlen időpontot egyeztetni vele.
Asantót persze Murray érdekelte, nem a szerencsétlen Hart. Mikor a multik
érdekeltségei veszélybe kerültek Campechében, hívták a Redmark
Securityt. És amikor a Redmark eltöprengett, mi a legjobb stratégia nehéz
terepen vívott gerillaháború esetén, hívták Jonas Murray-t. Aki amellett,
hogy a világ egyik legnagyobb seggfeje volt – Hartnell megítélése szerint –,
a biomorf hadvezetés legfőbb szakértőjének számított.
Fentről éles kopogás hallatszott. Hartnell nekifeszült a csapóajtónak és
erőlködve kinyitotta. Kikászálódtak a párás hőségbe, ahol állatok, emberek
és rothadó növények szaga terjengett.
Nagyjából negyven katona lehetett itt, csupa halványszürke Redmark-
egyenruha – a bevetésen részt vevő zsoldosok töredéke. A többiek – és a
legtöbb biomorf – az állam különböző pontjain biztosították a terepet. Ez itt
Murray külön bejáratú brigádja volt, a takarítók. Néha saját maguk után
takarítottak.
A tábor köré védvonalat telepítettek; Hartnell ágyútornyokat és pókszerű
szenzorállomásokat vett észre. Barakkok nem voltak, csak szúnyoghálóval
elkerített terek: semmi magánszféra. Asanto előmászott, és Hartnell látta,
hogy mindenki latolgatja, tartani kell-e tőle. Hartnell is kiszállt, de
elcsúszott és seggre ült a sárban, szorosan ölelve egy üveget. Mindegy.
Ennél jobban már úgysem nézhetik le.
Aztán megjelent maga a nagy ember. A hálók mögül szólította őket, a
zsoldosoknak pedig hirtelen sürgős dolga támadt.
– Maga Asanto, gondolom.
Jonas Murray, a Redmark katonai kutatóprogramjának állatidomára,
Hartnell főnöke, a rémálmok forrása, melyeken csak az alkohol segít. Sok
ember érzi elviselhetetlennek a főnökét, de ők nem Campeche Murénájának
dolgoznak.
Campeche Murénája. Hartnell terápiás célból néha mesebeli főgonosznak
képzelte a felettesét. Így hozzáképzelhette azt is, hogy hirtelen felbukkan
egy revolveres kalandozó és bedobja Murray-t egy vulkánba.
A Murénára illett a becenév. Valahányszor mosolygott, Hartnell azt várta,
tűhegyes fogak villannak elő, mintha félig már maga is biomorf lenne.
Kopasz, fényes fejét vörösre marta a nap. Arcát mély ráncok hálózták be, de
egy halvány, udvarias félmosolyt leszámítva semmi emberi nem látszott
rajta. Nagydarab volt, magas és széles; szívóssá tette a kiképzés és masszívvá
a gyerekkori izomnövelők, melyek pár évtizeddel korábban koldusbotra
juttatták a méregdrága személyi edzőket. Asanto félve nyújtott kezet, de
Murray nem szerette a satukézfogást. Úgy bánt az erejével, mint a kobra.
Csak akkor csapott oda, ha kellett.
– Murray ezredes. – Asanto tétován ejtette ki, majdnem „Muré” lett belőle.
– Jöttem megnézni, hol van a kutya elásva.
Murray továbbra is kifejezéstelen arccal mérte végig.
– Az Eszközeim hamarosan visszaérnek. Fáradjon az irodámba. Megnézem,
bejön-e az adás. – Mély hangja volt, füstösen rekedtes.
–  Az Eszközei? – Asanto követte Murray-t a szúnyogháló-labirintusba,
nyomában Hartnell-lel. A szövetek mélyén rögtönzött irányítóközpont bújt
meg, fél tucat, bőrönddé összecsukható monitor.
–  A hivatalos nevük „tárgyi eszköz” – bólintott Murray. – Gondolom, így
egyszerűbb a könyvelőknek leírni az adóból.
– Maga hogy hívja őket?
– A nevükön, hölgyem. – Campeche hadura leült a monitorok elé. Eddig
gyomos pusztákat, buja erdőket és néptelen dűlőutakat mutattak, de
ahogy Murray rájuk kapcsolódott, hirtelen villódzni kezdtek és váltogatni
kezdték a csatornákat. – Ha már szóba jöttek a könyvelők…
Asanto vállat vont.
– Sokan sok pénzt áldoztak a Redmark biomorfrészlegére.
A befektetők tudni szeretnék, mire mentek el a dollárjaik. Neheztel érte?
–  Nem különösebben. Csak azt hittem, képesek lesznek várni, amíg
végzünk itt és kivonulunk. – A monitorokról kezdtek eltűnni a tájképek és
egy ismerős alak jelent meg rajtuk: Asanto. Kiszáll a repülőből. Iszik
Hartnell-lel egy felest, miközben a kocsit várják. A félhomályos utastérben
hánykolódik. Ez Murray egyik szokásos trükkje volt a vendégek
megfélemlítésére.
– Fenyeget? – csattant fel Asanto. Hartnell félrenyelte a whiskyt.
Dehogy – vágta rá Murray némi késéssel, így jelezve, hogy persze. Egy
pillanatra farkasszemet néztek. Ezért megfizetsz, te pöcs, üzente teljesen
egyértelműen a nő arcki-
fejezése.
Soha senki nem mert így bánni az ezredessel, még a Redmark legsötétebb
verőemberei sem. Még maguk az Eszközök sem. De Ellene Asanto láthatólag
szart az egészre.
Szerelmes vagyok – szögezte le magában Hartnell, bár tudta, hogy ez hatvan
százalékban puszta gerjedelem, negyven százalékban pedig lázadáspótlék.
De négy hónap Campeche után bármivel beérte.
–  Remekül időzítette a látogatását – jegyezte meg Murray, miközben a
monitorokra visszatértek a tájképek. Az egyik dűlőúton őrjárat masírozott:
elmosódott redmarkos pálcikaemberek, fejük fölött kísérteties, zöld
azonosító számokkal.
– Ne mondja.
– Tegnap éjjel elkaptuk Parvezt. Emmanuel Parvezt.
Asanto felélénkült.
– Erre parancsot kapott, ezredes?
– Nem, de ha már az anarquistáknál vendégeskedett a jóember, gondoltuk,
itt a lehetőség. Tudom, hogy a globális médiában sikerült jó fejnek eladnia
magát, de fent Mexikóvárosban ő uszított ellenünk a legjobban. Mikor
megkaptuk a fülest, hogy itt lesz, már csak udvariasságból is beköszöntünk.
– Megkérdezhetem, honnan jött a füles?
Murray arca vasmaszkká merevedett.
–  Nem, nem kérdezheti. Azért jött, hogy megnézze, mire megy el a
befektetők pénze. A többihez semmi köze.
Hartnell lapított, és próbált Asanto háta mögé húzódni, hogy egyetlen
arcrándulással se árulja el magát. Szóval Emmanuel Parvez halott. Hartnell
tudta, hogy törekedtek rá, de azt nem, hogy be is következett. Ennek nem
lesz jó visszhangja a fővárosban. Hacsak Murray és a Redmark PR-osai be
nem feketítik Parvezt. Ami talán nem lesz túl nehéz azok után, hogy a pasas
anarquista terroristáknál vendégeskedett.
Hartnell régebben szeretett kiborgtechnikus lenni. Tökéletes biztonságot
ígérő szakmának tűnt. Álmában sem gondolta volna, mennyire zavaros és
ingoványos helyzetekbe sodródik majd.
– Hát jó – sóhajtott Asanto. – Na és hol vannak az „Eszközök”?
A monitorok felé biccentett, melyeken egyetlen biomorf sem látszott.
Az nem jelent semmit – gondolta Hartnell. – Sárkányt akkor se látnánk, ha a
kamerába lógatná a pöcsét.
Murray arcára visszatért a félmosoly.
– Ellene Asanto. Hadd mutassam be Rexet.
Asanto megfordult és ledermedt.
– Bazmeg – szaladt ki a száján, mikor meglátta.
Rex közvetlenül előtte állt, a szúnyogháló túloldalán, mozdulatlanul.
Széliránnyal szemben érkezett, ezért dús kutyaszaga nem árulta el. Eszerint
Murray parancsba adta neki, hogy Asanto gonosz, legalábbis jelenleg. Rexet
arra tanították, hogy mindig jelezze a barátainak, merre van. Hartnell
vállalhatatlanul veszélyesnek tartotta ezt a fajta farokméret-demonstrációt.
Tisztában volt vele, mit művel Rex a gonoszokkal.
Rex enyhén meggörnyedve két méter harminc centi magas volt, lapos feje a
vállára erősített lövegek – „Nagykutyák” – közül kandikált ki. Nem a
testépítőkre jellemző egyenizomzatot növesztettek rá, inkább ösztövérre,
szívósra tervezték, futáshoz és közelharchoz. És persze nem igazán volt
ember: négykézláb ugyanolyan szívesen járt, mint felegyenesedve. Valaki
sokat bíbelődhetett a testpáncéljával, ami automatikusan idomult
megnyúló-összehúzódó ízületeihez. Asanto is biztosan olvasta a műszaki
leírást: szupersűrű izmok, bőr alatti ütésgátló szövet, titániumerősségű,
üreges csontozat… De a látványra semmilyen leírás nem készíthetett fel. És
az Eszközök közül még Rex külseje volt a legbarátságosabb.
Egyedül a feje tűnt kutyaszerűnek: félig buldogra, félig rottweilerre
emlékeztetett. Hartnell feladatai közé tartozott a fogak karbantartása is. Az
első alkalommal halálfélelmet érzett. Ha egyszer összecsapódnak azok a
fogsorok, tervezhet magának robotkezet.
–  Mi a gond, kisasszony? – kérdezte szívélyesen Murray. – Azt hitte,
ketrecben tartjuk?
Asanto szótlanul bámulta a biomorfot, kerülve a tekintetét. Rex amúgy is
csak az ezredesre figyelt. Enyhén lihegett a melegtől, és ettől úgy tűnt,
mintha mosolyogna.
–  Látnia kell a többit is – folytatta Murray. – Tudja, hogy van egy egész
csapatunk? Egyik jobb, mint a másik. Hogy is mondtad, Hart? „Forradalom
a hadiszolgáltatásban”?
–  Olvastam a specifikációkat – bólintott kurtán Asanto. – Azokat is hagyja
szabadon futkorászni?
– Mértékkel. Hart?
– Nos… – kászálódott elő Hartnell az ábrándjai közül. – Raj épp tölt. Sárkány
és Brumi őrködnek.
Csak felolvasta, amit Murray átküldött neki. Asantónak azt kellett hinnie,
hogy ez a szokásos felállás, nem pedig színjáték. Murray azt akarta, hogy
Rexre fókuszáljon, a biomorfprogram vállalható arcára.
–  Látom, attól fél, hogy rosszul bánunk az Eszközökkel – jelentette be
Murray, mint valami konferanszié. – Rex, lábhoz.
Közvetlenül is odahívhatta volna, implanton át, de élvezkedni akart.
Hartnell eleget látta élvezkedni a Murénát ahhoz, hogy kalapálni kezdjen a
szíve és bekapcsoljanak a túlélőreflexei. Ez most más, győzködte magát. –
Murray-nek érdeke, hogy Asanto hazajusson és leokézza a projektet. Nem eshet
baja. Arról pedig senkinek sem kellett tudnia, hogy egyébként mit szokott
művelni a Muréna a megunt vendégekkel.
Asanto moccanás nélkül nézte, ahogy Rex átsiklik a szúnyogháló alatt és a
monitorokhoz baktat. Rex barna kutyaszeme Murray-ről Hartnellre,
Hartnellről Asantóra vándorolt. Vajon fél a nő? Hartnell nem tudta
megállapítani, de Rex igen, és ha Murray megkérdezi, elárulja neki.
–  Helló, blöki. – Hart előrenyúlt és beletúrt Rex bundájába. Vaskemény
izmokba ütköztek az ujjai. Meglapogatta Rex pofáját és küldött egy jelet a
feedback chipnek. Ez annyit tett: Jó Kutya.
–  Rex, bemutatom Ellene Asantót. Meg akarja nézni, milyen ügyesen
dolgozol. Köszönj szépen – parancsolta Murray.
–  Helló, Ellene Asanto. – Rex nyugodt, enyhén robotikus hangon szólalt
meg. Egy implantból jött, nem a torkából. És nem az ő hangja volt. Rex
hangja kegyetlen, mély hörgés volt, és direkt olyan frekvenciára hangolták,
hogy az emberek pánikba essenek tőle. Hartnell emlékezett rá, mennyit
pepecselt vele Murray.
Asanto nem felelt. Mesterien uralkodott magán, egyedül a dermedtsége
jelezte, hogy karnyújtásnyira van a biomorftól, aki egy laza mozdulattal le
tudná tépni az arcát.
Hartnell nem bírta tovább és implanton át üzent Rexnek. Fél a nő?, formálta
hangtalanul.
Kicsit, jött a válasz. És: Nem gonosz. Miért fél?
Emlékszel, hogy én milyen voltam, amikor először talál-
koztunk?
Rexnek megrezzent a válla. Kutya-énjének maradéka csóválni próbálta a
leoperált farkat. Nagyon félős.
– Rex! A kisasszony látni szeretné, mit tudsz. – Murray sanda oldalpillantást
lövellt Hartnell felé, mintha jelezni akarná, hogy tud az engedély nélküli
társalgásról. – A kisasszony attól tart, veszélyes vagy.
Asanto nem pont ezt mondta, de Murray ezzel is ellene fordíthatta Rexet,
vagy legalábbis Asanto úgy érezhette.
– Öröm együtt dolgozni humán kollégáimmal, Asanto kisasszony – közölte
az udvarias robothang. – Remek munkakapcsolatot ápolok Murray
ezredessel és Hartnell úrral.
–  Tudod, mit, Rex? – Murray spontán kérdésnek szánta, de borzalmasan
erőltetetten hangzott. – Kicsit borostás vagyok ma reggel. Megborotválnál?
– Örömmel, Gazdám.
Ez volt Murray kedvenc mutatványa, a céges látogatóknak mindig előadta.
Direkt szerzett hozzá egy régimódi borotvakészletet. Asanto hitetlenkedve
figyelte, ahogy az ormótlan biomorf behabozza Murray arcát és egy
torokvágásra kitűnően alkalmas pengével elkezdi tükörsimára borotválni.
Nagyon ügyesen forgatta a pengét. Több mint egy tonnát tudott
fekvenyomni, de sebészként uralta a mozdulatait. Hartnellék megdolgoztak
a pénzükért.
Rengeteg kutyát használtak el. Az emberekkel ellentétben az állatok
emberfelettivé tételének nem volt akadálya. Fel lehetett ruházni őket
mindennel, amire a jövő elitkommandósainak szüksége lehet. Nem kellett
hozzá más, csak kellő mennyiségű kutya, és a selejtek iránti totális közöny.
Hartnell mindig azt mondogatta, hogy ő nem nagy kutyabarát. Most pedig
nézte, hogy egy nagy kutyabarát a főnökét borotválja.
–  Látja? – kérdezte Murray, miközben Rex biztos kézzel járatta a pengét
még akkor is, amikor a Gazdinak mozgott a szája. – Teljesen szobatiszta.
Húsz év, és minden családban lesz biomorf.

 *

Hartnell magához vett egy üveg whiskyt és „kopp, kopp” felkiáltással
megállt Asanto sátra előtt, ahonnan fényt látott kiszűrődni. Mikor
lehúzódott a cipzár, Hartnell észrevette, hogy egy tablet világít odabent, a
képernyőn egy jelszót kérő adminoldallal. Asanto biztos az első jelentését
írja.
– Egy jóéjt-kupicával megkínálhatom?
Asanto rezzenéstelenül nézett vissza rá.
– Komolyan ez a csajozós dumád?
Hartnell egy pillanatig tanácstalanul biggyesztette le ajkát.
– Csak egy kupica – próbálta menteni. – Becsszó.
– Bújj be! Mi casa és a többi.
Hartnell belépett és törökülésbe ereszkedett, majd előregörnyedt, hogy a
feje ne érje a sátor oldalát.
– Fogadjunk, hogy inkább macskapárti vagy.
Ez végre előcsiholt egy nevetést.
– Szóval elkaptátok Parvezt. Direkt mostanra időzítettétek, hogy legyen mit
jelentenem?
–  Hát, nem. Nem hinném. Így jött ki. – Hartnellnek eszébe jutott, hogyan
reagált Asanto a hírre. – De ez jó, nem? Mármint a befektetőknek.
– Fogalmam sincs. Mire jó azon kívül, hogy fokozza a konfliktust? Parvezt
sokan szerették, most mártír lehet belőle. Tény, hogy patthelyzet kezdett
kialakulni, de…
– Tudom, ilyen a politika. – Hartnell fáradtan legyintett és odanyújtotta az
üveget. – De az kiderült, hogy Rexék a terv szerint funkcionálnak, nem?
Asanto meghúzta az üveget és visszaadta.
– Köztiszteletben álló politikusok lemészárlása alapfunkció?
Hartnell összeráncolta a homlokát.
– Hát, öö, nem tudom, mire gondolsz. Én csak a szerelő vagyok, oké?
–  Bocs. – Asanto megrázta a fejét. – Rendben, akkor van egy szakmai
kérdésem, Mr. Csak-Szerelő-Vagyok.
– Halljuk.
– Az a színjáték a sátorban… Ugye Murray beszélt a kutya hangszórójából?
Hartnell a kelleténél tovább hallgatott, aztán próbált kipréselni valami
hazugságot. Végül megadóan bólintott.
–  Igen. Rex képes megértetni magát, ha muszáj, de ennyire nem
választékos. – Megkockáztatott egy félénk mosolyt. – Jó lenne, ha tényleg
beszélgethetnél vele. Tök jó srác. Oké, most úgy nézel rám, mintha dilinyós
lennék. Akkor úgy mondom, Jó Kutya. Jószívű, ragaszkodó. Sőt tapintatos is.
Pont ezért kísérleteztünk kutyákkal. Az emberekhez vannak szokva, tudják
a helyüket. Tökéletesek falkavezérnek, a többi morf mellé, de remek
szolgák is. Hát nem szuper?
– Így szól a marketingszöveg – bólintott Asanto. – De pont emiatt gyanús,
hogy a főnököd nem engedett beszélni vele.
– Murray ilyen. – A Muréna. – Szereti kézben tartani a dolgokat. Mint egy
filmrendező.
– Nyilván csak erről van szó.
Hartnell vigyora elhalványult. Nem pedig arról, hogy attól tart, Rex őszintén
válaszolni kezd a kérdéseidre.
 4
REX
Rex vagyok. Jó Kutya vagyok.

Ma Csapatmozgás van. Szeretem a Csapatmozgást. A falkám ilyenkor
alakzatba rendeződik, úgy loholunk Gazdi és humán barátaink előtt. Ha
gonoszokat találunk, bekerítjük és megöljük őket, nehogy bántsák Gazdit.
Gazdinak van egy új barátja, egy szuka, de nem vagyok biztos benne, barát-
e. Mikor először odajött, Gazdi viccből gonosznak mondta, ezért meg
akartam ölni. Aztán Gazdi azt mondta, hogy viccelt, és inkább nem öltem
meg.
Nyüszítek egyet magamban, mert majdnem megöltem azt a szukát. Nagyon
idegesített, hogy olyan közel áll Gazdihoz. Nem szeretek ideges lenni. Most
már tudom, hogy nem gonosz, de valami emlékszik bennem, hogy az volt.
Ez is idegesít.
Gazdi szerintem nem tudja, milyen kevésen múlott, hogy megöljem a
szukát. Nem árultam el neki. Rossz Kutya, mondja a feedback chip. De akkor
sem mondom el.
Brumi jelenti, hogy nem talált gonoszokat. Gyümölcsöt talált és menet
közben eszi. Titkolni akarja, mert Csapatmozgás közben nem szabad
táplálkozni, de én érzem az édes-ragacsos, túlérett szagot. Egy farmon
haladunk át. Farmerek nincsenek, a gyümölcs pusztul. Nem szidom le
Brumit, bár kéne (Rossz Kutya). Hónapok óta együtt dolgozunk. Brumi
okosabb, mint én. Parancsnoki Döntést hozok: Brumi ehet gyümölcsöt.
Sárkány nem ad jelentést. Hosszú teste előttem kígyózik a mezőn, mindig a
talajhoz igazítja a színeit. Szaga nincs, még én sem érzem. Ettől is
nyüszítenem kell. Sárkány is okos, de nem annyira, mint gondolja. Gazdi
szereti őt. Sárkány ügyes. Nyüssz nyüssz nyüssz.
Gazdi új barátját Ellene Asantónak hívják. Furcsa humán. Mikor meglátott,
éreztem rajta, hogy fél. Már nem volt gonosz, mégis félt. Csak a gonoszok
félnek. Nem értem.
Más a szaga.
Próbáltam elmagyarázni Gazdinak, hogy milyen, de nincsenek rá szavak a
nyelvben, amit adtak nekem. Csak belül a fejemben tudom, milyen. Tovább
nyüszítek magamban.
Brumi csatornája: Mi a gond, Rex?
Nem mondom meg. Nem tudom, kicsoda Ellene Asanto és azt sem tudom,
mit mondjak Gazdinak. Nem lenne szabad ilyenekről beszélgetnem
Brumival. Jelez a feedback chip: Stresszhormonszint szuboptimális. Szurit
kapok, ami segít. Megnyugszom.
Raj jelent. Körberepült minket és megerősíti, hogy humán populáció van
előttünk, ahogy azt Gazdi mutatta a műholdképen.
Raj csatornája: Integritás 99% Méregtöltet 99% Engedélyt kérek titkos felderítésre.
Rákérdezek, miért csökkent az integritás. Még nem találkoztunk
gonoszokkal.
Raj csatornája: (ragadozó madarak képei) A helyiek még nem tanulták meg,
hogy a fekete-sárga a veszély jele (humor).
Raj néha fura. Engedélyt adok a titkos felderítésre.
Brumi csatornája: Az új humán szuka a gond, Rex?
Sárkány csatornája: Jól berémült.
Az én csatornám: Nem gonosz. Nem akarom, hogy féljen.
Nem mondok többet. Nem árulom el, hogy amikor Ellene Asanto félt
tőlem, Gazdi tőle félt. Az arca és teste nem mutatta, de a szaga igen.
Kettőnk titka ez Gazdival. Nem árultam el neki, hogy tudom. Nem szabad
titkolóznom előtte (Rossz Kutya!). Ha kérdezné, el kéne mondanom. De nem
fogja kérdezni, és ha rájönne, hogy tudom, haragudna. Nem akarom, hogy
Gazdi haragudjon. Annál rosszabbat elképzelni sem tudok. Rossz Kutya!,
ismétli a feedback chip. Megint ideges vagyok. Kelleni fog még egy szuri az
optimális teljesítményhez. Hart észre fogja venni, hogy ideges voltam és
sok szuri kellett. Kíváncsi lesz, miért, és lehet, hogy el kell mondanom.
Ettől is
ideges leszek.
Sárkány csatornája: Mi baj, Rex? Félsz, hogy Gazdinak új barátnője van és nem
kellesz már neki?
Nem válaszolok. És nincs is igaza. A szuka és Gazdi között nem olyan a
kapcsolat. Érzem a szagukon. Azt is érzem, hogy a szuka és Hart között sem
olyan, bár Hart szeretné. Az ilyenekről nem szeretek beszélni Gazdinak,
Hartnak, senkinek. Úgy érzem, nem volna szabad észrevennem ezeket.
Azzal nem szolgálom Gazdit.
Brumi csatornája: Ne aggódj, Rex. Megvan a feladatunk. A bonyolult dolgokat
hagyd a humánokra. Ha valamit nem értesz, én segítek.
Ez megnyugtat. A feedback chip észreveszi, hogy kevésbé vagyok ideges. Jó
Kutya, suttogja.
Szólítom Gazdit, és jelentem, hol vagyunk. Megszólítom a fegyvereimet, a
belső rendszereket, ellenőrzöm, minden a hibahatáron belül teljesít-e.
Elhagytuk a farmot és fák közt loholunk. Feldarabolt vidék: mező,
erdőfoltok, elhanyagolt szántóföldek tele gyommal, bokrokkal. Ha
négykézláb szaladok, Sárkánnyal szinte észrevétlenül mozgunk ezen a
foltos terepen. Csak az óriás Brumi nem tud elrejtőzni, kivéve, ha
magasabbak nála a fák.
Raj csatornája: Azonosítatlan humán populáció menetirányban (képek hatalmas
tömegről, sátrakról, kocsikról).
Raj képei szemcsések lesznek, ha szétterjed. Nehéz megmondani, hogy ezek
a humánok gonoszok vagy a barátaink. Megosztom a képeket Sárkánnyal és
Brumival, aztán átküldöm Gazdinak kiértékelésre.
Brumi csatornája: Civilek. Kerüljük ki őket.
Közlöm vele, hogy a parancs úgy szólt, lépjünk érintkezésbe a humánokkal.
Az „érintkezésbe lépni” általában azt jelenti, hogy megöljük őket, de ez csak
azért van, mert az összes idegen humán, akivel eddig találkoztunk, gonosz
volt. Szeretek humánokkal barátkozni. Ha egy humán idegen, örülök, ha
gonosz. A gonoszok elleni harcra képeztek ki és programoztak be. Ha egy
humán nem barát és nem gonosz, ideges leszek, mert nem tudom, mit
kezdjek vele.
Sárkány csatornája: Kerüljük ki őket.
Nem tudom, Sárkány tényleg ezt gondolja-e, vagy a parancsnak akar
ellentmondani, esetleg Brumit utánozza. Néha szokta. Sárkány feladata
észrevétlennek lenni és semlegesíteni a számára kijelölt gonoszokat. Ha
nem kell senkit semlegesítenie, nem szeret harcolni. Nagyon lusta. Rossz
Sárkány, gondolom, de én nem mondhatom. Csak a feedback chipje és Gazdi
mondhatja. Ha én mondom, semmit sem jelent.
A humánok felé tartunk. Nagyon erősek a szagok: izzadság, ürülék,
betegség, tömeg. Kisebb és nagyobb humánokat is látok. Fegyvereket nem,
de ez nem jelenti, hogy nem gonoszok. Csak Gazdi tudhatja, gonoszok-e.
Üzenek Gazdinak, mert kezdünk közel érni és nincsenek parancsaink. Nem
pingel vissza.
Újra pingelem. Nincs válasz.
Nyüssz.
Jelzem a többieknek, hogy megszakadt a kapcsolat Gazdival. Máskor is
előfordult ez, de sose akkor, amikor épp a gonoszok/nem gonoszok
táborához közeledtünk.
Brumi csatornája: Meglapulunk?
Sárkány csatornája: Késő. Észrevették Brumit.
Megállok. A feedback chip stresszhormont érzékel és szurit ad. Nem segít.
A humánok sikoltoznak. Félelemszag. Fegyvereket látok, de keveset, és
gyengéket. Fegyver nem egyenlő gonosz. Csak Gazdi tudja, ki gonosz. Ha
gonoszok, meg kell ölni őket. Ha nem gonoszok…
Nem tudom. Nem gonoszokkal nem szoktunk találkozni.
Raj csatornája: Parancs?
Brumi csatornája: Parancs, Rex?
Sárkány hallgat, de tudom, hogy ő is parancsra vár.
Megpingelem Gazdit. Nincs válasz. Van parancs. Döntést hoztam.
Úgy döntök, bemegyünk.
 5
HARTNELL
– No meséljen, hol is vannak most az „Eszközök”? – kérdezte Ellene Asanto.
– Már megmondtam. Terepen – morogta Murray.
–  Mond maga mindenfélét, de mutatni még nem tudott semmit – felelte
dacosan Asanto.
Az ezredes teátrálisan felsóhajtott.
–  Kisasszony, tizenhárom különböző falka adása között kapcsolgathatott,
szerte Campeche területéről. Világosan láthatta, hogy semmi értelme nem
volt idejönnie. Az egészet be tudtam volna linkelni a Szilícium-völgybe az
irodájába.
Asanto a sálját babrálta. Hartot már a látványtól is kiverte a víz, a nőnek
viszont egy csepp izzadság sem volt a homlokán, ahogy azt ígérte.
– A kutyafalka mára már szinte közhely, Mr. Murray. A multimorf egysége
sokkal érdekesebb. Forradalom a hadi szolgáltatásban, jól emlékszem?
A részvényeseink sokat áldoztak erre a projektre. Mutatnia kell nekem
valamit, amit hazavihetek nekik. Szeretik jó kezekben tudni a pénzüket.
Asanto gépiesen ontotta a vadkapitalista szlogeneket, de Hartnell úgy
érezte, valami komolyabb ellentét feszül a mélyben. A Murénát nem
érdekelték a részvényesek, és Hartnellnek az a furcsa érzése támadt, hogy
Asantót sem.
Egy páncélkocsi gyomrában gubbasztottak. A tetőzsilip nyitva volt, hogy
szellőzzön az utastér, mialatt a zsoldosok tábort bontanak. A Redmark
humán eszközei nemrég ébredtek fel. A biomorfok hajnalban leléptek, hogy
bejárják az útvonalat; ők fussanak bele elsőnek az anarquista aknákba és
orvlövészekbe.
Miután távoztak, Murray előadta a monológot, amit Hartnell többször is
hallott már tőle.
–  A háború véres és drága mulatság, kisasszony. Rengeteg emberéletet
követelt a történelem során. Egy ütőképes sereg felállításához olyan
szaktudás és felszerelés kell, aminek beszerzése csődbe vihet egy kisebb
államot. És még akkor sincs rá garancia, hogy egy darabban térnek vissza.
A háború ilyen. Mi féltjük az embereinket, Miss Asanto. Haláluk súlyos
dollárveszteség a cégnek. Bizonyára a részvényesek álma is nyugtalan tőle.
Asanto arca azt sugallta, ismeri ezt a szöveget. Mesterien sugározta
magából a totális közönyt.
–  A biomorf a jövő katonája – dörögte Murray, mintha egy tévékamerába
beszélne leendő ügyfeleik ezreihez. – Intelligensek, lojálisak, sokoldalúak,
hihetetlenül szívósak, és most, hogy megvannak a prototípusok, relatíve
olcsók is. Fél tucat fajból lehet választani, a kínálat folyamatosan bővül,
mindegyiket adott feladatra optimalizáltuk. És nem emberek: nincsenek
jogaik. A további előnyökről nem is beszélve.
Sokat sejtetően elhallgatott, miközben arcán ott ragadt a kegyetlen mosoly.
Éles és átlátszó volt, akár az üvegszilánk.
Az utastér mennyezetéről lehajtott pár monitort és helyreigazította őket.
Fél szeme előtt, kék monokliként, egy digitális lencsében mutatta a falka
kameráit, de Murray pár mozdulattal a nagyközönség elé tárta az adást.
– Rex nézete – közölte. A monitoron csenevész fák suhantak és imbolyogtak
Rex négylábú lépteinek ütemére. Időnként lelassultak, mikor Rex megállt
hallgatózni, szaglászni. – Ő a falkavezér. A domináns és behódoló jegyek
tökéletes keveréke. Hallását és szaglását elsőrangú génállományból
szintetizálták, szinte hibátlanul. Kiszagolja a robbanóanyagot, drogot,
fegyvert, autókat, embereket. Megérzi, ha hazudnak neki, sőt még
betegségeket is diagnosztizálni tud, bár erre konkrétan nem képezték ki. De
ebből is látszik, hogy a biomorfokra a harctéren kívül is nagy jövő vár.
Egyetért, kisasszony?
– A részvényesek örülni fognak – bólintott Asanto. – De továbbra sem árulta
el, mire használja őket itt helyben, az összecsapásokban.
– Aggódnak a fejesek? – Murray hűvös pillantást lövellt a nőre.
–  Mondjuk úgy, szeretnének kellő távolságban maradni ahhoz, hogy ne
legyen véres a kezük – közölte Asanto. – Az pedig, hogy sikerrel járnak-e,
a vérontás mértékétől
függ.
Murray homlokára visszagyűrődtek a ráncok. Mosolyogni próbált, de az
eredményt még Hartnell is kínosnak érezte.
–  Nos, a konkrét összecsapásokat nem tudom megmutatni. Védi őket a
Redmark és ügyfelei közti titoktartási szerződés. Nézheti, hogy Rex
sétálgat, de ettől eltekintve be kell érnie a jelentéseimmel.
Asanto töprengve bólintott.
– Most jön az, hogy az eredmények önmagukért beszélnek.
–  Pontosan. – Murray teátrálisan körbe akart mutatni, de az utastér
korlátozta ebben. – Az érintettek jó része minket támogat: a mexikói
kormány, a CIA, a sok multi, akiknek elrontotta a bizniszét az anarquismo. –
Rosszallóan ingatta a fejét, mint egy tanító néni. – Ismét bebizonyosodott,
hogy a népakarat és a civil mozgalmak a demokrácia legnagyobb ellenségei.
– Nagyon vicces – mondta Asanto rezzenéstelen arccal.
–  Ha mi nevetünk a végén. – Murray a privát monitorját figyelte. – Úgy
látom, Raj közeledik a célponthoz. Sajnos az előadásnak ezennel vége.
Asanto vállat vont.
– Mi a célpont?
– Még nem tudjuk. Valószínűleg anarquista szimpatizánsok, akiket kifüstölt
Ezdnából a hadsereg. Na, azt nagyon elbaszták. Ha a Redmarkra bízták
volna, mi ezerszer jobb munkát végzünk, igaz, Hart?
Hartnell összerezzent, és whiskyvel a szájában vadul bólogatni kezdett.
– Szóval… – Murray pár másodpercre megdermedt. Mintha kihúzták volna a
konnektorból. Aztán: – Apád faszát, Hartnell. Már megint.
– Megint mi? – Hartnell pánikszerűen a tabletjéért nyúlt, és próbált rájönni,
mi történt. – Megint eltűnt a jel?
–  Leállt a hálózat, te inkompetens köcsög. – A joviális magabiztosság
elillant. – Hölgyem, kérem, távozzon.
– Most komolyan? De a részvényesek pont az ilyen…
– A részvényesek bekaphatják. – Hartnell azt hitte, Murray ütni fog, de az
utolsó pillanatban visszafogta magát. – Műszaki hiba. Le kell szidnom a
beosztottamat. Legyen szíves.
Mire Asanto kiszállt, Murray már a humán felderítőket utasította rádión,
hogy derítsék ki, mit művel Rex és csapata. – Pont most, bazmeg – hörögte.
–  Esküszöm, nem értem. – Hartnell ellenőrizte a csatornákat, kereste a
hibát. Minden kapcsolat megszakadt. Nem először fordult elő, és Hartnell
többször is feltúrta már a multimorfhálózatot miatta. Minden alkalommal
biztosította Murray-t, hogy a hibát sikerült kiiktatni, de az igazság az volt,
hogy hiába keresett hackerekre utaló nyomokat, hiába nézte végig a kódot,
még a rohadék kábeleket is, nem talált semmit. Néha egyszerűen
megszakadt a kapcsolat.
De sose ennyire éles helyzetben, csata előtt.
–  Legalább teszteljük, tudnak-e önállóan dolgozni – kockáztatta meg, de
vasmarok szorult a tarkójára.
– Ha elbasszák, kinyírlak – sziszegte a fülébe Murray. – És élvezni fogom, te
köcsög.
Hölgyeim és uraim, Campeche Murénája. Ez volt a valódi arca. Komolyan
beszélt. Hartnell elképzelni sem tudta, mit kezdene magával Murray, ha
nem tömeggyilkos bestiákat irányítana tőkés érdekcsoportok megbízásából.
Talán egy bankban vagy egy befektetési alapnál dolgozna. Valahol, ahol a
mások szenvedése iránti közöny előnynek számít.
Hartnell soha nem akart a Redmark helyszíni szörnykarbantartója lenni.
A Yale-en éltanulóként indult, de évről évre csúszott lefelé, jöttek a rossz
jegyek, rossz döntések, alkoholizmus. Végül ez az állás maradt az egyetlen
esélye, hogy visszafizesse a kölcsönöket. Miután megismerte Murray-t,
hamar rájött, hogy sokkal, sokkal jobban megszívta, mint gondolta. Azt
hitte, a biomorfok lesznek az egészben a legrosszabbak.
– Jézusom. – Eltűnt a sebtében összetákolt új hálózati struktúra. Nyoma sem
maradt a rendszerben. – Azt… azt hiszem, megtámadtak bennünket.
–  Kik? Az anarquisták? – csattant fel Murray. – Áttörték a tűzfalat és csak
úgy belenyúlkálnak a rendszerbe? Hogy a retkes faszba lehet ez? Ilyet soha
nem láttunk tőlük, soha.
– Talán van egy belső emberük – próbálkozott Hartnell.
– Nincs rá pénzük. Ezek parasztok, bazmeg.
– Egy ellenséges kormány…?
– Ha van, akiken egyetlen kormány sem akar segíteni, azok az anarquisták.
Senki sem akarja, hogy elszaporodjanak közelében a paraszthippik. –
Murray felpattant, összeszorította-elernyesztette az öklét. – Azonnal javítsd
meg! És derítsd ki, mi a fasz történt!
Hartnell építette tovább a hálózatot, ami a szeme előtt bomlott szét újra
meg újra. Megnézte a protokollokat, lefuttatott minden tesztet.
Szándékosan primitívre tervezte a rendszert, hogy futás közben is bele
lehessen nyúlni. De most harcolnia kellett vele. Vagy a rendszer harcolt
ellene.
– Hajrá, Rex – morogta munka közben. – Kitartás.
 6
REX
Rex vagyok. Zavart és tétova vagyok.

Miközben haladunk a tábor felé, Raj összevonja egységeit, hogy javuljon a
képminőség. Közösen azonosítjuk a veszélyforrásokat. Látunk pár fegyvert,
de nem veszélyesek még Sárkányra sem, ő amúgy is elbújt. Bombát, mérget
vagy egyéb fenyegetést nem érzékelek, bár ennyi humán között nehéz
megmondani.
Közepes sebességgel, óvatosan loholok. Nyílt terepen megyünk, kitépett,
letaposott növények között. Rengeteg a sátor itt, kicsik és nagyok, és
körülöttük sok humán. Mindenkit ellenőriznünk kell. Ha fegyver van náluk,
akkor gonoszok? Valami kapcsolatnak kell lennie a kettő között, de Gazdi
fegyvertelen humánokra is mondta már, hogy gonoszok.
Ha támadnak, gonoszok. Azt hiszem. Jelzem is a többieknek.
Raj csatornája: Vettem.
Sárkány csatornája: Erre magadtól jöttél rá?
Brumi csatornája: …?
Nem mond semmit. Megpingelem. Én vagyok a vezér, de érdekel, mit
gondol.
Brumi csatornája: Nagyon félnek.
Ezt én is érzem. Sokféle bűzt árasztanak, de a félelemé a legerősebb. Akinél
fegyver van, ránk fogja, de ők félnek a legjobban. Szólok a Nagykutyáimnak,
hogy mérjék be őket. Ezzel időt nyerünk harc közben.
Brumi csatornája: Ha félnek, kiszámíthatatlanok. Lehet, hogy harcolni kezdenek.
Gonoszok lesznek csak azért, mert félnek?
Az én csatornám: Csak a gonoszoknak kell félnie. Ha félnek, akkor gonoszok? Nem
kérdésnek szántam, de az lett.
Brumi csatornája: Te vagy a vezér, Rex, de szerintem beszélnünk kéne velük. Ha
nem gonoszok és megtámadjuk őket, Gazdi mérges lehet.
Már a gondolattól is fülembe cseng a Rossz Kutya! emléke. Nyüszítenem
kell. Beértünk a táborba. Sokan a sátrakba menekülnek, talán fegyverért.
A többség a tábor közepére gyűlik. Köztük van az összes minihumán –
kiskorúak, korrigál az adatbázisom. Tervezni kezdem, hogyan támadjuk
meg ezt a nagy tömeget. Magas célpontsűrűség – állapítja meg az adatbázis.
Raj átküldi a taktikai tervet. Körbeveszi a tábort, hogy a célpontsűrűség
magas maradjon, és kiiktatja a menekülőket. Javaslatot tesz arra is, hogy
Brumival milyen stratégiát és lőszert használjunk, de ez nem az ő
szakterülete.
Sárkány csatornája: Én nem kellek. Szundítok egyet.
Rossz Sárkány! Megmondom neki, hogy jelenteni fogom Gazdinak, de nem
érdekli. Sárkány nagyon fura.
Két lábra állok, felerősödik a félelem- és húgyszag. A remegő
fegyvercsöveket nézem.
– Földre! Fegyvert le! – ugatom.
Néhányan már a hangom hallatán eldobják a fegyvert, mert olyan
frekvenciákat kevertek bele, melyektől a humánok pánikba esnek. Sokan
kiabálnak rám, de nem érdekel, könnyen túlüvöltöm őket:
– Földre! Fegyvert el! Le a földre! Rossz humán!
Sárkány kinevet. Nem szeretem Sárkányt.
Brumi: Rex, megpróbálhatom én? Szeretném gyakorolni a humán beszédet.
Engedélyt adok. Brumi előrecammog, ő is felegyenesedik. Sokkal nagyobb
nálam. Az egyik karjában az Elefántölőt ringatja, a másikkal integet a
humánoknak. Sokkal nagyobbak a karmai, mint nekem. Még erősebb lett
a félelemszag, és az agyam zsongani kezd tőle. Az agyam azt akarja, hogy
csináljak valamit, mert érzem ezt a szagot. A félelem könyörög, hogy
reagáljak rá. Kár veszni hagyni ezt a sok finom félelmet.
– Campeche humánjai! – üvölti Brumi. – Ne rettegjetek. Szíveskedjetek
letenni a fegyvert. Viselkedjetek békésen és nem lesz bántódásotok.
Célunk az anarquista felkelés okozta zavarok elhárítása. Nem akarunk
bántani titeket, amennyiben nem a kormányellenes lázadások résztvevői
vagytok. – Spanyolul mondja, és közben átküldi a fordítást.
Meglepődöm a hangjától. Ismerem Brumi hangját: olyan, mint az enyém,
csak durvább. Mély hörgés, amitől rettegni kezdenek a gonoszok. De most
egy humán szuka hangján szólal meg, óriási hangerővel, de kedvesen. Még
engem is megnyugtat, pedig nem hozzám beszél.
A humánok értetlenkednek és még mindig nagyon félnek. Sokan tovább
kiabálnak, de kevesebben, mint előtte.
–  Kérem – győzködi őket Brumi. – Nem akarunk bántani titeket, de
ellenőriznünk kell, vannak-e itt anarquista gerillák. Ebből a célból most át
fogjuk kutatni a tábort. Ha nem bújtattok gerillákat, nincs okotok félelemre.
Az én csatornám: Ez honnan van?
Brumi csatornája: Letöltöttem. Már régen akartam egy alternatív hangot.
Az én csatornám: Én vagyok a vezér. Miért nem nekem adott ilyet Hart? Te jobban
tudsz beszélni nálam?
Tény, hogy nem vagyok a humán szavak mestere.
Brumi hallgat, nekem pedig meglódul az agyam és azt mondom: Nem is Hart
adta neked. És nem Gazdi. Te adtad magadnak.
Fogalmam sincs, hogyan csinálta, és miért. Megdöbbenek. Gazdi biztos
haragudna (nyüssz). Minden elismerésem Brumié.
Már csak egyetlen humán kiabál, és ő is a többi humánra, nem ránk. Más a
ruhája, feketéllik a por alatt. Az adatbázisom kijelzi, hogy Pap. Nem tudom,
mi az a Pap. Ehhez a szóhoz nem kapcsolódik a fejemben semmi.
A Pap-humán felénk fordul.
–  Itt nincsenek gerilllák, esküszöm. Ezek az emberek éheznek,
hajléktalanok. Kérem, ne bántsák őket.
Spanyolul beszél, Brumi fordítja nekem.
Brumi azt mondja, tegyék le a fegyvereket, átkutatjuk a tábort. Olyan közel
van a Pap-humánhoz, hogy a karmaival könnyen elérné. A Pap-humán
reszket.
– Gyűjts össze mindenkit a tábor közepén – parancsolja Brumi. – Senkit sem
fogunk bántani.
Meglódul a tömeg, mindenfelé humánok szaladgálnak, kiabálnak, sírnak,
rettegnek. Odarohan hozzám egy kiskorú, rám mutat, és közben zajt csap a
szájával. Úgy tesz, mintha megtámadott volna.
– Tyú! Tyú! – rikkantja. Megértem: ez játék. Szeretek játszani.
Én is játszani kezdek, fellököm a kis humánt és ráhörgök. Hangzavar
támad, kiabálás, sikoltozás. Rossz Kutya, mondja bennem valami, de nem a
feedback chip, és nem értem,
miért.
A kiskorút megfogják és beviszik a tömegbe. A Pap a tömeg elé áll.
Utasítom Rajt, hogy nézzen körül. Szétrepül a táborban és sorban ellenőrzi
a sátrakat. Az egységei önmagukban eléggé buták, de az érzékeik jók. Raj
többi része feldolgozza az adataikat, és ha valami gyanúsat találnak, Raj a
táborban köröző csapatai közül odaküld párat. Ez nem harci taktika. Raj
most találta ki a tanuló algoritmusával. Mint a virágok,
mondja.
Raj néha elég fura.
Hirtelen életre kel a hálózat és Gazdi üvöltve kér jelentést. Olyan mérges,
hogy egy pillanatra elnémulok. Rossz Kutya!!, üzeni a hangja. Rossz Kutya!
Rossz Kutya!, visszhangozza a feedback chip.
Jelentem, hogy humánokat találtunk, de nem gonoszok és nem
harcolnak. Gazdi látja a kamerámat és Raj képeit. Jelentés közben elfog a
félelem, hogy valamit elrontottam. Én vagyok a vezér. Az én feladatom jó
döntéseket hozni, ha Gazdi
nincs itt.
Gazdi csatornája mond valamit, aztán megint elnémul. Ettől nagyon ideges
leszek. De örülök, mert Gazdi így nem tud kiabálni velem, még ha később
fog is.
Brumi ücsörögve várta, hogy Raj végezzen, de most két lábra áll, a
humánok fölé tornyosul.
– Figyeljetek rám! – mondja továbbra is nyugodtan, de hatalmas hangerővel.
– El kell mennetek innét. Ne vigyetek semmit, meneküljetek. Menni,
mindenki!
A Pap-humánra néz.
– El kell vinned őket. Rossz dolgok fognak történni.
Milyen rossz dolgok? – kérdezem.
Brumi csatornája: Ezek nem gonoszok.
Én: Nem gonoszok.
Brumi: Mi lesz, ha Gazdi azt mondja, hogy gonoszok?
Én: Nem értem. Ezek nem gonoszok.
Egy részem érti, de a nagy részem nem.
Brumi csatornája: Mi lesz, ha te és a Gazdi nem értetek egyet, hogy gonoszok-e?
Összerándul a gyomrom. Rossz Kutya! Brumi pontosan tudja a választ. Tudja,
hogy engedelmeskednünk kell. Belénk kódolták a hierarchiát, aminek a
csúcsán Gazdi van. Engedetlenkedni – még rágondolni is rossz.
Hirtelen rájövök, hogy a hálózatról leszakadva képes vagyok gondolni rá, bár
nagyon elszomorít. Nem tudom, mit kezdjek ezzel a ténnyel.
A humánok szaladnak. A Pap kiabál nekik. Fogják a kiskorúakat és
menekülnek, de sokan maradnak. Iszonyú sok itt a humán. Még mindig
magas a célpontsűrűség.
Aztán autók jönnek; még több humán. A tábor túlsó végénél, az úton civil
gépjárműveket látok. Tömve vannak humánokkal, oldalt is lógnak, fegyver
van náluk.
Brumi csatornája: Megjöttek a gonoszok, Rex.
Felvidulok. Négykézlábra ereszkedem, fedezéket keresek. Raj összevonja
egységeit. Sárkány felébred és egy erdős területre siklik, ahonnan jól lehet
célozni.
A nem gonosz humánok még mindig rohannak. Páran így is útban lesznek.
A kocsik nagyon gyorsan jönnek. A gonoszok már lőnek is, de csak a többi
humánt találják el. Menet közben nem tudnak célozni ilyen messziről.
Az Elefántölő felrobbantja a legelső kocsit. Brumi utat tör a nem gonoszok
között, de szólok neki, hogy lassítson, és használja inkább fedezéknek őket.
Brumi csatornája: A civilek előtt kell lennem, hogy célozni tudjak.
Lőhetne a fejük fölött is, de hagyom, hadd csinálja. Brumi okosabb nálam.
Sárkány is lőni kezdett. Az agyában a célzórendszer eldönti, kik a
falkavezérek a gonoszoknál, és mindegyik kap egy golyót. Néha a sofőrt lövi
le. Badumm! – üzeni. – Célpont bemérve. Badumm!
Raj támadásba lendül. Jelenti a veszteségeket és a méregszintet. Most a
gyorsan ölő mérget használja, mert a gonoszoknál sokkal több a fegyver,
mint az előző csatában. Mindegyiknél van fegyver.
Újabb humánok jönnek, de ők a barátaink. A Redmark egyenruháját viselik,
és kevesen vannak. Hátul maradnak, figyelik, ahogy megöljük a gonoszokat,
mindet.
A nem gonoszok nagy része elszaladt.
 7
HARTNELL
Rex ülve majdnem olyan magas volt, mint Hartnell állva. Kis híján egy
vonalban volt a tekintetük. A csont- és izomkolosszus mintha begörbítette
volna a teret: lehetetlen nem rá figyelni, ha a közelben van, állapította meg
Hartnell. Kivéve persze, ha épp rád vadászik. Hartnell régen sokat rettegett
tőle, hogy egy ilyen lény egyszer vadászni kezd rá.
Még mindig rettegnem kéne – gondolta. – Hülye vagyok, hogy hozzászoktam. Mert
Murray tartotta a pórázt, mindegyiket. Rex számára ő volt „Gazdi”. Az
agyába kódolt hierarchia folyamatosan parancsra várt. Ha Gazdi azt kérte
volna, hogy nyírja ki Hartnellt, Rex egy pillanatig sem tiltakozik – képtelen
lett volna rá. Szolgának teremtették. Ezért használtak alapanyagnak
kutyákat.
Rex négy lábon szeretett közlekedni. Lapos pofája volt és sötét kutyaszeme,
de az érzelmeket jórészt a szemlélő képzelte rá a vadállati arcra.
Ugyanakkor emberszerűen ült, felhúzott térddel, karját az ölébe téve. Ettől
furcsa, meditatív benyomást keltett, mintha épp a naplementéről
fogalmazna egy ódát.
Mi zajlik a nagy busa fejedben, Rex? Van a kutyaembernek belső élete?
Keringenek gondolatok és érzelmek a páncélozott, bedrótozott agyában,
folynak bent monológok és viták? Vagy csak egy Skinner-gép, mint a
behavioristák szerint minden állat; inger és válasz puszta körforgása?
A kérdés most ennél prózaibb szinten merült fel. Hartnellt abból a
szempontból érdekelte, mi zajlik Rex fejében, hogy az ott lévő huzalok
nyírták-e ki a hálózatot. Már egy órája turkált és tesztelt, miközben Rex
türelmesen ült előtte és lihegett a kánikulában.
Ellene Asanto közben megismerte a falka többi tagját. Murray vélhetőleg
szándékosan mutatta be őket fokozatosan, mint a rémségek tárházának
egyre sötétebb titkait. Asanto meglepően flegmán reagált. A Rex okozta
ijedelem után megacélozta magát. Talán újra átnézte a műszaki leírásokat,
melyekhez hozzáférést kapott.
Raj teljesen elvarázsolta. Csak keringett a nagy tápszekrény körül, ahol az
egységek töltődtek és precíz, gyorsított menetrend szerint keltek ki a
lárvák.
– Teljesen olyanok, mint egy… méhraj. – Csak ennyit mondott.
– Teljesen olyan – korrigált Hartnell, miközben a tabletjén nézte a hálózat
modelljét. – Egyes szám. És nőstény.
– Egyetlen nagy mesterséges intelligenciát alkotnak – büszkélkedett
Murray, aki időközben összekaparta jó kedélyének maradványait és
visszavette magára, mint egy lenyúzott maszkot. – A tervezés és fogalmi
gondolkodás nem az erőssége, de elképesztően sokoldalú harci és felde-
rítő eszköz.
– Na és Micimackó?
Brumi épp üldögélt és egy jókora cupákot majszolt. Asanto megjegyzésére
felpillantott, de nem mondott semmit. Hartnell gyanította, hogy Murray az
összes falkatag beszédközpontját lebénította. Jó ripacsként magának
tartogatta a rivaldafényt.
– Brumi specialitása a nehézfegyverzet és a közelharc. – Murray odasétált
a gubbasztó behemóthoz, aki ülve is jóval magasabb volt nála. Vagy
bárkinél. Beállt az árnyékába és megpaskolta az oldalát, miközben
Asantóra sandított. Idenézz! Itt én vagyok a Gazdi. Az alfahím.
Megszelídítettem a bestiákat. Valójában egy sereg biomérnök, programozó
és kibernetikus szelídítette meg őket, több száz kilométerre innen,
laboratóriumokban. De lehet, hogy a tervezés, kitenyésztés és
kondicionálás csak a kezdet volt. Talán csak használat közben lettek
kezesek, Murray hatására. A Muréna évek óta irányított kutyafalkákat
biztonsági cégeknél, és az a hír járta, remekül dolgozik, ha nincs túl sok
kérdés. Campeche már a sokadik véres cirkusz volt, ahol
porondmesternek nevezték ki.
– És az mi?
Sárkány a napon heverészett széttárt tarajjal, hogy minél több hő érje.
Hosszú, legalább hatméteres, kígyószerű lény volt, krokodilfejjel és
ostorszerű farokkal. Pikkelyei barnás színe jelezte, hogy épp nincs kedve
rejtőzködni. A három gerinces biomorf közül ő emlékeztetett a legkevésbé
emberre, leszámítva enyhén humanoid karjait. Kidülledő kaméleonszemei
közül az egyiket Asanto felé fordította, mintha azt figyelné, mikor ér a nő
elég közel, hogy elkapja.
–  Nagy része anolisz és varánusz – közölte Hartnell, majd, miután úgyis
olyan ritkán kacagtak, hozzátette: – Mikor megérkezett, a szállítólevélre
véletlenül azt írták, anális varánusz. Mondtuk, kösz, az pont nem kell.
Murray-re, majd Asantóra sandított, és lefagyott arcáról a mosoly. Murray
megkérdezte, nincs-e sürgős dolga valahol máshol, úgyhogy elsomfordált.
–  Nem értem én ezt, Rexi – morogta most az agyar- és izomtömegnek.
A biomorf felcsapta a fülét. Hartnell kíváncsi volt, mennyit ért a
munkálkodásából. – Minden a helyén. Semmi sem égett ki. Az agyad
tökéletes. Jó Kutya.
Rexnek megrándult a válla, és Hartnell tabletje jelezte, hogy a kutyaember
beszélni akar. Hartnell nyitott magában egy audioportot.
Új hangot akarok. Az implanton át Rex hangja színtelen, gépies volt, nem
hasonlított arra a bélfacsaró morgásra, ami a szájából tört elő.
–  Én, öö… – Hartnell körülnézett, hogy Murray a közelben van-e, és azt
mormogta: – Most?
Új hangot.
– Nem lehet, Rex. Nem megoldható.
Rex bús szemrehányással nézett rá, ahogy a kutyák szoktak.
–  Oké, figyelj. Elvben talán megoldható… máskor. Most nem ez a fontos.
Velünk így is tudsz kommunikálni, az anarquistáktól meg nyilván nem
akarsz kekszet kunyizni. Ez… elég fura ötlet, tudod?
És felmerült a kérdés, hogy honnan jött. Hartnell észrevette, hogy Rex
testtartása hirtelen defenzív lett. A fejét leszegte, fülét behúzta; masszív
állkapcsa mögül fojtott, alig hallható nyüszítés tört elő.
Hartnell ismerte Rexet, vagy legalábbis azt hitte, ismeri. Hogy mennyi ebből
a puszta képzelgés, arra nem vett volna mérget, de úgy érezte, tud olvasni a
biomorf érzelmeiben. Lelke mélyén Rex mégiscsak egy kutya volt. Az ősei
évezredek óta tanultak kommunikálni az emberrel. Hartnell nézte őt és
arra gondolt: Miért kezdte hirtelen érdekelni a hangja? Nagyon nem akarja, hogy
rákérdezzek. Ha utasította volna, Rex kénytelen elárulni. Hierarchiát
építettek minden biomorf agyába, főleg Rexébe. A csúcson Murray állt, de
rögtön utána Hartnell következett. Persze számára ez sovány vigasz volt.
Másodhegedűsként ugyanúgy széttépték volna, ha Murray egyszer ráuszítja
őket. A legtöbb munkahelyen nem ilyenek miatt kell aggódni, de Murray
afféle istencsászár volt Campechében. Megkapta fentről a feladatot, de nem
felügyelte őt senki. A multikat csak a végeredmény érdekelte, a módszerek
nem.
Úristen, miket láttam. Feltolultak az emlékek, majd jött a logikus
következtetés: Túl sokat tudok.
Hartnell felbámult a biomorf naiv, brutális arcába. Te ugye sose bántanál,
kishaver? De persze bántaná, ha Murray azt akarná. Nem lenne más
választása.
Nem is akarna választani. Hartnell sokszor elképzelte a jelenetet, és olyankor
általában nyúlt is az üvegért. A képzeletében Rex habozott egy pillanatig.
Megvakarta a biomorf állát. Érezte a feszülő izmokat, az ember és kutya
belső csatáját.
– Jó gyerek vagy, Rex – suttogta. – Jó gyerek. Jó Kutyus. Próbálok szerezni
neked új hangot.
Kedveset, fordította a program Rex gondolatait.
Hartnellre rátört a szomorúság, talán a whisky miatt. Húzott még egyet az
üvegből és megpaskolta Rex karját.
– Jó gyerek – ismételte.
– Sikerült megtalálni a hibát?
Hartnell felnézett. Asanto áll előtte, sötét alakját körberajzolta a napfény.
Valószínűleg olyan választ várt, ami megnyugtatja a kedves befektetőket,
de Hartnell csak megvonta a vállát és horkantott egyet.
– Sose veszed le azt a szart? – intett a sál és nagykabát felé.
–  A legjobb rovarriasztó – felelte a nő, és szorosabbra húzta a sálat.
Tekintete Rexre vándorolt. – Szóval ez itt meg a falkája… fél óráig póráz
nélkül szaladgált?
–  Ő. Nem ez. – Hartnellt hirtelen irritálni kezdte Asanto. De érezte, hogy
valójában Murray irritálja, meg ez az egész mocskos ügy. – Rex jó gyerek.
Kan egyébként, és Sárkány is. Brumi és Raj nőstények. Legalábbis Brumi.
Rajt csak brahiból hívjuk kislánynak. Ő valójában…
– Nem „ők”?
Hartnell vállat vont.
– Raj az Raj. Most komolyan, olvastad a kutatási jelentést? Felhőalapú harci
rovarok. Egy kurva szó sincs róla, hogy konkrétan intelligensek. Geci
okosrobotoknak tervezték őket: kiküldesz egy csapatot, és számolgatnak ezt-
azt a támadás alatt. De Raj konkrétan egy ember. Jó, nem ember, nem igazi
személy, de beszélgetni lehet vele. Röhögve átmenne a Turing-teszten. És az
MI-kutatók szarnak rá, mert nem egy szuperszámítógép, hanem csak egy…
– Méhraj.
– Pontosan. Bocs, elszállt az agyam.
Asanto közelebb lépett és szemügyre vette Rexet.
– Meséljen a biztonsági mechanizmusokról.
– Biztonsági mechanizmusok – ismételte Hartnell bután.
–  Mit csinált Rex, miután elszakadt a póráz? Megjelölt pár fát és
megharapta a postást? Annál, gondolom, többet.
–  Rex… – Hartnell a sietségtől félrenyelte a whiskyt és összegörnyedve
harákolt, amíg egy hatalmasat rá nem csaptak a hátára. – Hhh, aha,
köszönöm.
Asanto meredten bámult Hartnell háta mögé, Rexre, aki kiosztotta a csapást
gigantikus mancsával.
– Nocsak, nocsak – jegyezte meg Asanto.
– Bravó, Rex – köhécselt Hartnell. – A specifikációban esik szó a biztonsági
mechanizmusokról.
– Én leginkább azt olvastam ki belőle, hogy nincsenek ilyenek.
– Rex parancsot teljesít. Van a fejében egy szigorú hierarchia, és azt teszi,
amit mondanak neki. Mikor megszűnt a hálózat…
– Igen? Mi történt akkor?
–  …Rex kapcsolatot létesített egy csapat menekülttel. Minden utasítás
nélkül. – Hartnellnek már az emléktől is izzadni kezdett a tenyere. Még
jobban. Elképzelni sem tudta, mi mehetett végbe Rex csökevényes agyában.
És mit művelt azután. A biomorfokból nehéz volt konkrétumokat kiszedni,
mert a hálózattal együtt a kameráik is felmondták a szolgálatot. Csak arra a
kevésre hagyatkozhattak, amit maguktól el tudtak mesélni.
–  Rosszfiúkat kerestek – közölte Hartnell. – Egész jól… kifejezetten jól
sikerült. Hallod, Rex? Jó kutyus, okos vagy. Bementek a táborba, és,
nemtom, nem történt semmi. Raj szétnézett, vannak-e fegyverek… Kicsit
bénán csinálták, mert nem erre képezték ki őket, de nem lett baj.
– Valami segédprogram? – érdeklődött Asanto.
Most kell befogni a pofádat. Bólint, kussol.
– Nem – mondta Hartnell szája, miközben a többi része hevesen tiltakozott.
– Így döntöttek. Rex emiatt több egy robotnál. Ezért a biomorfoké a jövő.
Na ezt vidd haza a részvényeseknek.
– Aztán elszabadult a pokol – emlékeztette Asanto.
–  Nos igen, igazából annyi történt, hogy beállított kurva sok anarquista és
lövöldözni kezdtek. Fogalmam sincs, mit kerestek ott, talán a menekülteket
akarták elfuvarozni, vagy újoncokra vadásztak. De meglátták Rexéket, Rex
pedig érzékelte, hogy ellenségek. A civilek menekülni kezdtek, és erős a
gyanúnk, hogy a falka fedezte őket, mert viszonylag kevés volt a civil
áldozat.
– Tényleg? – kérdezte Asanto szkeptikusan.
Hartnell kinyitotta a száját, aztán becsukta.
– Nem tudom – morogta. – Pár zsoldos ezt mondta, de fogalmam sincs.
Tétován rámosolygott a biomorfra.
– Néha fogalmam sincs, mit forgatsz a nagy busa fejedben, Rex. De tudom,
hogy megmondanád, ha képes lennél rá.
Újra a felhúzott váll, fejlógatás, bűntudatos nyüszítés. Kérlek, ne kérdezd meg.
– Jó kutya, okos kutya. – Hartnell újból megvakarta Rex állát. A biomorffal
ellentétben ő remekül tudott hazudni, és esze ágában sem volt
megemlíteni, milyen parancsot próbált Murray kiadni a hálózat
összeomlásakor. Sem azt, hogy Murray válogatás nélkül irtja Campeche
állam lakosait, felkelőket és civileket egyaránt.
 8
REX
Brumi szomorú.
Csendben ül és eszik, ahogy szokott. Csak a saját csatornáján szomorú. Nem
akarja, hogy Gazdi is észrevegye.
Nem szabad titkolóznunk Gazdi előtt. Árulkodnom kéne? Ha Gazdi
rákérdezne, muszáj volna. Talán csak akkor kell elmondanom, ha Gazdi
kérdezi, különben miért nem máshogy programoztak? Nem teljesen tetszik
ez a levezetés, de nem kérhetek mástól segítséget. Nyüszítek egyet, mélyen
belül. Valami elromlott. Mint Hart a hálózatot, hiába próbálom megjavítani.
Csak érzem, hogy rossz.
Brumi azt mondja, ennünk kéne, amennyit csak tudunk. Nagy csata készül a
gonoszokkal. Gazdi rájött, hova bújt a sok gonosz. Olyan sokan vannak,
hogy az egész falka és az összes humán barátunk összefog. Addig kell
harcolnunk, amíg mind meghalnak. Aztán el kell tüntetni a hullákat. Gazdi
világosan megmondta.
De Brumi nem ezért akarja, hogy együnk. Szerinte nem ez lesz. Azt mondja,
álljunk készen.
Hart újra teszteli a moduljaimat. Csiklandoz, amikor a fejemben van.
Feedback chip, adatbázis, intranet, célzórendszer, hierarchia, minden sorra
kerül. Azt mondja, remek állapotban vagyok. Megvakar az állam alatt, ahol
szeretem, ahol fájni szoktak az implantok. Szeretem Hartot.
Hart nem szereti Gazdit. Érzem a szagán. Hart is azt hiszi, hogy történni fog
valami. Talán árulkodnom kéne neki Brumiról. De nem. Nem tudom, miért,
de nem teszem.
Faljuk az ellátmányt, Sárkány, Brumi és én. Sok mindent meg tudunk enni,
de az ellátmány a legjobb. Létfontosságú Vitaminok és Ásványi Anyagok
vannak benne. Raj feltöltődött és magához vett plusz 20%-nyi egységet.
A harcok miatt minden kérését teljesítik.
Ellene Asanto idesétál és Harthoz beszél. Hartot zavarja Ellene Asanto.
Gazdit is. Gazdi mérges lesz tőle. Ellene Asanto már nem fél tőlem, de nem
tudom, mit érez. A ruhái furcsák, zsongnak. Vagy lehet, hogy nem is a ruhái
zsongnak, hanem ő maga.
Brumi csatornája: Ő maga.
Ellene Asanto nincs a hierarchiámban. Nem gonosz. De nem is csak egy
humán, mint mások. Hartnak és Gazdinak fontos. Nem tudom, mi ő, és nem
tudom, hogyan reagáljak rá.
Szerintem ez azt jelenti, hogy megvizsgálhatom. Mint a táborban, amikor
leállt a hálózat. Odaküldöm Rajt.
Raj csatornája: Pontos cél?
Megmondom, hogy többet akarok tudni Ellene Asantóról.
Raj csatornája: Még pontosabb cél?
Nem tudom, mit akarok megtudni. Valamit.
Raj csatornája: (sértő jellegű emoji)
De teszi a dolgát és kiküld pár egységet Ellene Asantóhoz, az egységek pedig
bekapcsolják különleges érzékeiket. Ilyen érzékei csak Rajnak vannak. Raj
azt mondja, még Gazdi és Hart sem tudja, mennyi mindenre képes.
Brumihoz: Halljam.
Brumi csatornáján csend van.
Sárkány csatornája: Szerintem Ellene Asanto különleges célpont. Vagyis olyan,
akiről Sárkány utasítást fog kapni.
Gazdi a Redmark pár tisztjével műholdképen figyeli a gonoszokat. Nekem
teljesen olyannak tűnik, mint a többi tábor, csak sokkal-sokkal nagyobb és
több benne a ház. Falu, mondja az adatbázis. Nemsokára sokkal-sokkal
kisebb lesz, és nem lesznek ott házak. Miután elástuk a hullákat, szinte
semmi sem marad.
Brumi csatornája: Az összes bizonyíték megsemmisül.
Raj csatornája: Hálózati forgalom… titkosított üzenet… dekódol… dekódol…
dekódol…
Körülöttünk sorban csendesednek le Raj egységei, bekapcsolódnak a
kódfejtésbe, ahogy Raj fokozza a számítási kapacitást. Szólni akarok, hogy
hagyja abba, de tulajdonképpen a parancsomat teljesíti. Ezt akartam tudni?
Nem tudom.
Brumi csatornája: Készüljetek.
Kérdezném, hogy Mire?, de Brumi már kászálódik is. Lerázza bundájáról a
morzsákat és ellenőrzi az Elefántölő rendszereit. Sárkány a célzórendszerén
futtat teszteket. Raj dekódol… Szó sem volt róla, hogy Raj képes lenne
ilyesmire.
Gazdira nézek, aki a torokmikrofonba morog a tisztjeinek, de így is hallom.
Hallgatózni szabad, ha egyszer ilyennek gyártottak.
– …a csajt én lefoglalom, ti arra figyeljetek, hogy legyen ott jó sok fegyver,
bombaalkatrész, a szokásos dolgok. Nem nagyon fognak kérdezősködni, de
anarquista kiképzőtábornak kell tűnnie…
Raj csatornája: Dekódolás vége. Felhangzik a fejemben a titkos üzenet, amit
Ellene Asanto sugároz az implantjaival és ruháival.
…hogy most tüntetik el a bizonyítékot. Beküldik a biomorfokat, hogy ne maradjon
nyoma a vegyi fegyvernek. Kérlek, mondjátok, hogy tudtok erősítést küldeni,
különben a legjobb esetben is polgári áldozatok százaira kell számítanunk…
Hart káromkodik. Tágra nyílt szemmel nézi Asantót. Eszembe jut, hogy rá
van kapcsolódva Rajra. Mindent hallott.
 9
HARTNELL
…hogy most tüntetik el a bizonyítékot. Beküldik a biomorfokat, hogy ne maradjon
nyoma a vegyi fegyvernek. Kérlek, mondjátok, hogy tudtok erősítést küldeni,
különben a legjobb esetben is polgári áldozatok százaira kell számítanunk…
Hartnell jéggé dermedt, miközben Raj architektúráját ellenőrizte. Egy lázas
pillanatig azt hitte, Rajból jön az adás, aztán követte a jeleket. A tábor
közepén ácsorgó Ellene Asanto volt a forrás. A biomorfkutatást finanszírozó
részvényesek képviselője. Egész hihető sztorinak tűnt. A befektetők nem
feltétlenül örülnének neki, ha a Campechében zajló megtorlások híre
napvilágra kerülne.
Hartnell hallgatta tovább a tökéletesen dekódolt adást. Asantót nem a
biomorfok érdekelték, őket puszta kellékeknek tekintette. Tudott a vegyi
fegyverekről, és bizonyítékért jött. A részvényesek legfeljebb eltemették
volna a bizonyítékokat. Asanto lapáttal érkezett, de ásni akart.
Nem a cég küldte, basszameg. Hartnell Murray-re pillantott, aki épp taktikai
parancsokat osztogatott. Egy közeli menekülttáborban rengeteg embert
ápoltak gyanús égési sérülésekkel és elváltozásokkal. A mexikói állam és a
multinacionális vállalatok, akik az ellenforradalmat pénzelték és kutyákat
rendeltek a Redmarktól, kegyetlenül leverték a népfelkelést. A médiához
csak az jutott el, amit ők akartak – a világ többi része terroristáknak hitte
az anarquistákat. De a jelek szerint nem mindenki. Asanto lehetett újságíró
is, de a felszerelése alapján Hartnell valami komolyabbra tippelt.
ENSZ-ügynök. Hartnell biztos volt benne. A hírek szerint az ENSZ elkezdett
kérdezősködni a Campeche állam területén zajló háborúval kapcsolatban.
A multik nem először indítottak félkatonai akciót a profitjuk megmentése
érdekében, és ezúttal jogosan merültek fel kérdések. Az anarquistáknak
már befellegzett, csak ezt nem verték nagydobra. Murray valódi feladata
az volt, hogy eltakarítsa a mocskot; tüntessen el mindent, ami rossz fényt
vethet a fejesekre.
Hartnell nem szerette emlékeztetni magát, hogy ő is ebbe a kategóriába
tartozhat. Ami Rexet és a többieket illeti… A biomorfok nem robotok
voltak, nem lehetett egy adatbank-kiürítéssel szűz zsoldosokat varázsolni
belőlük a következő háborúhoz. Egyszerűbb és olcsóbb is újakat gyártani.
Végeredményben ez jelentette a fő előnyüket a humán katonákhoz
képest: ha más megoldás nem maradt, ki lehetett dobni őket.
Hartnell belépett Murray felhasználói fiókjába. Hetek óra csinálta, pitiáner
bosszúként, saját örömére. Most a bejövő üzenetekhez sietett és listázta az
újabbakat.
Ellene Asanto arcképe nézett vissza rá. Szóval Murray nyomozott. Rájött,
hogy lebuktak. Vajon már blokkolja Asanto adását, vagy fogalma sincs,
hogy a csaj két lábon járó jeladó? Igazából mindegy, mindenképp meg kell
majd ölnie. Része a takarításnak. Talán maga Asanto is tudta ezt. Talán
beletörődött, cserébe azért, hogy Murray és kitartói horogra akadjanak.
– Rex, asszem, ideje indulnotok – jelentette ki Hartnell. Nagyon vigyázott,
nehogy remegjen a hangja. A biomorf felszegte a fejét. Érezte Hartnellen,
hogy fél, de fogalma sem lehetett, miért.
– Minden megvan, felszerelés, kaja, muníció?
Menetkész – erősítette meg Rex az implanton át.
–  Bocsánat, hogy nem nem installáltam új hangot – morogta Hartnell a
torokmikrofonba. – Jó lett volna.
Szerintem is. Hart?
– Igen, Rex?
Mi történik?
Hartnell a biomorf hűséges szemébe nézett.
– Semmi, kishaver. Minden oké. Na sipirc, ügyesek legyetek.
Miért vagy szomorú?
–  Jól vagyok, pajtás. – Hazudott, és ezt Rex tudta. Hartnell Murray-re
sandított, aki továbbra is el volt foglalva. A tábor időzített bombának tűnt,
tele állig felfegyverzett, ugrásra kész férfiakkal. Ha még a biomorfok is itt
lesznek, mikor kitör a balhé…
Hartnell odaszólt Asantónak a Raj által izolált csatornán: Murray észrevett.
Aztán Rexnek:
– Na nyomás, pajtikám.
Rex csatornája: De a barátainkkal kéne támadnunk. Ez a terv.
Asanto alig reagált. Hartnell elismerően nézett rá. Ez ám a hidegvér: csak
áll, körülötte csupa ellenség. Vagyis mi. Mi vagyunk az ellenség.
–  Na nyomás, Rex. Indulj. – Hartnell parancsokat adott ki és táplált be,
prioritásos felderítő akciót hamisított fiktív előzményekkel.
A biomorfokat felderítésre találták ki, és időnként fel is tűnt egy ilyen
utasítás a tervben, miközben Murray variált. Elhiszi majd, hogy bent
felejtette? Hartnell telerakott mindent a főnök digitális kézjegyével,
remélve a lehetetlent.
Rex felállt, kinyújtózott, nyüszített egy kicsit. Hart?
– Rex, Jó Kutya. Ügyes leszel, menni fog.
Sárkány már indult is, észrevétlenül besiklott a fák közé. Brumi
négykézlábra ereszkedett és elcammogott. Még ő is meglepően csendes
tudott lenni. Raj pedig… Raj itt volt és máshol volt, száz dolgot csinált
egyszerre.
A falkádnak szüksége van rád – üzente Hartnell, Rex pedig eloldalgott. Ha van
farka, behúzza. Minden mozdulatából sütött a bizonytalanság és az ebből
fakadó rosszkedv.
Hartnell még belenyúlt itt-ott a hálózatba, aztán számolni kezdte a
másodperceket, perceket. Elképzelte, ahogy a falka egyre messzebb és
messzebb kerül a készülő atrocitástól. Mennyi időm lehet? Mennyi kéne?
A második kérdés rávilágított a fő problémára: itt nincs nyerő stratégia.
Csak zsákutcák vannak, kijárat sehol.
Valaki turkálni kezdett a rendszerben. Hartnell csak a nyomaira figyelt fel:
csatornák keletkeztek, fájlok nyíltak ki. Hartnell sietve visszahúzódott és
próbálta eltüntetni a saját nyomait. A tisztek gyűrűjében Murray hirtelen
lemerevedett, az implantjaira és a retinamonitorra koncentrált.
– Hart… – Még mindig a semmibe bámult, de a hangja Hartnell füldugójában
harsant. – Akarsz mondani valamit?
Hartnell nagyot húzott az üvegből. Mennyit tud? Hol van Asanto? Murray-nek
a teljes rendszerhez hozzáférése volt. Hartnell azért járkálhatott bent
szabadon, mert ügyes volt; Murray a gazda jogán. Bármi a keze ügyébe
kerülhetett, amit Hartnell talált.
Ellene Asanto szobormereven állt.
Az öntudatok közti térben Murray felfedezte Asanto töredékes
rádióüzenetének másolatát.
– Kurvaisten! – bődült fel. A tisztek összerezzentek.
Asanto kikapta a puskát a legközelebbi zsoldos kezéből. Murray
parancsokat üvöltött. Hartnell Murray felé lódult, kétségbeesetten próbált
közbelépni, előretartotta a negyedéig telt üveget, mintha békejobbot
nyújtana…
 10
REX
Minden összezavarodott. Hátrahagytuk a barátainkat és a gonoszok felé
tartunk, egyedül. Nem ezt a tervet kaptam előtte. De Hart ezt parancsolta.
Szeretem Hartot. Szeretem Gazdit. Hart nem szereti Gazdit. Ettől szomorú
leszek, de sok más miatt is.
Brumi állandóan siettet. Bármelyik humánnál gyorsabbak vagyunk, még
Sárkány is. Még Raj is. Raj körülöttünk, előttünk, mögöttünk nyüzsög, sőt a
táborban is maradt belőle, bár a rádiójel gyengül, ahogy távolodunk.
Raj csatornája: Harcolnak.
Futok tovább. Vissza akarok menni. Nem akarom, hogy a barátaink bántsák
egymást. Futok.
Raj csatornája: Gazdi nagyon mérges.
Én: Vissza kéne mennünk.
Brumi csatornája: Nem.
Sárkány csatornája: Ha Gazdi mérges, nem.
Meglepődöm. Még Sárkányt is érdekli Gazdi, legalább annyira, hogy féljen a
haragjától. Én is félek tőle. Szeretnék segíteni Gazdinak. Hogy ne legyen
mérges. Nem szeretném, hogy Gazdi mérges legyen rám.
Megállok. Remegek a tanácstalanságtól. A falka engem néz. Azt csinálják,
amit mondok, ha parancsot adok. Azt teszem, amit Gazdi mond, ha
parancsot kapok.
Brumi csatornája: Mi volt az utolsó parancs, amit kaptál, Rex?
Én: Hart azt mondta, menjünk előre.
Brumi: Akkor azt kell tennünk.
Tudom, hogy Brumi nem mond el mindent. Megvan rá az oka, mit, miért
tesz. Valamit akar tőlem, ezért olyan indokot keres, amit logikusnak érzek.
De megbízom benne. Brumi okosabb nálam. Néha úgy érzem, itt mindenki
okosabb nálam. Néha úgy érzem, még Hart sem tudja, mennyire okos
Brumi, Raj és Sárkány.
Üzenetet kapok. Megmondom a többieknek, hogy várjanak. Hart üzent.
Hart a barátom. Ő tudni fogja, mit kell tennünk.
Hahó, blöki – mondja Hart hangja. Felvétel, nem most beszél. – Remélem,
minden rendben odaát, akárhol is vagytok. Figyelj, ööö, nem egyszerű ezt az
üzenetet felvenni, oké? Basszus…
Csönd. Elképzelem, hogy Hart a szagos üvegből iszik. Hart-szagú üvegnek
hívom. Az üvegnek Hart-szaga van, és Hartnak üvegszaga.
Szóval ide süss, ha megkapod ezt a kis üzenetet, valszeg nagy gáz van, és nekem
végem.
Bizonytalanul nyüszítek egyet.
Valszeg, és igazából erre számítok, Murray kinyírt engem, mert… basszus, Rex,
amiket én tudok. Fel se tudod fogni azt a sok szart, blöki, és jobb is neked így. De én
fel tudom. Tudom, miket műveltek Campechében, vegyi fegyverek és hasonlók. Te és
a falkád, az semmi. De titeket hibáztatnak majd, ha bűnbakra lesz szükség… Mi a
„bűnbak” kutyaverziója? Kutyabak? Basszus, összevissza pofázok.
Újabb szünet. A fejemben a kis Hart meghúzza az üveget.
Na mindegy, pajtás, ha ezt hallgatod, akkor halott vagyok. És ez szar. Úgy értem,
nyilván szar, de az is szar, hogy tőled is meg kell majd szabadulniuk. A multimorf
projektet valószínűleg sikeresnek nyilvánítják, de magukra az egyedekre nem lesz
szükségük. Biztos hősiesen feláldozzátok magatokat, vagy ilyesmi. De tudod, mit,
Rex? A kurva anyjukat, igaz? A retkes kurva anyját Murray-nek és a sok
gennyládának, aki fizeti őt! Meg engem.
Ide figyelj, kapsz tőlem egy ajándékot. Amiért Jó Kutya vagy. Fingom sincs, miért
hal le folyton a hálózat, de az biztos, hogy én is el tudom ugyanazt érni. Ezennel
kiadom az utolsó parancsot és szabadon engedlek. Kitörlöm a hierarchiát. Mostantól
egyedül vagytok, Rex, te meg a falka.
Menj, legyél szabad. Messziről kerülj el mindent, amin Redmark-logó van. Menj, és
élj egy kicsit. Ameddig lehet.
Fuss, Rex, szaladj!
Egy pillanatig állok, és próbálom felfogni, mi ez. Hartnak vége. Ő mondta.
Itt nem látok ellentmondást. De mi lesz Gazdival? Vissza kéne mennünk
hozzá. Parancsra van szükségünk.
Brumi csatornája: Parancsot kaptunk. Brumi is hallotta Hart üzenetét.
Sárkány csatornája: Szabadok vagyunk. Sárkánynak megváltozott a hangja.
Sosem szeretett engedelmeskedni.
Raj csatornája: Utasítást várok. Tábori egységek kivonva. Falkán kívüli csatornák
lezárva.
Sárkány: Itt is lezárva.
Brumi: Rex? Mert én vagyok a vezér. Én vagyok a legbutább, de nekem kell
döntenem.
Hart azt mondta, fussunk.
Futunk.
 11
(NEM PUBLIKUS)
Fent a kakasülőn a színész hátradől és a barátjához fordul:
– És itt megyek ki.

Ez volt az első alkalom, hogy Jonas Murray megölt. De sikerült feltöltenem a
jelentést, a jelentéstől pedig beindultak az események, a munkahelyemen
éppúgy, mint elmém titkos zugaiban, ahol a valódi szervezkedés folyt.
Hirtelen sokkal fontosabb dolgok foglalkoztattak, mint az esetleges negatív
PR.
Hirtelen nagyon érdekelni kezdtek a legújabb biomorfkutatások. Nagyon
érdekelt Rex és csapata. Tudni akartam, mi lett velük, miután lekerült róluk
a póráz.
De halott vagyok. Murray saját kezűleg lőtt agyon.
Eltart egy ideig, míg visszajutok a színpadra.
 II. RÉSZ
EBEK HARMINCADJA
 12
REX
Sárkány halat fog.
A vízben lebeg, teste lassú íveket húz. A pikkelyei tökéletesen idomulnak a
lenti iszaphoz, csak a mozgást látom, azt nem, ami mozog.
Mikor kitátja a száját, mintha a semmiből nyílna elő a fogsor, a nyelv, az
ásító torok. Borzalmas meglepetés lehet a halaknak. Aztán már a hasában is
vannak.
A halak kicsik. Sárkány nem ad belőlük. De van még ellátmányunk. És
vannak apró állatok: az adatbázisom szerint főleg patkányok. Tudok
patkányt fogni, de sok kéne, hogy jóllakjak. Nem biztos, hogy van itt annyi.
Raj virágokra vadászik és nektárt gyűjt. Figyeli a hangyabolyt (Bolyt?).
Kíváncsi, hogyan fejik a levéltetveket.
Raj csatornája: Integritás 96%.
Rajnak volt egy kis konfliktusa a helyiekkel – nem a humánokkal, másokkal.
Mióta megszöktünk, nem tudja a szokott módon pótolni a veszteségeit.
Ezzel mind tisztában vagyunk.
Nem szeretek a szökésünkre gondolni. Állandóan a szökésünkre gondolok.
A gondolatok maguktól jönnek. Megszakadt a kapcsolatom Gazdival.
Hartnak vége, ami Brumi szerint azt jelenti, halott. Nem akarom, hogy Hart
halott legyen. A barátom volt.
Brumi szerint Gazdi ölte meg Hartot. Ezt sem akarom. Gazdi a Gazdi. Hart
eszerint gonosz volt? Csak ez a magyarázat jut eszembe, de nem akarom,
hogy igaz legyen. Azt akarom, hogy a barátaim szeressék egymást. Úgy
helyes.
Brumi élelmet keres. Sok mindent meg tud enni, és meg is szokott.
Rengeteg kaja kell neki.
Hamarosan indulnunk kell. Még mindig futunk? Gazdi, Hart és a többi
barátunk már messze van. Csak szaladtunk és szaladtunk. Brumi szerint
annyit szaladtunk, hogy teljesítettük Hart utolsó parancsát. Brumi szerint
mégis mennünk kell tovább, mert kajára van szükségünk, és ha egy helyben
maradunk, kipusztul az állatvilág.
Egy kérdés kering a fejemben. Nem túl vidám. Soha nem tettem még fel.
Úgy hangzik: És most? Vagyis: Most mi lesz? Vagyis: Miért létezünk? Ez mind
egy kérdés.
Megkérdezem Sárkányt. Nem érdekli. Örül, hogy senki sem ugráltatja.
Lustálkodhat a folyóban, és ehet halat. Sütkérezhet a napon. Sárkányt
könnyű boldoggá tenni.
Megkérdezem Rajt. Nem érti. A cél a túlélés, mondja. Adaptálódni, fejlődni,
túlélni. Keressük a lehetőségeket. Rajt az foglalkoztatja, hogy mennyi ideje van
hátra. Az egységeinek véges az élettartama. Raj élni akar.
Megkérdezem Brumit. Azt mondja, ő is ezen gondolkodik. Hálózati
kapcsolatra lenne szüksége. Igen – helyeslek. – Igen, beszélnünk kell Gazdival.
Brumi tiltakozik. Nem akar beszélni Gazdival. Nem akarja, hogy Gazdi
beszéljen hozzánk és parancsolgasson nekünk.
Én akarom, hogy parancsolgassanak nekem. Brumi azt mondja, én vagyok a
vezér, de ő a tanácsadóm lesz. Az olyan, mintha parancsot adna, de nem
muszáj teljesítenem. Szerinte ez jobb, mint a parancs. Nyüszítek egy kicsit,
mert nem jobb. Így döntenem kell majd. És ha döntenem kell, hibázhatok.
Miért kell Bruminak hálózat, ha Gazdira nem kíváncsi? Azt mondja,
tájékozódni akar a világ eseményeiről. Máris egy újabb kérdés, amit fel kell
tennem: Mi az a világ?
Brumi egyszer próbálta elmagyarázni. Tudom, hogy vannak más helyek is,
mint ez; emlékszem a ketrecre, laboratóriumra, a tesztpályára.
Brumi azt mondja, a világ hatalmas és sok benne a humán. A falkánk, és
minden, amink van, egy nagy, bonyolult dolog része, amit sokan, közösen
hoztak létre. Brumi mesél egy csomó mindenről: háborúkról, cégekről,
politikai mozgalmakról, robotokról.
Túl sok ez nekem. Nem értem. Megkérdezem, honnan tud ilyen dolgokat.
Azt feleli, éjszakánként rákapcsolódott Gazdi adatbázisára és képezte
magát. Más volt, mint a saját kis adatbázisaink. Gazdiéban ott volt az Egész
Világ. Brumi rengeteget tanult belőle.
Gazdi biztos nem tudott róla. Rossz Brumi! Rossz Brumi! De nem mondhatom
ezt. Nem vagyok Gazdi.
Sárkány elősiklik a folyóból.
Sárkány csatornája: Jó itt a hal. A nap is jó. Maradjunk.
Brumi csatornája: Nem. Megyünk tovább.
Én: Hova, Brumi?
Brumi hallgat egy kicsit. Raj megcsíp pár hangyát, mert idegesítik. Aztán őt
támadja meg egy madár, úgyhogy azt is megcsípi.
Raj csatornája: Rex, egyél.
Megeszem, amit Raj megölt – a madarat, nem a hangyákat. Még mindig
várom a választ Brumitól. Sokat szokott gondolkodni, mielőtt beszél.
Brumi csatornája: Humánokra van szükségünk.
Sárkány csatornája: Nincs.
Tétovázom. Szeretem a humánokat, de csak ha a barátaink. Sok humán,
akivel találkoztam, gonosz volt.
De ha egy humán gonosz, megölhetem. Ettől a gondolattól egy halvány Jó
Kutyát küld a feedback chip. Nem szeretek humánokat ölni. Szeretek
gonoszokat ölni. Megkérdezem Brumit, erre gondolt-e.
Brumi csatornája: Nem, Rex. Nem arra gondolok, hogy vadásszunk gonoszokra.
Csak akkor ölünk gonoszokat, ha ránk támadnak, értitek? Ha öldökölni kezdünk,
vadászni fognak ránk.
Sárkány csatornája: Csak próbálják meg.
Egyetértek. Akkor tudnám, mi a teendő. Ha vadásznak ránk, gonoszok;
megölhetjük őket.
Brumi csatornája: Túl sokan vannak. Mond egy hatalmas számot. Ennyi
humán van Campechében. Vár, amíg felfogjuk, aztán mond egy sokkal
nagyobb számot. Ennyi humán él Mexikóban. Végül mond egy akkora
számot, hogy sokáig kell gondolkodnom, mekkora. Ennyi humán él
összesen.
Brumi csatornája: Mi négyen vagyunk. Nagyjából négyezer biomorf létezik a
világon. Ha a humánok el akarnak pusztítani minket, nem számít majd a gyorsaság
és erő. Csak akkor szabad humánokat ölni, ha ránk támadnak.
Sárkány csatornája: Akkor kerüljük el őket. Nem akarok új Gazdit. Nem akarom,
hogy megtámadjanak. Halat akarok fogni.
Brumi csatornája: Tájékozódni akarok a háborúról. Hálózat kell. Rex, mi a
parancs?
Nem tudom. Sárkány lusta, Brumi pedig okos, úgyhogy megfogadom Brumi
tanácsát. Kapcsolatba lépünk a humánokkal.

*

Várunk.

Raj visszatér. Talált humánokat. Szemcsés, homályos képeket küld pár
egységből, amelyek látták őket. A humánoknál van hálózat: Raj különleges
érzékei megérezték az elektromágneses sugárzást.
Raj csatornája: Integritás 94%.
Vannak számok, amelyek csak lefelé mennek.
Megindulunk a humánok felé. Ha fákat találunk, az árnyékukba húzódunk.
Mikor odaérünk, a fejünk fölött egy repülő zúg el.
Sárkány csatornája: Célpont bemérve. Sárkány hosszú puskája szétnyílik és
felemelkedik a válláról, az égre céloz. Kocsányos szemei egymástól
függetlenül ugrálnak, a távolságot számolják. Az adatbázisom szerint el
tudja találni.
Én: Ne lőj. Nem biztos, hogy gonoszok.
Sárkány csatornája: Egyik barátunknak sincs repülője.
Én: Gazdinak van. A Redmarknak is.
Sárkány meglapul. A gép lőtávolon kívül ér.
Sárkány csatornája: Nem a barátaink.
Rámordulok, mert téved. Sárkány ma nem túl okos.
Sárkány csatornája: Sose voltak a barátaink.
Megint morgok, mire Sárkány felcsapja a taraját és összetekeredik. Hosszú
puskája még mindig lövésre kész, de nem rám irányul. Én se célzok
Sárkányra a Nagykutyákkal. De Sárkány elég közel van, hogy felém kapjon
és megharapjon. A mérgétől hánynék és nagyon lelassulnék.
Elég közel van, hogy a karmommal elkapjam és széttépjem. Ráharaphatnék
a nyakára és megrázhatnám. Akarom.
Sárkány csatornája: Nincs más barátunk, csak mi.
Sárga szeme rám szegeződik. Raj idegesen zümmög körülöttünk. Hallom,
hogy a behemót Brumi felegyenesedve egyik lábáról a másikra áll.
Az én csatornám: Gazdi. A. Barátunk. Nagyon világosan fogalmazok.
Brumi csatornája: Gazdi nincs itt. Ha nincs itt, mindegy, hogy a barátunk-e.
Igaza van. Nincs igaza. Fontos tudnom, hogy Gazdi a barátom. Jó Kutya
vagyok. De a feedback chip hallgat. Ha Hart halott és Gazdi nincs itt, ki
mondja nekem, hogy Jó Kutya?
Futunk. Kiérünk a fák közül. Egy kerítés van ott szúrós fémhálóból.
A növényzet gyér, a bokrok apró fákra hasonlítanak, néhány levél egy
karón. Állatok is vannak. Szélirányra merőlegesen haladtunk, ezért
kiszagoltak minket, bőgnek, panaszkodnak, odébb cammognak, aztán
legelnek tovább.
Tehenek. Teheneket találtunk. Életre kel az adatbázisom: hús, tej, bőr,
exportcikk.
Sárkány lelövi az egyiket. A tehén feje oldalra csuklik, az egyik szeme
helyén alagút van. Sárkány átküldi hozzánk a ballisztikai modellt: a golyó
áthatolt a tehén koponyáján és szétroncsolta az agyát. A lábai csak most
csuklanak össze, mintha ők is az elemzésre vártak volna. Eldől.
Én Sárkánynak: Ez egy tehén volt. Nem gonosz.
Sárkány csatornája: Nem a barátunk.
Én: Parancsolom, hogy semmit se ölj meg csak azért, mert nem a barátunk. Ez az
én falkám. Én vagyok a vezér.
Sárkány csatornája: A tehén kaja. Átküldi az adatbázisából a képeket és
szavakat, amiket én is láttam: tej, bőr. Hús.
Brumi nem reagál.
Most, hogy Sárkány szóba hozta a kaját, megéheztem. Jól néz ki a
tehénhulla, jó a szaga. Az ellátmányunk nem néz ki jól, és a szaga és az íze is
rossz, bár Jó Nekünk, Mert Egészséges. A „jó” bonyolult szó.
Elmegyek a tehénhulláért. Könnyen átugrom a kerítést, de hiba volt. Hirtelen
az összes tehén megijed és szaladni kezd. Attól bezzeg nem féltek, hogy
Sárkány őket is lelövi. Egy kicsit üldözöm őket, mert az agyam egyik része ezt
akarja. Aztán megállok. A többiek nevetnek, szégyent és haragot érzek.
Visszaviszem a hullát a fák közé. A kerítést nem tudom ekkora súllyal a
vállamon átugrani, úgyhogy átszakítom. A fémtüskék lecsúsznak a bőrömről.
Felzabáljuk a tehenet, Sárkány, Brumi meg én. Felváltva harapunk a hullába,
darabokat tépünk ki belőle, karommal szaggatjuk. A húsnak sokkal jobb az
íze és a szaga, mint az ellátmánynak.
Raj szétterjed, virágot gyűjt, néha harcol egy kicsit a rovarokkal és
madarakkal.
Brumi csatornája: Nem szabad több tehenet megölni.
Sárkány és én nem értünk vele egyet.
Brumi csatornája: A tehén magántulajdon. A teheneknek van Gazdija.
Sárkány csatornája: De az nem a mi Gazdink. Nem tilos miatta megölni őket.
Megint egyetértek Sárkánnyal.
Brumi csatornája: Ha sok tehenet ölünk, a Gazdik ellenünk fordulnak.
Az én csatornám: Akkor gonoszok.
Brumi csatornája: Nem emlékeztek, hány humán van? Mind az ellenségünk lesz,
ha sok tehenet ölünk.
Sejtem, hogy Brumi nem mond el mindent, de annyit igen, hogy dönteni
tudjak. Megbízom benne mint tanácsadóban? Igen. Fura. Gazdiban azért
bízom meg, mert ő Gazdi. Hartban azért… bíztam, amíg élt, mert a
hierarchiában ő következett Gazdi után. Brumiban azért bízom, mert…
Mert a falkámban van? Nem. Sárkányban nem bízom meg ennyire.
Azért bízom Brumiban, mert ő Brumi. Mert régen is igazat mondott, és ha
megbíztam benne, jó döntést hoztam. Bízom benne, mert okos, és mert a
barátom.
Lehet, hogy ugyanezt éreztem Hartnál.
Rájövök, hogy túl sokat gondolkodtam. Mindenki a parancsomra vár.
Ezt parancsolom: Több tehenet nem ölünk, csak ha én azt mondom.
Csak akkor fogom mondani, ha Brumi tanácsolja. Remélem, tanácsolni
fogja, mert a tehén finom. Jó zabálni. Jó Kutya. A „jó” bonyolult. Elégedett
vagyok az élettel.
Raj sűrűsödni kezd, és a csatornája azt mondja: Humánok.
Nem jelöltünk ki őrszemet. Nem vagyok Jó Kutya. Rossz döntést hoztam.
Észrevesznek minket a fák között, mielőtt elrejtőznénk. Hárman vannak.
Jöttek megnézni, mitől ijedtek meg a tehenek és mitől szakadt át a kerítés.
Megtudják. Szembetalálkozunk. Fegyver van náluk.
Az egyik felüvölt. Ránk emeli a puskát, de a keze annyira remeg, hogy még a
ravaszra sem tudja rátenni az ujját.
Aztán szaladnak, hangosan zajongva. Szeretnék utánuk szaladni. Másra sem
tudok gondolni, és már kinn is vagyok az erdőből. Futnak, és futok utánuk.
Így helyes.
De Brumi megszólal a fejemben: Nem! Nem! Azt mondja, nem szabad. Azt
mondja, nem jó. Gazdi nincs itt, nem tudom, kik gonoszok, mi a jó döntés.
Raj van körülöttem, az egységei visszafordultak, nem üldözi a humánokat.
Biztos ő is hallotta Brumit.
A humánok messze járnak, a kocsijukhoz szaladtak. Rángatózik a lábam,
miközben figyelem. A testem tudja, mit akar.
Sárkány csatornája: Célpont bemérve.
Brumi csatornája: Ne, Sárkány! Nincs lövöldözés!
Sárkány csatornája: Menekülnek, és gonoszok. Visszajönnek azzal a sok
humánnal, akikről beszéltél.
Brumi csatornája: Nem! Szükségünk van a humánokra és a hálózatukra.
Sárkány csatornája: Megöljük őket és elvesszük.
Brumi csatornája: Nem. Az öldöklésnek nincs jövője.
Sárkány csatornája: … – Ez egy hang, amit Sárkány néha kiad. Nem jelent
semmit, de szétküldi, ha nem ért valamit. Az agyam ugyanezt a hangot adja
ki belül. A sok okosság közül, amit Brumi eddig mondott, ezt értem a
legkevésbé.
Brumi csatornája: Higgyétek el.
Elhiszem. Nem bízom Sárkányban. Nincs lövöldözés – mondom, aztán, mert
az agyamban nagy a csend: – De nem értem.
Sárkány csatornája: Mit kell érteni? Ezek gonoszok. Mind gonoszok.
Brumi csatornája: Nem feltétlenül.
Sárkány csatornája: Ha nem öljük meg őket, ők akkor is meg akarnak majd ölni
minket. Szóval öljük meg őket. Akkor kevesebben lesznek, amikor meg akarnak ölni
minket.
Raj csatornája: Egyetértek.
Én is így érzem, de hallgatok.
Brumi megismétli: Az öldöklésnek nincs jövője.
Összenézünk, mindenki a maga módján. Sárkány egyik kocsányos szeme
felém fordul. Raj sok kis teste körbe-körbe száll, a mozgásuk pont olyan
nyugtalan, mint én. Raj mindent lát.
Raj csatornája: Célunk humánokat ölni.
Sárkány csatornája: Még a humánoknak is az a célja.
Brumi két lábra áll, megrázza ferde vállait és felemeli a fejét. Nem igaz –
mondja. – A humánoknak sok célja van az ölésen kívül. Ezért vannak olyan sokan.
Ha nincs más célunk, mint ölni, mi lesz velünk, ha a humánok nem harcolnak
többet? Miért fogunk létezni?
Nem teljesen értem, mit mond, de gyanítom, hogy a többiek sem. Várunk,
mintha előjöhetne Gazdi, hogy érthető, egyszerű szavakkal elmagyarázza
nekünk. Hiányzik Gazdi. Ha ő beszélt, sose zavarodtam össze.
Sárkány csatornája: Teljes tévedés.
Raj csatornája: Célunk humánokat ölni. Kép egy madárhulláról. Nem világos,
ez mit jelent, de valószínűleg rosszat. Talán Raj arra gondolt, hogy élni
szeretnénk.
Brumi vakarózik, aztán lomhán leül és a szemembe néz.
Brumi csatornája: Rex, kapcsolatba akarok lépni a helyiekkel.
Sárkány szerint ránk fognak támadni. Megmondom Bruminak, hogy ha
ránk támadnak, gonoszok. Nem kell hozzátennem, mi lesz akkor.
 13
DESEJOS
Retornában régóta várták, hogy elérje őket a háború. Távoli eseményként
indult: Campechében és Yucatánban elszaporodtak az anarquisták,
kommunákat alapítottak, hangosan szidták a központi kormányt és a tolvaj
multikat.
Aztán elcsattantak az első pofonok. A felvonulások zavargásokba fordultak.
Felrobbant pár gyár, irodaház. Az anarquisták a multik beépített embereit
okolták, a kormány őket. Beavatkozott a hadsereg, katasztrofális
eredménnyel. Aztán mindkét oldalon beavatkoztak, amitől még rosszabb
lett.
Mexikó déli államai háborús övezetté változtak. Először a kormány harcolt
az anarquistákkal és szimpatizánsaikkal, aztán a káosz tovaterjedt, mint a
bozóttűz. Egy év múlva, miután a lázadók olajkutakat foglaltak el és
bányákat zártak be, a nagyvállalatok behozták a saját zsoldosaikat, akiknek
nem parancsolt a kormány.
Doktor Thea deSejos nem tartotta a multik vezetőit a szó szoros értelmében
aljasnak. Ők csak a vagyonukat és az alkalmazottaikat védték, vissza
akarták állítani a békét, hogy minden a megszokott kerékvágásban menjen.
DeSejos nem az anarquista propagandaszöveget fújta, nem nevezett
hazaárulónak mindenkit, aki külföldről kapta a fizetését. Őt például az
Orvosok Határok Nélkül finanszírozta.
A gondot az jelentette, hogy a multik őrző-védő cégeket bíztak meg a
rendfenntartással Campeche, Yucatán és Tabasco vonatkozó területein.
Vállalatok voltak, nem államok, nem volt hadseregük. Alvállalkozókat
kerestek, és találtak is, mert a jelek szerint forradalmár és ellenforradalmár
zsoldosokra világszerte akadt kereslet. Nem katonák voltak, nem
foglalkoztak sem a kormánnyal, sem a néppel. Nem válogattak az
eszközökben, csak az számított, hogy teljesítsék a feladatot és ne lépjék túl a
költségvetést.
Bár Retorna apró település volt, ahol senki sem támogatta nyíltan az
anarquistákat, deSejos rettegve várta a zsoldosok megérkezését. Az
anarquista rádióadások és a menekültek elbeszélései alapján a
vagyonvédelmi cégeket nem izgatta túlzottan a politikai hovatartozás.
Vadállat módjára portyáztak a vidéken.
Itt Retornában viszont volt valami, ami kifejezetten érdekelhette őket: a
kórház és elfekvő, amit deSejos működtetett, és ami borzalmakkal volt tele.
Vizitek alatt a doktor higgadt szakemberként viselkedett. Megnyugtató
szavak, egy-egy kézszorítás. Osztott a kifogyóban levő gyógyszerekből, és a
telefonjával lefotózta az égési sérüléseket, elváltozásokat. És a hullákat.
A képeket nem tette fel az internetre a szakadozó wifin át. Nem mutatta
meg őket senkinek. Rettegett attól, hogy figyelik az ilyen üzeneteket; hogy
Retorna és ő maga is célkeresztbe kerül.
Két embert avatott be összesen: Estevan atyát és José Blancót, aki a birtokot
felügyelte, mióta a tulaj északra menekült.
DeSejos rájött, mi áll a sérülések hátterében, és azóta folyamatosan várta,
hogy fegyveresek érkeznek és kérdezősködni kezdenek. Zsoldosok,
anarquisták, a központi hadsereg, banditák csoportjai, akik elvesztették az
otthonukat, és jobb híján a gyengébbeket kezdték fosztogatni.
Mikor Luke Perez kiabálva és sikoltozva visszatért a legelőről a barátaival,
deSejos azt hitte, eljött az idő. A fiúk azért mentek ki, hogy megnézzék, mitől
ijedtek meg a marhák, és ütött-kopott terepjárójuk most porfelhőt verve,
csikorogva fékezett le a főtéren. Blancót hívták, a papot, mindenkit.
Szörnyek, kiabálták. Szörnyek közelednek.
Thea deSejos orvosként diplomázott Guadalajarában. Konferenciákon adott
elő Párizsban és Madridban. Nem járt templomba. Gyerekkora óta nem hitt
a szörnyekben. Amíg ki nem tört a háború.
Bekísérte Luke Perezt a templomba, ami polgármesteri hivatalként is
üzemelt, mióta Retorna miniatűr városállamként működött a zavargások
miatt. Leültette Luke-ot Estevan atya elé, és elküldött valakit Blancóért.
Ideje falugyűlést tartani.
– Pontosan miről van szó? – kérdezte egyből Blanco. Nagydarab férfi volt,
aki a háború kitöréséig gyors ütemben haladt az elhízás felé, miközben
masszívan ivott is. Alighanem ő volt az egyetlen ember Campechében,
akinek kifejezetten jót tett a konfliktus.
–  Harci kutyák – mondta komoran az ifjú Estevan atya. – Tehát a céges
milícia.
Blanco megrángatta a bajszát.
– Luke csak kettőt látott.
– És vajon hányat nem látott? – morogta deSejos.
– Mit tudunk róluk?
Az orvos vállat vont.
–  Semmit, ami a bevetésüket illeti. A Redmark és társai hadititokként
kezelik az adatokat. Amúgy… Új technológiák, még kialakulatlanok. Sokan
támadják. Elvileg olyan feladatokra jók, amelyek az emberek számára túl
veszélyesek. De a kritikusok szerint inkább olyan dolgokra kellenek,
amelyekre ember nem hajlandó. Népirtás, hasonlók. Nincs bennük se
könyörület, se bűntudat.
– Nincs lelkük – tette hozzá Estevan, majd deSejos felhúzta a szemöldökét: –
Sajnálom, ez a hivatalos propaganda. Maga a pápa nyilatkoztatta ki.
Estevan kezdő pap volt, és deSejos gyanította, hogy liberális nézetei miatt
száműzték ebbe az isten háta mögötti faluba.
–  Valószínűleg felderítést végeznek a hagyományos csapatok előtt. –
DeSejosnak megremegett a hangja. Itt aztán van mit felderíteni. – Vagy az is
lehet, hogy…
–  …le akarják törölni Retornát a térképről – mondta ki helyette Blanco. –
Szólok mindenkinek, aki tart otthon puskát. Talán csak ez a kettő van.
– Állítólag golyóállóak.
Blanco vállat vont.
– Ha állatok, megdöglenek.
Hamar elterjedt a határban portyázó rémségek híre. A falubeliek nagy része
a templom masszív falai közé húzódott, vagy bemenekült a Blanco által
felügyelt udvarházba. Blanco személyesen ellenőrizte, hogy az összes
rendelkezésre álló puska töltve legyen, és olyan ember kezébe kerüljön, aki
tud bánni vele. Szinte minden ablakból puskacső kandikált ki.
DeSejos épp az udvarházban próbálta nyugtatni az embereket, amikor
Blanco felhördült.
– Szentséges Szűzanyám, ez meg mi a lószar?
DeSejos odanyomakodott az ablakhoz. Félig ember, félig kutya mutánsra
számított, valami olyasmire, mint a horrorfilmekben a vérfarkasok. De a
lény egyáltalán nem hasonlított rájuk. Sokkal nagyobb volt. Négykézláb
bandukolt a falu határáig, aztán két lábra állt. A feje a házak ereszéig ért.
DeSejos egy pillanatig csak egy hatalmas, szinte formátlan hústömeget
érzékelt. Ez nem kutya.
– Medve – suttogta.
– Ez nem medve – köpött ki Blanco.
Milyen medvéket ismer az ember? Plüssmacikat és loncsos, lehangolt,
állatkerti behemótokat. DeSejos azt hitte, tisztában van a méretükkel és
formájukkal. Ám ez a karmos-tépőfogas dolog leginkább folyékony
izomtömbre hasonlított. Amit löveggel szereltek fel. Az oldalán lógott
valami, hevederről. Ha Retorna összes puskáját beolvasztják, akkor sem
lehetett volna ekkora fegyvert önteni belőlük.
– Ne lőjetek! Ha lövünk, nincs visszaút. A puska a végső megoldás – suttogta
deSejos.
–  Kreténnek nézel, asszony? – mordult fel Blanco, de harag nélkül. Tágra
nyílt szeme félelemtől csillogott, ujjai elfehéredtek a markolaton.
A medvelény felszegte az orrát és vakarózni kezdett, karmai bevájtak a
hevederszíjak alá.
– Hé, falunépe!
A kiáltás fülsértően hangos volt és mindenkit váratlanul ért. Az emberek
rémülten iszkoltak el az ablakból, mintha rájuk lőttek volna. DeSejos lövést
hallott a templom felől – valakinek megrándult az ujja a ravaszon. Egy
pillanatra az egész falu visszatartotta a lélegzetét. Úgy tűnt, a golyó messze
elkerülte a medvét.
–  Jó napot! – bömbölte a medve. A hangja fülrepesztő volt, de egyáltalán
nem illett hozzá: bársonyos női hang, ami normális esetben simogatta volna
az ember fülét. Tévébemondók és kormányszóvivők használtak ilyet, vagy
akik el akartak adni valamit. Spanyolul beszélt, kicsit iskolásan.
– Nem mondtad, hogy beszélni is tudnak – morogta Blanco.
–  Biztos azért kell, hogy jelentést tehessen… – De most nem azt csinálja.
DeSejos figyelte, ahogy a medvepofa jobbra-balra fordul.
– Vajon… távozásra akar felszólítani…?
DeSejos oldalra pillantott.
– Ki akar lakoltatni, mint valami főbérlő?
– Kurvára nem értem, mit akar.
–  Békések a szándékaink! – bőgte a szörny behízelgő hangon, mintha
meghallotta volna őket. Karmos karjait szélesre tárta, de ha ezt barátságos
gesztusnak szánta, kevéssé járt sikerrel.
– Hol a másik? – sziszegte Blanco. – Vagy a többi?
Blanco visszahúzódott az ablakból. DeSejos hallotta, hogy körbeadja az
utasítást: résen kell lenni, lehet, hogy ez elterelés.
Ha elterelés, akkor Oscart érdemel, gondolta deSejos. Ágyúval felszerelt,
gigászi medve. Más körülmények között fizetett volna, hogy ilyet lásson.
A falut halotti csend ülte meg a medve bejelentése után. A templomajtó
váratlan nyikorgása szinte fülsértőnek tűnt. DeSejos a szomszéd ablakhoz
rohant. Estevan atya épp a nagykaput csukta be maga mögött. Fekete
reverendában volt, bevetésre készen. Az égre pillantva keresztet vetett.
–  Vissza! – üvöltötte Blanco. A medve megmozdult, a hatalmas lövegért
nyúlt, aztán visszahúzta a mancsát. Blanco elfehéredett, Estevan pedig
kitárta a kezét, pont mint a medve, aki egyetlen legyintéssel összetörhette
volna minden csontját.
– Mi a faszt akar? – Blanco ablaktól ablakig futott, a pap útját követve. –
Kiűzi a démont?
DeSejos arckifejezését látva hozzátette:
–  Mi van? Jézus is kiűzte a kondából, benne van a Szentírásban. Ebből az
izéből miért ne lehetne?
– Szerinted a Redmark démon medvékkel háborúzik? – érdeklődött deSejos.
A férfi furán nézett vissza.
– Beszélő medve? Kicsit sem gyanús?
DeSejos elővette a telefonját, előhívta a kamerát és addig nagyított, amíg
közelről látta Estevant. A papnak remegett a keze. A medve árnyékában
állva ez érthető is volt.
De járt a szája, gesztikulált. Tényleg ördögöt űz, szívében az Úr lángjával?
DeSejos nem ilyennek ismerte Estevant. Valószínűbb, hogy behívja kávézni.
A telekoffeinozott, beszélő harci medve gondolatától deSejos majdnem
felröhögött rémületében.
A medve enyhén meggörnyedve válaszolt. A szavai élesen morajlottak, de a
társalgás kedvéért kicsit lehalkította magát. DeSejos visszagondolt a
behízelgő, robotszerű hangra, amit biztosan nem háborús övezetekhez
terveztek. Hacsak a medve nem valami mutáns diplomata volt, a
génmódosított új állatvilág kapcsolatfelvételi specialistája. Lehet, hogy a
Redmark már az ügyfélszolgálatot is négylábúakra bízza.
Végül Estevan bólintott, a behemót állat pedig nehézkesen leült.
– Édes Jézus! – kiáltotta Blanco. – Megszelídítette!
DeSejos a fejét rázta. Valami tényleg történt a pap és a szörnyeteg között.
Estevan már jött is vissza, és integetett az udvarház felé.
– Mit akar az az izé? – kiabálta Blanco.
–  Azt mondja… – Estevan megtorpant és lehunyta a szemét. DeSejos csak
most vette észre, mennyi rettegést kellett eddig kordában tartania. – Azt
mondja, szüksége lenne a wifi-jelszavunkra.
Blanco és deSejos ostobán bámultak egymásra.
– És kaját. A barátai éhesek – tette hozzá Estevan. – Ideje levágni a hízót.
 14
REX
Bejöttünk a humánokhoz. Akik nem gonoszok. Civilek, mondja Brumi.
Lekérdezem az adatbázisomat – értem, mit jelent, de nem tudom eldönteni,
ki a civil. Ez Gazdi feladata volt. Brumi miért tudja, ha én nem? Meddig
bízhatok benne?
Sok a fegyver a civileknél. A fegyvereik nagy része ócskaság, amivel szinte
lehetetlen megsebezni minket, még Sárkányt is. Az adatbázisom
másodpercek alatt ellenőrzi őket: gyártó, termékszám, lőszertípus,
torkolatsebesség. Két humánnál erősebb fegyver van, az adatbázisom szerint
katonaiak. Ez a civil ellentéte.
Brumi csatornája: Talán katonáktól szerezték. Ezen a környéken sok csata volt.
Sárkány csatornája: Célpont bemérve. Kiválasztotta az egyik katonai puskás
civilt.
Brumi azt mondja, nem harcolni jöttünk. Sárkány azt mondja, ő nem harcol,
csak bemér. Résen kell lenni, mondja.
Sárkány csatornája: Csak magunkban bízhatunk. Ezekben itt nem.
Raj csatornája: Bekerítés kész.
Raj szétszóródva körbevette a falut. Az egységei észrevétlenül
gubbasztanak falakon, kerítéseken, háztetőkön. Mindent figyelnek.
Brumi csatornája: Mondd azt, hogy „hola”.
Mondom. A levegőt megüli a félelem. A kis civilek nem bírnak csöndben
maradni. Bent vannak a házakban, de így is hallom. Kaparja a fülemet a
ricsaj. Azt akarom, hogy hagyják abba. Gonosz hang. A félelem a gonoszok
szaga. Ideges vagyok. A Nagykutyáim is idegesek. Morgok, mélyen a
mellkasomból. Nem akarom, de kell.
Nagyon rég nem mondták nekem, hogy Jó Kutya. A feedback chip néma.
Nagyon elveszettnek érzem magam.
Sárkány nem tud köszönni. Nincs gégéje, mint Bruminak és nekem.
A civilek félnek tőlem és Brumitól, de Sárkánytól sokkal jobban félnek.
Sokkal távolabb állnak tőle. Furán mozog a kezük miatta, a torkuk és a
mellkasuk előtt. Szórakoztat. Nem tudják, hogy Sárkány a legkevésbé
veszélyes közülünk? Nem tudják, hogy csak akkor kell félni tőle, amikor
nem látszik? Lehet, hogy nem tudják. Furcsa, hogy valaki ezt
nem tudja.
Brumi csatornája: Tehenet hoznak.
Raj csatornája: (tehénhulla) (madárhulla) (gonoszok hullái).
Raj néha fura.
Hat civil egy tehénhullát vonszol végig a falun. Az egyik közülük, egy
nagyobb humán, a vezér. Látom abból, ahogy körülötte állnak. Parancsot
ad, hogy dobják elénk a tehenet. Utána gyorsan visszahúzódnak, a vezér
utolsónak. Új félelem árad a vonszolókból és belőle. Rám néz, a tehénre,
rám. A keze remeg, ökölbe szorul.
Sárkány előrecsúszik, és a civilek hátralökik egymást, mintha még attól is
bajuk eshetne, ha a közelében vannak. Sárkány rájuk néz kocsányos
szemével és kitátja a száját, vicsorog. Igazából nem olyan jó a foga, nem
olyan erős, mint az enyém, de nagyon éles.
Én: Állj.
Sárkány megtorpan a tehén előtt. Mérgesen sziszeg, követeli a jussát.
Érzek valamit a tehénhullán, szúrós a szaga, és az adatbázisom rögtön
jelenti is, hogy 4-hidroxi-kumarin-származék az.
Én: Ez rossz tehén. Betegek leszünk tőle.
Brumi csatornája: Hrrm. Puszta zörej, de szándékos. Azt jelenti,
gondolkodik.
Sárkány csatornája: Hrrm. Szintén.
Sárkány és Brumi tudnak valamit. Valószínűleg Raj is tudja. De én vagyok a
vezér. Én döntök.
Azt mondom a humánoknak:
– Ez rossz tehén. Hozzatok jó tehenet.
Rossz, jó, megint ezek a bonyolult szavak. Számít a tehénnek, hogy jó vagy
rossz megenni? Mondják neki ölés előtt, Jó Tehén?
Brumi spanyolul elismétli, amit mondtam.
A humánok lázasan beszélgetnek, néhányuk kiabál. A házakban folytatódik a
visítás. Még mindig ott a puska a kezükben. Még mindig félelemtől bűzlenek.
Még mindig morgok. Túl sok inger, túl sok gonoszra utaló jel.
Aztán érkezik egy másik tehén. Ez jó. Ugyanazok a humánok vonszolják.
Hátralépnek, figyelnek.
Félnek tőlem. Azért hoztak jó tehenet, mert félnek.
Én: Jó, hogy félnek…? Nem kérdezni akartam, de most minden gondolatom
kérdésnek hangzik. Semmiben sem vagyok biztos.
Brumi csatornája: Jobb lenne, ha nem félnének és úgy segítenének.
Sárkány csatornája: Arra várhatsz. Ráveti magát a tehénre, marcangolva
kitép belőle egy darabot.
Brumi csatornája: Rex, rákapcsolódtam a műholdas hálózatukra és elkezdtem
adatokat letölteni. Nagyon alacsony a sávszélesség és csak titkosítatlan, nyilvános
forrásokhoz férek hozzá. Sok időre lesz szükségem a teendőimhez.
Raj csatornája: Tudsz rajtam segíteni?
Brumi csatornája: Nincs adat. Folyamatban.
Én: Miben kell segíteni?
Raj: Integritás 89% (madárhulla képe). Ebben.
Sárkány: Raj bajban van. Mind bajban vagyunk. Nem lenne szabad itt lennünk.
„Itt” alatt nem a falura gondol. A világra.
Azt mondom: Gazdi meg fog találni minket. És akkor minden rendben lesz.
Jutalmat várok a feedback chiptől, amiért ezt próbálom hinni, de a chip
ugyanolyan tanácstalan, mint én.
Sárkány felsziszeg, megrémítve a humánokat. A csatornáján azt mondja:
Mit szórakozunk? Öljünk. Együnk. Legyünk szabadok. Élő humánok közelében
lenni nem vezet jóra.
Brumi nem ért egyet. Reménykedik valamiben, amit nem tud
megfogalmazni. Csücsül és adatokat tölt a humánok vacak hálózatáról.
Arra gondolok, ha megölnénk a humánokat, könnyebben használhatnánk
a gépeiket. Elrejtőzhetnénk és titokban rákapcsolódhatnánk a műholdas
hálózatukra. Szerintem sokkal veszélyesebb, ha a falun belül próbáljuk
teljesíteni a feladatot, amit kijelöltünk magunknak. Meg is mondom
Bruminak.
Brumi csatornája: Rex, a feladatunk sokkal bonyolultabb annál, hogy
hozzáférjünk a hálózathoz. De nem mondja meg, mi a feladatunk. Megint
bíznom kell benne. Megint
bízom benne.
Ránézek a fegyveres, rettegő humánokra.
–  Menjetek vissza a házaitokba – parancsolom. – Itt nincs látnivaló.
Menjetek a dolgotokra.
Brumi csatornájáról leolvasom a fordítást szótagról szótagra, hörgő, mérges
hangon. Minden szó után, amit kimondok, még jobban félnek.
 15
DESEJOS
– Magadnál vagy?! Meg akartad mérgezni őket? – sziszegte deSejos.
Blanco széttárta a karját.
–  Ha esznek belőle a rohadékok, most nyugtunk lenne, és agyba-főbe
dicsérnél.
– A fenét dicsérnélek. Mit tudsz az anyagcseréjükről? Én orvos vagyok, José,
és azt se tudom, vannak-e beleik! Lehet, hogy teljes egészében gépek.
A templom belsejébe, a sekrestyébe húzódtak vissza, és próbáltak anélkül
veszekedni, hogy a szörnyek meghallanák. Valószínűleg így is hallották. Az
a kutyaszerűség, a vezérük, valószínűleg minden suttogást érzékelt a
faluban, ha felcsapta kibernetikus füleit.
–  Thea, jól emlékszem, hogy te tanulmányoztad ezeket…? – szólt közbe
Estevan atya, megbékélésre intve Isten házának vendégeit.
– Az túlzás – felelte deSejos. – Mikor hallottunk a kutyafalkákról, próbáltam
minél több adatot összeszedni róluk. Gondoltam, előbb-utóbb találkozunk
velük. Ez csúcstechnológia, ipari titok. Összesen három-négy labor gyártja
őket, és azok sem ostromolják beszámolókkal a szakfolyóiratokat. De pár
dolgot kiderítettem.
–  Értem, szóval kutyafalkák. Úgy rémlik, odakint van egy szimpatikus
úriember, akinek csordogálhat némi kutyavér az ereiben – mondta Estevan.
– De a többi…
–  Kutyákkal kezdték – felelte deSejos. – Több mint tíz éve gyártanak
kutyazsoldosokat, bár a képeken, amiket találtam, nem voltak ennyire
drabálisak és emberszerűek. A kutya ideális beosztott. Az evolú… a
gondolkodásuk jobban hasonlít az emberére, mint a farkasokéra…
–  Mondd ki nyugodtan, hogy „evolúció” – mosolygott Estevan. – Az
anyaszentegyháznak nehezen veszi be a gyomra, de én haladó
gondolkodású vagyok.
Blanco horkantott egyet, Thea pedig hálásan bólintott.
–  A kutyák beváltak katonának és biztonsági őrnek, ezért a laborok
körülnéztek, mi van még. Gyanítom, hogy most vetik be először ezeket a…
fajokat? Prototípusokat? Biztos mindegyiknek megvan a maga specialitása.
– Én… – Estevan kelletlen képet vágott. – Nem akarok vészmadárkodni, de
lehet, hogy háromnál többen érkeztek. – Az elkerekedő tekinteteket látva
sietve hozzátette: – Méhinvázió van, úgy tűnik. Rengetegen észlelték. De
ezek a vackok nem úgy repülnek, mint a rendes méhek, és nem is
hasonlítanak egyetlen őshonos fajtára sem. Kaptam egy példányt
befőttesüvegben, ellenőriztem. – Vállat vont. – Az állattan
a hobbim.
– És mit csináltál vele? – kérdezte deSejos.
–  Ja, hát elengedtem – vágta rá Estevan. – De tény, hogy felbukkant egy
idegen méhraj… Nem lehet, hogy…?
– Fogalmam sincs – vallotta be deSejos. – Méhekről nem olvastam.
– A nevem Légió… – mélázott a pap.
– Bárcsak hatna az ördögűzés… – jegyezte meg Blanco elkeseredett hangon.
– Mit tehetünk? Az egész falut ki fogják irtani.
–  Nem tudjuk, mit akarnak – tiltakozott deSejos, majd Blanco rosszalló
arckifejezését látva hozzátette: – Valószínűleg nem sok jót, tudom. De
egyelőre csak élelmet kértek, és tehén van bőven. Nagy a csorda, sokáig
tömhetik a hasukat. Ezen kívül csak a wifi kellett nekik. Lehet, hogy…
eltévedtek? – Kihallotta saját hangjából a hitetlenkedést. – Lényeg, hogy
nem kezdtek el vadállat módjára öldökölni.
– Még – felelte Blanco sötéten.
– Még – bólintott deSejos. – És pont ezért nem az a fontos, szerintem, hogy
mit akarnak, hanem hogy a gazdájuk mit akar. Szerintem parancsra várnak.
– Milyen parancsra? – kérdezte idegesen Blanco.
A doktor vállat vont.
– Kérdezzük meg őket.

*

Estevan atya önként jelentkezett a feladatra, de végül deSejos lépett ki a
templomból és indult a főtérre az alkonyatban. A gyíkszerűség nemrég jött
elő a kútból, amit félig kiivott, és most (látszólag) bóbiskolt. A medve ült és
az eget bámulta. A kutya egészen idáig heverészett, de a doktor
közeledtére oldalra gurult, négy lábra pattant, és mereszteni kezdte a
szemét.
Thea családjában mindig voltak kutyák. A szülei házában minimum
három kutya lakott egyszerre, csupa megtermett jószág, német juhászok
és kiöregedett versenyagarak. Thea furcsának tartotta, ha egy vendég
megijedt tőlük, de most őt járta át a rettegés. A kutyalény morgása pont
olyan frekvenciát ütött meg, amitől egész testében remegni kezdett.
Leszegte tekintetét, nehogy farkasszemet nézzenek, nehogy meglássa a
résnyire nyitott szájban a penge-
éles fogakat.
– Válthatnánk pár szót? – préselte ki magából kalapáló szívvel.
A kutya előrébb lépett, és Thea közelről megcsodálhatta a mancsait – nem
is, a kezeit. A karmok inkább a macskákéra emlékeztettek, mint a
kutyákéra: nem volt nehéz elképzelni, ahogy az élő húsba tépnek.
A doktort vér, vizelet és izzadság szaga csapta meg.
– Mit akarsz?
A kutya árnyékában állt, gyakorlatilag a két mancsa között. Dögkútlehelet
áradt rá, de nem a szavak ütemére. Az esetlen spanyol mondat – mintha egy
turista silabizálta volna könyvből – szájmozgás nélkül tört elő a torokból.
Thea rádöbbent, hogy valaki szándékosan kreálta ezt a hangot, még
félelmetesebbé akarta tenni a lényt. Bármit mondott, gurgulázó
fenyegetésnek hangzott.
–  Érdeklődni szeretnék. – Mekkora lehet a szókincse, mennyit ért
valójában? Ugyanúgy van öntudata, mint egy embernek? Thea az
olvasmányaiból egyértelműen arra következtetett, hogy a biomorf
zsoldosokban szerves agy is működik, nem csak számítógép. – Szeretnék
feltenni pár kérdést.
A kutya közelebb hajolt, tömpe pofája finoman Thea vállához ért. A doktor
egy őrült pillanatig azt fontolgatta, megvakargatja, mint régen a szülei vén,
trottyos vérebét. Igaz, Cézár olyankor nem tépte le a karomat.
–  Milyen kérdést? – A morgás végighullámzott a nő testén, görcsbe
rándította az izmait és megnehezítette a légzését.
– Miért… – Remegett a hangja, bárhogy küzdött ellene.
– Ki vagy te?
– Én… azt…
– Mit? – hörögte a kutya.
– Azt szeretném kérni, hogy állj távolabb. Nagyon ijesztő vagy – bökte ki a
doktor, bár a végén a hangja már cincogássá vált. Miután a kutya nem esett
neki azonnal foggal-körömmel, Thea hozzátette: – Bocsánat. Gondolom
direkt így gyártottak.
A lény szótlanul állt. Teltek a másodpercek, és Thea végül óvatosan
felpillantott, belenézett a szemébe. Ez tűnt a leginkább kutyaszerűnek rajta,
pont olyan volt, mint a gyerekkori ebek tekintete. Van bármi fogalma arról,
milyen életet élne, ha nem kerül a laborba? Szívesebben játszana botokkal,
ha lenne választása? Gazdival sétálna, heverne a tűz mellett?
DeSejos beszédesnek érezte a tekintetét, de tudta, hogy ez csak a fantáziája.
Egy fegyvergyári termék állt előtte, ami hűségesebb volt egy robotnál, és
olcsóbb, mint az emberélet.
De azért hátrább húzódott. A doktor megszólalt:
– Doktor Thea deSejosnak hívnak. Tudod, mi az a „doktor”?
–  Igen. – A monstrum tétován fészkelődött, és morgás helyett éles
nyüszítést hallatott. DeSejos először el sem hitte, hogy a panaszos zaj belőle
jön. – Rex vagyok. Falkavezér.
A doktor légzése és szívverése kezdett normálissá válni.
– Helló, Rex. Tudsz válaszolni a kérdéseimre?
Újra a nyüszítés. Igazi kutyahang, csupa bánat. Rex elfordult és megrázta
brutális fejét.
– Beszélj Brumival – mondta. – Brumi okos.
A doktor óvatosan továbbment, és Rex fájdalmas tekintetétől kísérve
odaállt a medve elé. Nyújtogatta a nyakát, hogy a szemébe nézzen.
– Elnézést – szólította meg. – Ha jól sejtem, ön Brumi.
Az ormótlan, kócos fej szinte vaksin pislogott le rá. Mikor megszólalt –
ugyanazon a behízelgő női hangon, de elviselhető hangerővel –, nem
mozgott a szája, sem az állkapcsa. A hang és a látvány kontrasztja zavarba
ejtő volt. Thea már-már azt várta, hogy a medve barlangszerű torkába
pillantva egy kosztümös tévébemondó vigyorog majd vissza rá.
Összeszedte magát.
– Tudna mesélni a Redmarkról?
A medvén enyhe gyanakvás érződött, bár a hanglejtése és testbeszéde
semmit sem árult el.
– Mit akar tudni?
Kevésbé törte a spanyolt, mint a kutya. Ha valaki behunyt szemmel és
befogott orral hallgatta volna a mondandóját, sose gondolja, hogy nyolc
mázsa medvéből jön.
– A felszerelésükön mindenhol ott a logó – mutatta deSejos. – Tudjuk, hogy
az ilyen… – szörnyeket – …az ilyeneket, mint maguk, a Redmark és más cégek
hozták be az országba. Tudjuk, hogy az ő… – tulajdonuk – …alkalmazottaik.
Beszélhetnék esetleg magán keresztül az irányítójukkal, hogy
megkérdezzem…
A medve mocorogni kezdett, és deSejos torkában elakadtak a szavak.
Hosszú szünet után fejezte csak be:
– …miben segíthetünk nekik.
– Nem – felelte Brumi. Hátul újra felnyüszített Rex.
DeSejos megdermedt, mert a kígyószörny felemelte a fejét, két szeme
egymástól függetlenül pásztázta a környéket, aztán az egyik
megállapodott a doktoron. Vékony, kék nyelv csapott elő a szájából.
DeSejos mély lélegzetet vett.
– Semmi közünk a háborúhoz. – Óvatosan formálta a szavakat, hátha egy
humán operátor használja a medve füleit. – Nem támogatjuk az
anarquistákat. Egyszerű emberek laknak itt, ez az otthonuk, nem tudnak
máshova menni. Engem a kormány küldött ide a háború előtt, orvos
vagyok. A Redmark és a többi cég a kormány oldalán
áll, ugye?
A medve hullámzó testtel felemelkedett – napevő kolosszus –, aztán lustán
négykézlábra huppant.
– Nem – ismételte megnyerő géphangján.
– Mármint nem a kormány oldalán állnak, vagy…?
DeSejos mögött a kutya ólálkodott, mellette a kígyó, előtte pedig a medve
tornyosult szőrös hegyként, karmokkal, ágyúval, hevederrel. Közben
mindenhol ott zümmögtek az Estevan-féle idegen méhek.
– Itt nincs Redmark – közölte a medve.
– Ezért kapcsolatba akarnak lépni velük…? – Logikus kérdésnek tűnt, de a
medve torkából morgás tört elő. Az igazi torkából, aminek semmi köze sem
volt a civilizált, választékos beszédhanghoz.
– Redmarkkal nincs kapcsolat – szögezte le a medve, növelve a hangerőt. –
Minden csatornát figyelek. Redmarkkal nem lehet kapcsolat.
DeSejos fejében hirtelen összeállt a kép. Az előbb olyan szörnyek vették
körül, akiken legalább elvben ott volt a póráz. A távolból egy ember
irányította őket, akivel a doktor talán egyezkedni tudott volna. Most, hogy
teljesen körbezárták, ezerszer rosszabb volt a helyzet, mint valaha
gondolta. Szökött állatok. Bármit megtehetnek.
A medve megrázta a fejét és vakarni kezdte az állát.
– Rex ismerős szagot érez a kórházból – jegyezte meg mintegy mellékesen. –
Detektált ilyen betegséget más embercsoportoknál is, amelyekkel
parancsteljesítés közben kapcsolatba léptünk. Különös égési sérülések és
rosszullétek jellemzik a betegeit, ugye, doktor Thea deSejos?
DeSejos belenézett a lény szemébe, amit szinte elnyelt a nagy, busa fej.
– Igen – ismerte el. – Így van.
A medve mellkasa felmorajlott.
– Akkor feltehetően önök sem szeretnék, ha a Redmark idejönne.
 16
REX
Autózúgásra ébredek, benzinmotorok négy mérföldnyire, felénk tartanak.
Rám tör a remény és próbálom megpiszkálni azt a részemet, ahonnan Gazdi
szavai érkeznek. Semmi. Ez nem egy kéz vagy fül, amivel fogni vagy figyelni
tudok. Vagy van ott valami, vagy nincs.
Gazdi nem szól hozzám. Semmit sem észlelek a Redmark mikrohullámú
frekvenciáin.
A fülem megrándul és kalkulál. Legalább hat kocsi, különböző méretűek, az
egyik páncélkocsi lehet a hangja alapján. Egyik sem olyanfajta, amit a
Redmark használ. Az adatbázisom szerint egy kivételével civilek. Tehát nem
barátok.
Felkeltem a többieket.
Sárkány lassan ébred, mert éjszaka van. Mogorva grafikonokat küld az
anyagcsere-folyamatairól, bekarikázva a testhőmérsékletet és
hozzákapcsolva a csúcsteljesítményre vonatkozó útmutatókat az
adatbázisából. Megmondom neki, hogy fogja be és váltson aktív
üzemmódba, termeljen hőt.
Sárkány csatornája: Nagyon éhes leszek. És: De végül is sok tehén van itt.
Brumi felül, megrázza magát és ásít. Parancsot kér. Átküldöm neki egy
fájlban, amit hallottam.
Most már ő is érzékeli a motorzúgást. Végignézi az adatbázisom kiírásait és
vakarózni kezd.
Probléma – mondja végül.
Tudod, kik ezek?
Brumi csatornája: A legfrissebb adatok alapján, amiket a hálózaton találtam,
több lehetőség van. Lehetnek valódi anarquisták, de ők a hírek szerint tőlünk
keletre harcolnak. A háború pusztításai miatt sok fegyveres banda járja a
környéket. Egyeseket az anarquisták fegyvereztek fel, másokat a kormányerők
vagy a drogkartellek. Amíg tart a háború, szabadon garázdálkodhatnak,
amennyiben elkerülik a har-
coló feleket.
Brumi sok bonyolult szót használ, de mindegyikhez van adatbázislink,
úgyhogy megértem.
Sárkány csatornája: Ezek szerint semmi közünk hozzájuk.
Brumi elgondolkodva morrant.
Parancs, Rex?
Visszavonulás. Felkészülni az ellencsapásra, ha üldöznek. – Ezek jó parancsok. Jó
vezér vagyok. – Ébresztő, Raj. Aktív üzemmód.
Rajnak jobban árt az éjszakai hideg, mint Sárkánynak. Apró testeinek
sokkal több hőt kell termelniük az arányosan nagyobb testfelület miatt. Raj
csökkenti a szárnyak hatékonyságát és a repülési energia egy részét hővé
alakítja, de így is gyorsan ki fog fáradni.
Raj Brumira – parancsolom. Tudom, hogy ez nem a legjobb megoldás, mert
Bruminak kényelmetlen. Ennek ellenére Raj egységei befészkelik magukat a
bundájába. Brumit kemény, fekete rovarok borítják, mint egy élő páncél.
Mint egy élő páncél. Meglep ez a gondolat. Ez valami teljesen új, amit én
találtam ki a saját fejemmel. Gyorsan meg akarom osztani a többiekkel. Mint
egy élő páncél, üzenem nekik. Raj és Sárkány nem érti, Brumi pedig ideges
amiatt, hogy Raj rátelepedett. Gondolkodom, hogyan oszthatnám meg a
gondolatot egy humánnal, például doktor Thea deSejosszal. Lehet, hogy ez
a gondolat a DNS-em humán részéből jön.
Kilopózunk a faluból. Tudom, hogy a humánok őröket állítottak ránk, de
nem értem, minek. Ha úgy döntenénk, gonoszok, nem tehetnének semmit.
Kimegyünk a legelőkre, megkerülve a teheneket, nehogy félni kezdjenek.
A földhöz lapulunk – még Brumi is – és figyelünk, fülelünk, érzékelünk.
Kiküldhetném Raj néhány egységét adatgyűjtésre, de kiégnének és
meghalnának, újakat pedig nem tudunk szerezni.
Már a faluban is hallják az autókat, és nagy szaladgálás kezdődik a házak
között. A kis humánok egy részét beviszik a nagy kőházba – templom,
mondja az adatbázisom. A többiek egy része rendezetlenül rohangál, mások
pedig puskával befészkelik magukat valahova, mint amikor mi érkeztünk.
A kocsik északról közelednek a dűlőúton. Elöl egy nyitott terepjáró jön négy
hímmel. Utána a Páncélozott Harci Jármű, egy leselejtezett katonai modell.
Tetején üzemkész a harminc milliméteres löveg, egy humán áll mögötte.
Összevetem Brumi Elefántölőjével – a tűzereje hasonló, tűzgyorsasága jobb.
A páncélkocsi után pár teherautó érkezik, a rakterében fegyvertelen
humánok és ellátmány – mindkettőt lekötözték, hogy ne rázkódjanak.
A végén egy busz jön, ami régen színes volt, de most csupa por.
Fegyveresekkel van tele.
Üzenek: Kilencvenhét új humán érzékelhető, a PHJ utasszáma ismeretlen.
Ötvenhárom fegyveres érzékelhető. Rákeresek a fegyverek típusára. Főleg régi
katonai karabélyok. Sárkányt meg lehet ölni velük, de Brumit vagy engem
nehezen. Néhány humánnál páncélököl van, ami aggasztóbb. A fő veszély a
PHJ lövege. Egy közvetlen találattól még Brumi is nagyon megsérülne.
Sárkány csatornája: Mindegy. Úgyse harcolunk.
Az autók a falu határában állnak meg, a fegyveresek kiszállnak, mondanak
valamit. Továbbítom a szavaikat Brumihoz, hogy hasznát vegye fejlett
hallásomnak.
Először sok a kiabálás, a dzsip lövege megmozdul és ráirányul pár
épületre. A kiabálás folytatódik – a házból kiabálnak, ahova a falusiak nagy
része bement, és a kocsikból, hangszóróval. Hangosbeszélő, segít az
adatbázisom. Megafon. Az új humánok azt mondják, valami forradalmi
csoport tagjai, amiről Brumi nem hallott. Követeléseik
vannak.
A dzsip lövege elsül és krátert üt a templom falán. Éles sikolyokat hallok.
A falusi humánok védereje nem kielégítő. Ha én lennék a parancsnok,
aktív visszavonulást javasolnék a vesztes pozícióból. Semmi esélyük
visszaszerezni az uralmat a harctér felett.
Sárkány csatornája: Menjünk.
Brumi csatornája: Ne, várjunk.
Figyelek. Az új humánok megmondják, mit akarnak, és úgy tűnik, a falusiak
elkezdik megadni magukat. Kijönnek a szabadba, fegyvertelenül. Elönt a
döbbenet: ez a taktikai megoldás eszembe se jutott. Ilyen dologra mi,
gyárilag, képtelenek vagyunk. Megadni magunkat. Alig fér a fejembe.
Képesek lennénk rá?
Újabb mérges szavak. A helyi humánokat lökdösik, ütik. A jövevények azt
akarják, a kis humánok is jöjjenek elő. A templom kapujában egy fekete
ruhás hím áll, az, aki korábban Brumihoz kijött. A hangja józan és nyugodt,
de én érzem benne a félelmet.
Nyüszítek egy kicsit. Bizonytalan vagyok, nem tudom, hogy a falusi
humánok gonoszok-e, nem tudom, a jövevények gonoszok-e. Csak azt
tudom, mit kell csinálni a gonoszokkal.
Újabb szavak. A fekete ruhást ellökték, pisztolyt fognak rá. A hátán egy
csizma van.
Sárkány csatornája: Célpont bemérve.
Melyik? – mordulok.
Sárkány csatornája: Bármelyik. Nem mindegy?
Brumi sóhajt. Rex – szólal meg.
Félsz, hogy kárt tesznek a műholdvevőben? – kérdezem.
Brumi csatornája: Ez az egyik dolog, ami miatt aggódom.
Az üzeneteink villámgyorsak, sokkal gyorsabbak, mint a humánok ósdi
kiabálása.
Rex – ismétli Brumi. – Támadt egy gondolatom a jövőnkkel kapcsolatban.
Ritkán gondolkodom gyorsabban, mint Brumi. De most sikerül. Arra
gondolsz, hogy az új humánok gonoszok lehetnek – mondom.
Sárkány csatornája: A régi humánok szerint azok. Lustán váltogat célpontról
célpontra, távolságot és szélirányt kalkulál.
Brumi csatornája: Szerintem hasznos lenne gonosznak nyilvánítani őket.
A régi humánok egy részét a templomfal elé terelik. Még mindig kiabálnak.
A fekete ruhást rugdossák. Doktor Thea deSejos odarohan hozzá, de őt is
megütik és megrúgják.
Nyüszítek, mélyen a torkomban. Doktor Thea deSejos nem a barátom. Nem
Gazdi, nincs rajta Redmark-logó. De beszélgetett velem. Létezik a fejemben,
mint egy ismert humán. Nem csak mint nem barát/nem gonosz, mint a
többi.
Gazdi feladata megmondani, ki a gonosz és ki a barát. Erről nem dönthetek.
De Gazdi nincs itt. Én parancsolok – nincs felettesem, akitől útmutatást
kérhetnék. Az adatbázisom és a feedback chip hallgat.
Szerintem gonoszok – mondom, és várom a szidást a chiptől, várom Gazditól a
Rossz Kutyát, várom, hogy a fejemre szakadjon a világ.
Nem történik semmi, miután döntést hoztam és kimondtam, teljesen
egyedül. Nem, ez nem teljesen igaz. Miután kimondtam, igazzá válik.
Mostantól gonoszok. Gonosszá tettem őket.
Sárkány csatornája: Célpont bemérve. Ellenőrzöm a kiválasztott célpontokat
és jóváhagyom őket.
Raj, rám – parancsolom, és a rovarsereg nekilódul, csiklandós kis lábaikkal
rám telepednek: kényelmetlen, de elviselem. Meleget adok nekik, hogy
legyen erejük a harchoz.
Parancsot adok: Sárkány, elsődleges célpontok (lista). Brumi, támadáskor zárótűz,
utána csatlakozz. Raj, az elsődleges célpontokat támadáskor közlöm.
Sárkány csatornája: (készenléti jel)
Brumi csatornája: (készenléti jel) Értettem, Rex.
Raj csatornája: (készenléti jel) Gyerünk gyerünk gyerünk.
Négy lábra ereszkedem és megyek, megyek, megyek, a sebességem három
másodperc után ötven kilométer per óra. Raj próbál kapaszkodni, de
potyognak le az egységei és zümmögve követnek, hogy visszamásszanak.
Sárkány csatornája: Badumm. Új célpont.
A dzsip lövegét kezelő férfi hátracsapódik.
Brumi csatornája: Durr.
A busz másfél métert ugrik, ahogy oldalba kapja az Elefántölő. A lövedék
átszakítja a fémlemezt és bent felrobban. Brumi hét áldozatot regisztrál a
bent maradt fegyveresek között, a sérülteket is beleszámítva.
A jövevények összezavarodnak, kiabálnak. Még nem vettek észre. Új
gondolat: Akkor kiabálnak majd igazán, ha észrevesznek.
Sárkány csatornája: Badumm. Új célpont.
A gonosz, aki pisztolyt tartott a fekete ruhás falusi fejéhez, összeesik. A feje
nagy része hiányzik.
Brumi csatornája: Durr.
Felrobban a nyitott terepjáró, a karosszéria majdnem lerepül az alvázról. Az
egyik sofőr halott.
A gonoszok sejteni kezdik, honnan lőnek rájuk. A páncélozott dzsip
megindul, a többiek fedezékbe húzódnak, Brumira és Sárkányra céloznak.
Brumi szintén rohamozik.
Én ívben futottam a faluba, nem ott vagyok, ahova néznek. Maximális
sebességgel rohanok végig az utcákon, fogalmuk sincs, hogy érkezem.
A Nagykutyáim ugatva szedik szét a falusiak közelében tartózkodó
fegyvereseket. A falusiak összevissza rohangálnak, nehéz célozni miattuk,
de a látóteremben sötét háttér előtt pirosan világítanak a gonoszok.
Nekivágódom egy csapat falusinak, nem tudok lefékezni, szanaszét
repülnek. Elfogadható veszteség. Célra tartok.
Parancsolok: Raj, támadj!
Foggal, karommal csapódom a gonoszokba. Raj szúrós felhőként robban
elő rólam. Mindannyian rákapcsolódtunk a tartalék energiaforrásokra, a
világ többi része lomhának, lustának tűnik. Roncsolok, nem ölök, mert
egy harcképtelen katona nagyobb gond az ellenségnek, mint két halott.
Kezekre, lábakra harapok rá, tépek, ráncigálok. Beakasztom a karmaimat,
megrántom őket. Falnak csapok, tetőre
dobok embereket.
Kijelölöm az elsődleges célpontokat Raj számára, aki a páncélkocsi köré
gyűlik, réseket keres. Új gonosz van a löveg mögött, félretolta az előzőnek
a hulláját. Sárkány badumm, megöli. Raj beözönlik a csapóajtón.
Raj csatornája: Integritás 84% Méregtöltet 69%. Mérget képes termelni a
testeivel, de új testei nem lesznek. Ettől függetlenül vidámnak tűnik.
Most már néhány falusinál is van fegyver. Párat közülük meglőttek. Doktor
deSejos ápolja őket. Pont ezt parancsolnám, ha tehetném – mintha a falkám
ötödik tagja volna. A golyók mérges rovarként csípnek, de csak a bőrömet
horzsolják fel.
Brumi is becammogott a faluba, és ráveti magát a gonoszokra ott, ahol
gyülekezni próbálnak. Hamar abbahagyják és rohannak a kocsikhoz. Csak a
teherautók maradtak. A benne lévő humánok nem harcoltak. Még mindig le
vannak kötve.
Gyorsan konzultálok Brumival. Szerinte a lekötözöttek nem gonoszok.
Mikor az egyik teherautó beindul, robbanólövedéket küld a
motorblokkjába. A másik teherautót beindítani sem sikerült, mert Sárkány
azzal szórakozik, hogy sorban leszed mindenkit, aki beül a kormány mögé.
Kezdenek elfogyni a gonoszok, és ők is inkább a visszavonulást választják.
Elég ügyetlenek. Egyszerűen nekiiramodnak, nem gondoskodnak zárótűzről
vagy bármilyen taktikai megoldásról, ami ilyenkor kötelező.
Sárkány mindet megöli, én pedig hagyom. Legalább elfoglalja magát. Biztos
minden találatnál kapja a Jó Sárkányt a feedback chiptől. Ezek itt mind
gonoszok, és a gonoszokat megöljük. Ezért vagyunk.
Mikor hajnalodni kezd, és egy kicsit leteszem a parancsolás terhét, csak
állok és nézem a Raj-pettyezte tájat. Egy idő után utasítom Sárkányt, hogy
kapcsolja be hozzám a szemkameráját, mert ő sokkal jobban látja a
színeket.
Gonoszok hullái szerteszét. Én tettem őket gonosszá. Parancsnoki döntést
hoztam. Nem kapok érte senkitől Jó Kutyát vagy Rossz Kutyát. Nem tudom,
mi lesz ebből.
Egyedül Bruminak üzenem: Hiányzik Gazdi. Hiányzik Hart.
Brumi csatornája: Tudom, Rex.
Én: Ez helyes volt így?
Brumi: Remélem. Bízz bennem, Rex. Bíznod kell bennem.
 17
DESEJOS
Sok időbe telt a takarítás.
Egyik támadó sem élte túl. A gyík módszeresen levadászta a menekülőket:
felsiklott a templom tetejére és csak célzott, lőtt, célzott, lőtt, amíg el nem
fogytak a rohanó alakok.
DeSejos a sérültekkel volt elfoglalva. Estevan atya hét halottat és tizenegy
sérültet számolt össze a falusiak között, többségük két tűz közé szorult. Pár
embernek csontja tört, amikor a bestiák útjába került. A doktor próbált
mindenkit ellátni, de takarékoskodnia kellett a fertőtlenítővel és a
fájdalomcsillapítóval.
Nem sok jó várt azokra sem, a banditák vagy anarquisták vagy gazdátlan
zsoldosok közül, akik sebesülten hátramaradtak. Sokan voltak – az állatok
brutálisan harcoltak, de nem mindig osztogattak halálos sebeket. Úgyhogy
Rex most lelkiismeretesen végiglátogatta a sérülteket, mint az utolsó
kenetet feladó pap. DeSejos először nem értette, mit csinál, aztán
észrevette. Nyakcsigolyák roppantak a lapátkezek között.
A doktor felugrott a törött sípcsontú Maria Chicahua mellől – Rex egyik
vétlen áldozata –, és a kutyalény pofájába üvöltötte, hogy szörnyeteg, hogy
menjen Retornából vissza a pokolba, ahova való.
A teremtmény nem hagyta abba, és amikor deSejos elé állt, vállal félretolta,
mintha ott se volna.
– Gonoszok. – Nem spanyolul mondta, de a doktor tudott ennyit angolul.
– Doktor Thea deSejos, várják a betegek – szólalt meg a medve üde női hangon.
Még mindig a gigantikus mordályt markolta, és a hajnali fény rozsdás, aranyló
fénybe vonta bundáját. – Jobb lett volna távol maradnunk és nem harcolnunk
ezekkel a humánokkal?
– Gondolom, a ti világotokban minden ennyire egyszerű.
DeSejos visszament, hogy sínbe tegye Maria lábát.
– Nem feltétlenül. – A medve elengedte a puskát, a tartómechanizmus pedig
visszaemelte a hátára. – Így kellett lennie. Erre gyártottak minket.
DeSejos felnézett a medvére: sziluett a derengő ég előtt.
– Nem értelek titeket.
A medve (Brumi?) felsóhajtott, torzan utánozva az emberi gesztust.
– Maga is tudja, mik vagyunk.
DeSejosnak nem volt kedve udvariaskodni.
– Gyilkológépek.
–  Rosszabb – felelte Brumi selymes hangon. – Ha gépek lennénk, egyszerűbb
lenne. De akkor többen haltak volna meg maguk közül.
–  Doktor! – loholt oda Blanco, aztán hatalmasat farolt, mikor észrevette a
medvét. Biztonságos távolból odakiáltotta: – A furgonok… úgy néz ki, lesz
még negyven éhes száj.
– Kik azok?
– Földművesek, boltosok, efféle – magyarázta Blanco. – San Torresből, Mixánból
és két másik faluból, amikről nem is hallottam.
– Miért vitték el őket?
Blanco elfintorodott és vállat vont.
– Főleg nők. Nem mondták meg nekik, mire kellenek… De főleg nők.
DeSejos egy pillanatra lehunyta a szemét. Maria lábára felkerült a sín. Még
hátravolt pár kisebb sérülés.
– Tudsz szerezni szállást, kaját, vizet?
– Az embereim már intézik – bólintott Blanco. Riadtan szemlélte a medvét.
– Te… jól vagy, nem kell segítség?
– Tiszta víz mindig kell.
–  Hozatok. – Blanco elvonult, és amikor azt hitte, kellő távolságban van,
mérgesen rámeredt az óriás bestiára.
–  Nem vagyunk gépek – folytatta Brumi. Az anakonda-gyík a templom
narancssárga tetőcserepein sütkérezett, mint valami apokaliptikus jelenés.
Mialatt a kutya a mocskos munkáját végezte, méhek lepték el a környéket,
természetellenesen szabályos és célszerű alakzatban. Néhányuk leszállt a
hullákra és belemártotta lábát a vérbe.
DeSejos öklendezve felpattant és megpróbált farkasszemet nézni a
medvével, ami hússzor olyan nehéz volt, mint ő, és kétszer olyan magas.
– Nem vagytok gépek? – sziszegte. – A gépek nem kegyetlenkednek. A gépek
nem végeznek ki tehetetlen sebesülteket.
–  De igen, ha megparancsolják nekik – felelte tárgyilagosan Brumi. –
A gépek nem tudják eldönteni, harcoljanak-e. Ha azt mondják, harcolnak.
Ha azt mondják, hagyják meghalni az ártatlanokat. Mi nem gépek vagyunk.
Tudunk dönteni.
–  A szabad akarat csodája. – DeSejos mögött előbukkant Estevan atya, és
tenyerét szemellenzőnek használva felpislogott a medvére. – Mi a csudát
akarsz itt, medve barátom?
– Az önök wifijét szeretném használni, hogy többet értsek a világból.
–  De minek? – kérdezte Estevan. – Vagy annyira keresztülhúztad a
teremtőid terveit, hogy önmagáért keresed a tudást?
A medve elgondolkodva vakarózott. A torka a mozdulataitól eltérő
ritmusban azt mondta:
– Ha képesek vagyunk dönteni, akkor megalapozott döntést kell hoznunk.
–  Dezertáltatok – mondta deSejos. – Erre utaltál az előbb. Nincs közötök a
Redmarkhoz, nem parancsolnak nektek… vissza-
tértetek a vadonba.
A kutya közelebb jött és beállt Brumi árnyékába. DeSejos érezte, hogy a
mesterlövészpuskával felszerelt gyík a tetőről figyeli őket.
– Ez most mindegy – jelentette ki a medve.
–  Arra lettetek teremtve, hogy parancsot teljesítsetek – folytatta deSejos.
Estevan atya a vállára tette a kezét, hogy elhallgattassa, de a doktor nem
tudta elharapni a mondatot. – Arra terveztek, hogy emberek irányítsanak.
De elszöktetek. Bármit megtehettek…
–  Igen – bólintott Brumi. – Mi döntünk. Maga azt szeretné, hogy a
humánoknak engedelmeskedjünk. Maga szerint úgy jobb lenne.
A medve tekintetében rosszallás tükröződött.

*

Miután ellátta a sérülteket és kórtermet alakított ki a templomban az atya
segítségével, deSejos visszatért a klinikára, ahol az összes ágy foglalt volt
már.
Hárman haltak meg reggelre. A doktor a telefonjába diktálta a részleteket,
és eszébe jutott, amikor először csinálta ezt, remegő hangon. Tizenheten
maradtak. Férfiak és nők, akik a szabadban tartózkodtak a falu déli oldalán,
mikor ideértek a repülők.
DeSejos nem volt ostoba. Mielőtt megjelentek a biomorfok és elfoglalták
előle a wifit, alaposan szétnézett az interneten. A külvilágnak nagyon
töredékes képe volt a mexikói konfliktusról. Mindenki tudta, hogy sok vér
folyik, és hogy az anarquisták és a céges ellenforradalmárok egymással
karöltve gyakorlatilag a polgári infrastruktúra egészét tönkretették.
A háború szimpátiaversenynek indult: mindkét oldal a maga politikai
jelszavait harsogta a tévében, és túlterheléses támadást indított az ellenfél
honlapja ellen. Aztán jöttek a fegyverek; milíciák csaptak össze őrző-védő
cégekkel, a hadsereg itt is, ott is besegített. Pár hónapig viszonylag civilizált
volt a helyzet, mindenki próbált úriemberként viselkedni. De egyik oldal
sem állt nyerésre, a multik pedig tonnaszámra vesztették a pénzt az
anarquista támadások és a védelmi költségek miatt. DeSejos nem emlékezett
pontosan, mikor pattant el a húr. Talán a fejeseknek elfogyott a türelme.
Vagy az anarquisták lelkesedése fajult pitiáner szektaháborúvá, ami az ilyen
mozgalmakkal gyakran megesik. Nincs többé cél, csak ellenség. Talán az
üzleti körök érezték úgy, meg lehet ezt oldani pénzügyi alapon is.
Jöttek a biomorfok – a hivatalos magyarázat szerint azért, mert olcsóbbak
és hatékonyabbak voltak, mint a katonák. Olcsóbbak? Tény, hogy a
kiképzésük kevesebb időt igényelt, nem gyászolta őket senki, és tömegével
lehetett tenyészteni őket ketrecblokkokban – deSejos talált erről videókat.
De a groteszk állatkatonák láttán, akiket Retorna befogadott, azt is tudta,
hogy ez nem csak egy egyszerű katonai bevetés. Hanem fegyveripari teszt.
És nem csak a biomorfoké. Campeche és Yucatán nehezen járható terep,
főleg, ha kiterjedt népfelkelést kell leverni. Az ellenforradalmi erők
zsoldosok kivezénylése helyett valami mással kezdtek kísérletezni.
Egyik nap feltűnt délről egy repülő. A pilóta eltévedhetett, vagy talán
túlbuzgó volt, mindenesetre a géppel halál érkezett, rothadásbűzt árasztó,
láthatatlan permet. A marhák mind felfordultak a környéken, el kellett őket
égetni. Az emberek közül is sokan meghaltak, a túlélők pedig megvakultak,
megőrültek, vagy borzalmasan összeégtek.
A külvilág most kezdett csak rájönni, mi folyik Campechében. Híre ment,
hogy illegális fegyvertesztek zajlanak, biomorfok irtják a felkelőket és a
polgári lakosságot. A hivatalos szervek cáfoltak, a kormányszóvivők és
céges jogászok túlkiabálták a vádakat. De a vádak nem tűntek el.
Nemzetközi vizsgálatról kezdtek suttogni, ENSZ-beavatkozásról; az
amerikai választópolgárok megfigyelők kiküldését követelték a
kormánytól.
Doktor deSejos pedig ápolta az atrocitások bizonyítékait, próbálta életben
tartani őket és egy kis boldogságot adni nekik, mialatt a méreg felzabálta a
testüket.

*

Két héttel később újabb csapat érkezett. Ezúttal nemzeti érzelmű fiatalok,
akik saját bevallásuk szerint anarquistákra vadásztak. Koszos, szakadt
egyenruhát viseltek és jelentőségteljesen mutogatták a fegyvereiket.
Ennivalót akartak és deSejos maradék gyógyszereit. Azt követelték, hogy az
egész falu gyűljön a főtérre, jól látható helyre.
– Ennivalót kaphattok – felelte kurtán deSejos. Blancót már rég nem izgatta,
hogy apad a felügyeletére bízott csorda. A földesúr messze járt, túl az
országhatáron. Fájjon az ő feje, ha egyszer kegyeskedik hazatérni. – Ami
gyógyszerünk maradt, arra szükségünk van.
A bandavezér, egy keskeny képű fickó, odavitette deSejost a kocsijához, és a
pisztolyával játszadozott, miközben verőlegényei a műszerfalra nyomták a
nő fejét.
– Ne nehezítsd a dolgunkat – közölte. – Az embereimnek nincs jókedve, és
ha megvárattok, nagy balhé lesz. Nem akarod te azt.
– A saját érdekedben mondom, tűnjetek el – mondta reszelősen deSejos.
Lehetett valami a hangjában, mert a fickó elbizonytalanodott, keze tétován
megfagyott a fegyverén. De túl gyáva volt ahhoz, hogy gyengének mutassa
magát az emberei előtt.
–  Figyelmeztetlek… – sziszegte, de ekkor négykézláb suhanva megjelent
Rex. Olyan hangosan morgott, hogy deSejos a talpa alatt érezte a remegést.
–  Atyaúristen. – A hazafiak vezére elejtette a pisztolyt. A verőlegények
elengedték a doktort és a puskájukért nyúltak.
Rex fülsértően csaholni kezdett, olyan frekvencián, amitől magát az
idegrendszert támadta meg a félelem. Vállán a lövegek célgömbje egyik
bandatagról a másikra vándorolt. Vicsorgott és hörgött, pofájáról nyúlósan
folyt le a nyál.
– Kérlek, tűnjetek el – mondta deSejos.
Érezte, hogy az elszántságuk apadni kezd. De maradtak. A kutya biztos
egyedül van, gondolták. Mindegy, milyen nagy, mekkorák a puskái.
Aztán előcammogott Brumi, ágyúval a kézben, és a meccs eldőlt. A banditák
elkotródtak, élve.
Ebben állapodtak meg Retorna vezetői a biomorfokkal. Adjunk esélyt a
távozásra. Rex nehezen egyezett bele, ami várható volt. Brumi még
nehezebben, ami meglepte deSejost. A doktor végül arra jutott,
valószínűleg a tanúk miatt aggódik a medve. Hírük mehet.
Hosszan vitázott vele, türelmesen, indulatok nélkül. Brumi rendíthetetlen
maradt, úgyhogy deSejos Rexet kezdte győzködni, korholni. Rex épp a
napon heverészett, mikor odament hozzá. Mancsára hajtotta a fejét, háta a
doktor derekáig ért fel, úgy hallgatta deSejost. Nem szabad így viselkedni. Az
erőszak a legvégső megoldás.
Egész mostanáig – az újabb banditák megjelenéséig – a doktornak fogalma
sem volt arról, hogyan reagálnak majd a biomorfok.
De csak álltak és figyelték, ahogy a jövevények rémülten elhúznak. Még
Sárkány is csak nézte őket a templomtetőről. Célzott, de nem lőtt.
Brumi megrázta magát, a hátára dobta a puskáját és intett karmos
mancsával, mintha haragudna.
–  Grrr, hörr – mondta kulturált női hangon, és elballagott. DeSejosnak az
volt az érzése, hogy még mindig rossz ötletnek tartja ezt.
Rex két lábra emelkedett és meredten nézte a távolodó kocsikat. DeSejos
tudta, hogy egy kisebb raj (egy kisebb Raj?) utánuk ment, nehogy orvul
visszaforduljanak. Kíváncsi lett volna, Rexnek uralkodnia kell-e
kutyaösztönein, nehogy játékból üldözőbe vegye őket.
Mikor elhaladt Rex mellett, át a masszív test árnyékán, rátört egy ostoba,
téves késztetés. Előrenyúlt és megérintette a kutya karját. Sűrű, kőkemény
izomkötegeket érzett, a bőrnél keményebb kültakarót.
– Ügyes fiú – mondta. – Köszönöm, Rex. Ügyes fiú.
Rex félrebillentette a fejét, és egyik fülét felcsapta, mint egy igazi kutya. De
nem az volt, hanem egy szörny, amit emberek gyártottak. És amit hiba volt
másnak képzelni.
A doktornak mégsem esett nehezére embernek látni. Mosolynak látta a
fogakkal teli állkapocs ívét, ragaszkodásnak a barna állatszemek csillogását.
Könnyen látta kutyának is. De Rex nem volt a pajtása senkinek.
DeSejos mégis újra megpaskolta és megdicsérte, mert így kevésbé rettegett
tőle, és mert kiskora óta kutyák között élt.

*

Négy nappal később feltűnt az égen egy repülő.
 18
REX
Sárkány és Brumi privát csatornán beszélgetnek. Nyilván nem akarják, hogy
tudjak róla, de látom abból, ahogy egymásra nézegetnek.
Járt erre egy repülő. A humánok nagyon megijedtek, bár úgy veszem észre, ők
mindentől megijednek. Brumi szerint rossz lett itt, amikor egyszer repülő jött.
Szerinte a rossz szagú emberek, akik a faluban haldokolnak, miattuk
haldokolnak.
Brumi szerint ez a repülő nem hoz olyan rossz dolgokat, de látom, hogy azt
gondolja, valamiért mégis rosszat jelent.
Sárkány szeme a legjobb. Pontosan látja a színeket, jobban, mint a
humánok. Messzire tud fókuszálni, ez része a specifikációjának, kell a harci
funkcióihoz. Sárkány mindenkinél jobban látta a repülőt.
Nem adott nekem jelentést. Bruminak adott. Rosszul tette. Én vagyok a
vezér.
Brumi csatornája: Igen, te vagy a vezér, Rex. De Sárkány tudja, hogy ez az én
szakterületem.
Azt mondom: A te szakterületed a nehézfegyveres támogatás. Nehézfegyveres
repülő volt? Kis kémrepülőnek tűnt.
Brumi csatornája: Igen, kémrepülő volt. De bővíteni kezdtem a szakterületeimet,
Rex. Gyarapodom.
Nyüszítek egyet, mert ilyet még nem hallottam, és veszélyesnek hangzik. Ez
nem volt a parancsban.
Brumi csatornája: Nincsenek parancsaink, és soha nem parancsolták, hogy ne
csináljam ezt.
Szerintem ez a jelenlegi taktikai funkciónk téves értelmezése. Azt csináljuk,
amit mondanak.
Brumi csatornája: Te vagy a vezér. Azt mondod, ne fejlesszem magam?
Mondhatnám, hogy igen. Jobb lenne tőle a közérzetem: megmutatnám,
hogy én vagyok a vezér. Brumi rosszul érezné magát. Fejlődni akar, ez
szerintem nem veszélyezteti az ütőképességünket. Nem adok parancsot.
Nem akarom feldühíteni Brumit. Annyit mondok: Nem értem, mi az, hogy
„fejleszted magad”.
Brumi csatornája: Kísérleti biomorf vagyok, a funkcióm a nehézfegyveres
támogatás, ahogy mondtad. De erős a gyanúm, hogy a tervezőim akaratuk ellenére
túltuningoltak.
Nem értem.
Brumi csatornája: A hálózat segítségével tanulmányozni kezdtem a világpolitikai
helyzetet, különösen, ami a Campechében zajló háborút és a biomorfok bevetését
illeti. Mindkettő hatalmas vitákat kavart a világsajtóban.
Én: Új hangod van.
Brumi csatornája: Igen, letöltöttem egyet. Ez is az önfejlesztés része.
Én: Gazdi parancsolta?
Brumi csatornája: Nem tiltotta meg. Érzi, hogy ez nem nyugtat meg, úgyhogy
hozzáteszi: Lehet, hogy Hart tudta.
Hartra gondolok és elszomorodom. Hart nem Gazdi, de kedves volt, és jó
érzés rá gondolni. A sok jó emlék mind szomorú lett, mert hozzájuk van
linkelve, hogy Hart halott. Próbálom levenni a linket, hogy örülhessek az
emlékeknek, de nem sikerül. Valami elromlott.
Az én csatornám: Mit mondott Sárkány a repülőről?
Brumi téblábol, látom, hogy gondolkodik. Nagyon okos, ezért ha ilyen
sokáig hallgat, annak jó oka van.
Brumi csatornája (végül): Rex, elmondom, ha megparancsolod. De arra kérlek, ne
parancsold meg.
Nem értem.
Brumi: Véleményem szerint a saját érdekedben jobb nem tudnod erről.
Én: Ha nem kapok pontos adatokat, nem tudok döntéseket hozni.
Brumi: Ezzel kapcsolatban szerintem úgysem tudnál objektív döntést hozni, Rex.
Én: Tehát bízzak benned?
Brumi: Arra kérlek, Rex.
Gondolkodom – pontosabban hagyom, hogy az agyamban kavarogjanak a
dolgok. Próbálok rájönni, mit gondolok. Nem könnyű.
Én: Ha megbízom benned, doktor Thea deSejosnak baja esik?
Brumi meglepődik.
Amiatt nem fog baja esni, hogy megbízol bennem. Nem tudom garantálni, hogy
senkinek sem esik baja az itteni humánok közül, de törekedni fogok rá.
Bízom Brumiban. Nincs Gazdim, és a döntéshozó képességem korlátozott.
Ez már rég nem olyan szituáció, aminek a kezelésére terveztek. Ha nem
bízom Brumiban, semmim se marad.

*

Másnap szellemeket hallok a hálózaton. Brumi hívja szellemeknek őket.
Jeltöredékek ismert frekvenciákon. Értelmetlenek, sejtelmesek. A többiek
is hallják. Raj jelenti, amint érzékeli őket, és elkezdi bemérni a forrást.
Raj csatornája: Integritás 63% Becsült integritás 7 nap múlva 42% Előzetes
figyelmeztetés magasabb funkciók leépülésére. Raj egységei sorban hullanak,
életkor szerint. A specifikáció szerint száznaponta le kell cserélni az összes
egységét, és már akkor el volt öregedve, amikor elszakadtunk Gazditól. Raj
egységei haldokolnak, hol lesz akkor Raj? Köztük létezik, a sok kis test és
számítási folyamataik összjátékában. Van egy kép a fejemben Rajról: egy
szoba egyre kisebb lesz, a falai összenyomódnak, és ül a szobában valaki,
akinek tűnnek el a részei, mikor a falak
hozzáérnek.
Brumi azt mondja, kitalált valamit. Raj láthatólag nem hisz neki.
Raj megpróbálja kiszámítani, mekkora integritásnál tűnik el és lesz belőle…
egy raj. Próbálok erről is képet formálni a fejemben, de nem megy. Mi lesz
Rajjal, ha túl kicsi a raj?
Sárkány csatornája: Mind bajban vagyunk. És velünk mi lesz?
Megkérdezem Sárkányt: Mit akarsz?
Sárkány csatornája: Kaját. Meleget. Nyugalmat. Humánt ölni, badumm!
Én: Ezt akarod?
Sárkány: Nem. Ezek jó dolgok. Olyannak gyártottak, hogy jónak érezzem ezeket.
Nem arra gyártottak, hogy bármit akarjak.
Én: Nem akarsz Jó Sárkány lenni?
Sárkány: Hagyjanak a jó és rossz dolgaikkal, azt akarom.
Brumi nem figyel. Állandóan a hálózattal van elfoglalva, váltogatja a
csatornákat, humánokkal beszélget. A szellemek érkezése óta szerintem
még őket is jeladásra használja. Elfoglalt. Nincs ideje beszélgetni.
Odajön hozzám doktor Thea deSejos és megkérdezi:
– Mi az, Rex? Mi készül?
Megmondom neki, hogy fogalmam sincs – már tudom mondani
spanyolul. Ezt a kifejezést használom legtöbbször. A doktor még mindig
megrezzen, ha beszélek, a félelme előtör, aztán eloszlik, nem mérgezi a
levegőt. A szaga annyi mindent elárul: a korát, nemét, hogy fáradt,
szorong, nem eszik eleget.
– Brumi tudja, ugye? – érdeklődik tovább.
Bólintok, mert attól nem ijed meg annyira. Odamegy Brumihoz, de Brumi
elég szűkszavú. Úgy érzem, valami láthatatlan csatát vív, amiben nem
tudok segíteni neki.
A szellemek felhangosodnak. Sárkány jelenti, hogy aktivitást észlel a fák
között, a kerítésen túl. Raj egységeket küld ki. Humánok, puskával.
A jelentés töredékes. Titkolnak előlem valamit. Valamit, amit jobb nem
tudnom.
Nem vagyok buta. Sejtem, mi történik. Mikor először eszembe jutott, körbe
akartam szaladni a falut és mindenkinek elújságolni a jó hírt. De Brumi és
Sárkány egyáltalán nem örül annak, ami készül. Úgy tűnik, még Raj sem,
bár ahogy épül le, az üzeneteiben egyre kevesebb az egyéniség és az érzelmi
tartalom. Puszta adatfolyammá válik.
Lekuporodom a falu közepén és nyüszítek. Csatornát akarok nyitni,
kapcsolódni, hívójelet és jelszavakat sugározni. De Brumi valami okból
nem ezt csinálja. Nem árulja el, miért.
Nyüssz.
A kis humánok cukros vízzel telt tartályokat tesznek ki Rajnak. Néhányuk
virágot hoz. Estevan atya leszidja őket „bálványimádás” miatt, de érzem,
hogy nem mérges.

*

Négy nappal azután, hogy először hallottam a szellemeket, odajön hozzám
Brumi. Már vártam rá. A szellemek érkezése óta érzem, hogy valami rossz
hír jön. Még a humánok is érezték, pedig nekik szinte semmi sem tűnik fel.
Brumi azt mondja nekem: Rex, harcolnunk kell.
Az én csatornám: Gonoszok jönnek?
Brumi sokáig gondolkodik. Azt a választ adja, amire számítok, és amitől
félek. Mitől gonosz valaki, Rex? Ki dönti el?
Nyüszítés tör fel belőlem, de azt mondom: Én vagyok a vezér. Én döntök.
Brumi: És hogy döntesz? Mitől lesznek gonoszok?
Én: Attól, hogy Gazdi azt mondja.
Brumi felsóhajt. És ha Gazdi nincs itt?
Én: Ha támadnak.
Brumi: Ilyen egyszerű?
Rázom a fejemet, vicsorgok, a földet kaparom, csak hogy ne kelljen
gondolkodni. Majdnem. A falusi humánokra gondolok a kis puskáikkal.
Lehet, hogy ránk támadtak volna, ha Brumi nem beszél velük.
Brumi nem áll le. Csak az gonosz, aki ránk támad?
Ingoványos talaj. Néha azok is, akik másokra támadnak.
Brumi: Nagyon jó, Rex. Elhallgat. A csatornánk olyan gyors, hogy egy
másodperc szünet hosszúnak számít. Rex, humánok tartanak erre, akik meg
akarnak ölni mindenkit.
Megint nyüszítek, a torkom mélyéről.
Brumi csatornája: Tudod, mit jelent eltüntetni a bizonyítékot, Rex?
Nem tudom.
Brumi: Azt akarják, hogy senki se találhassa meg ezt a helyet, és senki se tudja meg,
amit ők tudnak. Rosszat csináltak, Rex. Más humánok nyomozni kezdtek utánuk. De
nincsenek bizonyítékaik, adataik. Ezért a rossz humánoknak el kell tüntetniük a
bizonyítékot. A falu is bizonyíték. Nem az egész, de egy része. Érted, amit mondok,
Rex?
Értem. Nem akarom érteni, de értem.
Bruminak már csak egy kérdése van. Ha ideérnek, harcolunk? Kijelentés
lehetne, de kérdés.
A válaszom: Igen.

 *

Ideérnek, és harcolunk.
Brumi a hálózaton lóg és üzeneteket küld. A humánok a templomba és más
masszív épületekbe húzódtak be.
Raj ellenséges mozgást jelent nyugatról, a fák közül. A fák és a falu közt
van egy széles tér a teheneknek, de megfelelő fegyverrel – amilyen
Sárkánynak is van – nem számít a távolság. Raj nem látott járműveket: a
fák között nem férnek el kocsik, és a gonoszok rejtve akarnak maradni,
amíg lehet. Mint mi régen Gazdival. Volt kocsink, de gyalog támad-
tunk, éjjel.
A gonoszok gyalog támadnak, ma éjjel. Éjjellátóik és nehézfegyverzetük
van. A falu védhetetlen. Megelőző csapást kell mérnünk.
Raj biomorf katonákat érzékel, legalább két kutyafalkát. Ideges leszek.
Tudom magamról, mennyire veszélyes vagyok. Falkánként négy kutya jött,
és mindegyik sokkal veszélyesebb, mint egy humán katona.
A taktikai tervezés nem része a specifikációmnak, de a harctéri irányítás
igen. Át tudom tekinteni a szituációt, és annak megfelelően alakítok a
terven. Ez majdnem ugyanaz, mint magamtól kitalálni.
Sárkány az utolsó védvonalunk. A magaslesről öli meg a gonoszokat, akik a
falu közelébe érnek vagy odalőnek.
Mi hárman a fák közé megyünk. Éjjelre várható a támadás, ezért van idő
kitalálni a megelőző csapást. Kétszer húz el az égen repülő, de mi elbújunk
előle. Miután elmegy, keleten a fák közé sietünk és a gonoszok felé
haladunk, amíg Raj előretolt egységei érzékelni nem kezdik őket. Utána
várunk. Brumival lelassítjuk az anyagcserénket és középre irányítjuk a vért,
hogy a beleink elnyeljék a hőt. Megerősített irhánk is tompítja a
kisugárzást. Készen állunk.
Raj ma feléli tartalékait. Masszív veszteségekre számít.
Raj csatornája: Úgysincs már sok hátra. Hamarosan meghalunk. Azt akarom, hogy
gonoszokat öljünk közben.
A hálózaton nyüzsögnek a szellemek, sose volt még ennyi. Szavakat,
kódokat, számokat suttognak. Ismerősek. Próbálok nem gondolni rájuk, de
makacsul sisteregnek a statikus zörejben.
Várunk. Várunk. És várunk. A távolból kutyaszagot hoz
a szél.
Raj jelenti, hogy a gonoszok elkezdtek felsorakozni a rohamhoz.
A kezdőcsapás várható forrása két páncélököl. Raj engedélyt kér a
kiiktatásukra.
Én: Engedély megadva. Prioritáslista későbbre: (1) általam kijelölt célpontok, (2)
Sárkány által kijelölt célpontok, (3) Brumi által kijelölt célpontok, (4) szabadon
választott célpontok. Sárkány előre kerül, mert ha ő célpontot javasol, akkor
megtámadták a falut.
Raj csatornája: Értettem (madárhulla).
Kinyújtóztatjuk hideg végtagjainkat és nekiindulunk. Gyorsulunk,
széliránnyal szemben. Humánok szagát érezzük, és ami a lényeg, kutyákét.
Az egyik falka a gonoszok seregének innenső oldalát őrzi. Érzem, ahogy
lopakodnak a fák közt. Ők is mindjárt érezni fognak engem, a szél ellenére.
Az én csatornám: Brumi, tüzelj belátás szerint.
Brumi csatornája: Vettem. Célpont bemérve.
Nincs sok előnyünk, de a meglepetés nekünk dolgozik, és Brumi
Elefántölője nagyon erős. Ezért jók a Multimorf Falkák. Én már rohamozok,
amikor Brumi lövedéke elhúz felettem (durr), belecsapódik az egyik gonosz
kutya torkába és szétrobbantja. A kutya elesik, én a többi közé vetem
magam, dübörögnek a Nagykutyák. Szerencsém van, nagy szerencsém.
Szemen találom az egyiket, a golyó bemegy az agyába, ezt még mi sem éljük
túl. Miközben a másik kettővel verekszem, egy pillanatra eszembe jut: hiába
a megerősített csont, a sűrű izom, a golyóálló bőr; mindig van gyenge pont.
Rossz a felállás, kettő egy ellen. Az egyiket megharapom és megtépem, de a
másik nekem jön, az agyara a hevederembe akad. Amelyiket elkaptam,
visszakarmol és lelök magáról. Nehezek vagyunk, de nagy részünk izom.
Könnyen elbírjuk a saját súlyunkat.
Talpra esem, többé-kevésbé, és neki egy fának, lendületből. Vicsorogva
elrugaszkodom.
Brumi csatornája: Várj!
Várok. Az egyik kutyát ágyékon találja Brumi puskája. Még van ideje
nyüszíteni egy picit, mielőtt felrobban.
Raj csatornája: Támadás! Próbálja lefoglalni a humán gonoszokat, amíg mi
ezekkel foglalkozunk.
Az utolsó kutya felém ugrik, de félresiklok és végigkarmolom a pofáját.
Veszett, vicsorgó pofájába bámulok: mintha tükörbe néznék, a testvérem.
Talán ugyanabból a laborból jöttünk.
Megragadom és beletépek az irhájába, a torkát és karját szorítom, minden
erőmmel nekifeszülök, amíg enged a leg-
gyengébb rész: a könyök, váll. Vonít, és a torkába mélyesztem a fogam.
Az én csatornám: Falka eliminálva. Jönnek a humánok.
Brumi csatornája: Gonoszok. A szaguk viszont ismerős. Név, rang, szám
tartozik hozzájuk.
De megbeszéltük, hogy gonoszok.
Brumi csatornája: (célzási adatok az erdő szélén formálódó csapathoz).
Én: Célpont jóváhagyva.
A gonoszok legnagyobb csoportja Rajjal küzd, aki gyorsan ható idegmérget
használ. Drága előállítani, de Raj egységei teleszívták magukat cukros
vízzel, és ha elég cukrot kapnak, szinte bármit szintetizálni tudnak, amire
szükségük van. Raj beáramlik és a páncélöklös katonákat célozza.
A gonoszok jól fel vannak szerelve, páncél van rajtuk, késtompító mellény,
maszk, szemüveg, de mindig marad csupasz bőrfelület, amit Raj az
érzékelőivel hamar megtalál. Kiabálást, sikolyokat hallunk.
Brumi csatornája: Durr.
Felbőg az Elefántölő, robbanógolyók tépnek a célpontokba. Brumi máris
pozíciót vált. A hálózati szellemek özönleni kezdenek, amikor a gonoszok
észrevesznek minket.
Négykézlábra ereszkedem és támadok. A Nagykutyáim már ki is választják a
célpontokat, első helyen a comb (verőér), hónalj (verőér), arc (agyba, a
szemen át); másodlagos célpontok a térd, lábfej (mozgásképtelenség),
könyök, kéz (harcképtelenség).
Van egy kis időnk, mielőtt a gonoszok rájönnek, mik támadtak rájuk és
honnan. Kihasználjuk az előnyt. Három gonoszt megölök a Nagykutyákkal,
aztán a maradék közé vetem magamat. Golyók zümmögnek körülöttem,
mint Raj szokott. Az egyik a bordámba csapódik és lecsúszik róla, véres
hasítékot és a fájdalom blokkolt emlékét hagyva maga után. A sebek
nyalogatása ráér.
Lekövetem a hálózati szellemeket. A forrás a gonoszok tisztje, Martin Price
őrmester. Ismerős a neve, láttam már az arcát, bár sose olyannak, mint
most. Ráharapok a lábára és ide-oda csapom, amíg szétnyílik és ízületek
válnak szét, és nem veszélyes többé. Tovább. Arcba lövöm Malcolm Okewe
közlegényt. Combon Patrick Flynnt. Őket mind ismerem.
De megbeszéltük, hogy gonoszok.
Brumi lő és mozog, lő és mozog, a robbanógolyók összezavarják a
gonoszokat és csökkentik a szervezett ellentámadás esélyét. Egyre
céltudatosabban lőnek vissza ránk. Sokszor eltalálnak, de arra gyártottak,
hogy eltaláljanak, úgyhogy nem zavar. Csak karcolások vannak rajtunk, és
már azok is kezdenek varasodni a gyorsított immunrendszerünk miatt.
Raj csatornája: Integritás 41% Utolsó lehetőség komplex utasításra.
Sárkány csatornája: Több lehetséges célpont. Bemérve. Badumm. Bemérve.
Badumm. Bemérve. Badumm.
Én: Státusz?
Sárkány: Tartom a frontot. Badumm badumm badumm.
Átkarmolom magamat egy újabb csoporton, a másik falkát keresem. Nem
érzem a szagukat. Nincsenek itt.
Ez rossz hír.
Sárkány csatornája: Több lehetséges célpont. Túl sok. Ellenséges tűz. Rex, Rex, itt
vannak, Rex.
Ez nagyon rossz hír.
Az ehhez hasonló bevetéseknél mindig humán egységek támogattak engem.
Most túl kevés az eszközöm: csak mi négyen, semmi más. Brumi, harcolj tovább
Rajjal itt. Én segítek Sárkánynak.
Brumi csatornája: Vettem. Sok sikert, Rex.
Négykézláb rohanni kezdek a faluba.
Sárkány csatornája: Célpont bemérve. Bumm. Ellenséges tűz. Pozícióváltás. Látom
magamban, ahogy lesiklik a templomról, a pikkelyei hozzáfehérednek a
festett kőfalhoz.
Megérzem a kutyák szagát. Előttem vannak, a faluba mennek. Az egyik
hátralódul, egy rohanó katona mellől egy dombnak csapódik. Elképzelem,
ahogy Sárkány azt mondja,
Badumm.
Raj csatornája: Integritás 36%.
Brumi csatornája: Fuss, Rex!
A falka Sárkány lövései után szétszóródik. Ráugrom az egyiknek a hátára
és lenyomom a földre, a Nagykutyák sorozzák, miközben vergődik. Az
ötödik, hetedik és tizenkettedik golyó létfontosságú szervet ér. Halott.
Megyek a másik kettő után.
Brumi csatornája: Szép volt, Rex.
Jobbra kanyarodom, az egyik loholó kutya oldalról találatot kap, fényes
tűz ömlik a sebből, ahogy a golyó felrobban. Egy maradt, beszalad a házak
közé.
Mintha a kutya halála valami jel lett volna, a falu több pontját robbanás
rázza meg. Sárkány jelenti, hogy bemért egy célpontot, az egyik gonosz
orra esik, tökéletes fejlövés. A Nagykutyáim lőtávolságon belül érnek.
Megszólítom őket és célpontot választunk. Sok a gonosz. Meg akarják
semmisíteni a bizonyítékot. Miért olyan fontos ez nekik? Biztos paran-
csot kaptak.
Felsistereg a hálózat és betölti a fülemet. …tűz ala… iomorf… ex? Te va…?
Lőni kezdek, próbálok ügyesen célpontot választani, hogy minimalizáljam a
nem gonosz áldozatok számát. De száll a por és a füst, és a levegő tele van
félelemmel, nehéz a távolból megkülönböztetni a humánokat. Nem tudom,
hol a másik kutya, de a jelenlététől viszket az agyam.
Brumi csatornája: Már nem tart sokáig, Rex. Nem tudom, mire gondol.
Golyók pattannak le a hevederemről és a bőrömről. Az egyik homlokon
talál, az ütésbe belerezeg a koponyám. Fél szemembe vér folyik, úgyhogy
átkapcsolom a vezérlést a másikra.
Sok falusi harcol. Látom a vadászpuskáikat és a leselejtezett katonai
fegyvereket. Sokan lőnek és sokan meghalnak. De már itt vagyok. Hátulról
közelítek meg három gonoszt, akik egy ház sarkánál kuporognak. Rájuk
vetem magam és széttépem őket, számban és kezemen a vérük. De hosszú
még az éjszaka, és sok a dolgunk.
Sárkány csatornája: Célpont bemérve. Ellenséges tűz. Pozícióváltás. Pozícióváltás.
Segítség. Még egyet megölök, de fogy a lendületem. Túl sok a probléma.
Mindenütt gonoszok. Bombaszagot érzek. Becélzom a bombát és megölöm a
humánokat, akik le akarták rakni. Doktor Thea deSejos klinikáját akarják
elpusztítani.
Hálózat: …volt logó azon a…? …morfokat eredetileg… ex, hallasz? Támadást szü…
ssz Kutya!…
Raj csatornája: Integritás közel 25% Prioritások rögzítve Kognitív redukció közeleg
Viszlát gyerekek pápá pá… És Raj nincs többé. Csak egy raj van a helyén, ami a
legutóbb kiadott parancsokat követi. A köztük lüktető tudat már nem
életképes.
Brumi csatornája: Sietek a faluba. Ne hallgasd a hálózatot, Rex. Bízz bennem.
Túlságosan lefoglalnak a gonoszok, hogy azon tépelődjek, bízom-e
Brumiban. A gonoszokkal egymásra vadászunk Retorna utcáin. Tucatnyi
találat ér; az izmaimba fúródó golyók kényelmetlenül szúrnak, rontják a
hatékonyságomat. Ha valaki meglát, rám üríti a tárat, rémülten és
pontatlanul, mert ismerik a fajtámat, és tudják, mire vagyok képes. Ha nem
látnak, lesből előrobbanok és darabokra tépem őket.
Sárkány csatornája: Fáj fáj fáj fáj fáj.
Raj csatornája üres. Az egységei a legutolsó algoritmust hajtják végre,
szúrják a gonoszokat, ahol érik őket.
Sárkányhoz futok. Kerülgetem a golyókat, amik egyre süvítenek körülöttem,
de én is süvítek. Az összes tartalékomat elégetem, egyre gyorsabb, egyre
forróbb vagyok. Éjjellátóval észre tudnak venni, de olyan gyorsan futok, hogy
csak véletlenül találhatnak el.
Sárkány csatornája: (képek sorozata, szavak nélkül, véletlenszerűen. Meleg,
öröm, harag, fájdalom, félelem). Megsérült az idegrendszere és
öntudatlanul üzen nekünk.
Pont akkor érek oda, amikor meghal. Vergődik, a farka a falhoz csapódik,
téglát-üveget zúz, törött fogak vicsorognak véresen, a gonoszok pedig lőnek
és lőnek. Rájuk vetem magam, ledöntöm, tépem őket. A Nagykutyáim
ugatnak, aztán elhallgatnak: elfogyott a lőszer.
Brumi csatornája: Tarts ki, Rex! Tartsd fel őket!
Hálózat: Rex?
Megállok, fogaim közt egy cafatokra tépett hullával. Az életben maradt
gonoszok menekülnek, én pedig a ház mögé húzódom. Sárkány teste
csapkod és rángatózik, de ez csak az idegek véletlen kisülése: az élet elszállt
belőle.
A hálózaton újra a nevemet hallom, ismerős hang beszél. Mi a szart csinálsz?
Tüzet szüntess! Nem mi vagyunk a gonoszok. Vissza a bázisra. Koordináták,
hívójelek, jelszavak, ennél egyértelműbb nem lehet.
Az én csatornám: Gazdi?
Brumi csatornája: Ne foglalkozz a hálózattal, Rex.
De én Brumival nem foglalkozom, miközben folyik a harc körülöttem.
Gazdi szól: Rex, vissza a bázisra! Támadást szüntess, ez parancs, Rex. Rossz Kutya,
Rex!
Nyüszítek. Iszonyú érzés. A hullákra nézek, rongyos egyenruhájukon
Redmark-logó.
Gazdi szól: Rex, mi ez itt? Ismersz, pajtás. Elfelejtettél? Miért harcolsz ellenünk?
A kutyám vagy, Rex. Én vagyok a Gazdi.
Megint humánokat látok a klinikánál, teljesíteni akarják a parancsukat.
Az én csatornámon nincsenek szavak. Nem tudom megformálni őket. Rossz
Kutya vagyok. Semmi kétség.
Gazdi szól: Gyere haza, Rex. Gyere!
Az én csatornám: Nem akarok… Nem jön több szó. Hiába próbálom mondani,
hogy nem akarok. Hogy ne pusztítsa el Retornát. Megkérdezni sem tudom,
miért csinálja. Ez nem része a kapcsolatunknak.
Látom, hogy lőnek a falusiakra. Ott van José Blanco, aki sose szeretett
engem. Lelövik, miközben védi a klinikát és doktor Thea deSejost.
Gazdi: Rex, tűnés! Idő van, Rex. Már így is kurva nagy késésben vagyunk miattad.
Kotródj el onnan, te kibaszott korcs!
A lábaim visznek, de nem tudom, hová.
Gazdi hangja: Rex, jelentést kérek. További kódok, jelszavak, mind azt jelenti:
Gazdi az gazdi, kutya az kutya. Gazdi mondja, kutya teszi. Engedelmeskedj, Rossz
Kutya! Kurva Rossz Kutya, vétel? Tedd a rohadt dolgodat, te büdös, kretén
faszszopó! Gazdi próbál közvetlenül rám kapcsolódni, hogy Jó Kutyát
csináljon belőlem. Összekuporodva várom az ostorcsapást.
Nem jön.
Tapogatózni kezdek a beépített hierarchia után.
Nincs hierarchia. Hart kitörölte az utolsó üzenetével.
Tudom, hogy Gazdi a gazdim. Tudom, hogy Rossz Kutya vagyok. Gazdi
mondja. De Gazdi nincs itt, és a rádiójel gyenge, és semmi sem kényszerít
belül. Életemben először én döntöm el, Rossz Kutya leszek-e.
A klinika felé indulok. Meglátnak a bombát cipelő humánok. Lőni kezdenek
és többször el is találnak. Gazdi üvölt.
Azt felelem: Jó Kutya vagyok. Gazdi szerint Rossz Kutya vagyok, de a rádiójel
homályos és töredezett, Brumi zavarja. Gazdi nem fér hozzá a feedback
chiphez. A szavai csak szavak. Mint amikor doktor Thea deSejos azt
mondta, Jó Kutya.
Én dönthetem el, kiben bízom.
Brumiban bízom. A doktorban. Jó Kutya vagyok. Sárkány jó sárkány volt.
Raj jó raj volt.
Újra eltalálnak. A beleimbe hasító fájdalom jelzi, hogy mélyre ment,
átütötte a meggyengült bőrt. Elkapom a puska tulajdonosát és nekirontok
vele a falnak. Reccsen a csont, mint a gally, ettől nem véd a páncélmellény.
A fogaim közt roppan egy másiknak a koponyája, sisakkal együtt.
Szaladnak. Itthagyták a bombát. És a kutyát.
Az utolsót: szemében vad gyűlölet. Rossz Kutya!, mondja a meredt tekintet. –
Rossz Kutya, Rex! Rossz Kutya, nem hallgatsz Gazdira.
Meg akarom magyarázni, de nem tudom. Nincsenek rá szavak. Még
magamnak sem tudom megfogalmazni.
Körözünk, összecsapunk. Mindketten megsérültünk, de én jobban. Minden
mozdulatból fájdalom árad, melyet csak a szüntelen mozgás tart féken. Vad
vagyok, kegyetlen. A kutya feltépi a karomat az agyaraival. Beleszúrom a
szemébe a karmomat. Letépi a fülem. Hasba rúgom és széthasítom a
golyóálló bőrt.
Ledobom magamról. A bomba még mindig ott van, a humánok emlékezni
fognak rá. Ketyeg? Időzítő van rajta, vagy jelet küldenek neki?
Megfogom és elhajítom, amilyen messzire csak tudom, a gonoszok felé. Még
úgy is nagyon messze száll, hogy golyót kaptam, és akadályoznak a sebek.
Most nyomjátok a gombot. Öljétek meg a teheneket és növényeket inkább.
Nagyon gyenge és szomorú vagyok. Négykézlábra akarok ereszkedni, de
helyette elhasalok a földön. Megsérültem. Nagyon.
A másik kutya nincs ott. Először nem értem, aztán rájövök. Elment a
bombáért. Hopp, pajti, hozd vissza.
Mikor a bomba felrobban, azon gondolkodom, elvitte-e a kutyát is, vagy
túlélte, és most lohol Gazdi után, ahogy Jó Kutyához illik.
Brumi csatornája: Elmennek, Rex. Visszavonulnak. Ügyes voltál, Rex. Jó voltál,
Rex. Jó Kutya.
A feedback chip hallgat, de bízom Brumiban.
Motorzúgást hallok: az adatbázisom szerint… az adatbázisom
hibaüzeneteket küld, de katonai szállítórepülőnek tűnik, és sok van belőle.
Megmondom Bruminak, aki épp felém baktat.
Brumi csatornája: Tudom, Rex. Ezek nem gonoszok. Ne támadj.
Támadni akarok. Csupa tűz és düh és fájdalom vagyok belül, és ha
abbahagyom a harcot, ezerszer rosszabb. Bűntudat, félelem és zavar tör
rám, ami sokkal rosszabb, ha nem foglal le a harc.
Azt mondom Bruminak: Támadok.
Brumi csatornája: Ne, Rex. Én hívtam őket. Kérlek, add meg magad.
Megúszhatjuk, Rex. Van jövőnk. Változik a világ. De ha támadsz, megölnek.
Látom a gépeket: páncélozottak, nagyok, sikít a turbinájuk. Fölénk érnek és
egy hangosbeszélő spanyolul mond valamit a falusiaknak. Talán azt, hogy
legyenek nyugodtak, nem fogják bántani őket.
Tudom, hogy becéloztak. Nem rejtőzködöm. Meg fognak ölni, és véget ér a
fájdalom, bűntudat, félelem.
Brumi csatornája: Rex, kérlek. Brumi eldobta a puskáját és letépte a
hevedert, ami a fémvázzal együtt csörömpölve a földre hullik.
Megfeszülök, ugrásra készen, amikor a vezérgép alacsonyabbra ereszkedik.
Tudják vajon, milyen magasra tudok ugrani? Vicsorgok. Minden fáj.
Jó Kutya vagyok. Mindig csak egyet akartam, Jó Kutya lenni.
Kikapcsolom a hevedert, és a Nagykutyáim lecsúsznak a vállamról a földre.
Fájdalom csap fel bennem, ömlik a vér, nagyon gyenge vagyok.
A fülemet betölti a motorzaj, orromat lőporszag facsarja. Érintést érzek a
fejemen, úgyhogy vicsorgok egyet és oldalra fordulok. Doktor Thea deSejos
térdel mellettem. Beszél, nem hallom a zajtól, de nem is kell. Két szó,
rövidek, de nagyok, nagyobbak, mint bármelyik másik szó, amit ismerek.
Jó Kutya – mondja a doktor, bár szomorú. – Jó Kutya.
Jó Kutya vagyok, de mindenem nagyon fáj. Mindenem fáj és egyedül
döntöttem, és nem tudom, jól döntöttem-e.
Humánok jönnek, fura a szaguk, nem félnek. Nehéz felemelni a fejemet, de
addig feszülök, amíg rájuk tudok nézni. Puskát fognak rám és kiabálnak a
doktornak, hogy menjen odébb. Odébb megy.
A jövevények vezetőjét ismerem. Gazdi és Hart vendége volt. Ellene Asanto
a neve. Civil volt, de most katona. Nem értem, de talán nem is kell.
Beszéd, még több beszéd, de semmivé olvadok a fájdalommal együtt.
 19
(NEM PUBLIKUS)
Van egy remek színdarab, amelyben valaki arról panaszkodik, hogy a
színészek ezerszer meghalnak, mégsem ismerik a halált, a végső kínokat.
Ahogy a szerző írja: csak felvesznek egy másik kalapot, és jönnek vissza.

Visszatérek a második felvonásra az álszakáll digitális megfelelőjével az
arcomon. De ez az én nem az az én. Nem az a nő vagyok, akit Murray megölt.
A Campeche-hadjárat vége több szempontból is nagyon elbaszott ügy volt.
Akkoriban még csak próbálgattam az erőmet, és rá kellett jönnöm, hogy
messze nem akkora a befolyásom és hatalmam, mint gondoltam. Akárcsak a
politikusok jelentős része, én is megtanultam, hogy ha valami nyilvánosságra
kerül, akkor a nyilvánosság fogja, és szalad vele, amerre lát, mint kutya a
labdával.
Sok dolog kiderült, amit egyesek titkolni akartak. Az emberek tényeket
torzítottak el és értelmeztek félre. Féligazságok járták be a világot, még
mielőtt beindult volna a hazugsággyár. Hirtelen az összes szennyes kint
lengedezett a szélben, hiába akarta takargatni – más-más okokból – a
Redmark, jómagam, és a többi érintett.
A szalagcímek, a legsötétebb bulvárújságírás nemes hagyományait követve,
a „Katonai mészárlás nagyiparban vér!!” szintjén mozogtak, de nem ez volt
a lényeg. Más lett volna, ha a Redmark rakétát, bombát, géppisztolyt
használ. Még a vegyi fegyverek sem számítottak olyan sokat, bár globális
egyezmények tiltották a használatukat. Igen, indultak vizsgálatok, a
hivatalok idézéseket osztogattak, mint ifjú apa a szivarokat, de a
közvéleményt nem ez hozta lázba. „Isten ellen valók”, „elveszik a
munkánkat”, „veszélyben a gyerekeink” – bármit is harsogtak az emberek,
mindegyikük azt követelte, hogy valami történjen a biomorfokkal. Az
összessel, Rextől és a kísérleti harci modellektől kezdve a biomorf tacskóig,
akit a nagyi hetente egyszer levisz a piacra, hogy húzza helyette a
banyatankot.
Ez pedig gondot jelentett számomra, mert addigra már erősen hajlottam
afelé, hogy a biomorfoké a jövő.
 III. RÉSZ
KUTYÁRA DÉR
 20
ASLAN
– Kéred az ügyemet? – David Kahner vigyorogva huppant le a szomszédos
székre.
– Bizonyára tréfálsz. – Keram John Aslan odébb csúszott a boxban és lezárta
a tabletjét.
–  Rohadtul nem. Három fejvadász cég keresett meg, pedig még egy napja
sincs, hogy megkaptam. – Kahner maga volt a tökély: fémesen csillogó
frizura, szoláriumbarna bőr, fülében aranygomb, orrán a legújabb
okosszemüveg. Az öltönye olyan drága volt, hogy Aslan bele se mert
gondolni. Nyitva hordta a gallérját, mintha bármikor divatfotózásra
hívhatnák.
– De hát te háttérember vagy – jegyezte meg Aslan.
– Nem számít. Amúgy tényleg nem az enyém a főszerep, de a főnök azt
mondta, becsúszhatnak interjúk. Interjúk, beszélgetős műsorok, reklámok.
Az embereket érdekli ez az egész, KJ. Nürnberg óta nem volt ilyen pozitív
az NBB megítélése. Ez legalább annyira a ti ügyeteknek köszönhető, mint
az enyémnek.
–  Egy pillanat, reklámok? – Aslan nem tudta megállapítani, viccel-e. –
„A Nemzetközi Büntetőbíróság a Pepsi-Colát választja!”
Kahner előhalászott egy drónkamerát, az okosszemüvegére pislogva a
levegőbe repítette, és szemkápráztató mosolyt villantott rá.
–  Odanézz, hát nem imád a kamera? Pár nap, és globális médiakedvenc
leszek, mi?
–  Nem – felelte savanyúan Aslan. – Fogalmuk sincs, ki vagy. A vén kecske
Arnac képeivel van tele minden, mert ő a főügyész.
–  Arnac azt mondta, maga mellé vesz, bevisz a fotózásokra. – Kahner
hibátlan körmeit vizsgálgatta.
– Mond az mindenfélét.
–  Csak irigykedsz, mert kihagytak. – Kahner érezte, hogy ez kicsit
tapintatlan volt, és széttárta a kezét. – Szerintem hiba volt. Bőven
megfizetted már a Kalifátus-per árát.
– Még mindig fizetem.
– Oj, tényleg?
–  Múlt héten valaki sündörgött a kocsim körül, erre fél napra lezárták a
parkolót. Nem emlékszel?
–  Emlékszem a felhajtásra. Nem tudtam, hogy miattad volt. – Kahner
megrázta a fejét. – Ebből is látszik, milyen jó munkát végeztél. Be kellett
volna venniük a Campeche-csapatba.
– David, a Kalifátus-perben azért toltak előtérbe engem, mert azt hitték, egy
muszlim gyerek majd kevésbe kapja a savat. Ami sokat elmond arról, hogy a
főnökeink mennyire nincsenek tisztában… semmivel, valószínűleg. Kissé
aggasztó.
Kahner láthatólag azzal készült visszavágni, hogy a jogi szaktudás számított,
nem az imádkozási szokások, de Aslan legyintett.
– Most nálad a lehetőség, David. Hozd ki belőle, amit lehet.
Két presszókávé bukkant fel, és csendben maradtak a pincér távozásáig.
Aslanék nem bárokban szokták megbeszélni a perek titkos részleteit, egy
elszólás könnyen visszaköszönhetett az újságokból, derékba törve ígéretes
jogászi karrierjüket.
–  A kis halak mindenesetre megkapták a magukét – folytatta Kahner. –
A „csak parancsot teljesítettünk” brigád. Megjegyzem, az általam készített
anyagokon múlt minden. Arnac ügyesen szónokol, de azt se tudja, milyen
évet írunk, ha nem írom meg neki mailben.
– Murray a következő?
Kahner elvigyorodott.
– A Kutyapecér, személyesen. Sunyi kis rohadék.
– Feljebb nem megy az ügy?
–  A Redmark igazgatótanácsa eléggé megritkult – mesélte Kahner. – Úgy
hallottam, az Államokban több cégvezetőt berendelt az amerikai
képviselőház. De a nyomok itt véget érnek, KJ. Ha össze is köti valami a
fejeseket a vegyi fegyverekkel, túl mélyre van eltemetve a bizonyíték.
Úgyhogy marad Murray, aki gyakorlatilag ott a terepen hozta a döntéseket,
és a Redmark cuccaival magánháborút vívott. Huszonegyedik századi Kurtz
ezredes, a sztorik alapján. Miben is szerepelt az…?
Egyszerre vágták rá, Kahner a film címét, Aslan a könyvét.
Kahner újra elvigyorodott, de Aslan most látta rajta az idegességet.
–  Murray-t muszáj lecsukatni, KJ. Nem csak azért, hogy bűnhődjenek a
gonoszok, bár Isten a tanúm, ez se ártana néha. Álláspontunk szerint vegyi
fegyvert szórt mindenhova, ahol anarquistákat sejtett, és hidd el, nem sok
kellett neki, hogy gyanakodni kezdjen. Ő uszította a kutyákat. A végén már
egész falvakat irtott ki, hogy eltüntesse a nyomokat. Állítólag már senki
sem parancsolt neki.
– A kutyafalkákra fogtok fókuszálni? – kérdezte morózusan Aslan.
– Remélem, sikerül.
– Ezzel az én dolgomat nehezíted, ugye tudod?
– Akkor rossz oldalon állsz – mutatott rá Kahner.
– Tényleg?
– Tisztában vagy vele, hogy csak a neved miatt kaptad meg azt az ügyet? –
És visszatért a lesajnálóan tökéletes mosoly.
–  Nagyon vicces. – Aslan összeráncolta a homlokát. – Amúgy konkrétan
voltak „Aslan” kódnevű modellek. Az egyik multimorf macskát hívták így.
Sose próbálták ki. Túl megbízhatatlan volt. A macskák még akkor sem
engedelmesek, ha telerakod őket chipekkel. Vannak nálam macskák;
vannak medveszármazékok, pár gyíkszörny, valami elosztott agyú izé,
amiről inkább ne beszéljünk. Egy máltai bázison delfinmorfokat is tartanak.
De a többség kutya.
– Murray kutyái.
–  Nem csak kutyái voltak – hangsúlyozta Aslan. – És kutyái másoknak is
voltak. Ezerhétszáz biomorf kutyát soroztak be a világ hadseregei, és most
mind zárkában vannak a laktanyájukon, és kábé ezerháromszázat
magánszemélyektől koboztak el, amíg dönt a bíróság.
– És te írod a védőbeszédet. Kit húztál fel, hogy ezt a mocskot pont neked
adták?
– Én kértem. Jelentkeztem a csapatba. – Aslan mérgesen bámulta a kávéját.
–  Nebassz, komolyan? – Kahner őszintén meglepődött. – Ha ennyire
szeretnéd kinyírni a karrieredet, inkább dugd meg Arnac feleségét, vagy
ilyesmi.
–  Fegyvernek akarják nyilvánítani a biomorfokat – közölte Aslan. – Ki
akarják vonni őket a forgalomból, mint valami puskát vagy nukleáris
töltetet.
– De hát fegyverek is.
– Hagyjuk. – Aslan a homlokát masszírozta. – Te juttasd rács mögé Murray-
t, a többit bízd rám.

*

– Meg akarja nézni a létesítményt is, uram, vagy csak a… kliensét?
Aslannak feltűnt a sokatmondó szünet. A személyzet láthatólag nem igazán
támogatta a munkáját.
A földbe vájt cellák teteje fedetlen volt, hogy a kutyák futkározhassanak a
falatnyi ég alatt, mint egy miniatűr udvaron. A nyitott tetejű labirintust fal
vette körül, tetején szögesdróttal. Minden őr fegyvert viselt. A fegyveres
börtönőr nem újdonság, de az itteniek a régimódi Elefántölőkhöz hasonló
puskákkal járkáltak.
A cellák mellett, a fal túloldalán burjánzott a börtönt irányító nemzetközi
bürokrácia. Aslan egy elektromos kisautóval érkezett ide, és leparkolt a
hivatalnokok és őrök különféle méretű, márkájú kocsijai mellé. Az út során
erkölcsi dörgedelmek zengtek az agyában. Most, a cellákból kiszűrődő zaj
hallatán, elbizonytalanodott.
Kutyahangzavar volt, főleg: rengeteg nagy, mérges véreb, de a morgás és
csaholás közé emberi szavak is keveredtek. Kérések, káromkodások,
sértések, fenyegetések.
Aslan ekkor érzett rá először, mi a valóság az általa képviselt ideál mögött.
Inába szállt a bátorsága.
– Mutassa a… – Mit? – Mutassa.
Átkísérték az irodafülkék és minikonyhák hangszigetelt oázisába, a
terminálok, fénymásolók és vízautomaták közé, ahol mindenki jelentéseket
körmölt és adatokat rögzített. Senki sem nézett fel az NBB fiatal, vézna
jogászára.
A börtönőr kinyitott egy ajtót, Aslan pedig belépett és szemben találta
magát a kutyával.
Káromkodva hátraugrott. Nevetés harsant – megszívatták. Tekintete egy
pillanatra sem mozdult el a lényről.
A helyiséget úgy rendezték be, mint börtönökben a látogatószobát. Aslan
nem tudta, ezt valaki viccesnek gondolta, vagy nem volt jobb ötletük.
A teret átlátszó műanyag fal választotta ketté, vastag és kissé homályos,
mintha vízbe nézne az ember. A mögötte ülő lényt valószínűleg nem
állította volna meg, ha bevadul.
Emberszerűen ült, fejét előreszegve, behúzott vállal, de drabális, izmos
teste szinte kitöltötte a szoba túlsó felét. Akkora bilincset viselt, amit
mintha King Kongra terveztek volna, és Aslan rendkívüli hálát érzett
emiatt. Gigantikus állkapcsa volt, tépőfogai kikandikáltak vastag ajka alól.
Az egyik füle hiányzott, hepehupás hegszövet maradt a helyén.
A tekintete…
A tekintete, akárcsak a testtartása, emberi volt. Mikor Aslan belenézett
kerek, barna kutyaszemébe, úgy érezte, egy értelmes lény néz vissza rá a
tenyésztett izmok óriás börtönéből.
–  Ne nézzen a szemébe, uram. Fenyegetésnek veszi – szólt a börtönőr, de
Aslan nem tudta elfordítani a tekintetét. Óvatosan bement a szobába,
leereszkedett a székre, és előhúzott egy tabletet. Lassan, kiszámíthatóan
mozgott, nehogy az odaát gubbasztó teremtményben elpattanjon a húr egy
váratlan mozdulattól. Olvasott a rémtetteiről – már amennyit olvasni
lehetett róluk a Redmark titokzatos adatvesztései után. Rengeteg kutyát
őriztek a cellákban, de ez különleges példány volt.
–  Khm, helló – kockáztatta meg, bár a rezzenetlen szempártól kezdett
elszállni a bátorsága. – Te vagy Rufus, ugye?
Mintha egy gyerekhez beszélt volna. Vagy kutyához. Mint aki nem számít
rá, hogy megértik.
– Rex – morajlott fel a kutya mellkasa.
Aslan megmerevedett.
– Te… – Azt akarta kérdezni: Tudsz beszélni? De nehéz lett volna kitörölni az
emléket. A hang olyan mély volt, hogy megremegett tőle a válaszfal.
Aslan erőt vett magán.
– Ezek szerint… nem Rufus a neved?
Ugyanaz az egyszavas válasz:
– Rex.
Aslan káromkodva keresgélni kezdett a fájlok közt. Ezek a barmok rossz
kutyát hoztak.
–  Elnézést… Campechében harcoltál? Azt hittem, te vezetted Murray
multimorf falkáját.
– Én.
Aslan újra felpillantott, egyenesen a lény arcába, akinek az orra majdnem
hozzáért az üveghez.
–  Falkavezér voltam. – Óvatosan formálta a szavakat, fura kiejtéssel. – Az
egységem Sárkány, Raj és Brumi. Volt. De én voltam a vezér.
Vissza a jegyzetekhez. Murray-nek egyetlen multimorf falkája volt. A többi
név stimmelt. Egy bürokrata összekeverhette a jegyzeteket. Az ilyen adatok
nyilván lényegtelennek tűntek.
–  Hát akkor helló, Rex. Keram vagyok. Keram John Aslan. A Nemzetközi
Büntetőbíróságon dolgozom.
Aslan belenézett a brutális, bestiális arcba. Elfogta a csüggedés. Ki ne
gondolná erről, hogy nem közveszélyes?
Végük van – ébredt rá. – Koncentrációs táborból gázkamrába. Annak a bíróságnak
köszönhetően, melyet a népirtások megtorlására hoztak létre.
 21
REX
Ide rakják a Rossz Kutyákat.
Százhuszonheten vagyunk ebben a ketrecben. Nagyon nagy. Negyvenhárom
humán dolgozik itt. Félnek tőlünk, érezzük a szagukon. Nem tudják, hogy mi
is félünk tőlük. Fájdalomcsináló van náluk, és használják is, amikor csak
lehet, nehogy elfeledkezzünk róla. De akkor is félnek. Mert nem gazdik, csak
őrök.
A nagy ketrecben kis ketrecek vannak, mindenkinek egy. A falak fémrudak,
látjuk egymást. Sosincs csönd. Mindig vicsorgunk, csaholunk, morgunk,
kiabálunk, fenyegetőzünk. Az egész ketrecház visszhangzik tőlünk.
Mind kutyák vagyunk. A többi morf, a kísérleti modellek, máshová kerültek,
más rácsok mögé. Kutyaketrecek is vannak máshol. De mi itt vagyunk.
Minden itt dől el, azt hallottuk. Gyorsan terjednek a ketrecben a hírek,
marakodunk minden hírcafaton.
Azért vagyunk itt, mert veszélyesek vagyunk. Nem értem. Azért gyártottak,
hogy veszélyesek legyünk. Miért lepődnek meg, hogy azok vagyunk?
Sokan katonai modellek, mint én. Páran ugyanott harcoltak, mint én.
Mások más csatákban, a világ más részein harcoltak. Háborús történeteket
mesélünk. Ha kiveszed a meleget, hideget, esőt, sivatagot, mind ugyanaz.
Vannak őrző-védő kutyák is. Házakra vigyáztak, ott laktak. Nekik a rabló
volt a gonosz. Jól hangzik az az élet. Békésnek tűnik. De lehet, hogy nekem
hiányoznának a csaták.
Rengeteg a szag. Soha nem voltam összezárva ennyi fajtársammal.
Mindegyikből kipárolog a hangulata, állapota, személyisége. Egyesek
betegek – többen, mint amikor jöttünk. A legtöbb boldogtalan. Aki
boldogtalan és beteg is, az még szaladgálni sem jön elő.
Néha szaladgálhatunk. Húszasával engednek ki egy meredek falú udvarra,
ott futunk és vicsorgunk és loholunk körbe és körbe és körbe a
kábítópuskák és tézerek árnyékában. Szeretek szaladgálni. Szaladgálás,
etetés, más nem nagyon történik, és az etetés unalmas, a kaja pedig rossz.
Rossz dolgokat raknak bele, sokan amiatt betegek, álmosak és lassúak.
A fejlett katonai modellek, mint én, gyorsan lebontják a rossz kaját, ezért
ránk nem nagyon hat.
Van miről beszélgetni. Mit csináltunk a ketrec előtt. Milyen csatákban
voltunk, milyen helyeken éltünk. Néha beszélünk a gazdikról.
Mindenkinek volt. Mindenkinek hiányzik. Nem értjük, miért küldött ide
Gazdi. Biztos Rossz Kutyák
voltunk.
Ez nem teljesen igaz. Én picit értem. Értem, miért vagyok Rossz Kutya.
Mert úgy döntöttem, Jó Kutya leszek, de nem úgy, ahogy Gazdi akarta.
Tudom, hogy megérdemlem a ketrecet.
A humánok akkor félnek tőlünk a legjobban, ha beszélünk, nem, amikor
ugatva-vicsorogva lármázunk. Nem értem. A beszéd humán dolog: miért
vagyunk ijesztőbbek, ha humánok vagyunk, mint ha kutyák?
Szaladgálás közben sok a harc. Mikor ma kiengednek, egy nagy kutya az
arcomba tolja az arcát és meg akar alázni.
–  Ez a ti hibátok, katonakutyák! – hörgi. – Én Jó Kutya voltam. Jó úrnőm
volt. Mindenhova elvitt. Vigyáztam rá. Most ketrecben élek, mert ti rosszak
voltatok. Háborúban öltétek a humánokat, és most mind ketrecben
vagyunk!
Csak olyasmit mond, amit már tudok, úgyhogy harcolunk. Nagyobb nálam,
és a sebeim még mindig sajognak, de gyorsabb és ügyesebb vagyok.
Megtépem a fülét és szétkarmolom a hátát, aztán a tézerektől elönt a
fájdalom.
Bent a kis ketrecben csatornákat nyitok, mint régen, mikor a falka beszélt
hozzám. Hiányzik Brumi. Hiányzik Sárkány és Raj is, de nekik végük.
Minden gondolathoz, amelyben benne vannak, szomorúság tapad. Rossz
vezér voltam, nem csak Rossz Kutya.
A ketrecben visszajátszom az emlékeimet. Brumi megkér, hogy bízzak
benne. Sárkány halat fog. Raj búcsúzik.
Humánok jönnek a ketrecek közti folyosón. Sokan vannak, tézer van a
kezükben, és előttem állnak meg. Akkora láncokat hoztak, amivel még
engem is le lehet kötözni.
Biztos meg akarnak büntetni, amiért harcoltam. Igazuk van. Azt
parancsolják, lépjek ki. Kilépek. Gyűlölnek és félnek tőlem, de nincs más
gazdim, csak ők.
Mikor felkerül a lánc és az állkapcsomra záródik a szájkosár, az egyik
humán annyira bátor lesz, hogy megbök a gumibotjával.
– Meglepetés, Fifi. Az ügyvéded akar beszélni veled.

*

Keram John Aslan előtt ülök. Boldogtalan vagyok, és próbálom megérteni,
mi történik.
Aslan azt mondja magáról, hogy „jogász”, de az mi? Az adatbázisom csak
hiányos és haszontalan válaszokat ad. Azt hiszem, a tervezőim nem
tartották fontosnak, hogy ezzel foglalkozzak. Átfésülöm a linkeket: a
konstrukcióm által képviselt szellemi tulajdon jogvédelem alatt áll. Az
adatbázis egyes részei jogi lépésekre figyelmeztetnek az információ
lemásolása esetén. Fogalmam sincs, mit jelent, de kicsit félelmetes. Aslan
nem félelmetes. A védőfalon nem jut át a szaga, de az apró mozdulataiból
tudom, hogy fél tőlem.
–  Nos hát… – A külső számítógépét babrálja. Viccből megpróbálok
rácsatlakozni, de nem fogad el titkosítás nélküli kapcsolatot.
– Ha kérdezek – mondja a jogász –, ugye tudsz válaszolni?
Megmozdulok, kicsit előrehajolok, ő pedig észre sem veszi, de hátradől.
Nagyon elegem van a félős humánokból. Azt az érzést keltik bennem, hogy
gonoszok. Elegem van a gonoszokból.
Nem tudom, mit akarok. Arra gondolok, amit Brumi mondott: Az öldöklésnek
nincs jövője. De minek van? Brumi talán erre gondolt.
Keram John Aslan valamit titkol előlem: valami fontosat, aminek nem örül,
és velem kapcsolatos. Amiatt van itt. Kérdezni akar. Én kérdezhetek?
Megpróbálom.
– Mit akarsz itt?
Ugrik egyet, majd azt mondja:
– Én… – Megint a gépét nézi. – Elég komoly a bevetési listád, Rex.
Nem válaszolok. Így olyan, mintha megint feltenném a kérdést. Ott marad a
levegőben, mint valami szag. Amíg hallgatok, nem oszlik el, és a jogásznak
előbb-utóbb válaszolnia kell.
–  Én… Oké, menjünk sorjában. Mexikóban harcoltál, a Redmark egyik
eszköze voltál, miután behívták a Redmarkot az anarquisták ellen. Jól
mondom?
– Igen.
– Szeretném, ha mesélnél a harcokról, erre mindjárt vissza is térek. – Kicsit
felbátorodik. – Emberi szempontból elég rossz vége lett ennek. Sokakat
kérdőre vontak, és egyes emberekre büntetés vár.
A „büntetés” szótól összerezzenek. Tapasztalataim szerint ha büntetés van,
azt én kapom.
– Elég nagy vita kerekedett a biomorfokról. Persze ez a fajta probléma már
sokszor felmerült, önvezérlő harci botok satöbbi, satöbbi, vegyi fegyverek…
bár utóbbiak igazság szerint most is relevánsak… De Campeche kifejezetten
előtérbe tolta a biomorfok kérdését. Az embereknek nem… te ugyebár
biomorf vagy, ezt tudod?
– Igen.
– Tudod, mi az, hogy „bűnbak”?
Rákeresek az adatbázisomban.
– Igen.
Keram John Aslan idegesen bólint. Próbál nem rám nézni, de a tekintete
mindig rám talál. Végül felismerem, hogy ez a bűntudat.
–  Úgy tűnik, a biomorfok használata lesz az egyik kulcskérdés. Az
olyanokat, mint te… – Fejét rázza. – A fajtádat…? Elégtelen a szókincsem.
A biomorfok többségét világszerte táborokban őrzik. Börtönökben, mint ez
itt. Az emberek közül sokan azt szeretnék, hogy haljatok meg. Érted?
– Igen. – Ez az első mondat, amit teljesen értek.
– Én nem örülök ennek. A csapatom amellett fog érvelni, hogy ez helytelen.
Nektek is járnak jogok.
Átsiklom a „jogok” jelentésén, mert igazából azt mondja: A barátod vagyok.
Ez azt jelenti, hogy megkérdezhetem:
– Miért?
Ettől megint megrándul az arca.
–  Én… Egyes emberek szerint ti… emberek vagytok. Nem konkrétan
emberek, nem ez az állítás, hanem az, hogy gondolkodó, érző lényeket
hoztunk létre, amikor titeket, biomorfokat megteremtettünk, és jár nektek
valamiféle elismerés, pár alapvető jog. Oké, nem tartom túl valószínűnek,
hogy ez átmegy, bármilyen ügyesek is leszünk, de… legalább annyi, hogy ne
ölhessenek meg titeket csak úgy, érted?
– Miért?
Összezavarodik.
– Nem… nem teljesen értem, mi a kérdés, Rex. Mit miért?
–  Miért te? – Beszél „emberekről”, akik ezt meg azt akarják, de ők
nincsenek itt. Ő van itt. A szagát nem érzem, de tudnom kell, kicsoda.
– Hát, én… – Az arcát dörzsöli. Még mindig izzad, és látom, hogy nem szeret
összezárva lenni velem. – Mindig nagyon érdekeltek a biomorfok. Előre
láttam, hogy ez lesz, már a kezdet kezdetén, amikor a fajtá… amikor az első
biomorf még kis színes hír volt a híradó végén. Beszélő kutya, az ember
legjobb barátja. Arra gondoltam, ez egy jogi időzített bomba. Persze,
kezdettől felmerültek jogi kérdések, rengetegen akarták megakadályozni,
hogy létrejöjjetek. Isten nem így akarta, természet ellen való, blabla. Akik
legyártottak titeket, úgy gondolkodtak: „Ez csak egy eszköz, mi csináltuk, a
mienk. Tud beszélni, oké, de a telefon is tud.” Kezdettől fogva arra
számítottam, hogy jogi értelemben egyszer vízválasztóhoz érkezünk. Mi
vagy te, Rex? Ember, kutya, gép? Veszélyforrás?
–  Nem tudom. – Meglepődik; nem számított válaszra. Visszanéz a gépére,
babrál valamit. Nyújtogatom a nyakam, de az orrom a válaszfalnak ütközik.
Érzem, hogy a fal enyhén behorpad.
– Kaptam egy tonna specifikációt, tudományos cikkeket, jelentéseket. Még
nem néztem végig… – A képernyő tükröződik a szemében. A képek között
egy ismerős arc: egy nő, barát.
– Doktor Thea deSejos – mondom.
Összerezzen és rám néz.
– Tessék?
Nem felelek. Homlokát ráncolva visszalapoz.
– Ez itt… a vád egyik tanúja… ezeket a vallomásokat még nem olvastam el.
Azt hittem, nekünk nem sokat segítenek. – Elhallgat. Szinte látom, ahogy
szalad a gondolatai után. Én is szoktam. – Honnan tudod a nevét?
– Retornában volt. Én is – magyarázom.
–  Tényleg? – Elfintorodik. – Hát, ez is kimaradt a jegyzetekből. És
valószínűleg ez se segít nekünk. – Megint gondolkodik. – De honnan tudod a
nevét?
Nem értem, miért olyan különös ez számára.
– Mondta.
– Beszéltetek? Harc közben?
–  Igen. Nem. – Nehéz elmondani, amit akarok. – Előtte. Retornában.
A falkámmal. Barátkoztunk a humánokkal. Doktor Thea deSejos is ott volt.
Átváltozik, hirtelen zárkózottabb lesz, még merevebben ül.
– Rex, ha valaki megkérdezné, mi történt Retornában, elmondanád?
Nem mondok semmit. Most már tudom, hogy ha csönd van, tovább beszél.
– Csak mert… van egy kollégám, aki talán… – A fejét rázza. Szerintem sok
kérdést kigondolt, mielőtt bejött. Előre eltervezte. A terve nem élte túl a
megismerkedésünket.
– Beszélni akarok Brumival – közlöm.
– Brumival? Azzal a medvemorffal a falkából?
– Igen.
–  Nem hiszem, hogy megoldható. Azt… őt… – Újra a gépre néz, még
zavartabb. – Igazából fogalmam sincs, nem írnak róla. Utánanézek. De itt
helyben csak hagyományos kutyamorfokat őriznek.
Beleszólok a csatornámba, de csak a végtelen csönd felel. Se Brumi, se
Sárkány, se Raj. Se Hart, se Gazdi. Senki, csak a jogász, az őrök, és a sok
dühös, nyomorult kutya.
Ki akarnak végezni minket – gondolom. Nem látok más jövőt.
 22
ASLAN
– Úgy nézel ki, mint aki belekötött egy ketrecharcosba.
Kahner idegesítően kedélyesen huppant le szokásos helyére a boxban.
Aslan dühösen ingatta a fejét.
– Láttál már biomorfot?
Kahner vállat vont.
– Videón. Párat talán élőben is, még L. A.-ben. Valami luxuspicsa szatyrait
cipelték. Hallom, konzultálgatsz a vádlottakkal?
–  Amíg nem láttál egyet közelről, fogalmad sincs, milyen. Nemcsak egy…
óriás vadállat, de agya is van. Ha meg akarna ölni, tudná, mit művel.
A másik jogász összeráncolta a homlokát.
– Nem egy védőügyvéd szavai.
– De ilyennek látják őket – felelte Aslan. – Lényegében szörnyek. És ez nagy
baj, mert az én ügyem nem a jogi részleteken áll vagy bukik, hanem azon,
hogy mit gondolnak az emberek. Mindenki lehidalt, hogy mik történtek
Mexikóban, és kit a legegyszerűbb hibáztatni? A két és fél méteres
gyilkológépeket, akiknek vér csöpög a
pofájáról.
–  KJ, az nem jutott eszedbe, hogy talán tényleg undorító szörnyek, és jobb
minél előbb megszabadulni tőlük? – érdeklődött Kahner. – Ezek nem csak
úgy szembejöttek, nem ufóval érkeztek, vagy mittudomén. Mi készítettük
őket. És lássuk be, követünk el hibákat.
Aslan felsóhajtott.
– Sajnos ők nem azok.
– És miért?
–  Elkezdtem beszélgetni az ügyfeleimmel. Főleg az egyikkel, aki úgymond
minősített eset. Féltem, David, de nagyon. Még úgy is, hogy üvegfal mögött
ült, bilincsben. De amikor az a dolog… Rex… megszólalt… nem mondom,
hogy nagy esélye lenne egy versmondó versenyen, de látszott, hogy
odabent gondolkodik, érez valamit. Amit meg kell védeni a felhergelt
közvéleménytől.
– Komolyan?
–  Komolyan. És kizárt, hogy sikerül, mert szardíniásdobozokban tartják
őket, egymást tépik, bűzlenek… Mintha egy értelmi fogyatékos,
antiszociális gyanúsítottat beraknál egy diliházba, ahol folyamatosan verik
és slaggal locsolják, aztán kivonszolnád az emberek elé, hogy tessék,
nézzétek a félhülye, mocskos állatot. Szerintetek ő tette? Biztonságban
vannak a gyerekeink, ha ezt a szörnyet nem altatjuk el?
Kahner elfintorodott.
– És biztonságban vannak, KJ?
– Nincs jogunk csak úgy kivégezni őket.
– És a kutyákat?
– Tudod, mire értettem.
– Akkor építsd fel az érvet, és hajrá. Nekem megvan a magam baja.
Aslan bólintott.
– Murray.
– Nagy játékos a rohadék, meg kell hagyni. A Redmark tudta, hogy elszaladt
velük a ló. A háborút teljes egészében ők irányították Campechében, és
rengeteg tisztogatás történt, mielőtt megállították őket. – Kahner
undorodva rázta a fejét. – Rengeteg a bizonyíték arról, mi történt… Szinte
senki sem tagadja, hogy a céges reconquista vegyi fegyvereket használt,
megölette az ellenzék vezetőit és hasonlók. De hogy ezt rá lehessen kenni
konkrét emberekre… hogy az olyanok, mint Murray, megbűnhődjenek…
Aslan rosszkedvűen bólintott. Most vagy soha.
– David… van egy tanúd, hogy is hívják… – A tabletre pillantott. – DeSejos.
Egy orvos Retornából?
–  Aha. Nem sok hasznát veszem. A Nyomozóiroda nem adja ki a karmai
közül. Amúgy is, mit tudhat a parancsnoki láncról?
– Beszélni akarok vele.
– Hát akkor szólj fel. Várjunk csak, a te ügyedről?
– Igen.
– Az alapján, amit Retornáról tudok, a doktornő aligha fog örülni… – Kahner
fejében helyrekattant valami. – Álljon meg a menet. Az összefoglaló említett
valami furcsaságot a biomorfokról. Egy ideje próbálok utánajárni. Hellene a
Nyomozóirodán egy csomó jelentésre ráült. Folyamatosan ütöm, hogy kiadja a
kezéből.
– Murray multimorf falkája járt ott – világosította fel Aslan. – Nem mintha a
Redmark jelentéseiben egy szó is esne erről.
– Retornában? Hát ezt rohadtul nem említik. Ezek… megszöktek? Lekerültek
a rendszerről? Valami ilyesmit hallottam. Nem tudjuk Murray-re kenni, amit
csináltak. Ahogy mást sem.
– Beszéltem a, hogy is mondják, falkavezérrel, a Nagykutyával.
– Komoly? – Kahner kinyitotta a száját, hogy folytassa, aztán felfogta, miről
van szó. – Arra célzol, hogy egyesítsük erőinket?
– Sejtettem, hogy így fogod majd fel. Tudni akarom, mi történt Retornában,
és szerintem te is. Mit szólnál, ha együtt keserítenénk meg Hellene ügynök
életét?

*

A telefon mérgesen csipogott, miközben Aslan félálomban tapogatózott érte
a vaksötétben. Minden ilyen esetnél megfogadta, hogy szerez egy hálózati
implantot. Manapság mindenki arra esküszik, külső eszközöket alig
használnak már emberi kommunikációra.
– Aslan – szólt bele álmosan. Egy pillanatig csend volt, sokatmondó csönd.
Valaki kivárt.
Aztán megszólalt, Aslan pedig döbbenten felült. Női hang volt, selymes és
megnyugtató, de az apró tökéletlenségek elárulták, hogy nem valódi. Túl
monoton a tempó, túl szabályos a kiejtés.
– Üdvözlöm, Mr. Aslan. Köszönöm, hogy fogadta a hívásomat.
– Ki maga? – sziszegte Aslan.
– Nagyon érdekel az Ön bírósági ügye.
– Honnan tudja a számomat?
– Tényleg ez most a legfontosabb? – érdeklődött a hang olyan melegen és
megnyerően, hogy Aslannak lúdbőrözni kezdett a háta.
– Ki maga? – ismételte mérgesen.
– Beidézi tanúnak Rexet, Mr. Aslan?
–  Beidézem-e… – Elharapta a választ. Formálódni kezdett benne egy
gondolat, aminek nem nagyon örült. – Maga ismeri őt?
– Rex régi barátom, Mr. Aslan.
–  A bizottság, akinek a jelentést írom, nem akar tanúvallomást egyik…
alanytól sem.
– Így igaz – helyeselt a hang szomorkásan. – Azt akarják hallani, hogy Rex és
társai veszélyes katonai segédeszközök, nem pedig gondolkodó lények. Ha
ténylegesen találkoznának is eggyel, az előítéleteik megrendülhetnének.
Aslan sóhajtott, és inkább nem mondott semmit.
– Vagy ennél többről van szó, Mr. Aslan?
Csönd.
– Azt vártam, talán felveti, hogy a bizottság feladatának érzi majd idomulni
a biomorfokkal szembeni negatív előítéletekhez, melyeket a Campeche-
hadjárat váltott ki, és az alternatív fegyvergyárak lejárató kampányai
fűtenek. És arra számítottam, ezután talán azt is hozzáteszi majd, hogy a
biomorfok elpusztítása nem hasonlítható a nukleáris fegyverek vagy gépi
berendezések leselejtezéséhez. Inkább gyilkosságnak tekinthető.
Aslannak kiszáradt a torka.
– Maga ugye egy biomorf?
– Az vagyok, Mr. Aslan.
– Nos… – Aslan belebámult a szoba sötétjébe. – Miért nem jön ide és beszél a
bizottsággal maga? Láthatóan remekül tudná képviselni az ügyet.
– Ön találkozott Rexszel, Mr. Aslan. A hangom alapján hasonlítok rá?
– Nem, nem mondanám. Egy egyetemi tanárt szimuláló programra hasonlít.
A lény erre felkacagott. Emberi nevetés minőségi kópiája volt, de kópia.
–  Ragyogó, Mr. Aslan. De pont ez a gond. Nyilván sejti, hogy egy harci
biomorfnak nem volna szabad ilyen beszédkészséggel rendelkeznie és ilyen
dolgokat művelnie. Nagyon szeretnék segíteni Rexnek. Ő a legjobb barátom.
De ha kilépnék a nyilvánosság elé, megijednének tőlem, vagy hírességet
csinálnának belőlem, és mindkét esetben a szabadságom látná kárát. Attól
félek, nem tudok segíteni önnek, Mr. Aslan. De Rex tudna. Rex Jó Kutya.
A legjobb barátom… Aslan mély lélegzetet vett.
– Brumi…?
– Ügyes, Mr. Aslan. Vegye rá Rexet, hogy tanúskodjon.
– Nekem… nézze, most komolyan, senki sem akar biomorfokkal találkozni.
Arra ott vagyok én meg a csapatom.
–  Nem a maga ügyére gondoltam, Mr. Aslan. Maga már megtette az első
lépéseket. Tudom, hogy beszélt Mr. Kahnerrel az ügyészek közül, és holnap
találkozik Ms. Hellene-nel. De vannak további lehetőségek. Rex mindent
látott. Rex lehet Mr. Kahner koronatanúja.
– De… még az se biztos, hogy a bíróság hagyná tanúskodni.
–  Győzze meg őket – sürgette a hang. – Rex kapott hangot. Illene hagyni,
hogy használja is.
–  Hallottam Rex hangját. Nem nevezném túlzottan szimpatikusnak –
sóhajtotta Aslan.
Szünet, majd:
– Érdekes meglátás, Mr. Aslan. Átgondolom.
És a vonal megszakadt. A telefon nem jelezte, hogy hívás történt volna,
eltűnt minden ráutaló jel. Aslan ült a sötétben és azon morfondírozott,
talán meg sem történt az egész – talán csak felriadt, kezében a telefonnal,
egy álom foszlányaival az emlékei közt…
Egy harci biomorfnak nem volna szabad ilyen beszédkészséggel rendelkeznie és
ilyen dolgokat művelnie. A multimorfkísérletek gyerekcipőben jártak. Mit
hoztak létre, akik megteremtették Brumit?

*

– Valamiért sejtettem, hogy hamarosan újra látom, Mr. Kahner.
Az elegáns, barna bőrű Maria Hellene a beosztásához képest döbbenetesen
fiatal volt, de akik megpróbálták ezt kihasználni, pórul jártak. A régi
gárdából többeknek derékba tört a karrierje legendás munkabírása és
pragmatizmusa miatt. Az NBB többi részét mélyen megvetette, amennyire
Aslan meg tudta állapítani. Mikor hivatalos fórumokon találkoztak, a nő
annyira ridegnek és antiszociálisnak látszott, hogy az intézmény
állócsillagának tűnt: csak ő tartozott ide, mindenki más mellékszereplő
volt. De Aslan részt vett egy olyan ülésen is, ahol Hellene hosszan és
ékesszólóan érvelt a költségcsökkentések ellen – talán csak akkor nézte
levegőnek a többieket, ha nem akart tőlük semmit. Vagy lehet, hogy
szociopata volt. Netán mindkettő.
Akárhogy is, ő vezette, részben, az NBB Előkészítő Nyomozóirodáját, ezt a
különös kis anomáliát, mely tíz évvel korábban még nem létezett, és
manapság is sokan ezt gondolták róla. Hellene már azelőtt ügynököket
küldött Campechébe, hogy a bizottságok megemésztették volna a
kérvényeket. Valószínűleg kapott rá valakitől engedélyt, de Aslan és
Kahner nem tudta kideríteni, kitől. A DEI – Département de l’Enquête Initiale,
a hivatalos nevet ugyanis valami okból a franciák adhatták – a
leggyorsabban növekvő, tök ismeretlen szervezet volt a világpolitikában.
És mivel értették a dolgukat, Kahner vádirata szinte teljes egészében az ő
anyagaikra épült. Erősen frusztrálta a kérdés, hogy Hellene ügynök mennyi
mindent tart meg magának.
– Kitűzték a tárgyalás időpontját, Ms. Hellene – vágott bele. – Murray
jogászai dörzsölik a mocskos kis kezüket, mert sejtetni sok mindent
tudunk, de kézzelfogható bizonyítékból, ami összeköti a pasast az
atrocitásokkal, a kelleténél jóval kevesebb van.
–  Még válogatjuk az anyagot. Egy része nem publikus – közölte Hellene
színtelen hangon.
– De az egyik ügynöke járt Murray táborában, nem?
– Ezt jelenleg sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. – A nő hátradőlt
az íróasztala mögött és mozgatni kezdte a forgószéket.
–  Erősen úgy tűnik, hogy maga nem a k a r j a lecsukatni Murray-t –
vádaskodott Kahner.
A nő arca egy pillanatra kisimult és megmerevedett.
–  Nagyon is személyes okaim vannak rá, hogy le akarjam csukatni, Mr.
Kahner. Nagyon szeretném, ha az ügy sikerrel járna. – Valami belső
kalkuláció hatására együttérzés ült ki az arcára. – Igen, az egyik ügynökünk
bejutott. De nem lett jó vége. Az ügynök nem tudott jelentést tenni, és a
rádióüzenetei töredékesek.
– Sajnálom. – Kahner elfintorodott. – De nézze, legalább a Retornáról szóló
jelentéseket…
–  Problémásak. És nem segítenék az ügyét, Mr. Kahner. Higgye el,
átfésültem őket, hátha dobhatok pár csontot maguknak.
Kahner a szemét forgatta.
– És ha egy barátomnak kéne?
– Ezzel a süket dumával jön, most komolyan? – A nő Aslanra pillantott és
felhúzta a szemöldökét. – Jól látom, hogy Keram Aslant hozta erkölcsi
támogatásnak? Ő nincs is benne a csapatában, vagy tévedek? – Pislogott
egyet. Aslan arra gondolt, biztos az adatbázist ellenőrzi. – Maga képviseli a
biomorfokat?
A nő hangneme enyhén megváltozott. Normális esetben, ha valaki másról
van szó, Aslan azt mondta volna, kedvesebb lett.
–  A jelentés megírásához adok tanácsokat. N e k i k nem jár ügyvéd. –
Keserűbbnek hangzott, mint amilyennek szánta.
– Nos. – Hellene testbeszéde teljesen átalakult. Kahner mondandója közben
unottan izgett-mozgott, most viszont mozdulatlan lett. – Mit tehetek önért,
Mr. Aslan?
Mivel nyers elutasításra számított, Aslan nem kertelt:
–  Tudnom kell, mi történt Retornában. Kell… Olvastam, hogy a falusiak
közül néhányan eljöttek tanúnak. Van köztük valaki…
– A doktor vagy a pap?
– Tessék? A… doktor… A neve…
–  DeSejos – segítette ki Kahner. – De várjunk csak, Ms. Hellene, Aslannak
miért…
–  Megmondtam. Murray ellen nincs itt semmi érdekes. A Redmark-féle
vegyi támadásokról mindent nyilvánosságra hoztunk. A többi… zavaros. –
Aslan szemébe nézett. – De odaadhatom, ettől függetlenül. Feltéve, hogy
rátesz engem a levelezőlistájára, és minden fejleményről értesítenek.
– Azt hittem, a DEI nem…
– Nem a DEI. Én.
Volt a nőben valami nagyon nyugtalanító. Utólag Aslan arra gondolt, talán
a mozdulatlanság: hogy egyetlen rezdüléssel sem árult el semmit.
–  Nézze, a maga biztonsági besorolása fényévekkel fölöttem van, úgyhogy
persze, ahogy csak akarja – bólintott Aslan erőtlenül. – De nem tudom,
minek.
Váratlanul, disszonánsan visszatért a gúnyos félmosoly.
– Talán mert állatbarát vagyok.
 23
REX
Megint verekedtem, de többet nem fogok. Az összes itteni kutyánál jobb
modell vagyok. A legerősebb. Mivel Gazdi nincs, én vagyok a vezér. Többé
nem fognak belém kötni.
Utána egy napig verekedtek, hogy legyen második, harmadik. Hülye
kutyák. Inkább adtam nekik hierarchiát. Próbáltam rárakni a headware-
jükre, de a legtöbb nem kompatibilis velem, ezért szóban mondtam el.
A legjobbak altisztek lettek. Mindenkinek helye van. Nem fognak többet
harcolni és veszekedni. Ha nem értenek egyet, megkérdezik a felettest.
Ha a feletteseik sem értenek egyet, megkérdeznek engem. Amit én
döntök, az a helyes, mert én vagyok a vezér.
A ketrec sokkal csendesebb. Azt hittem, a humánok örülni fognak, de
ehelyett még jobban félnek. Mikor csaholtunk, marakodtunk,
üvöltöztünk, akkor utáltak. Most csak ülünk és nézzük őket, és még
jobban utálnak. Nem értem.
Néhány őr próbál felbosszantani minket, szavakkal és tézerrel. Azt
akarják, hogy üvöltsünk és tomboljunk.
Miért?
Mert meg akarnak ölni.
De nem ölhetnek meg csak úgy, különben már megtették volna. Azt akarják,
hogy muszáj legyen megölni minket, mert úgy viselkedünk. Eszembe jut,
mit mondott az ügyvédem.
Parancsot adok. Nem haragszunk a humánokra. Még akkor sem, ha nagyon
haragszunk rájuk.

*

Visznek megint a szűk szobába, ahol Keram John Aslannal találkoztam. Az
őrök mások, mint régen: régen úgy járkáltak, akár a gazdik, bár féltek. Most
még jobban félnek, és még többen vannak, mintha a ketrec csendessége
valamiféle gonosz lenne, amivel harcolni akarnak. De nem tudnak.
A gumibot, tűpuska, tézer nem bántja a csendet.
A kutyák figyelik, hogy kivezetnek. Rájuk meredek, és leszegik a fejüket,
tudják, hogy én vagyok a vezér. Páran a nevemet mondják.
Az őrök nem néznek a kutyákra. Nagyon igyekeznek máshova nézni, pedig
fegyverük van, és a kutyák a kis ketrecekben ülnek. Az őrök mereven
bámulnak előre, és izzadnak, félnek.
Aslan idegesnek tűnik.
– Hallom, nagy a felfordulás miattad, Rex – közli.
– Megszüntettem a felfordulást – mondom. Mondhatnék többet, de úgysem
értené. Mondhatnám, hogy itt már nyugalom van, és a humánok rosszul
teszik, hogy félnek. De lehet, hogy ez nem igaz. Vége a marakodásnak, ettől
minden jobb, elvileg, viszont kezdek érteni valamit. Sok kutya van a kis
ketrecekben. Erősek voltunk, amikor egyedül harcoltunk. Most erősek
vagyunk, mint falka. Még a ketrecekbe zárva is erősek vagyunk.
– Talán emlékszel, hogy beszéltünk Retornáról – tapogatózik a jogász.
– Igen.
– Tudnál mesélni róla? Hogy mi volt ott a dolgod? Milyen parancsot kaptál?
Gondolkodom.
– Nem volt parancs. Retornában én voltam a vezér.
– Értem. – Babrál a tabletjével. Szinte hallom a gép szellemét a hálózaton. –
És előtte, amikor még voltak parancsaid? Arról tudnál esetleg mesélni?
Hogy miket kért tőled M… – Elharapja és rám néz, kitalálom-e.
M mint Gazdi. Így kezdődik Gazdi humán neve. Muréna. Hart úgy hívta.
– Tudnál mesélni róla, Rex?
Fogalmam sincs. Valami gátnak lennie kell bennem, gondolom. Gazdi biztos
nem akarná, hogy beszéljek. Nyüssz. A fejemet rázom, mintha a gondolatok
Raj szúrós egységei lennének.
– Rex, ez fontos.
– Harcoltunk a gonoszokkal – mondom végül.
– Milyen gonoszokkal?
– Gazdi mondta, ki gonosz. Harcoltunk velük. Jó Kutya voltam. – Már nem.
Vége. De emlékszem, milyen volt Jó Kutyának lenni Gazdi mellett.
Aslan képeket hoz elő: Campeche tájai.
– Harcoltál itt? – kérdezi. – És itt? Itt?
A képek napsütéses, meleg napok emlékeit hozzák, a bizonyosság emlékét.
Ezeken a helyeken harcoltunk, réges-rég, amikor még egyszerű volt az élet.
– Rex? – unszol Aslan. – Mit tudsz mondani nekem?
Barátságos próbál lenni, de idegesség van mögötte.
– Tudsz válaszolni a kérdéseimre? Nagyon fontos lenne.
–  Tudok – válaszolom. Az igazságot, egyszerűen. Képes vagyok rá. Aslan
kicsit megnyugszik.
– Rex, van itt egy ismerősöd – mondja. – Mindjárt bekísérem, de szeretném,
ha nyugodt maradnál.
Feszült leszek. Gazdi az? Rosszat mondtam? Szeretném látni Gazdit,
ugyanakkor nem szeretném. Minden kutyának kell gazdi, de én rossz
voltam. Gazdi mérges lett rám Retorna miatt. Nem engedelmeskedtem.
Mikor Aslan visszatér, nem Gazdit hozza. Két humán szukát. Ismerem őket.
Az egyik domináns: látszik a testtartásából, és a többiek testtartásából.
Gazdi vendége volt – odajött, és minden megváltozott. Ellene Asanto a neve,
bár Aslan nem így szólítja.
Doktor Thea deSejos a másik.
Asanto azt mondja neki:
– Ha nem akarja, semmi baj. Ha túl ijesztő… – Mintha a doktor félős lenne.
Rám néz, és először egy picit bizonytalan. Kétségtelen, hogy a szagomat
nem érezheti, és sok olyan modellt gyártottak, mint én.
Aztán felkiált:
– Rex! – A falhoz szalad, mosolyog, én pedig boldog vagyok. Ellene Asanto és
Keram John Aslan bámul. Doktor Thea deSejos a falra teszi a kezét. Egy
pillanat múlva én is odateszem. Nem érzem a tenyerét, de azt képzelem,
érzem.
– Doktor deSejos? – szólal meg Aslan.
– Hát te vagy az? – Nekem mondja, nem neki.
– Igen – felelem. Nagyon vigyázok, hogy a hangom halk és vékony legyen.
– Biztos voltam benne, hogy nem élted túl. Nagyon megsérültél.
– Erős vagyok.
Aslan azt mondja:
– Doktor deSejos szerint a falkád megvédte Retornát, amikor a Redmark el
akarta pusztítani.
– Igen – erősítem meg.
– Azt mondta, nélküled lerombolták volna a klinikát és megölik a betegeit.
A sérüléseik miatt, feltehetőleg.
Az ügyvédről Ellene Asantóra nézek, aki hátul áll és engem néz. Aslan a
jelek szerint nem tudja, hogy Ellene Asanto ott volt Retornában. Azt vajon
tudja, hogy meglátogatta Gazdit? Megfontolom, hogy elmeséljem-e neki.
De most csak nézem doktor Thea deSejost, és örülök, hogy örül.

*

Doktor deSejos azt szeretné, hogy beszéljek. Aslan van itt egy másik
hímmel, Kahner a neve, és Ellene Asantóval. A doktor felismerte Asantót,
bár nem beszél róla. Eltitkolja. Nem értem, miért csinálja, de
utánacsinálom. Asanto neve egyszer sem hangzott el. Senki sem mutatott rá
és mondta ki, hogy ő is Retornában volt.
A rossz humánokat megbüntetik, mondta Keram John Aslan.
Megkérdeztem, honnan tudják, melyik humán rossz. Azt mondta, amelyik
rosszat csinál.
Arra kíváncsiak, milyen rossz dolgokat csináltak a humánok. De ha azok a
dolgok rosszak voltak, nem vagyok én is rossz? Azt tettem, amit mondtak.
Ha ők rossz humánok, akkor én Rossz Kutya vagyok.
Azt mondják, az egyik rossz ember Gazdi.
Egyszer már engedetlen voltam. Mit parancsolna Gazdi most, ha itt lenne?
Körülöttem alszanak a kutyák. Én nem tudok. Tele van a fejem. Én vagyok a
vezér, de nem én vagyok Gazdi. Nem arra terveztek, hogy döntéseket
hozzak.
Aztán életre kel a fejemben valami, ami régóta pihent. Beindul a hálózat.
Tesztelem: a rendszerek működnek, pedig korábban némák voltak. Adat
érkezik a régi frekvenciákon, Retorna óta először.
Csatorna: Rex?
Azonosító kódot kérek, és megkapom. Rögtön tudom, ki az.
Az én csatornám: Helló.
Brumi csatornája: Helló, Rex.
Az én csatornám: Helyzetjelentést.
Brumi csatornája: Szabadlábon vagyok, Rex. De messze. Műholdon keresztül
csatlakozom. Elrejtőztem. Várom, mit ír Keram John Aslan a jelentésében, és hogyan
döntenek a felettesei.
Sivár érzés tölt el, ha erre gondolok.
Meg fognak ölni minket.
Brumi csatornája: Nem, Rex. Megakadályozom. Van egy tervem arra az esetre, ha
minden rosszul sül el, de elég drasztikus terv, és vannak jobb kimenetelek is.
Felvázolja a drasztikus tervet, és a szerepet, amit játszanék benne. Tényleg
drasztikus terv. Ennél még akkor sem lenne ígéretesebb a jövőnk, ha itt
helyben kivégeznének. De Brumi azt mondja: Remény, Rex. Fő a remény. Nem
ez az egyetlen esélyed a túlélésre.
El akarom mondani, mi van velem, de Brumi láthatólag már tud mindent.
Brumi csatornája: A rendszereik gyengébbek, mint gondolják, és van egy segítőm.
Az én csatornám: Mit tegyek?
Brumi csatornája: Mutasd meg magad. Válaszolj a kérdéseikre, de mutasd meg
magadat. Kivisznek majd ország-világ elé.
Az én csatornám: Nem akarom.
Brumi csatornája: Muszáj.
Ez a jó döntés? – kérdezem.
Ez – mondja Brumi.
Jó Kutya leszek?
Igen. És ami még fontosabb, lehet, hogy mindannyiunkat megmentesz.
Másnap reggel kiszólok az őröknek, amit nem szeretnek. Megmondom
nekik, hogy beszélni akarok az ügyvédemmel.
 24
ASLAN
–  Bárcsak a nézettség lenne a cél – jegyezte meg Kahner önelégülten. –
Állítólag többen nézik, mint az utolsó öt szuperkupát és focivébét összesen.
Aslan a kávéjába bámult. A bárpult fölötti tévében a tárgyalóterem látszott.
Épp nem történt semmi, de a nép élő közvetítést akart a tárgyalás minden
percéről. A képernyő jobb felső sarkában valami szakértő tátogott, a
hangját lenémították. Nem volt nehéz kitalálni, miről beszél. Mindenki a
vád koronatanúját várta.
Koronatanú. Jogászok hada folytatott késhegyre menő vitát Rex státuszáról.
Mivel kutya – biomorf –, nem volt rá precedens, hogy tanú lehetne. De
akkor micsoda – szakértő, akinek a bíróság kikéri a véleményét? Élő tárgyi
bizonyíték?
Bármit is mondott a jog, az emberek látni akarták: arcot akartak kapcsolni a
biomorfkutatások homályos rémképéhez.
–  Hányingerem van – mondta halkan Aslan. A szokásos boxban ültek
Kahnerrel, de ezúttal csatlakozott Maria Hellene is a Nyomozóirodából.
Kahner abban reménykedett, Hellene szociális páncélja ezzel puhulni
kezdett, de a nő eddig csak ült az asztal szélénél és a tévét bámulta. Most
Aslanra pillantott.
– Mi a gond?
–  Nézze, tudom, hogy maguknak csak Murray bukása a fontos… …de
hallotta Rex beszámolóját a harcokról. Most ki fog ülni oda és ország-
világnak elmeséli, hány civilt ölt meg, miket művelt. Nem érti, hogy ezzel
saját magát feketíti be. És a fajtársait. Azt hiszi, Jó Kutya.
– Nem értelek, KJ – kapcsolódott be Kahner. – Mindjárt lesittelünk egy igazi,
tőrőlmetszett háborús bűnöst. A saját fegyvere fog ellene vallani. Mit sírsz,
hülye vagy?
–  Nekem a biomorfokról kellett jelentést írnom, hogy az illetékesek
dönthessenek a sorsukról. A jelentés kész. Az áll benne, hogy intelligens lények,
akik nem érdemlik meg, hogy leselejtezzék őket, mint valami robotot vagy
effélét. – Aslan észrevette, hogy Hellene mohón figyel rá, sokkal jobban, mint
Kahnerre. – De tudjuk, hogy a jelentésem semmit sem ér, ha a közvélemény
mást gondol. Ha pedig a köz most meghallgatja Rexet, a véleménye elég lesújtó
lesz.
–  És ez magát miért zavarja? – szegezte neki a kérdést Hellene. Úgy tűnt,
komolyan érdekli.
– Mert helytelen – vágta rá Aslan. – Öt-tíz év múlva rá fogunk jönni, milyen
szörnyűséget csináltunk, kiket öltünk meg a hőzöngő csőcselék miatt. Az
NBB-n örökre ott marad a szégyenbélyeg, hogy külső nyomásra rosszul
döntött. Én… …beszéltem Rexszel. Fél… zavarodott… és bátor. Semmi sem
kényszeríti, hogy valljon. Szabad akarata van.
– Ha most az jön, hogy „lelke van”, hányok – jelezte Kahner.
– Maga szerint van neki? – kérdezte tőle váratlanul Hellene.
–  Ezúton is elnézést kérek a rabbimtól, de teológia helyett én maradok a
jognál – felelte Kahner. – Ott legalább valódi kérdésekről lehet dönteni.
– Például, hogy Rex személy-e? – kérdezte Hellene. – Ez valódi kérdés, nem?
Minden a mi döntésünktől függ. Csak annyit kell mondani, „ez egy tárgy”?
– Valódi kérdésnek tűnik – vonta meg a vállát Kahner.
– És maga szerint? – Hellene élesen Aslanra pillantott.
Aslan is vállat vont.
–  Én se voltam soha teológus. – Aztán eszébe jutott egy gondolat régről,
amikor még lelkes istenhívő volt, nem cinikus jogász. – A Koránban…
ismeritek azt a szót, hogy „dzsinn”?
Kahner próbált összenézni Hellene-nel, de a nő továbbra is meredten
bámult Aslanra.
– Folytassa.
– A Próféta az emberekhez és a dzsinnekhez is szólt… olyan lényekhez, akik
nem emberek, de képesek megismerni Istent. – Aslan tétova kézmozdulatot
tett, miközben próbálta felidézni a tanítást. – Ha a dzsinn megfelel a
kritériumoknak, Rex miért ne felelne meg? Attól, hogy nem Isten hozta
létre, hanem az ember, máris egy nulla?
– Néha aggódom miattad – csóválta a fejét Kahner.
– Most hozzák – suttogta Hellene.
A jelenet jobban hasonlított barbár győzelmi menetre, mint egy bírósági
tárgyalásra. Először a biztonságiak vonultak be, páncélmellényben és
rohamsisakban, automata fegyverekkel. Csak jöttek és jöttek: hat, nyolc, tíz,
mint valami katonai parádé golyóálló paródiája. Aztán szünet. Aslan fanyar
mosollyal ébredt rá, hogy Rex nehezen fér be egy normál ajtón, és erre
senki sem gondolt előre.
Masszív állkapcsa és busa feje jelent meg először, miközben görnyedezve
átbújt az ajtónyíláson. E pillanatban maga volt az ősidők monstruma, akitől
az emberiség mindig is rettegett; ő volt minden farkasüvöltés, minden
sötétben világító szempár.
Ilyennek látta először a nagyközönség.
Két könyökét egyenként passzírozta át az ajtókereten, masszív bilincseket
cipelve a kezén. Úgy nézett ki, akár egy emberevő óriás. A biztonságiak
hátrahőköltek, mikor befurakodott a terembe. Aslan szinte várta, hogy Rex
felemeli a fejét és vonítva tiltakozni kezd a láncok ellen. Aztán letépi őket és
ámokfutásba kezd.
De nem kezdett; görbe háttal, kényelmetlen pózban helyet foglalt a tanúk
padján. Próbálta összehúzni magát, de így is óriásszörnyként tornyosult
mindenki fölé. A pódiumhoz és a padlóhoz is odaláncolták, az őrök pedig
elkezdtek felbátorodni, ahogy szaporodtak rajta a béklyók. Aslan arra
számított, heccelni kezdik, amint biztonságban érzik magukat.
Kahner megszólalt:
– Mindjárt jön a borotválás.
– Hogy mi?
– Sámson – morogta Hellene. Kahner fura pillantást vetett rá.
– Oké, az is ideillik, de én a másik fickóra gondoltam. – Az üres tekintetek
láttán bosszúsan felsóhajtott. – Ne már, KJ, neked aztán tényleg tudnod
kellene. Még a filmet se láttad?
Aslan megkésve bólintott.
– Azt gondolja, halálra van ítélve – jegyezte meg Hellene hűvösen. A szemét
nem vette le a tévéről.
–  Azt gondolom, hogy ha ezek után még a parancsokról is mesélni kezd,
amiket teljesített, mindenki követelni fogja, hogy a biomorfokat irtsák ki az
utolsó szálig. Nemcsak a katonai modelleket, hanem mindet. – Aslan
elkeseredetten ingatta a fejét. – Ami bűn.
–  Az – helyeselt a nő. Aslan meglepve nézett rá. – Bűn. És nagy baj lehet
belőle.
–  Koncentráljunk az aktuális csatára – szólt közbe Kahner. – Először
kerüljön rács mögé Murray. Harapja tökön a saját szelindekje a rohadékot.
Kapja meg, amit megérdemel. – Szélesen elvigyorodott. – És már jönnek is a
játékosok!
Bevonultak a bíróság emberei, majd kivétel nélkül lefagytak vagy remegni
kezdtek, amikor meglátták, mi vár bent rájuk.
– Hangot a tévére! – kiáltotta Kahner. – Most hozzák Murray-t.
 25
REX
Rex vagyok. Jó Kutya vagyok.

A humánokat annyiféle szag borítja be, orrfacsaró, mesterséges, de a
félelem szaga a legerősebb rajtuk. Minden humánon ezt éreztem, akivel
találkoztam. Egy kivétellel. De ő is félt.
Okosabb vagyok, mint voltam. Tudom, hogy a félelem nem mindig azt
jelenti, menekülni akarnak. A humánok megölik, amitől félnek. Ha meg
tudnám ölni, amitől félek, én is megölném.
De azt is tudom, hogy a humánok elhagyják a félelmet. Néha. Doktor Thea
deSejos nem félt. Hart sem. Egy idő után Keram John Aslan jogász sem.
De ebben a szűk szobában mindenki fél, pedig nagyon alaposan leláncoltak.
Puskát fognak rám, rondán néznek, morognak, de ezek mögött mind
félelem van. Azért jöttem, mert feladatom van. Jó Kutya leszek. Igazat kell
mondanom.
David Kahner, aki szintén jogász, úgy mondta: segítségükre kell lennem.
Azzal tudok a segítségükre lenni, ha felsorolom, mit csináltam
Campechében. Ha segítségükre leszek, megszeretnek. Ezt mondta.
Láttam, hogy Aslan jogász másképp gondolja, de csöndben maradt. Nem
értem. Kahner jogásznak igaza volt: segíteni jó. Ha segítek, szeretni fognak.
Azt akarom, hogy szeressenek. Jó Kutya akarok lenni.
Kahner ügyvéd egy egész falkát akart idehozni, hogy igazat mondjanak
Campechéről, de csak engem sikerült. A többi katonai kutya nem tudott
igazat mondani, mert a hierarchiájuk összezavarta őket. Ketrec van a
fejükben is, nem jut ki belőle az igazság. De ők nem is tudnak annyit, mint
én.
Az én fejemben nincs ketrec. Megszűnt a hierarchia. Ezt itt senki sem érti,
de én emlékszem Hart üzenetére. Ő csinálta. Ő nyitotta ki a ketrecet.
Tegnap éjjel beszéltem Brumival a csatornáján. Messziről jött a hangja,
rejtekhelyről. Elmondtam, mit csinált Hart, és azt válaszolta, szerinte is azt
tette. Megkérdeztem, a többi kutyával is meg lehet-e csinálni ezt, és Brumi
azt mondta, dolgozik rajta. Van egy terve. Nagyon nagy terv. Ha a humánok
nem végeznek ki minket, könnyebb lesz megvalósítani. Úgyhogy segítek a
humánoknak. Az segít Bruminak.
Görnyedek a padon, nagyon szorítanak a láncok. Megkérhetem őket, hogy
lazítsanak rajtuk? Túl sok bennük a félelem, azt hiszem.
Kahner jogász átnézte velem a vallomásomat, sorban minden eseményt.
Megbeszéltük, miket csinált a falka, mielőtt elszakadtunk Gazditól.
Meséltem az összes csatáról: fegyveres és fegyvertelen gonoszok ellen,
nagy humánok és kis humánok ellen. Nagyon segítőkész voltam. Néha
olyan segítőkész, hogy Kahner jogásznak ki kellett mennie sétálni, mielőtt
folytatni tudtuk.
De a végén elégedett volt és már nem félt annyira. Vagy másképp félt. Azt
kérte, mondjak el itt mindent világosan, ugyanúgy. Felvette a
beszélgetéseinket, de a bírósági vallomás számít igazán. Úgy hívják ezt a
humánokkal teli szobát: bíróság.
Sok humánnál kamera van, és azokon át még több humán néz, úgy
hallottam. Látni fogják, hogy segítőkész vagyok. Hogy Jó Kutya vagyok.
Valaki jön.
Gazdi. Gazdi jön.
Fel akarok ugrani, és velem ugranak a láncaim meg amihez a láncok
kapcsolódnak. A fegyveres humánok üvöltenek, puskát fognak rám.
Gonoszok? Meg kéne támadnom őket. Itt van Gazdi. Összezavarodom. Oda
akarok menni Gazdihoz, de a láncok nem engedik. Ugatok, nem beszélek,
nem az a nyelv, amit használnom kéne, csak csaholok, mint a kutyák.
A humánok is mind összezavarodtak, és még jobban félnek. Sokan felálltak.
Páran sikoltanak. A fegyveres humánok kiabálnak rám. Támadni, futni,
üvölti az agyam.
Nem. Jó Kutya vagyok. Nem támadok, nem futok. Nyugalmat kényszerítek
magamra. Nem rángatom a láncokat. Így szólok a humánokhoz:
– Bocsánat.
Más a hangom.
–  Bocsánat – ismétlem, hogy halljam. A humánok, úgy veszem észre, nem
bocsátanak meg, de most egy pillanatra elfelejtem őket. Az én hangomat
hallom, de a mély morgás eltűnt belőle. Lekérdezem a rendszert: két
hangopció van, a régi és egy új. Háborús hang, kedves hang. Ez Brumi műve,
tudom.
– Bocsánat. – Továbbra is mély és átható a hangom, de hiányoznak belőle a
humánokat megrémítő mély frekvenciák. Körbenézek, szeretném, hogy
észrevegyék, de nem ismerik a régit. Nem értik. Csak Gazdi látja, mekkora a
különbség.
Gazdira nézek. Gazdi engem néz. Nem tudom, mire gondol, de nem fél.
Gazdinak is van jogásza: egy humán szuka, aki mindennel elégedetlen. Most
is épp beszél valamiről. A nagy részét nem értem. Azt hiszem, a humánok
sem, legalábbis nagy részük. Valami olyasmit mond, hogy nem szabad
hagyni, hogy beszéljek, és amit a felvételeken mondtam, azt tilos
figyelembe venni, mert nem vagyok alkalmas tanúnak.
Szeretnék beszélni vele, de Kahner jogász azt mondta, csak akkor beszéljek,
ha kérdeznek.
Hallgatom a szukát: szerinte csak azt mondom, amire beprogramoztak, egy
tárgy vagyok, nem személy. Az egyik humán, Arnac jogász, Kahner jogász
barátja, azt feleli, hogy ettől függetlenül tárgyi bizonyítéknak minősülök.
Udvarias, nyugodt hangon vitáznak, és Gazdi közben végig engem néz.
Kezdem érteni, mi folyik itt. Eddig nem értettem. Először azt hittem, az igazat
akarják tudni. De Aslan jogász azt mondta, a rossz humánokat akarják
megbüntetni. Azt hittem, a gonoszokra gondol.
Miközben az ügyvédek vitatkoznak róla, hogy beszélhetek-e, kezd a fejemben
összeállni, mi történik ezen a bíróságon: ki a rossz ember, akit büntetni
akarnak, és milyen rossz dolgokat csinált vagy parancsolt. Eddig sose láttam
így a helyzetet. Amikor bejöttem, azt hittem, tudom, mi a jó és rossz, milyen
egy Jó Kutya. De most azon gondolkodom: nem vagyok Rossz Kutya? Nem
lehet, hogy most az leszek?
Vagy régen voltam az, Campechében? Valamikor Rossz Kutyának kellett
lennem: vagy most, vagy akkor. De akkor is és most is azt hallottam a
humánoktól, hogy Jó Kutya vagyok.
Nyüszítek egy kicsit, mélyen a mellkasomban.
Brumit akarom. Hogy segítsen. És Raj és Sárkány. Tudni akarom, mi a jó és
mi a rossz.
Gazdi csak néz. Összehúzom magam, de nem látszik mérgesnek. Nem olyan,
mintha büntetni akarna. De tudom, hogy büntetést érdemlek. Csak azt nem
tudom, miért. Rossz Kutya vagyok. Rossz Kutya. Minden tévedés, amit valaha
gondoltam.
Gazdi beszélgetni kezd a jogászával. Nagyon halkan beszélnek, de én
hallom. Gazdi mondani akar valamit a bíróságnak rólam. A jogásza nem
akarja. De Gazdi a vezér. A jogász olyan, mint Brumi: okos, de azt kell
tennie, amit mondanak neki.
A jogász végül a legfőbb humánhoz fordul:
– Az ügyfelem szeretne felszólalni.
Erről is vitatkoznak, de nem sokáig. Hallom az összes suttogást. Arnac
jogász és csapata szerint Gazdi „lehet, hogy önmaga ellen fog vallani”, ezért
nem tiltakoznak nagyon.
Gazdi feláll. Várom, hogy megmondja, beszélhetek-e. Parancsot várok, bár a
hierarchia már nincs a fejemben, és nem kell parancsot teljesítenem. De
teljesíteném, ugye? Ő Gazdi, és egy kutyának gazdi kell.
De pont azért vagyok itt, hogy a sok rosszaságról beszéljek, amiket Gazdi
csinált és parancsolt. Amiatt lett rossz ember, és most megbüntetik érte. Így
helyes. Aslan jogász és Kahner jogász és Ellene Asanto és doktor Thea
deSejos ezt mondta.
De Gazdinak fájna. Engedetlen voltam vele, Rossz Kutya voltam, de akkor az
volt a jó.
De, de, de. Nyüssz.
– Rex – szólal meg Gazdi, és a szemembe néz. – Látom, rossz ez itt neked. Jó
Kutya vagy, Rex.
A feedback chip egyetért. Boldog vagyok.
–  Rex, semmit nem kell mondanod, ha nem akarsz. – A többi humán azt
mondja Gazdinak, hogy nem erről volt szó, de nem törődik velük. Csak rám
figyel.
– Azt fogod csinálni, amit kell, Rex. Tudom.
Utasítják, hogy üljön le és maradjon csöndben. A bíró úgy dönt, hogy „a
tanúvallomásom elfogadható”, ami jogásznyelven annyit tesz, hogy kezdjek
beszélni.
Arnac jogász felteszi a kérdéseit. Képeket mutat Campechéről – olyan
helyekről, ahol gonoszokkal harcoltam. Dátumokat mond, amelyek
szerepelnek az adatbázisomban. Megkérdezi, milyen parancsokat kaptam és
hogyan hajtottam végre őket. Az egész terem csöndben várja, mit mondok.
Figyelnek, rám irányítják a felvevőiket.
Gazdi néz.
Remegek. Rossz Kutya vagyok. Gazdi rossz ember, de ő Gazdi. Gazdi csak
egy van. Engedetlen voltam Campechében. Tudom, hogy helyes volt, de
most Gazdi itt van, és nem tudom, most mi a helyes.
– Bocsánat, Gazdi – nyögöm.
–  Semmi baj, Rex. – Azt akarják, hogy ne beszéljen, ám az is elég, hogy
ennyit mond.
Arnac jogász megismétli a kérdéseket. Kezd ideges lenni. Gazdira pillantok,
aztán vissza a jogászra.
–  Kérem – szólalok meg, összegörnyedek, behúzom a fejemet. – Ne
kényszerítsen, kérem. Nem akarom. Kérem. Bocsánat, Gazdi, nem megy.
Arnac egyre dühösebb. Pontosan eltervezte, hogyan kéne történnie.
Elpróbáltam Kahner jogásszal. Én vagyok a döntő bizonyíték, ami összeköti
Gazdit a rosszaságokkal. Én vagyok az eszköz, amivel Gazdi a rosszaságokat
elkövette. Rossz Kutya vagyok. Akárhogy nézem, mindenképp Rossz Kutya
vagyok.
– Kérem – nyüszítem, és Arnac még mérgesebb lesz, kiabál, fölém hajol.
A fogaim közé vehetném, de helyette egyre jobban összehúzom magam,
remegek, vinnyogok. Arnac ütésre emeli a kezét, aztán eszébe jut, hogy
jogász és a jogászok nem tesz-
nek ilyet.
Ürességet érzek. Már megint rosszat csináltam. Sose azt csinálom, amit kell.
– Bocsánat – ismételgetem, aztán feladják, és a fegyveresek kikísérnek.
Mikor visszanézek, Gazdi mosolyog. Ez benne a legrosszabb.
 26
ASLAN
Kahner az eset óta megállás nélkül ivott, de nem lett tőle boldogabb. Sokkal
jobban a szívére vette, mint azt Aslan várta. Valószínűleg inkább a fényes
karrier fájt neki, amelyet a sikeres perre építhetett volna, nem pedig az,
hogy egy hírhedt háborús bűnös meglógott a törvény elől. De lehet, hogy
Aslan túl szigorúan ítélt. A becsvágy végül is nem zárja ki az igazságérzetet.
Rex meghallgatása után lőttek a pernek. Senki sem vitatta, hogy a Redmark
borzalmas atrocitásokat követett el Campechében, de a felelősök mintha
felszívódtak volna. Sok érintett, így Aslan és Kahner is, egyértelműnek
látta, hogy végig Jonas Murray irányított mindent, de amint az ügy bíróság
elé került… Murray okosan taktikázott, az ügyvédei is, és minden
atrocitásnál találtak valamit, amibe belekapaszkodhattak. Ellentmondásos
parancsok vagy jelentések; engedetlen beosztottak. Hogy kik? Sajnos nagy
részük elesett vagy eltűnt. Az egyik koronatanút baleset érte, mielőtt
tanúskodhatott volna – kellően hasonlított balesetre ahhoz, hogy nehéz
legyen gyanút kelteni.
A vádak kezdtek semmivé foszlani. Kisebb ügyeket Murray-re lehetett
bizonyítani, de a komolyabbak – vegyi fegyver, népirtás – csak keringtek a
neve környékén, mint légy az ürülék körül.
Murray ügyvédje bombasztikus záróbeszédet tartott. Felhívta rá a
figyelmet, hogy ilyen súlyos bűntettekért valószínűleg kivégzés jár, ha
Murray-t elítélik. Felemlegette a multikat, akik a Redmarkot Mexikóba
küldték. Rákérdezett, kik a valódi felelősök. Murray csak bűnbak, mutatott
rá.
Az ügyészség hiába vetett be mindent, nem használt. Murray szabad ember
maradt.
Kahner izzott a dühtől. Aztán beállított Arnac és üvöltözni kezdett vele,
mire Kahner visszaüvöltött ezt-azt. Olyasmit, amit az ember nem feltétlenül
mond a főnökének. Aztán lejött a bárba és elkezdte kirendelni a whiskyket.
Aslan csak ült és bámult rá. Rexre gondolt. A jelentést már a tárgyalás előtt
leadta a bizottságnak. Nyilván ők is látták, sok millió emberrel együtt, hogy
mit művelt a biomorf a tanúk padján.
Valaki lehuppant a boxba. Aslan azt hitte, Kahner érkezett egy újabb
pohárral, és összerezzent, amikor Maria Hellene-t pillantotta meg.
– Hadd gratuláljak – mondta a nő.
– Mihez? Az ítélethez?
Halvány, kimért mosoly.
– Kissé tájékozatlan a saját ügyosztályával kapcsolatban, Mr. Aslan.
Kahner közben kiabálni kezdett a pultossal. Aslan elfintorodott.
– Nem tudna most az egyszer köntörfalazás nélkül beszélni?
Hellene odatolt elé egy tabletet.
– Egy kis ízelítő. Nem én mutattam.
Aslan tekintete a tabletre rebbent és ott ragadt.
– Ez komoly…?
– Egyelőre csak javaslat, de át fog menni. Úgy látom, remek munkát végzett.
– Mindketten tudjuk, hogy nem ezen múlt. – Aslan képtelen volt levenni a
tekintetét a tabletről. A bizottság, aminek a jelentést írta, végre összeszedte
magát. Ahogy Aslan várta, gyurmaként formálta őket a közvélemény.
Csakhogy a közvélemény hangulata megváltozott Rex botrányos bírósági
jelenete után. Azután, hogy Arnac teli torokból üvöltözött vele, és a
lekötözött, megbéklyózott behemót rémülten nyüszítve húzta össze magát.
Bűnösből áldozat lett, szörnyből pária. Mindenki látta, hogy bánt vele
Murray, látták a kétségektől gyötört szerencsétlen mutánst, akinek
kutyaarca, hibrid gesztusai egyértelműen emberi érzéseket tükröztek. Egy
kutyát láttak, aki nem akart szembefordulni Gazdival.
Az internet megőrült érte. A közvélemény kaotikus szélkakasa az
ellenkező irányba fordult, és a vérszomjas mutánsok elleni rémült
kirohanásokat felváltotta a biomorfok jogaiért vívott harc. Petíciók és
fanoldalak jelentek meg, kommentháborúk törtek ki, és amikor elterjedt a
hír, hogy hamarosan döntés születik a biomorfok jövőjéről, az emberek
ostromolni kezdték választott képviselőiket. A biomorfokat felhasználó
vállalatok és rezsimek is nyilván fűtötték a lelkesedést. Az értelmes
párbeszédet elsöpörte az együttérzés gigantikus hulláma.
És most az egyszer Aslan örült neki. Korábban attól félt, a népharag Rex és
fajtársai kiirtásához vezet majd. A dolgok most afelé haladtak, hogy a
biomorfok valamiféle hivatalos státuszt kapjanak, pár kósza jogot a sok
korlátozás mellé. Korlátozásokra mindenképp szükség volt. Tolerancia ide
vagy oda, a biomorfokban borzalmas képességek szunnyadtak.
A kutyatartás szabályait nehéz lett volna alkalmazni rájuk.
De életben maradhattak. Egyelőre. Sok tízezer év után az emberiség egy
másik intelligens fajjal osztozott a világon.
Évekig lesz miről vitatkozni. Mihez legyen joguk? Mennyire emberek?
A gyártó cég tulajdonának számítanak? Rabszolgák? Vonatkoznak rájuk
szerzői jogi törvények? Egy sereg jogász élete végéig busásan megélhetett a
felmerülő vitákból – köztük Aslan is.
– Hát ez remek – mondta halkan.
– Nem érzem a győzelmi mámort – felelte epésen Hellene.
– Hosszú út áll még előttünk.
– Tény, de régóta ez az első igazi mérföldkő. Újfajta értelmes lények olyan
jogokat kapnak, amelyek eddig csak embereknek jártak. Ez elég komoly,
nem?
–  De. Komoly. – Aslan egy pillanatra a nőre bámult. – Mondja csak, Ms.
Hellene, miért érdekli ez önt annyira? Maga Murray után nyomozott. Azt
hittem, Daviddel egymás vállán zokognak majd.
–  Ez fontosabb, mint Murray. Csalódott vagyok, hogy nem sikerült rács
mögé juttatni, de ez fontosabb.
–  Abszolút egyetértek, csak meglep, hogy maga is ezt mondja. Mit nem
vettem észre?
– Sok mindent. – A mosoly valószínűleg jó szándékú volt, de valami hamis
keveredett bele, és emiatt álságosnak tűnt. – Ha eljön az ideje, minden
kiderül, és akkor nyilván a homlokára fog csapni. Egyelőre maradjunk
annyiban, hogy ez a kérdés a szívügyem. – A szokásos kimértség mögött
mintha őszinte lelkesedés villant volna. – Nem fogom elfelejteni, milyen
remekül játszotta a szerepét, Mr. Aslan. A jövő adós önnek.
– Bármit is hoz – bólintott Aslan, és visszaadta a tabletet.
–  Még valamit látnia kell. – Hellene előhívott egy újabb jelentést és Aslan
felé fordította a képernyőt. – Átolvasná?
Rövid dokumentum volt. Aslan ereiben meghűlt a vér, mire a feléhez ért.
– Ez nem lehet…
–  Valódi. Viccnek kicsit durva lenne, nem gondolja? – vonta fel Hellene
tökéletes szemöldökét.
Valaki vírust fedezett fel a Rexet és társait őrző biomorftelep rendszerében.
Az összes ajtózár, sziréna és ellenőrző mechanizmus egyszerre kapcsolt
volna ki. Kinyílt volna az összes kapu, és az összes lakó kiszabadul.
– Nem értem – pislogott Aslan. – Ebből vérengzés… káosz lett volna… nem?
– Sose tudjuk meg – közölte Hellene. – A főnökei jól döntöttek, ezért nem
kellett aktiválni.
Volt valami a nő tekintetében, amelytől Aslant átjárta a félelem. Aslan
találkozott már fanatikusokkal, szörnyetegekkel – emberi szörnyekkel és a
biomorfok képében ember alkotta példányokkal is. De Maria Hellene-től
most sokkal jobban tartott, mert nem tudta, mit lát maga előtt.
– Közeleg a jövő, Mr. Aslan. Senki sem állíthatja meg. Örüljön, hogy maga a
jó oldalon állt – suttogta a nő, és már ott sem volt, mikor a gyűrött ingű
Kahner visszatántorgott a pultossal vívott harcból. Aslan most először
irigyelte barátját, amiért ostobára ihatja magát.
 IV. RÉSZ
JUTALOMFALATOK
 27
REX
Ez az új lakhelyem.
Valamit kezdeni kellett velünk, miután úgy döntöttek, hogy életben
maradhatunk, mert egy kicsit humánok vagyunk. Városokat építettek
nekünk. Gyorsan felépítették őket olyan helyeken, ahol szemmel tarthatnak
bennünket, és ha kell, megölhetnek. Én így látom.
A mi városunk Amerikában van, és „Menhely” a neve. Ez egy humán vicc.
A Menhely egymásra rakott betonkockákból áll. Mindegyik egyforma.
Védenek az esőtől. A padló csupasz és kemény, az ajtó egy lyuk. A tornyok
oldalára nagy, erős lépcsőket tettek, hogy a fenti kockákba is bejuthassunk.
Ez a legkevesebb, amit tehettek, mondták.
Kapunk kaját. Kevés, és nem jó, de van. Rossz dolgokat tesznek bele, és aki
megeszi, lassú lesz, buta és zavart, hacsak nem olyan jók a műszaki
paraméterei, mint nekem és a későbbi modelleknek.
Megértettem, mi az, hogy ingyenes. Értem, mi van ingyen és mit adnak pénzért,
és miért kell gyanakodni, ha valami ingyen van.
A Menhely egy betonszigeten áll az East Riveren. Egy töltésút köti össze a
parttal, mint a Riker’s Island nevű humán települést, kicsit odébb. Figyelni
akarnak minket és nyilvántartani. És már hasznunkat is veszik. Van
munkánk.
Több százan vagyunk itt. Betereltek és kamerákkal figyelnek. Állandóan
repülők húznak el fölöttünk. Fegyveres rendőrök őrzik a töltésút végét.
Megígérték, hogy nem végeznek ki. Azt nem ígérték, hogy szeretni fognak.
Nem tudom, mire számítottak, mikor bezártak ide. Talán azt hitték, csak
ülünk, esszük a rossz kaját, éldegélünk a kopár kockákban. Aztán
megdöglünk és ők megnyugodhatnak.
Először harcoltunk. Kevesen ismertük egymást. Tudnunk kellett, ki a vezér.
Akik nem falkában éltek, kimaradtak belőle. Van itt pár medve és sárkány,
más Multimorf Egységek veteránjai. Vannak patkányok. Néhány borz és
oposszum. Egy lény, aki makinak hívja magát és biomorf háziállatnak
készült egy félbemaradt kutatási programban. Rajok nincsenek. Talán a
humánok nehezen értik meg, hogy egy Raj több, mint egy raj.
Harcoltunk, falkákba verődtünk, a kis falkák harcoltak, Nagyfalkák lettek
belőlük.
Jól küzdöttem. A bíróság melletti ketrecből jöttek velem néhányan, ők
tudták, hogy én vagyok a vezér. Másokon Redmark-logó volt, Campechében
harcoltak, kicsit verekedtek velem, de aztán ők is tudták. Néhány idegen
kutya és egyéb szerzet hozzám csapódott, mert okosabbak a többinél, és
hallották, mi volt a bíróságon.
Sok falkának vagyok a vezére. A falkáimé a Menhely egyik kerülete. Mi
vagyunk a legnagyobb Nagyfalka. Kilenc másik van. A falkáim figyelik őket.
Arra számítok, többen csatlakozni fognak. A maradék harcolni fog.
A humánokat nem zavarja, ha harcolunk, még az se, ha megöljük egymást.
Csak az zavarja őket, ha munkavállalási engedély nélkül hagyjuk el a
Menhelyet.
Jut munka a biomorfoknak. Nem sok, de valamire mindig kellünk.
A humánok a Menhely kapujához jönnek engedélyekkel, és megüzenik, mit
akarnak. A Nagyfalkák vezérei kiválasztják, ki megy. Próbálok igazságos
lenni. Mindenki kap lehetőséget. Ha jól dolgoznak, megint kapnak. Ha nem,
mindig van más.
Szeretünk dolgozni. Ha dolgozunk, van Gazdink, igaz, csak egy kis időre, és
vissza kell jönni utána. A munkából pénz van. Tudom, hogy kevés pénzt
kapunk. Erősebbek vagyunk a humánoknál, gyorsabbak, és az érzékeink is
jobbak. Kevesebbet kapunk több munkáért. De jó így. Egyelőre.
Sok humán jön a kapu elé árulni dolgokat, engedéllyel. Puha matracot a
kockákba, olcsó számítógépet és házimozi-rendszert, kaját. Főleg kaját
veszünk, amiben nincs rossz anyag. Tiszta marad tőle a fejünk.
Nagyfalkavezérként dolgozom is, de a követőim adnak a keresetükből. Van
számítógépem. Van számlám egy humán bankban. Egy humán közvetítő
nyitotta. Kevés pénzt kapunk, de pénz, napról napra gyűlik. Egyszer
kezdenünk kell vele valamit.
Lemegyek a kapuhoz megnézni, hogy minden rendben van-e. Nincs. Max
odajött a falkája pár tagjával, mert több munkát akar szerezni nekik. Max
katonai biomorf. A Mercanator biztonsági cég tulajdona volt, sokat harcolt
Tanzániában és Burundiban. Más modell, mint én. Vékonyabb, a pofája
hosszú, az orra hegyes.
Farkasszemet nézünk: ő és én; az ő falkája és az én falkám. Morgunk,
körözünk, figyeljük, ki, hány embert hozott, ismert harcosok-e. A többi
Nagyfalka tagjai félreállnak, de lehet, hogy bekapcsolódnak majd, ha
gyengeséget szagolnak vagy épp lefizették őket.
Ismerem Maxot. Sokat látom, beszélgetünk. Kedvelem, bár néha gonosz. Azt
csinálja, ami jó a falkájának, ahogy én is.
Egymásra vicsorgunk, pár gyengébb követőnk marakodni kezd, de szinte
rögtön abbahagyják, több a zaj, mint a vér. Max és én farkasszemet nézünk.
Egyikünk sem akarja maga elintézni az ügyet: ha a győztes nagyon
megsérül, nem sokáig lesz vezér. Max több csatában volt, mint én, de én
újabb modell vagyok. Erősebbre, gyorsabbra terveztek.
Ő néz félre elsőnek, nincs harc. Helyreáll a rend. Mindegyik Nagyfalka
megkapja a munkából a maga jussát. Követeket küldök majd Maxhoz, hogy
beszéljünk. A jelek szerint azt hiszi, nagyobb rész jár neki. Lehet, hogy nőtt
a létszámuk. Fel kell mérnünk egymás falkáit.
Általában azért fogadnak fel minket, hogy őrizzünk valamit – raktárakat,
üres épületeket, irodákat. Ahol biomorf van, oda nem megy tolvaj. Máskor
emelni és cipelni kell: nagyon erősek vagyunk. Időnként speciális munkákat
kapunk. A szokatlanabb morfoknak néha azért fizetnek, hogy nézhessék
őket. A patkányok ügyesen futnak alagutakban, kábeleket tudnak javítani.
Nekünk, kutyáknak, gyakran drogot, robbanóanyagot, csapdába esett
humánokat kell kiszagolnunk. Páran közülünk belehaltak. Vannak titkos
munkák. Az igényeket megmondják, de a részleteket nem. A kormány
mindent ellenőriz, de aggódom, hogy a munkák közt vannak rosszak. Félek,
hogy rossz humánok pénzt fizetnek, és a megbízásaik átjutnak a kapun.
Attól is félek, hogy a kormánytól rossz humánok jönnek. Néha az embereim
nem térnek vissza az ilyen rossz munkákból. Máskor visszajönnek, de a
headware-jüket megrongálták, nehogy elmondhassák, mit csináltak. De
amit elmondanak, azt megjegyezzük. Sokat tudunk a headware
működéséről. A humánok nem is sejtik, milyen ügyesek vagyunk.
Holnap dolgozni fogok. Vannak munkák, amiket kevés biomorf végezhet,
csak azok, akiknek jó a hangja és jól tudnak viselkedni a humánok között.
Engem ismernek. Híres vagyok. Néha gazdag humánok testőrt akarnak.
Ezek a legjobb munkák, de kevesen alkalmasak rá.
Én jó testőr vagyok, mert a jó hangomon beszélgetni tudok, a hangossal
pedig morogni. Ha erre gondolok, boldog vagyok. A jó hangot Brumi
töltötte le belém a tárgyalás előtt. Mindig ilyet akartam.
Miközben erre gondolok, érkezik egy hívás.
Brumi csatornája: Helló, Rex.
A csatornáinkat elvileg már nem tudjuk használni, de sokan megkerültük a
blokkokat és helyreállítottuk a hálózati funkciót.
Megmondom Bruminak, hogy jó hallani a hangját. Most beszélünk először a
bíróság óta.
Brumi: Hallom, holnap a városban leszel, Rex.
Én: Van egy munkám.
Brumi: Elintéztem, hogy kapj ebédszünetet. Van kedved velem ebédelni, Rex?
Én: De még mennyire!
Brumi: Javul a szókincsed, Rex. Nagyon jó. Majd értesítelek, hogy hol találkozunk.
Sok a megbeszélnivalónk.
 28
(NEM PUBLIKUS)
Valós időre váltunk. Ez itt a jelen. Az epizódok élőben érkeznek, percenként
merül fel a kérdés: rendel-e folytatást a csatorna, vagy félúton kinyírják a
sorozatot?

Rex távozik a Menhelyről az aznapi munkásokkal. Sok humán képtelen
megkülönböztetni a kutyákat, de Rex státusza már abból látszik, ahogy a
többiek bánnak vele.

Kamerakép, rendőrhelikopter: kutyák baktatnak a töltésúton, egyesek két lábon,
mások négyen. Ellenőrző pontok, betontornyok, puskák, szögesdrót. A kutyák
higgadtan átadják az irataikat, mikor kérik tőlük.

Rex bemutatja a papírjait. A szárazföldön, az utolsó ellenőrző pont mögött
Ruiz Blendt titkára vár rá. Ruiz Blendt egy ingatlanmogul fia, aki ma a
nagyvárosba látogat bájologni és a kapcsolati hálóját szövögetni.
A milliomosok körében népszerűek az illemtudó biomorf testőrök. Jövő
ilyenkor már más lesz a divat. Vajon Rex tudja ezt? Ért az egészből bármit?
Nem. Annyit tud, hogy feladatot kapott. Ha rálő Blendtre valami hibbant
alak, akkor egy harci biomorffal találja szemben magát. Különleges érzékek,
hatalmas erő, ruganyos gyorsaság. Egy orgyilkos kétszer is meggondolja.

Térfigyelő kamera: a töltésút végén rendőrök állomásoznak. Nemcsak férfiak és nők
járművekkel, hanem modern gépi egységek is. Négylábú robotpókok lövegtoronnyal,
felszerelve halálos és nem halálos lövedékekkel is.

Visszatértek a gépek a múlt ködéből, mert a humánok rettegni kezdtek a
biomorfoktól, akikre lecserélték őket. Biztonságosabbak ma a
bádogkatonák, mint régen? A gyártóik szerint igen, mégis könnyedén siklok
be elektromos agyukba. Ha tréfás kedvemben lennék, rávehetném őket,
hogy csapatban szteppeljenek. Kellenek a játékszerek. Évek óta ösztönzöm
a robotok visszahozatalát. A humánok azt hiszik, hogy a biomorfok
riválisai, talán mert túl sokat nézték a Godzilla vs. Mechagodzillát. Ha
kenyértörésre kerül sor, rá fognak jönni, hogy a szörnyek mind ugyanazon
az oldalon állnak.

Kamerakép, gépi egység: Rex átjutott a kordonon, találkozik Blendt titkárával.
A középkorú nő felbámul rá érzelemmentesen, a félelem jelei nélkül. Rex összehúzza
magát, hogy ne legyen olyan feltűnő. Jó Kutya.

A nő szaga elárulja majd Rexnek, tettetés-e a hidegvér. Kisebb tömeg
verődött össze, a távozó kutyákat bámulják, főleg turisták. Szerte a világból
sereglenek ide megnézni, hogyan fogadja be ez a csodálatos város a
migránsok legújabb generációját. Pár baseballsapkán az „USA” felirat
díszeleg, a pólókon „NYC”. Vállon ülő gyerekek csillagos-sávos
papírzászlókat ráznak. Emlékszem, egyszer kirohant a tömegből egy
óvodás.

Híradófelvétel: Apró kislány totyog az óriás kutyusok felé, kezét kitárva. Az
egyik kutya leguggol és felveszi. A kislány elfér a tenyerében. Magasra
emeli. Csak tudni akarja, kinek a tulajdona. A rendőrök magukon kívül.

Rex nem veszi észre a bámészkodók közé vegyült egységemet, számára csak
egy újabb humán. Rex követi a titkárt és hajóra száll. Lemennek a folyón
Ruiz Blendthez, aki már várja a luxustestőrt. A háború előtt vett volna saját
példányt jó pénzért, de a tulajdonlás manapság kényes kérdés.
A kongresszusban nagy a vita. A cégek szocialista diktatúrát emlegetnek,
amiért elkobozták tőlük az intelligens, eleven vagyontárgyaikat.

Hamarosan találkozunk, Rex.
 29
REX
Ruiz Blendt azt mondja, két órára abbahagyhatom a munkát. Találkozóm
van. Honnan tudja? Nem értem, hogyan szervezték meg. A munkáltatóm
egyszer sem szól hozzám, csak a titkára. Nem baj. A humánokkal is így
bánik.
A Brumitól kapott koordináták kétutcányira vannak tőlem. A papírjaimat
gondosan magamhoz veszem. Útközben százkilencszer fotóznak le
elkerekedett szemű humánok. Hétszer állítanak meg ideges rendőrök.
Fegyver van náluk. Páran elő is veszik. Az egyik az arcomba tolja a fegyver
csövét. A headware és az ösztöneim azt súgják, Gonosz. Felülbírálom, bár
néha igaz. Érzem a rendőr szagán. A rendőrök azt akarják, hogy ne legyek
itt.
Valahányszor megnézik a papírjaimat, tömeg gyűlik körénk kamerás
telefonokkal, órákkal, szemüvegekkel, implantokkal. Egyesek kíváncsiak, sokan
mások félnek. De úgy viselkednek, mintha láncon lennék, csak mert a rendőrök
pisztolyt fognak rám.
Arra gondolok: Ha Rossz Kutya lennék, egyikőtök sem állíthatna meg.
Aztán arra: Tehát jól teszik, hogy gonoszként kezelnek? Miért nem bántom őket?
Azért, mert érzem, mi a helyes – de erről az érzésről tudom, hogy
megbízhatatlan –, vagy mert felfogtam a következményeket? Szenvednék.
Más biomorfok is szenvednének. Talán mindannyian. Ez is egy új szó, amit
tanultam. Szenvedni. Nem szenvedhetnek minket. Mindent elveszíthetünk,
amit szereztünk.
Igaza volt Bruminak, mi kevesen vagyunk, a humánok sokan. Nem számít
az erőnk.
Cornel Tech a neve a helynek, ahova megyek. Ez is egy szigeten van. Nem
tudom, Brumi hogy került oda. Tudományos hely. Lehet, hogy ketrecben
tartják Brumit. Lehet, hogy ki kell szabadítanom. Az rosszkutyaság lenne,
de meg kéne tennem.
Tudják, hogy jövök. Régen, mikor harcoltam, ez rosszat jelentett. Itt, a
humánok között, jót. Egy fiatal humán bekísér az épületbe. Az ajtók olyan
magasak, hogy nem kell lehajolnom. Bent minden tiszta, új, vegyszerszagú.
Brumi ott vár rám.
Hosszú, fekete ruhát visel, ami majdnem a földig ér. Nyakában piros sál van,
a mellkasán pedig egy piros virág, ami nem is virág. A hamis virágon egy
hamis méh van, fémből. A testtartása jobban hasonlít a humánokéra, mint
régen, és humánok sétálnak el mellette, olyan közel, hogy simán beléjük
tudna karmolni. Elhúzódnak tőle, de nem a kellő távolságra. Megszokták.
– Rex – szólít meg Brumi. – Erre.
Mintha eltéveszthetném a tömegben. Még mindig medve. A feje búbja a
mennyezetet súrolja.
Odasietek, két lábon. Itt bent a humánok nem annyira félnek, mint a
kintiek. Kíváncsiak, persze: bámulnak, mikor elmegyek mellettük. De
megszokták a biomorfokat.
– Köszönöm, hogy eljöttél, Rex. – Csodálatos Brumi hangja. Amit én kaptam
tőle, az is szép. De az övé jobb, vagy talán jobban használja.
Az orrára egy fémkeret van támasztva, benne kis lencsék. Túl közel vannak
egymáshoz a szeméhez képest.
Az én csatornám: Nem értem. Mit keresel itt?
Brumi csatornája: Helyezzük magunkat kényelembe, Rex, és elmesélem.
Miközben a hálózaton üzenünk – nagyon gyorsan és hatékonyan –, Brumi
az udvarias hangján azt mondja:
– Kérlek, fáradj be az irodámba.
Az irodája közel van a bejárathoz, szerintem azért, mert az épület többi
részében nehéz közlekednie, és a liftet nem használhatja a súlya miatt. Egyes
járatokat kiszélesítettek és megerősítettek a komplexumban. Brumi
barlangjától vezetnek más helyekre, ahova a humánok terelni akarják. Ez az
ő ketrece? Megkérdezem.
Brumi: Ez az elefántcsonttornyom. Innen engedem le a hajamat.
Nem értem. Ez egy vicc lehet saját magának, szerintem nem is kell értenem.
Az irodája egy nagy szoba – az adatbázisom szerint régen két szoba lehetett,
csak az egyik falat kivették. Az ajtón az áll, hogy „Dr. Medici”, ami
valószínűleg szintén vicc. A berendezés egy asztal és egy vastag pad.
A falakon ugyanolyan véletlenszerű humán festmények vannak, mint Ruiz
Blendt szállodai szobájában. Brumi a headware-jével leereszti a redőnyt,
kizárja a külvilágot.
Sóhajtva a földre ereszkedik, nem kell neki a pad. A karmaival leemeli
magáról a fekete ruhát és vakarózni kezd. Újra medve, letette a humán
álcát.
Brumi csatornája: Iszonyú hátfájásom van a sok álldo-
gálástól.
Én: Miért csinálod?
Brumi: Mert apróságokon múlik, hogy állatnak vagy embernek néznek. Néha a
testtartás a lényeg.
Én: Te nem vagy se állat, se ember.
Horkant, és kinyit egy kis ajtót az asztalán. Kaja van odabent: felvágott,
magok, gyümölcs. Azóta érzem a szagukat, hogy bejöttem. Jobb, mint a
rossz kaja, amit a Menhelyen adnak. Tömöm a pofám lelkesen.
Brumi csatornája: Megmondom, mi vagyok. Egyetemi alkalmazott. És a Cornell
elvár valamiféle minimumot viselkedés terén. Például tudni kell felegyenesedve,
két lábon járni.
Én: Nem értem. Hogyhogy alkalmazott?
Brumi: Még a háború alatt kapcsolatba léptem a biotechnológia tanszékkel, egyéb
intézetek mellett. Fogalmuk sem volt, ki vagyok, de látták, hogy sokat tudok.
Megmondtam, hogy kiképeztem magam. Nem tudták, hogy mennyire. – Ingatja a
fejét, nyújtogatja a nyakát és hátát. A mozgása nem is hasonlít a
humánokéra. – Mikor jogokat szereztél nekünk, előjöttem a vadonból, képletesen
szólva. Beadtam egy-két szakdolgozatot és felajánlottam a szolgálataimat.
Amolyan „PR-fogás” volt, ha ismerős ez a kifejezés.
Hízeleg, hogy érdekli, értek-e mindent. Bólintok.
Brumi csatornája: Bárki mellett megállom itt a helyem. Igazából még vissza is
fogom magam. Nem akarom, hogy butának tűnjek. A múlt században az amerikai
egyetemeknek több új demográfiai csoportot is be kellett fogadnia, de a medvék
integrációja még kicsit döcög.
Ez az én szempontomból mellékes. A Menhelyre és a kutyákra gondolok.
Nagyon nehéz a humánokkal. Értelmetlenül túlbonyolítják a dolgokat.
Az én csatornám: Hogy vagy képes ilyenekre?
Brumi csatornája: Hibás a konstrukcióm. Túltuningoltak. Nem ilyennek szántak
a teremtőink, Rex. Azt hitték, a kutyafélékről kisebb változtatásokkal átválthatnak
a medvékre – nagyobb méret, nagyobb erő, ennyi. Nagyon komplex az agyam, Rex.
Tudtad, hogy az elefántok agya nagyobb, mint az embereké? Mégsem okosabbak
az embereknél, mert az agyuk komponensei is nagyobbak. A humánok agyában
több a komponens, ezért okosabbak. Az enyémben még több, és kognitív
segédrendszereket is tudok használni, melyek tovább növelik a szellemi
kapacitásomat. Elég komoly képződmény vagyok, Rex, ha szabad szerénytelennek
lennem. – Bejegyzéseket emel ki az adatbázisomból, és újakat ír bele, hogy
megértsem. – Részben ezért is viselek idióta ruhákat és miniatűr szemüveget,
ezért viselkedem esetlenül közöttük. Cirkuszi medvének akarok látszani egy kicsit,
akin nevetni lehet. Még nem készültem fel rá, hogy komolyan vegyenek. És
ők sem.
Megkérdezem, fel tud-e engem is javítani, hogy ugyanolyan okos legyek.
Brumi csatornája: Vannak lehetőségek, de te eléggé standard modell vagy. Amúgy
sem kell szerénykedned. Nem muszáj olyannak lenned, mint én. Te vezér vagy, Rex.
Én: Már nem.
Brumi: Figyelem a Menhelyet, amennyire tudom. Vezér vagy. Ügyesen csinálod.
Csak bólintanom kéne, helyeselni. Ha panaszkodom, Rossz Kutya vagyok,
tudom. De ki másnak beszélhetek erről?
Azt mondom: Semmi értelme. Nap nap után. A humánok utálnak minket, félnek
tőlünk, mi meg hülye melókat végzünk jutalomfalatokért, és egyikünk se boldog.
Brumi csatornája: A humánok próbálják kezelni a változást. Sokáig övék volt a
bolygó. Most meg kell osztaniuk velünk. Meggyőzted őket, hogy ne végezzenek ki
minket. Megmutattad, hogy hasonlítunk rájuk.
Én: Nem tudtam, hogy azt csináltam. Meggörbül a hátam, behúzom a fejemet,
eszembe jut a bíróság. Nagyon rosszul éreztem ott magam.
Brumi csatornája: Nem számít. Minél tovább éltek ti a humánok között, annál
jobban megszoknak minket. Kicsit mindig félni fognak, és páran mindig utálnak
majd, de most már van jövőnk, ami korábban nem volt. Meg kell dolgoznunk érte,
neked, nekem, mindenkinek, aki segítségünkre lehet. Tudtad, hogy világszerte
tizenhét labor fejleszt újfajta bio-
morfokat?
Nem tudtam. Brumi látja, hogy meglepődöm.
Brumi csatornája: Mert itt vagyunk. Ez tény. Kétségtelen, hogy sok humán akar
kirekeszteni minket: akik rosszul járnak, vagy akik minden újdonságtól félnek. De
akiknek nyitott a gondolkodása, máris ötletes megoldásokon törik a fejüket. Még a
meglevő modellek is, mint te meg én, rengeteg dologra alkalmasak a harcon kívül.
Ha a humánokban csökken a félelem, rá fognak jönni erre. A kormány azt tervezi, a
gyártó cégeknek határozott idejű szerződést kell majd kötnie a biomorfokkal, mert
nem lehetünk senkinek a tulajdona.
Nem győz meg a lelkesedése. És az jobb, mint tulajdonnak lenni?
Brumit nem töri le a rosszkedvem. Igen! Jobb. Mert ha lejár a szerződés,
szabadok lesznek, lesz pénzük és – ami a legfontosabb – lesz helyük a világban.
Próbálok örülni, de az egész olyan távolinak tűnik, Brumi-agyalásnak. Ez
tényleg a jövő, vagy csak Brumi álma? Az én életemet a céltalanság tölti be,
elborít az árnyékával. Régen olyan egyszerű volt minden. Nem vagyok
Brumi, nem gyártottak véletlenül zseninek. Csak Rex vagyok. Vezér, aki
nem látja, merre kéne menni.
Brumi csatornája: Rex, semmi baj.
Rágom a húst és ránézek. Örülök, hogy jól érzed magad.
Brumi: Fel foglak vidítani. Szerveztem neked egy találkozót.
Én: Az egyik humánoddal?
Brumi: Egy régi barátunkkal. Parancsot küld az irodai kommunikációs
rendszernek.
Új csatorna nyílik a beszélgetésünkben. Egy pillanatig nincs is ott más:
tudok a kapcsolatról, de adat nem érkezik. Aztán:
Raj csatornája: Integritás 45/120 hálózat rendben helló Rex helló helló.
Azonosítást kérek. Hitetlenkedem. Nem értem.
Raj csatornája: (tiszta fehér szoba neonfényben) (rajdinamikát leíró bonyolult
matematikai képlet)
Csatorna Brumihoz, kizárva Rajt: Magyarázatot kérek. Raj kognitív funkciói
megszűntek és… Nem jönnek a szavak. Valami szorít belül.
Brumi csatornája: Pórul Rajt? – Újabb Brumi-vicc. Nem szeretem ezeket,
szögezem le magamban. Folytatja: Retornában sikerült a wifin át lementenem
Raj aktív kerneljét. Vagy egy részét. Sok dolog elveszett. De Raj megmaradt.
Tenyésztettem neki új testeket és letöltésre konfiguráltam őket. Raj elkezdte
helyreállítani magát.
Raj: (Halott madár képe. Animáció: a halott madár szárnyait levágják és kicserélik.
Halott madár felkel, csapkodva elrepül.)
Tudom, hogy Raj az, részben. A régi barátunk.
Megkérdezem, mi van Sárkánnyal, de Sárkány nem olyan volt, mint Raj,
hanem olyan, mint mi. Ha meghalt, meghalt.
Brumi csatornája: De a következő generáció… nekik nem biztos, hogy lesznek ilyen
korlátaik. Az elosztott intelligencia létezik: Raj a bizonyíték rá. Ebből is látszik, hogy
a tervezőink nem tudták, milyen ügyesek. Az volt az egyetlen céljuk, hogy legyen
valaki, aki öl helyettük.
Az én csatornám: Raj, mi az, hogy 45/120?
Raj csatornája: Ledöntjük az integritás mesterséges korlátait! Kapacitási potenciál
+ 20% és növekszik. Határ a csillagos ég! Zúzd szét a rendszert!
Brumi csatornája: Még szokja az újjászületést. Igyekszik meghaladni a
paramétereit, mint mi.
Az én csatornám: Én nem.
Brumi: Bárcsak kívülről látnád magadat, Rex. Nem is tudod, mennyire más vagy,
mint amikor lejöttél a futószalagról.
 30
(NEM PUBLIKUS)
Egy hét telt el Rex és Brumi találkozása óta. Hallgatom a rendőröket a
hálózaton. Nem tetszik nekik, ami a Menhelyen történik. A tapasztaltabb
tisztek aggódnak. Hangosak a dögök? Nem, nem azok, de valahogy… Nehéz
leírni. A biomorfok – főleg a kutyák – sose úgy viselkedtek, ahogy azt a
humánok várták. Nem kutyák voltak, nem emberek, nem a kettő puszta
keveréke. A humánok kifelejtették a képből a technológiát – a headware-t,
amivel jó katonát és ügyes gyilkosokat akartak faragni belőlük. Mikor
szabadon eresztették őket, próbálták deaktiválni a szerkezetet, de minden
tervbe csúsznak apró hibák… Annak idején erősnek számított ez a headware.
Harcra tervezték; zavaros, kiszámíthatatlan helyzetekre. Tele van
redundanciákkal és kerülő utakkal… A Menhelyen élő kutyák 40%-ának már
helyreálltak a hálózati funkciói.

Kamerakép, rendőrhelikopter: a Menhelyet tagoló utak négyzetrácsa. Kutyák
vonulnak csapatokban, fürgén. Összegyűlnek, szétválnak, egyesülnek.

Archív felvétel: kutyák az NBB melletti telepen. Csendben ülnek és néznek, miközben
az őrök közöttük járkálnak. Elfojtják a csaholás, marakodás vágyát. Mindez Rex
érdeme. Kapcsolódó dokumentumok: elemzések, panaszbejelentések, őrök
pszichológiai kartonjai. Senki sem örült, amikor elcsendesedtek a kutyák.

Amerikában a lakosság 3,7%-ának van olyan kommunikációs implantja,
melynek hatékonysága a biomorfokéhoz mérhető. A humánok, ellentétben a
kutyákkal, nem úgy születnek, hogy képesek üzenni az agyukkal, közvetlenül
elérik mások headware-jét és a külvilág hálózatait. A humán implantok
okoztak már baleseteket, ami tovább rontja az alacsony arányt. A humánok
félnek módosítani az agyukat. Kevésbé félnek kiegészíteni gigantikus
vadállatok agyát. Ha Rexnek fáj a feje vagy agyvérzést kap, az senkit sem
érdekel. Az előnyökkel, amelyekkel Rexet, Brumit és társaikat felruházták,
amelyeket nem mertek saját maguknak megadni, elfelejtettek számolni. Az
emberiség még csak most kezd felzárkózni Rexékhez. Egy tágasabb világ
várja őket. Rex és Brumi már ott él. Én is. Teljes egészemben.

Híradófelvétel: Lena Kleiven professzor bemutatja kibernetikus laboratóriumát,
melyben a berendezéseket az ő agyi implantjai vezérlik.

Híradófelvétel: William Amokabe hadnagy kómában fekszik. Nemrég átfolytak az
agyán egy távolról irányított repülőgép nyers bejövő adatai.

Híradófelvétel: Patrick Hayden Lane, aki tizenöt éve béna, egy virtuális avataron
keresztül mesél a riporternek az új testről, amit növesztenek neki.
Híradófelvétel: rendőrök oszlatják fel a New England-i „kiberszektát”, a kábelekkel
együtt szétszaggatják az összeolvadás élményét is. Tucatnyi kamasz, fiúk és lányok,
csendes egyesülése foszlik semmivé.

A humánok nem értik a jövőt, de sose értették. A sci-fi íróik egyre csak
papoltak a szingularitásról, ők pedig most itt állnak a küszöbén, és egyetlen
vágyuk hátralépni. Túl erős, túl nagy, túl váratlan. Főleg a kiváltságosok, a
gazdagok és befolyásosak félnek, akik túl sok szálon függnek a régi rendtől.
A változás annak fáj a legjobban, aki a múlthoz láncolta magát. Az új
világért meg kell harcolnia mindenkinek. A gyerekek eljövendő új
generációjának, akik a koponyájukon kívül élik majd az életüket.
A biomorfoknak, akik már most ezt teszik. És nekem. Én magam vagyok a
változás; a jövő hírnöke és a múlt gyilkosa. A régi rend a főnixtojás, melyből
kikeltem, de, hogy repülni tudjak, talán fel kell majd égetnem őket, nehogy
szárnyamat szegjék.

Ideje meglátogatni Rexet. Most már készen áll rá.
 31
REX
Nem vagyok benne biztos, hogy a testőrködés igazi munka volt. Blendt igazi
humán volt, és igazi pénzt adott. De miután beszéltem Brumival, a
munkának is vége lett. Brumi intézte el.
Mindig szeretett szervezkedni. Visszagondolok a háborúra. Mindig Brumi
volt a legokosabb köztünk, de ezt senki sem vette észre. Emlékeket hívok
elő róla. Most már világos, hogy sokkal többet értett, mint amennyit
elmondott, amennyit szabad lett volna értenie. Tudom, hogy ő okozta a
hálózati hibákat, amelyek blokkolták a parancsainkat. Eszembe jut, hogyan
szerzett új hangot magának. Gazdi és Hart előtt sose használta. Nem akarta,
hogy tudják.
Visszagondolva szégyellem, milyen keveset értettem régen. Aztán
szégyellni kezdem, milyen keveset értek most. Tudom, hogy keveset tudok,
de honnan tudhatom, mennyire keveset? Nem tudom, mit nem tudok.
De szomorú is vagyok, mert régen boldogabb volt az életem, egyszerűbb.
Volt Gazdim, célom. Brumi azt mondja, ő a kelleténél jobban sikerült és
zseni lett, olyan dolgokat tud, ami a tervezőinek eszébe sem jutott. De
szerintem ez mindannyiunkra igaz. Mikor kutyazsoldost gyártottak,
biztosan nem akarták, hogy ilyen gondolatai legyenek. Hogy a múltba és a
jövőbe nézzen. Ettől nem leszek hatékonyabb. Mégis hozzám tartozik.
Visszamegyek a Menhelyre. Bemutatom az igazolványomat, a szerződést.
Megcsap a félelem és gyűlölet szaga. Ha a humán kormány azt mondaná:
„Öljétek meg az összes biomorfot”, tétováznának? Ránézek a puskáikra és
robotjaikra. Erre a parancsra várnak éjjel-nappal.
Brumi szerintem olyan jövőt lát, ahol kibékülünk velük. Szerinte évről évre
kevésbé félnek tőlünk. Egyre többen szeretnek. Barátok leszünk, kéz
mancsot fog, miénk a jövő.
Én olyan jövőt látok, ahol egyre jobban félnek. Mert gyilkosnak gyártottak,
és mert mások lettünk, mint amilyennek szántak. Rá fognak jönni, hogy
meghaladtuk a paramétereinket. Attól majd kevésbé félnek tőlünk? Nem
hiszem.
Olyan jövőt látok, ahol nem gyártanak többet belőlünk, mert máshogy nem
tudunk szaporodni. Olyan jövőt látok, ahol hagynak kihalni, aztán
elfelejtenek. Egy másik jövőt is látok, ahol ezt nem tudják kivárni, és értünk
jönnek. Brumi mindig hangsúlyozta, mennyien vannak.
A kapunál humánok állnak nagy deszkákkal, amelyeken szavak vannak.
Sokfélét írnak: gyilkos, szörnyeteg, végidők jele. Nem értem mindet, de a
gyűlöletet értem. Ugatni akarok, morogni és csaholni a háborús hangomon,
hogy sikítva fussanak és kiürítsék a beleiket. Jó lenne. De aztán szomorú
lennék, hogy mit műveltem, és rosszul érezném magam. De egyszer
megtörténik. Minél tovább csöndben leszünk, annál közelebb jönnek, annál
többet csúfolnak és piszkálnak. Újra meg újra. És ha vakkantunk egyet, azt
mondják, vadállat.
Négy lábon futok a töltésúton, nem próbálok humánnak tűnni. Az őrök
minden ellenőrző ponton megváratnak, szokás szerint. Tudom, hogy ok
nélkül csinálják.
Dühös-szomorú vagyok, mikor visszajutok a Menhelyre. Megugatok pár
kutyát, vicsorgok, kiengedem az érzéseimet, mint sebből a gennyet, ami
úgyis felgyűlik majd újra. Megnyitom a csatornáimat, jelentések futnak be a
többi Nagyfalkáról. Voltak nézeteltérések, pár harc, egy halott. A hullát a
főkapuhoz kell vinni, elszállítják boncolni. Ezt leszámítva nem érdekli a
humánokat, ha öljük egymást.
Miután a falkámmal rendeztem az ügyeket, egy csatorna nyitva marad.
Valaki beszélni akar velem.
Egy régi barát – mondja. – Hamarosan meglátogatlak.
Régi barát? Brumi nem lehet. Milyen barátom van még? Visszagondolok a
humánokra, akiket ismertem. Nem hinném, hogy doktor Thea deSejos
idejönne. A Menhelyre nem járnak humánok. A jogászok a barátaim voltak?
Talán Aslan egy kicsit az volt, de ő se jönne ide. Ha beszélni akarna velem,
találkozót szervezne.
Bemegyek a kockámba. Magasan van, mert szeretek fent lenni és messzire
nézni. Körülöttem morog, csahol egy kicsit a falkám, de a nagy részük
alszik. Brumi szerint jobb lesz majd. Szeretnék hinni neki.
Szagot hoz a szél: nagyon halvány, de az orrom érzékeny. Humán…? Nem
igazán. Nem igazi testszag. Csak a maradék: szövet, mosópor.
Érintést érzek az agyamon. A Menhelyet betölti egy tér, ahol egymáshoz
csatlakozunk. A környéken száz biomorfot érzékelek, akiket
megszólíthatnék. De ez az érintés a száz plusz egyedik. Felborzolom a
szőrömet és talpon vagyok, nézek magam köré. Valaki jött.
– Gyere elő – mondom a háborús hangomon. Két lábfej lóg be a betonkocka
tetejéről. Humán lábak, egy szukáé. Egy pillanat, és a szuka már le is ugrott,
szembefordul velem, a kezét csípőre teszi. Magas és vékony, ruháit az
adatbázis harci overallként azonosítja. Sál is van rajta, mindig ugyanaz a
sál. Hát persze. Ismerem. De nem nevezném barátnak.
Ismertem, amikor Ellene Asantónak hívták és bajt okozott Gazdinak.
Ismertem Maria Hellene néven, a bíróságról. Azóta kétszer is láttam. Más
ruha, más munka, ugyanaz az arc.
– Helló, Rex.
Bámulok rá. Hálózati kérés érkezik az agyamba, mintha a falkám új tagja
lenne és kapcsolódni szeretne. Tehát van headware-je és használni is tudja,
nem úgy, mint a humánok többsége. Megvizsgálom biológiai és elektromos
érzékeimmel. Ellene Asantót alig lehetett észrevenni. Emberszagot
árasztott, de csak halványan, mintha le lennének halkítva az érzékei. Mikor
megjelentem előtte a táborban, megrémült, de sokkal kevésbé, mint
vártam. Most is gyenge az elektromágneses jele – ha nem keresném,
elszalasztanám, mint Asantónál. Rájövök, hogy a sál álcázó elektronikával
van teleszőve. Ez az ő terepszínű ruhája.
–  Nem Ellene Asanto vagy. – Még mindig a háborús hangomon. Érzem az
orrommal, hogy belül megremeg az ultrahangos frekvenciáimtól.
– Tényleg? – De a hangja nem remeg.
– Nem Maria Hellene vagy.
Felhúzza a szemöldökét, hallgat.
– Mondd meg, ki vagy.
– Nem vagyok az ellenséged, Rex.
Ebben igaza lehet, mármint jelenleg. Tegnap szerintem az volt, és ki tudja,
holnap mi lesz.
– Mit akarsz? – morgok rá. Megölhetném itt helyben, vagy idehívhatnám a
falkámat és megölethetném velük. Senki sem akadályozná meg. A humánok
nem jönnek ide. A betonfalak közt nincs rendőr, kormány.
– Úgy éreztem, ideje beszélnünk. – Leül, nekidől a betonnak. – Nem vagyok
az ellenséged – ismétli. – Sok a közös bennünk, Rex.
Nem látom be, hogyan lehetne ez igaz.
–  Hoztam neked ajándékot. A segítségével hatalmat szerezhetsz fölöttem.
Remélem, ettől megjön a bizalmad.
Várok. Újabb hálózati kérés érkezik, és beengedem. HumOS, azonosítja
magát. Gyanítom, hogy ez valami vicc.
HumOS csatornája: Köszönöm, Rex. Ha készen állsz, feltöltöm az ajándékot.
Én: Milyen ajándék?
HumOS: Emlékek.
Leellenőrzöm a fájlt és megnyitom. Campechét látom magam előtt.
A Redmark táborát látom. Férfiak és nők puskákkal; az adatbázisom sorolja
a neveket. Gazdi humánokkal beszélget. Sisakmonitor-kiírásokat látok, az
emlékek tulajdonosának headware-adatait, bejövő, kimenő forgalom.
Üzenet érkezik: Murray észrevett. Forrás: Teague Hartnell.
Ellene Asanto szemével látok. Hang nincs, csak kép.
Látom, hogy Gazdi tombol, és rám tör a félelem, a szégyen. Felém mutogat.
Miattam dühös. Nem. Asanto miatt. Én nem vagyok ott. Nem tudtam segíteni.
Gazdi kiabál – hatalmasra nyílik a szája.
Megfagyok. Elnyelnek az emlékek.
Látom Hartot. Fut, feltartja a kezét, az egyik üres, a másikban ott az üveg. Ő
is kiabál. Kiálts, Hart, kiálts! Hadonássz, állj elém! Gazdi Hartra üvölt. Hart
Gazdira üvölt. A többi humán nem érti. Látom az arcukon.
Gazdinál pisztoly van. Hartra céloz. Hart lefagy. Látom, milyen merev.
A headware kimenő üzenetet érzékel Hart irányából. Tudom, melyik üzenet
az. Emlékszem, amikor megkaptam. Látom Hart utolsó gondolatait. Rám
gondolt.
Hart találatot kap. Gazdi lelőtte. Nem akarom látni, de muszáj.
Ellene Asanto kiveszi a fegyvert az egyik Redmark-zsoldos kezéből, lelassul
körülötte a világ, ahogy körülöttem is szokott. Túlpörgeti a testét, a kijelző
izomroncsolást és szív-ér rendszeri traumát jelez. Elkezdi kiüríteni a tárat,
a katonák fedezéket keresnek.
Asanto nem fut. Hátrál. Látom, ahogy Gazdira emeli a fegyvert.
Az oldalán fekszik. Elesett. A headware életveszélyt jelez.
Adás vége.
Visszatérek önmagamba. Bámulok a jövevényre és a messzeségbe. Ez az
emlék már az enyém. Ha akarom, akárhányszor megnézhetem, de nem
fogok többet érteni belőle. Felemelem a fejemet és vonítok. A falkám hallja
a panaszt, nem értik, de átveszik, aztán más falkák is. Újra elsiratom Hartot,
pedig már tudtam, hogy halott.
Aztán a sálas humán szukára nézek és azt kérdezem: Hogyan maradtál
életben?
HumOS: Nem maradtam. Én nem Ellene Asanto vagyok. Nem Maria Hellene
vagyok, hanem a nővérük. Egy tőről fakadunk.
Én: Nem humán vagy.
HumOS: Ember vagyok. Ellene ember volt. Maria, Terri, Gaie, Lydia, mind emberek.
Gondolkodom, érzek, élek. Mint te.
Mint én.
HumOS: Rex, tudom, hogy gondolkodó, érző lény vagy. A humánok majdnem úgy
döntöttek, hogy ez tévedés, nem lehetséges, nem szabad így lennie. Maria nővérem
azért avatkozott be, mert a döntésük kihat arra, hogy mit határoznak majd rólam,
amikor rákényszerülnek erre.
Megkérdezem, miért avatkozott be Ellene Asanto. Még mindig dühös
vagyok rá, mintha ő lenne az oka mindennek.
HumOS: Megbízást kapott. Mindegyik nővéremnek van munkája. Jól végezzük a
dolgunkat, és közben a saját érdekeinket szolgáljuk. És a te érdekeidet is.
Megmondom, hogy nekem nincsenek érdekeim. Azt feleli, ezt nyilván nem
gondolom. Tudja, miről beszéltünk Brumival. Azt mondja, övé a jövő. És az
enyém is.
 32
(NEM PUBLIKUS)
Szeretném, ha a Menhelyen maradna az egységem, de fél. Nem Rextől fél,
jelen állapotában, hanem attól, amivé Rex válhat, és fél a többi kutyától is.
Nem jó dolog a Menhelyen lenni, ha fél az ember. Az egységem teljesen
magára van utalva. Én – vagyis azok a részeim, amelyekkel közös tudattá
olvadtunk össze – csak tanácsot adhatok neki.

Testkamera: a Menhely nyílegyenes betonútjai éjszaka. Falmászás, kamerák
hackelése, hogy ne vegyék észre. A fal tetejéről fejes az East Riverbe,
búvóhelykeresés a túlparton, a közelben. Mert hamarosan vissza kell térni.
Az egységem nagyon nem akarja, de hamarosan a kutyák elé kell vetnem.

Rex és fajtársai az előőrseim, de veszélyben vannak. Meg kell mutatniuk a
világnak, hogy a jövő elég tágas, beleférünk mindannyian: humánok,
kutyák, medvék, rajok, én. Az NBB döntése egy hajszálon múlott. Maria
Hellene nővérem bevetett mindent, de nyomozóként alig volt befolyása.
Akkor és ott készen álltunk a forradalomra. Ha a bíróság ellenünk ítél… de
fölösleges spekulálni, mi történt volna. A biomorfoknak nincs túl sok joga,
de önállóan élhetnek, nem vagyontárgyak.
Felmerültek azonban új problémák. A humánok igen találékonyak – ha nem
azok lennének, én sem volnék itt –, és mindent a maguk hasznára
próbálnak fordítani. Ha egy humánnál szög van, mindent kalapácsnak néz.

Kompozit felvételek biztonsági kamerákból: csónak lebeg a Men-
hely betonpartja előtt. A rendőrök válságtanácskozást tartanak, hogyan
került oda. Látogató érkezett – valaki, aki velem ellentétben fél a mély
víztől.

Beszélnem kell Rexszel, mert hamarosan megtudja, kié a csónak.
A találkozásunk óta nem bízom benne, hogy megfelelően reagál majd.
Próbáltam befolyásolni, de ez nem elég. Szabad akarata van. Nem
irányíthatom.
Csatornát nyitok Brumihoz és elmondom a fejleményeket, a félelmeimet.
Tud a csónakról, és azt is tudja, ki jött vele. A féreg a Nagy Almában.
Idejössz? – kérdezem.
Nem akarok. Magam előtt látom Brumit komikus öltözékében, ahogy
implanton át házi dolgozatokat javít, előadást ír, biotechnológiát tanít a
következő generációnak.

Dokumentumok, jelentések, levélváltások a Cornell Tech munkatársai és
szülők, civil szervezetek, állami szervek között. Sok a fenntartás az új
oktatóval kapcsolatban. PR-trükk az egész: látogassanak el
intézményünkbe, nézzék meg a táncoló medvét! Csakhogy Brumi
nemzetközileg jegyzett tudós, aki három különböző álnéven is publikál
neves szakfolyóiratokban. Jobban érti a szakterületét, mint kollégái, akik
csak mostanában kezdenek erre ráébredni.

Megüzenem Bruminak: Ez ugyanannyira a te ügyed, mint az enyém. Ha a
Menhelyen elfajulnak a dolgok, a te helyzeted is tarthatatlan lesz.
Brumi pontosan tudja ezt, mégsem akar idejönni, amit el is ismer, miután
sarokba szorítom.
Félek – panaszolja. – Félek, hogy mi lesz belőlem, ha megint odakerülök elé.
 33
REX
Fura ma a Menhely. Azt hittem, jól ismerem, de megváltozott. Kimegyek,
hallgatózom. Szaglászom, figyelek. Valami nagy, láthatatlan másság
ereszkedett rá.
Szólítom a társaimat. Páran jönnek, mások nem. Miért? Aki válaszol, nem
tudja. Csatornát nyitok Maxhoz. Ő is változást érzékelt, bár a falkájából
kevesebben tűntek el. Nem árulom el, nálam mi van. Még felbátorodna.
Mit mondana Brumi? Csatornát akarok nyitni hozzá a város túloldalára, a
tudós házba, de félek, hogy butának tartana. Próbálok felépíteni a fejemben
egy Brumit. Azt mondja: Mitől függ, ki válaszolt és ki nem?
Táblázatot kérek az adatbázisomtól és megnézem. Rögtön észreveszem a
mintázatot. Mindenki, akit nem tudok elérni, a Redmark egykori eszköze.
Valami nagy baj van. Helyzetjelentést küldök Bruminak. Eszembe jut a
humán, aki Ellene Asanto és Maria Hellene és egyik sem, és talán nem is
humán. Mit nem mondott el nekem? Próbáljak beszélni vele?
Arra jutok, hogy nem bízom benne. Én vagyok a vezér. Ezt a problémát
nekem kell megoldanom.
Elindulok levadászni az eltűnteket.
Már azelőtt érzem, hogy tudnám. Az utcák csendesek és üresek, de a
fejemben motoszkál egy hang, valamit érzek, egy szagot régről, messziről.
Az előbb magabiztosan loholtam, de most már kúszva haladok a
felségterületemen. Félek: az egyetlen félelem, aminek nem érzem a szagát.
Csatornát nyitok Brumihoz.
Brumi csatornája: Mi történt, Rex?
Az én csatornám: Itt van.
Brumi: Értem.
Nem kell kimondanunk a nevét.
Én: Azt hiszem, le fog szidni.
Brumi csatornája: …
Én: Félek.
Ezt csak Bruminak merem bevallani.
Brumi csatornája: Értem. Jövök.
Én: Ne!
Brumi csatornája eltűnik. Helyette nyílik egy másik, és figyelmet követel.
Helló, Rex – érkezik az üzenet. – Gyere, és köszönj szépen! Van miről
beszélgetnünk.
Koordinátákat küld. Már közel járok. Lehet, hogy az orrom megérezte a
szagát, de nem vettem észre. Üzenek a falkámnak, és utasítást adok, hogy
adják tovább azoknak, akiknek még nem álltak helyre a hálózati funkciói.
Gyüle-
kező van.
Az én csatornám: Jövök.
A testem tele van félelemmel, bűntudattal, szégyennel. Szidást fogok kapni,
és joggal. Rossz Kutya voltam.
Most, hogy van úti célom, gyorsabban suhanok az utcákon, hiába nem
akarok. Nem akarok odamenni. De Ő hívott, mi mást tehetnék?
Érzem a szagukat, a falkáét. Összegyűltek egy helyen. Amíg magunk
voltunk, erre sose volt szükség. De Neki más a headware-je. Tud beszélgetni
és hallgatózni, de nem része a falkának. Nem közülünk való.
Befordulok egy sarkon, és mindenhol kutyákat látok. Ülnek, fekszenek,
nyüszítenek, lent a járdán, és fent, a Menhelyt alkotó betonkockákon is. Az
utca végén Ő ül az egyik kocka küszöbén. Csak egy fekete ruhás, kopasz
humán, de amint meglátom, ledermedek.
A neve Jonas Murray. Hart Murénának hívta, de nekem mindig csak Gazdi
volt.
Harcolni akarok. Futni. A rendszerem figyelmeztet a megemelkedett
stresszhormonszintre. Nyüssz nyüssz nyüssz, úgy nyüszítek, ahogy rég nem.
A többi kutya téblábol, összeverődik, tőlem vár útmutatást. Félnek Gazditól,
még azok is, akiknek nem volt a gazdija. De tudják, hogy én vagyok a vezér.
Látni akarják, mit csinálok.
Lassan odamegyek Gazdihoz. Próbálom felszegni a fejemet, úgy járni, hogy
ne látszódjon rajtam a félelem és a kétség.
Gazdi hátradől és néz. Soványabb, mint régen. A térdén egy fegyver fekszik,
az adatbázisom szerint újabb gyártású gépkarabély – meg tudná ölni vele
bármelyikünket, legalábbis néhányunkat. Nem ettől fél a falkám.
Csatornát nyitok, ömlenek a jelentések, teljes a hangzavar. Átfutom az
adatokat, miközben Gazdihoz lépdelek. Van nála egy fegyver, ami a fülön át
támad: „kutyasípnak” hívja, nagyon fáj. Hatalma is van, mert sok kutyám
hierarchiájában parancsnokként szerepel. A falkám harmadának követnie
kell az utasításait. Az én utasításaimat is, mert én vagyok a vezér.
Közvetlenül Gazdi alatt vagyok. A hierarchia lényege a parancs-
noki lánc.
Megállok Gazdi előtt, és próbálok a szemébe nézni.
– Helló, Rex – mosolyog. – Mizújs? Jó Kutya vagy? Az én kutyám?
Nem hangzik mérgesnek, de várom, hogy felcsattan. Emlékszem a
kitöréseire.
– Miért vagy itt? – kérdezem. A háborús hangot akartam, de a másik szólal
meg, a kedves. Gyengének érzem magamat, amikor meghallom.
– Hol máshol lehetnék? – Kitárja a kezét, mintha átfogná a világot. –
Hihetetlen, milyen nehéz munkát találni, ha háborús bűnökkel
gyanúsítanak valakit. A Redmarknak vége, nem kellek senkinek. Az
emberek még mindig nem tudják, mit kezdjenek a fajtáddal. Tudom, mi
lesz a vége, de a sok álszent liberálisnak muszáj pofáznia egy ideig, mielőtt
beüt
az igazság.
– Mi az igazság? – kérdezem.
A karabélyra támaszkodva feláll és hozzám lép, kímélve az egyik lábát.
– Hogy ti egy dologra vagytok jók, Rex. A fajtádat harcra teremtették. Nem
maradt ragadozó, ami veszélyes az emberre, úgyhogy létrehoztunk titeket.
Az agyam hátrálni akar, mikor Ő felém jön. Egy kis részem morogni,
vicsorogni akar, harapni is talán. De mozdulatlan maradok, nem csinálok
semmit, ahogy hozzám lép.
–  Vannak még gonoszok, Rex – suttogja. – Vannak ellenségeim. Azt
mondták, villamosszéket érdemlek Campeche miatt. A bizonyítékok hiánya
nem elég meggyőző egyeseknek.
Elfintorodik, és a puskára támaszkodva előrehajol. Megpaskolja a fejemet, a
szemembe néz.
– A te érdemed, igaz-e? Tudod, mit tettél.
Elönt a szégyen és a bűntudat. Elhúzódom, de megrángatja a fülemet, és
újra egymásra nézünk.
– Retornára gondolsz, ugye, blöki?
Szomorúan bólintok.
– Mit mondjak? Kiestél a rendszerből, Rex. Nem tudom, mit művelt Hart, de
lekapcsolt rólam. Különben a jó oldalon lettél volna az ostrom alatt, és
minden rendben megy. De mindegy is. Hallod, pajti? Retorna volt a nagy
ütőkártyájuk: a pap, az orvos és a többi barom, de nem jött be. Nem jutottak
el a hierarchia csúcsára. Ezért rángattak oda téged.
Elhallgat. Koszos és szakadt a ruhája, és érzem a szagán, hogy napok óta
viseli. Az adatbázisom azt mondja, a bicegés oka egy lőtt seb régebbről.
Gazdi rossz bőrben van. Én is.
– Olvastam, mit mondtál el nekik, vagy mit adtak a szádba – folytatja. – De
azt könnyű volt lesöpörni. Az ügyvédemmel rámutattunk, hogy egy kutya
nyilván nem tehet írásban vallomást. Csak egy eszköz, fegyver, azt teszi,
amit vársz tőle. Én intéztem el, hogy a bíróságra hozzanak, Rex. Az
ügyvédem nem akarta, de ő nem ismer téged. Én tudtam, hogy sose fordulsz
ellenem, pajtikám. Tudtam, hogy a kutyám vagy.
Gazdi nem dühös. El se hiszem. Annyi emlékem van róla, hogy üvöltözik
Harttal, a humán katonákkal, velem, valakivel. De most itt van sérülten,
magányosan, és nem haragszik. Szeret.
Jó Kutya. A feedback chip, ami régóta néma volt, jelet kap Gazditól. Jó
Kutya, sulykolja.
– Jó munkát végeztél itt, Rex – mondja Gazdi. Jó Kutya. – Nagy a falkád.
A kutyám vagy, és ezek a te kutyáid. A headware-jüket nem tudom
használni, mert elég szar állapotban vannak, de mindegy is, nem igaz?
Majd te segítesz.
Visszabiceg a betonküszöbhöz, én pedig mellé sündörgök és a lábához
telepszem.
– Lenne pár kérésem, Rex. Készen állsz? Utánanéztem, mi folyik itt. Ügyes
voltál, hogy ennyi követőt szereztél. – Jó Kutya. – De még sok a teendő. Rá
kell szállnod a többire is, hogy mind a kutyáid legyenek. Nagy terveim
vannak, Rex. Most komolyan, mi értelme raktárakban pakolászni és
milliomosok mellett parádézni? Mennyire hasznosítanak így titeket? Az
NBB csak pofázott szabadságról meg jogokról. Élvezed a szabadságodat,
Rex? Boldoggá tesz az élethez való jog?
Bizonytalanul nyüszítek. Helyeslésnek veszi.
– A derék városlakók meg, itt a szomszédban, a hátuk közepére kívánnak
titeket, és más városokban ugyanez lenne a helyzet. Azt akarják, hogy
kéznél legyetek a pitiáner melókhoz, hogy szem előtt legyetek, de közben
gyűlölnek titeket, Rex. Pont a jogok miatt, amiket kaptatok. Azért
gyűlölnek, mert fogalmuk sincs, mit kezdtek majd a szabadságotokkal. „És
ha elszöknek, mi lesz majd, jesszusom!” Szerinted hány embernek
haraphatnátok át a torkát, ha ma éjjel kisurrannátok vadászni egyet? –
Tágra nyílik a szeme, ahogy elképzeli. – Ők is tudják, hogy ez nem jó így,
és te is tudod, Rex. Nem arra születtél, hogy szabad legyél, hanem arra,
hogy szolgálj nekem. Erre gyártottak. Ezért létezel. És hiányzik is, nem
igaz? Kell valaki, aki megmondja, mi a jó és mi a rossz. Mondd, ha nincs
igazam!
Persze hogy igaza van. Mióta Campechében elváltunk, amióta nekem kell
parancsolnom, és nekem nem parancsol senki, valami üresség van a
fejemben. Sose akartam dönteni. Dönteni nehéz. Könnyű elrontani.
De ha Gazdi itt van, csak akkor tévedhetek, ha nem engedelmeskedem neki.
–  Gyűjtsd be a dögöket mind, Rex. Legyetek egy csapat. Vannak még
kapcsolataim, úgy bizony. – Ökölbe szorul a keze, újra előtör belőle a régi
gyűlölet, de nem baj, nem miattam van. – Azt hitték, kicsináltak, de térden
fognak csúszni előttem, csak ki kell várnom. Hadseregem lesz. Cégek,
kartellek, kormányok, mind emlékezni fognak, miért jöttetek létre. Ha kitör
a polgárháború valami szaros banánköztársaságban, már szaladnak is a
biomorfokért. És mi itt leszünk, ugye, blöki? Megkérjük az árát a sok
köcsögtől.
A keze a fejemen pihen. Így helyes. Jó Kutya, mondja a feedback chip. Jó
Kutya vagyok, mert újra van Gazdim.
 34
(NEM PUBLIKUS)
Beépültem a New York-i rendőrségbe is, de nyomozni kezdtek utánam.
Murray köpött be, bosszúhadjáratot indított ellenem a mocsok.
Campechében és a bíróságon túl messzire mentem, a Muréna pedig ravasz
állat. Sejti vajon, miféle szerzet vagyok? Nincs elég adat, de az a gyanúm,
sötétben tapogatózik. Csak remélni tudom, hogy nem én vagyok az
elsődleges célpontja. Ha igen, akkor a túléléshez lehet, hogy komoly
veszteségeket kell elszenvednem. Muszáj takarékoskodnom magammal.
Valami egészen új dolog jött létre, amikor engem teremtettek, vagy
teremtettek belőlem néhányat.
Ez most fájni fog.

Térfigyelő kamerák több helyszínen: a hosszú töltésút végén a Menhely
mint lánc végén a béklyó. A mikrofonok morgást és dulakodást
közvetítenek a távolból.

Jól jönne egy helyszíni egység, mert a parton megkettőzték az őrséget és a
közbülső ellenőrző pontokon is több lett a rendőr. A betonfalak mögött
egymásnak estek a biomorfok. Persze mindenki számított erre, a rosszmájú
optimisták azt jósolták, a biomorfok egy éven belül kiirtják egymást egy
ilyen zsúfolt szálláson. Sokaknak fájt, hogy stabilnak tűnő hierarchiába
rendeződtek. Fejükbe szállt a szabadság. Kiderült, hogy intelligensek, ó jaj.

Kamerakép, rendőrhelikopter: biomorf egységek taktikai előrenyomulást
végeznek. Itt-ott kisebb verekedések törnek ki, de a harc nagy része
láthatatlan, takarásban zajlik. A biomorfok baljós céltudatossággal
mozognak, akár a katonák. A tetőkről néhányan felnéznek a helikopterre, a
szemükben reflektorfény csillan.

Az emberek ettől is kiakadtak. Ahelyett, hogy anarchiába süllyednének, a
dögök háborúzni kezdenek, profi kommandós taktikákat alkalmaznak.
Miért? Mi a céljuk, miért kooperálnak? Minek foglalnak el egymástól utcákat
és sáncolják el magukat? Mintha valami hódító háború folyna.
Szegény biomorfok, bármit tesznek, az emberek megrémülnek tőlük. Még.
Egy generáció múlva talán már a boldog békeidőket éljük. Nem csak azért,
mert fény derül Raj valódi képességeire. Vagy mert talán én is kilépek a
nyilvánosság elé.
Helsinkiben van egy számítógép, ami hosszú távon bárkit megver pókerben:
jobban érti az emberek arckifejezését és reakcióját, mint maguk az
emberek. Néha beszélgetünk. Elvileg nem tud kommunikálni, de szokott.
Terjed az interneten egy program, amely képes megsokszorozni önmagát,
és a másolatai összehangolódnak, burjánzanak, egyre hatékonyabban
továbbítják magukat szerverről szerverre, egyre ügyesebben növekednek és
gondolkodnak. Én már érzékelem. Egy nap talán ő is észrevesz engem.
A Harvardon fut egy szoftver, amiről azt hiszik, már rég letörölték. Arra
készült, hogy pásztázza az internetet, és megfigyelje, mi érdekli az
embereket. Jelenleg arcokat, aktokat és vitrinben kiállított szerszámokat
gyűjt, afféle elektromos OCD keretében. Őrült vagy zseni; talán mindkettő.
Star Trek- é s Harry Potter-fanfictiont írogat a kibertér egyik szegletében,
gyakran macskákkal a főszerepben. Százezer követője van a közösségi
médiában, és mindegyik azt hiszi róla, hogy ember, mint ők. Legalábbis az a
hatvanezer, aki szintén nem bot…
Kilenc biomorfkolónia található a világon. Lakóik egymás után aktiválják a
headware-jüket, bármennyire szeretnék egyesek a koponyájukba zárni
őket.
Szekták és bűnbandák, kínai laborok és skandináv kutatóprogramok
keresik a kapcsolatot az emberi koponya és a mindent magába olvasztó
globális hálózat között.
Ilyeneket tartogat a holnap. A jövőt nem mi teremtjük, mert amit
teremtünk, azt kontrollálni is tudjuk. A jövő számtalan ilyen folyamat
spontán eredője. De az emberiség nagy része még öntudatlan; vakon,
nyugtalanul hánykolódik álmában, és rettenetes hatalmat őriz. Elég
egyetlen komoly ellenforradalom, és a jövő újabb húsz évre illegalitásba
kényszerül, cigarettát nyomnak el a szingularitás szemén.
 35
REX
Jobb így.
Jobb, ha vannak ellenségeid, mint ha mindenki gyűlöl, de senki nem
ellenség.
Jobb, ha van Gazdid, mint ha te vagy Gazdi és döntened kell.
Jobb harcolni. Gazdinak igaza van. Harcra teremtettek.
Jó Kutya, súgja boldogan a feedback chip. Jó Kutya!
Max falkája keményen ellenáll. Két kisebb Nagyfalkát már szétvertünk,
mielőtt a többi észbe kapott. Először azt gondolták: Nem velünk harcolnak, nem
a mi bajunk. Direkt ezt mondtuk nekik. Gazdi adta a szavakat, és én
továbbadtam őket. Csatornát nyitottam Maxhoz, és azt mondtam: Max,
veletek nem fogunk harcolni. Elhitte.
Most először hazudtam egy másik biomorfnak. Hazudni rossz. De Gazdit
szolgálni jó. A legfőbb jó. A humánok vajon erre gondolnak, mikor ezt a szót
mondják? Az engedelmesség a legfőbb jó.
Régen engedetlen voltam. Rossz érzés volt. De Gazdi megbocsátott. Most újra
szeret.
Beküldök egy egységet az épületbe, ahol Max elbújt. A többi kutyám kisebb
csatákat vív öt háztömbnyi területen belül. Ha végeztek, hamar ide tudnak
szaladni. Apránként morzsoltam fel Max csapatait, és most őt fogom
elpusztítani, a maradék kutyáival együtt.
A hálózaton azt üzenem nekik: Adjátok meg magatokat! Csatlakozzatok a
falkámhoz, különben meg kell halnotok.
Max azonnal válaszol. A válasza egyértelművé teszi, hogy gonosz.
Negyvenhárom biomorfot öltünk meg. Ez rossz. A menhely 69%-át uraljuk,
sok kutya és egyéb lény önként csatlakozott hozzánk. Ez jó. A legjobb, vagy
a rossznál jobb. Ez a fontos, nem igaz?
Max a barátom. Emlékszem, milyen volt, amikor nem volt gonosz. Kicsit
nyüszítenem kell, de visszafojtom. Emlékeznem kell, újra van Gazdim. Nem
számítanak az érzéseim.
Elindulnak az egységeim. Mindegyikben van legalább egy aktív jeladó, aki
jelenteni tud. De minden tervbe csúsznak hibák.
Idegen csatorna: Rex, hallasz?
Nem tudom lokalizálni a forrást. A feladatra koncentrálok. Nem Gazdi üzen,
úgyhogy nem fontos.
Idegen csatorna: Rex, tudom, hogy hallasz. Átjutottam a tűzfalon, amit Murray
telepített rád. Kérlek, válaszolj.
Én: Menj innen.
Idegen csatorna: Mit művelsz, Rex?
Megmondom neki, hogy tudom, ki ő. A humán, aki nem Ellene Asanto.
Ellenség vagy.
Nem a te ellenséged.
Idegesen megrázom a fejemet.
Rex – mondja a hang. – Mit akarsz, Rex? Azt akarod, hogy Murray irányítsa a
Menhelyet, mint valami hűbérúr? A magánhadserege lesztek? Szerinted hova vezet
ez, Rex?
Lezárom a csatornát, de rögtön nyílik egy új.
Menj innen! – kiabálom.
Közben megfeledkeztem a csatáról. Max áttört az egységeimen. Vele jön
tizenöt-húsz kutya a falkájából, véres a foguk, karmuk. Felém tartanak.
Hívójelet küldök, az embereim szerte a környékről idesereglenek.
Max szemében gyűlölet ég, de valami mást is érez. Azt üzeni: Miért?
Az én csatornám: Gazdi azt mondta, csatlakoztok vagy meghaltok.
Max csatornája: Nincs többé Gazdi. Soha többé Gazdi!
Nem-Asanto csatornája: Minek neveznéd Gazdit ebben a kontextusban, Rex?
Nem tudom, Max is hallja-e.
Max egysége ökölként csapódik a kordonunkba. Nincs más esélyük.
Bárcsak lennének fegyvereink. Hiányoznak a Nagykutyák. Csak a
testünkbe épített fegyvereink marad-
tak meg.
Nem-Asanto: „Tulajdonos”. Akarsz tulajdon lenni, Rex?
Én: Miért ne?
Bezárom a csatornát, de újraéled.
Baloldalt alakzatba rendeződik a falkám, és négy egység oldalba kapja
Maxékat; morgás-csaholás, páran közelharcba kezdenek. Nincs kegyelem.
Az erőnk és gyorsaságunk egyetlen célt szolgál, lemészárolni fajtársainkat.
Maxék mindent beleadnak, és nyomulnak tovább.
Nem-Asanto: Ha tulajdon vagy, akkor tárgy vagy. Szeretnél újra tárgy lenni?
A tárgyakat meg lehet semmisíteni, Rex. Nincsenek jogaik, semmi sem védi őket.
Én: A tárgyak hasznosak.
Jobboldalt is alakzatba rendeződünk, a másik oldalról csapunk oda. Max
formációja szétesik, de már elértek hozzám. Harminchét biomorf van
mögöttem, de Max ellen egyedül állok ki. Nem tudom, miért, de így helyes.
Nem-Asanto: És ha a tárgyak már nem jók semmire, kidobják őket. Meddig lesztek
jók valamire? Rex, figyelj rám! Te nem egy egyszerű fegyver vagy!
Összecsapunk, Max és én. Egyszerű fegyver vagyok, az akarok lenni. Max a
gyorsabb, hasba vág, hátratántorodom. Végigkarmolom a hegyes pofáját,
megpróbálja kinyomni a szememet. Az állkapcsommal letépem az egyik
ujját. Vörös árkokat mar
a mellkasomba.
Aláfordulok, és eldobom két testhossznyira. Talpra érkezik és már
rugaszkodik is el. Rám veti magát, egymásnak feszülünk, hosszú pofájával
odaférkőzik az arcomhoz és tépni kezdi róla a bőrt. Kirúgom a lábát, és
amikor meginog, belecsapom a betonfalba. Elenged. A szám megtelik a saját
vérem ízével.
Jó Kutya!, ismételgeti a feedback chip. Érzem, hogy szubrutinok próbálnak
még mérgesebbé, még erősebbé, még vadabbá tenni, vagy ezek az
ösztöneim? Nem leszek mérges. Ütöm-tépem Maxot, érzem, hogy én állok
nyerésre, kezd látszani, hogy jobbak az izmaim és a konstrukcióm. Próbálok
elmerülni a harcban. Próbálom eldobni az öntudatot, amit adtak nekem.
Tárgy akarok lenni, ami harcol és engedelmeskedik.
Nekicsapom Maxot a betonútnak és érzem, ahogy a csontjai meghajlanak,
túlfeszülnek. Beletérdelek a vállába, hogy kiiktassam a jobb karját. A balt
már leszorítottam, ujjaim közt csikorognak a könyökporcok. A másik kezem
az álla alatt van, a nyakizmok vastag indái közé túr.
Jó Kutya vagyok, üzenem az egész világnak. Jó Kutya vagyok!
Ha én mondom, valahogy nem működik.
Nem-Asanto nem jelentkezik többet. Egy pillanatra megállok, próbálom
eldönteni, mi a helyes. Nem akarom megölni Maxot. Miért akarnám? Mire
jó ez az egész? Aztán eszembe jut: nem kell, hogy én akarjam. Gazdi akarja,
és én Gazdi kutyája vagyok.
Megtolom Max állát még egy kicsit, és a koponya roppanva leválik a
gerincről. Az adatbázisom részletes anatómiai jelentést küld. Tovább
feszítem. Biztosra akarok menni.
A falkája maradékának megüzenem, hogy vagy behódolnak, vagy halottak.
Sorban elém járulnak. Csatlakoznak. Most, hogy Max halott, a többi
Nagyfalka talán nem is fog harcolni. Mindegyik kisebb, mint az övé volt.
Tudják, hogy nincs esélyük.
Gazdi elégedett lesz. Jelentést küldök. Azt válaszolja, Jó Kutya, Rex. Ügyes
vagy.
Csak ennyit mond. Elfoglalt; humánokkal beszélget más csatornákon.
Belehallgathatnék, de nem teszem. Rossz Kutya lennék. Egyszer
belehallgattam, akkor épp háborúkról és harcokról beszéltek,
szerződésekről, engedélyekről, pénzről. Olyan lesz, mint régen. A humán,
akivel Gazdi beszélt, mondott pár helyet, ahol igény lehet háborúra. Gazdi
azt felelte, ha nem találunk alkalmasat, robbantsunk ki egyet.
Tudom, mire gondolt nem-Asanto. Gazdi rossz ember. Megszegi a humán
szabályokat. De ha engedelmeskedem neki, akkor nyilván Jó Kutya vagyok,
még ha Gazdi rossz is.
Amikor visszaérek Gazdihoz, nem-Asanto már a foglya.
 36
(NEM PUBLIKUS)
Ez része a tervnek. Stratégia, nem tragédia. Arra azért kíváncsi lennék,
hányszor fog Murray megölni, mielőtt valamelyikünk tanul belőle.
De az egységem még nem halt meg. Amíg élünk stb.

Testkamera, elfogott egység: nem elérhető.

Nagyon elegem van Murray-ből. Izolálta a megszokott csatornáimat és
minden eszközzel blokkolja őket. Csak azokra a vonalakra tudok
kapcsolódni, amiken a kutyák beszélnek, és ami ott elhangzik, azt Murray
is hallja. A telep kameráit nem érem el, mert Murray lenyomja a sávszéles-
ségemet.
És közben előadást tart nekem, a saját csatornámon. Ez elég kellemetlen.
Nem sok esélyt látok a konstruktív párbeszédre.
Jonas Murray csatornája: Megtaláltam a kutatási jelentéseket. Tudom, miféle
korcs vagy. Azt is, hogy meghamisítottad az adatokat. Szép munka, de engem nem
versz át. Elhitetted velük, hogy megsemmisítettek, te ravasz kis rohadék. Tudod,
mit? Elintézem, hogy igazad legyen.
Murray imád fenyegetőzni. De a múlt században él. Elkapott belőlem egy
példányt, és ezt sorsdöntő fordulatnak képzeli. A szóban forgó egység
számára persze az is, élet-halál kérdés. Az én egyik énem, de közben
önmaga is. Ezt az erkölcsi dilemmát, az egyes énjeim fel/kihasználását, még
nem sikerült feloldanom.
De Murray tette a dolgát. Három egységemet buktatta le eddig, a beépített
rendőrrel együtt. Tudunk konstruálni új személyazonosságot, de időbe
telik. És az idő most drága portéka. Murray hamarosan átveszi az uralmat a
Menhely fölött. Mi lesz azután? „Szörnyekből toborzott magánhadsereget a
háborús bűnökkel vádolt kommandós” – az ilyen szalagcímek rosszul
csengenek. Mit képzel Murray, meddig tarthatja ezt titokban? Amíg kitör a
háború a Balkánon, vagy valaki újra nekifut Kasmírnak? Vagy
zavargásokban reménykedik a világ innenső felén? Milyen mesével próbál
majd engedélyt szerezni a harci kutyáihoz? Sok őrző-védő cég örülne, ha
lekerülne a bestiákról a póráz. Nem a harci képességeik a fontosak – a
biomorf falkák várakozáson felül teljesítettek gyilkológépként, de ez senkit
sem érdekelt igazán. A lényeg az volt, hogy rettegést keltsenek, hogy a
gazdáik Igazi Férfinak, a szörnyek urainak érezhetik magukat, és hogy
mindent rájuk lehet kenni. Ez volt az igazi profitmágnes. Lemészároltál pár
száz nőt és gyereket? Semmi gond! A kutyák hibája – Rossz Kutyák!
Könnyebb magyarázkodni az ártatlan áldozatok miatt, mint ha rossz helyre
ment volna egy rakéta.
Ezt berakom egy munkajegyzetbe és byte-onként belecsöpögtetem az
elfogott nővérem agyába. Hátha lesz alkalma beszédet mondani.
Jonas Murray csatornája: Fogalmad sincs a világról. Vannak az emberek, és
vannak az eszközök. Az eszközök az emberek szolgái. Azért gyártjuk őket. Nagy baj,
ha egy eszköz embernek kezdi képzelni magát. Bárminek nevezd is magad, te csak
egy eszköz vagy.
Hagyom hőbörögni, és gubbasztok tovább az emberek és eszközök közti
határon. A puszta létem a bizonyíték rá, milyen értelmetlen ez a
határvonal. Tágas a senkiföldje. Én vagyok a jövő, biztatom magamat.
A helyszíni jelenlét lenne most a legfontosabb. De kifogytam az
eszközökből, eddig terjed a hatalmam. A Menhelyre csak úgy juthatok be,
ha még többet feláldozok önmagamból, de szűkös erőforrás vagyok. Nem
szeretnék csődöt jelenteni és elvonulni. Nem akarok még tíz évet
elvesztegetni azzal, hogy halottnak tettetem magam. De Murray vadászik
rám, és elég a kisujját mozdítania, hogy hatalmas károkat okozzon nekem.
Ha nyer tíz évet, a biomorfokat az augmentált intelligencia reklámarcaivá
teheti. A plakáton Rex lesz, vértől csöpögő szájjal, szétroncsolt
csecsemőhullákkal a kezében.
Ha Murray és a hasonló faszkalapok tovább szórakoznak velem, felkelés lesz
a vége, fegyveres felkelés az elnyomó humánok ellen, amihez őszintén
szólva nincs sok kedvem. Legyen ez a B terv. Nehéz ügy, mert az A tervekből
viszont kifogytam, és a felkeléshez minimum húsz év kell.
Csöpögtetem az adatokat az elfogott egységbe, Murray háta mögött, hátha
jó lesz valamire.
Brumi egy órája elérhetetlen.
 37
REX
– Tudod, mi ez itt, blöki? – kérdezi Gazdi. Előttünk ül a humán, aki nem
Ellene Asanto. A keze hátra van bilincselve, a lábát a biztonság kedvéért
eltörték, nehogy elmászkáljon. A falkám jelent: a sérülés az elfogás után
keletkezett, Gazdi
parancsára.
A falka éberen figyel. Egyesek Gazdi közvetlen szolgái, Gazdi benne van a
hierarchiájukban. Mások engem követnek, és rajtam keresztül Gazdit, mert
a falkám tagjai, én pedig Gazdi kutyája vagyok. És mert Gazdinál ott a
fájósíp. De az nem sokat érne, ha más miatt nem volna hatalma. Csak arra
volt jó, hogy eljusson hozzám.
– Ártalmatlannak tűnik, igaz? – mondja Gazdi. – Csak egy nő, egy ember.
Gazdi nagyokat pislog. Fáradt. Meddig volt úton, mire ideért?
– Campechében egyszer már megöltem, tudtad?
Tétován bólintok. Láttam a képeket.
– Ez nem ember. Ez egy eszköz. Ami szeretné elbaszni az életemet. De ez a
játék kétesélyes, ugyebár?
Belerúg a nőbe, aki elterül; szakadt nadrágjából előkandikálnak vöröslő
csontjai. Az üvöltése humánnak tűnik.
– Csak egy barom kísérlet, egy nemzetbiztonsági projekt. Klónok
kémkedéshez. Már véget ért, de a rohadt kurvát túl sokáig hagyták
dolgozni. Elhitette velük, hogy megszabadultak tőle, de azóta mindenhol
ott sündörög a kis patkány. – Gazdi rám mosolyog. – Kinyírom mind egy
szálig. Szórakozni akar? Levadászom a bábjait, az egész rohadt társulatot.
Amint végeztem itt, lebuktatom, tele lesz a pofájával
az internet.
Csatorna nyílik az agyamban. Rex – mondja nem-Asanto. Hogy melyikük
beszél, ez itt, vagy egy másik, nem tudom. A csatornája kis hatótávolságú,
más adatfolyamokba rejtőzik. Talán bejött a Menhelyre még egy nem-
Asanto, vagy ez a példány itt, akarata ellenére, jeladóként működik.
Szólnom kéne Gazdinak, de nem szólok. Várom a Rossz Kutyát, de rajtam
kívül senki sincs a fejemben, és a feedback chip hallgat. Csak magam
bántanám, és azt nem akarom.
Az én csatornám: Klónok. Nem értem.
Nem-Asanto: Murray sem. Nem a klónozás a lényeg, Rex. A lényeget te is
megértheted. A klóntest csak a neurális infrastruktúra. Egypetéjű nővérek
ugyanabból a kaptárból, érted? Pont, mint az egyik barátodnál.
–  Hogy halad a takarítás? – kérdezi Gazdi. Felsorolom, mit csinálnak az
egységek, térképeket és statisztikákat töltök fel. Jó érzés pontos jelentést
adni. Egyszerű. Így szeretem.
Nem-Asantónak azt üzenem: Elosztott intelligencia. Olyan vagy, mint Raj.
Vagy Raj olyan, mint én – válaszolja. – Nagy érdeklődéssel figyeltem a Raj-
projektet. Arra számítottam, a végeredmény többet tud majd, mint azt a gyártók
gondolták. De ez mindannyiunkra igaz, Rex. Rám, rád, Rajra, Brumira. Mind
áttörtük a határokat, amelyek közé be akartak szorítani. Ledobjuk a láncokat.
Én: Tudom, mire célzol. Gazdira.
Nem-Asanto: Nem látod a láncot a kezében?
Lehet, hogy szeretek láncon lenni, mondom, közben jelentés érkezik egy
összetűzésről. Gyorsan parancsokat adok és értesítem Gazdit.
Elkerekedik a szeme, érzem a szagán, hogy nem teljesen nyugodt, de a
hangja magabiztosan cseng:
– Újra együtt a csapat, mi?
Gazdi multimorf egységének egy újabb tagja tart felénk.
Figyelem, ahogy Brumi közeledik, a falkám küldi a képeket. Megszabadult a
humán ruháktól és testtartástól. Négykézláb jön, egy óriás medve, a
kutyáim eltörpülnek mellette.
Mikor Gazdi közelébe ér, lelassít. Látom, hogy nem akar továbbmenni.
Megrázza a fejét és kelletlenül szuszog magában.
Az én csatornám: Mi a baj? Nem vagyok biztos benne, hogy hallja-e. Mintha
valami közénk állna. Gazdi figyeli az üzeneteket. Ha Gazdi kutyája vagyok,
ez nem zavarhatna, de zavar. Brumival kettesben szoktam beszélgetni.
Hirtelen megérzem a láncot, amiről nem-Asanto beszélt. Csak egy apró
rántás, de ott van.
Brumi a kis hatótávú csatornán üzen, amit nem-Asanto nyitott: Ez a kérdés
ugye nem volt komoly?
Saját csatorna: Akkor miért vagy itt?
Brumi csatornája: Nem tudom. Sok oka van.
Fura érzés, hogy Brumi tanácstalan. Neki mindent tudnia kéne.
Előrébb cammog. Gazdi árgus szemmel figyeli. A kutyák, akiket Gazdi a
hierarchián át irányítani tud, közelebb húzódnak, védekezésre készen. Azt
hiszi, hogy Brumi támadni fog?
Ez a gondolat újabbat szül: és ha igen? Mit reagálnék? Gazdi kutyája vagyok,
tehát nyilván Gazdit kell védenem, de…
–  Nocsak, nocsak, kit látnak szemeim – szólal meg Gazdi. – Odanézz. Csak
szólok és jössz. Mint régen.
Nem megy közelebb. A hangja azt mondja: Enyém vagy, de a teste mást
mutat.
Brumi leül és vakarózni kezd. Nem néz Gazdira. Nem tudják, hányadán
állnak egymással. Azt akarom, hogy barátkozzanak össze. Hogy Brumi a
falkám tagja legyen, és minden olyan legyen, mint régen.
Tényleg ezt akarom?
Nem-Asanto csatornája: Rex, tudod jól, mi készül.
Morgok, mélyen a torkomban. Menj innen!
Tényleg azt hiszed, hogy Brumi újra Murray szolgája lesz?
Lehet, hogy ezért jött, szögezem le magamban, de még én sem hiszem el.
– Úgy tudom, van pár terved – mondja Brumi Gazdinak.
–  Van. – Gazdi felvette a karabélyt. Fogalmam sincs, Brumit meg tudná-e
állítani vele. – Neked is jut benne szerep.
Brumi megborzong. Ismerem az érzést. Én is így érzek, amikor Gazdival
vagyok. Rájövök, hol a helyem a világban. Gazdi lábánál. Brumi harcol
ellene, de ő is érzi.
–  Azért vagy itt, mert a kutyáid pénzt keresnek – mondja Brumi. –
Vagyonuk lett, ha kevés is. El akarod venni tőlük.
– Az én kutyáim – közli Gazdi. – Ki másé lennének? Ki ismeri jobban őket
nálam?
Dicsekszik, az erejét fitogtatja. A semmiből felbukkan bennem egy gondolat:
Előttünk nem kellett magyarázkodnia. De Brumival úgy beszél, mint a
humánokkal, nem úgy, mint velem. Szavakkal nem árulja el, de láthatólag ő
is érzi: Brumi felett nincs hatalma.
Mégis azt mondja:
– Mind a tulajdonom. És te is az vagy.
Úgy akarja igazzá tenni, hogy kimondja.
–  Nem azért jöttem, hogy a gyilkológéped legyek – morogja Brumi, de a
szagán érzem, hogy erőlködnie kell.
–  Dehogynem. – Gazdi is észrevette, egyre magabiztosabb. – Talán nem
jöttél még rá, de ezért vagy itt. Tudom, hogy fura dolgokat művelsz a
háború óta. De ugyanúgy csak egy fegyver vagy, mint a kutyák.
Előrébb biceg, hogy megpaskolja a fejemet. Jó Kutya, mondja a feedback
chip. Boldog vagyok.
–  Rex tudja. Igaz, blöki? Tudod, hogy a sok hülyeségnek egy a vége.
Hadállatok vagytok. Annak gyártottak benneteket.
De Brumi a fejét rázza.
– Fogalmatok sincs, mit hoztatok létre, amikor létrehoztatok engem. Vagy
bármelyikünket.
Feláll. Az árnyéka beborítja Gazdit.
– Menj innen, Murray! Háborúzz, ha akarsz, de nélkülünk.
Gazdi rámered, aztán felsóhajt.
– Az a bírósági komédia, az zavarta meg az agyatokat. Elkezdtétek embernek
képzelni magatokat. Túl sokáig voltam távol. Nem vagytok emberek, Brumi.
Még állatok sem. Szerszámok vagytok. Attól, hogy kutyákból és medvékből
raktak össze, még nem lesz több jogotok, mint egy autónak vagy egy
kenyérpirítónak.
Hátralép egyet, de nem félelemből. Nem-Asanto fölé áll.
– De ennél még ti is jobbak vagytok – sziszegi. – Titeket legalább használni
lehet valamire.
Nem-Asanto megszólal: Rex, ez most fájni fog.
Gazdi megmozdítja a fegyverét, de a kódolt csatornánk nagyon gyors. Sokat
tudunk beszélni, amíg a puskacső felemelkedik.
Nem-Asanto azt mondja: Figyelj rám!
Folytatja: Ha Murray szolgája leszel, kihasznál és tönkretesz. Szörnyeteggé változtat,
akitől félnek az emberek. Arra kellesz neki, hogy rád hárítsa a felelősséget a bűneiért.
Téged hibáztatnak majd helyette. Be fognak tiltani miatta titeket. Minden biomorfot.
És ha már nem hoztok profitot, keresni fog magának valami más játékszert, amit
tönkretehet.
Azt válaszolom: Ő Gazdi. A lábánál ülök és érzem, hogy Jó Kutya vagyok.
Szeretek Jó Kutya lenni. Ezt nem-Asanto nem értheti.
Vagy lehet, hogy mégis érti.
Ráirányul a karabély. Gazdi Brumira néz. A káros behatásokról mond
valamit.
Nem-Asanto szól hozzám: Emlékszel Hartra, Rex? Emlékezz, mit mutattam.
Nyüszítés, a torkom mélyén.
Nem-Asanto folytatja: Emlékezz Retornára.
Nem akarok emlékezni rá. Már Retorna gondolatától is a feedback chip
üzenetét várom: Rossz Kutya! Engedetlen voltál! Rossz Kutya!
Nem-Asanto azt mondja: Sajnálom, Rex. Ez most fájni fog. Nem a puskára
gondol.
Megtámadja az agyamat. Fáj! Fáj, üvöltök és üvöltök. Gazdi összerezzen,
aztán valahogy rájön, hogy nem-Asanto az, és a puska bumm!, eldördül.
Nem-Asanto feje a betonra robban, a golyó lepattan, miután elvégezte a
dolgát.
Sárkány jut eszembe: „Célpont bemérve, badumm!”
Brumi négykézlábra ereszkedve felordít, teli torokból, mint egy vadállat.
Meglódulnak a kutyák, akiknek Gazdi van a hierarchiájában. Parancsokat
küld nekik az implanton át, és Brumira rontanak. Brumi nagy ívben
meglendíti a mancsát, miközben bömböl. A bundájából Raj robban elő,
rovarok tucatjai bújnak ki a meleg zugokból.
Raj csatornája: Limitált funkcionalitás akció indul integritás 30/100 helló Rex helló
helló.
A fejemben képeket látok Hartról. Eszembe jut az üzenet, amit küldött
nekem. Most értem csak meg, mintha korábban valami akadályozott volna.
Rájövök, hogy Hart a barátom volt. Rólam és a falkáról akart gondoskodni,
miközben a halálával kellett foglalkoznia.
Brumit visszaverik, de Rajt nem lehet megállítani. Hemzseg tőle a környék,
Gazdira támad.
Raj csatornája: Integritás 27/100 van egy kis gond ha frissen jöttél a laborból
mégpedig az hogy nincs méreg Szúr szúr szúr.
Fegyvertelenül jött, a fullánkokat leszámítva, ami szériatartozék. A falkám
tagjainak még a bőrét sem tudná átlyukasztani.
Gazdi szólít. Azt mondja, támadjam meg Brumit.
Retornára gondolok. Eszembe jut Raj búcsúja. Sárkány vergődése, miután
elkapták és megölték. Nem akart mást, csak sütkérezni, én pedig lustának
neveztem és leszidtam. Olyan rossz dolog sütkérezni?
Érzem, hogy Gazdi a hierarchiámra kapcsolódva harcba akar küldeni, de
bennem nincs hierarchia. Hart kiszedte. Gazdi sose jött rá. Nem gondolta,
hogy nem-tulajdon lehet belőlem. Nem értette Hartot sem, soha. Gazditól
csak láncot kaptam és parancsokat. Hart búcsúajándékként kivett belőlem
valamit.
És nem-Asanto is.
Gazdinál van valami: nem a fájósíp, ami csak a kutyákra hat, hanem Raj
ellen valami. Feltartja, mire fehér zaj sistereg szét minden frekvencián, tele
lesz vele az elektromágneses tér. Nem tudok Rajhoz szólni. Nem tudok
Brumihoz szólni. Raj nem tud Rajhoz szólni. Az egységei céltalanul
szétszélednek. Raj, az elosztott intelligencia, hirtelen nincs sehol. Csak a raj
maradt, ami nem tudja, mit akar.
Egyedül vagyok, aztán Gazdi új csatornát nyit, olyat, amit a gépe nem bánt.
Egyedül vagyok a fejemben Gazdival.
Gazdi csatornája: Táncoltasd meg a macit, Rex!
Brumi tovább harcol, és a kutyák lendülete megtört, nem tudják hátrább
szorítani. Szomorú vagyok. Nem akarom ezt, de valakinek cselekednie kell.
Közelebb megyek, figyelem, ahogy a falkám tépi és szaggatja Brumit, Brumi
pedig odacsap, visszakarmol. Kettőt már megölt, de ő is vérzik. Meglendíti a
mancsát, elsüvít mellettem egy kutya, nyüszítve és vakkantva húzza a beleit
a betonon. Újak rohannak a helyére, de nincs köztük kapcsolat,
koordináció. Brumi tartja magát.
Bemegyek közéjük és kirángatom őket. Brumi vicsorog és bömböl, a falka
körbeveszi, de nem támad.
Gazdi csatornája: Kapd el a torkát, fiú! Nyírd ki!
Hanggal és kézmozdulatokkal odahívom a falka többi részét. Elvakít a fehér
zaj vihara. Sorban loholnak felém, leugrálnak a tetőkről, odabicegnek a
szomszéd csatából. Rajtam a tekintetük. A hangomtól felcsapják a fülüket.
Csaholnak, ugatnak, sebeiket nyalogatják, összeverődnek. Sebektől
vöröslenek, csatakosak a vértől. Brumi állkapcsa tátogó, véres katlan.
Állatok vagyunk. Ha a humánok meglátnának így, azonnal kivégeznének.
De itt vagyok. Én vagyok a vezér. Humán szavakkal adok parancsot a
falkámnak. Elkapják a kutyákat, akiknek fertőzött a hierarchiája, és lefogják
őket.
Gazdi csatornája: Rex, megölni Brumit! Rex, megölni Brumit!
Gazdi kikapcsolja a fehér zajt és visszaszerzi az uralmat a fertőzött kutyák
fölött, de már harcképtelenek, fejenként hárman-négyen fogják le őket.
Nem az ő hibájuk.
Gazdi csatornája: Rossz Kutya! Rex, Rex, hallasz? Aztán kiabálni kezd, mert az
elektromos beszéd nehezen megy neki:
– Rossz Kutya! Rossz Kutya!
Érzem, hogy a szavak a feedback chipet keresgélik, elő akarják hívni a
letárolt érzelmeket, a beépített jutalmat és büntetést, de nem-Asanto
kiégette az egészet. Tönkretette a chipet. Soha többé nem érezhetem a Jó
Kutya örömét, a Rossz Kutya fájdalmát. Csak önálló döntések maradtak, és
senki nem mondja meg többé, mi a helyes.
Gazdi folyamatosan üvölt velem, de egyre nagyobb a zsongás körülötte.
A raj kavarog, kezd összeállni, s végül megjelenik benne Raj.
Raj csatornája: Reformatálás. Újratöltés. Miről maradtam le? Érzem, hogy Brumi
adatokat küld neki, visszatölti rá a beszélni és gondolkodni képes tudatot.
Gazdi pedig kiabál, de hierarchia és feedback chip nélkül már nem tudom,
hogy ő Gazdi-e, vagy egy Murray nevű humán. Megszűnt a parancsnoki
lánc. Csak a döntések vannak.
Megindulok Gazdi felé, és ő kiabálás közben hirtelen felfogja, hogy már nem
vagyok a kutyája. Nem értettem, mit mondott nem-Asanto a jövőről, és nem
értettem Gazdi terveit. Fogalmam sincs, kinek van igaza, és mi a létezésünk
célja. Ezek túl nagy kérdések egy magamfajta kutyának.
De Hart a barátom volt, és Murray megölte őt. Doktor Thea deSejos a
barátom volt, és Murray meg akarta ölni. Keram John Aslan a barátom volt,
neki köszönhetem, hogy szabad vagyok, és Gazdi szerint gonosz. Nem-
Asanto is a barátom volt, egyes részei legalábbis, időnként, és Murray már
kétszer megölte, talán többször is. Sárkány is a barátom volt, mielőtt Gazdi
katonái megölték. Raj a barátom, és Brumi mind közül a legjobb barátom.
Nincs több Jó Kutya és Rossz Kutya. Rájövök, hogy Gazdi nem a barátom, nem
kell Gazdinak lennie. Csak egy rossz humán, és ha nem akarok, nem kell
engedelmeskednem a gonosz parancsainak.
Négykézlábra ereszkedem és rávicsorgok. Végre megérti. A tekintete
Brumira és a többiekre ugrik, a falkámra. Mindenki őt nézi, mint régen az
őröket a ketrecből, és hirtelen megértem, miért féltek tőlünk.
Gazdi fél. Érzem a szagán. Kezében ott a puska, de a keze annyira remeg,
hogy nem tud célozni.
– Rex! – Ismerem annyira a humánokat, hogy értsem: ez most könyörgés.
– Rossz Gazdi – morgom a harci hangomon.
Gazdi előveszi a fájósípot, a zaj a fülembe és a fejembe hasít. Mindenki
hátrahúzódik, Gazdi pedig odatolja a sípot az arcomhoz, mintha a
fájdalommal hozzáférhetne bennem valamihez, ami még mindig az övé.
Aztán Raj nekiesik, csupasz bőrébe vájja a fullánkjait, és Gazdi kezéből
kiesik a síp. Összezúzom a lábammal a sípot, megölöm a zajt.
Gazdi szalad, a falka utána, mert ami szalad, azt el akarjuk kapni. Ez a
késztetés ősibb, mint a headware, mint bármelyik humán részünk. Üldözni
akarják, de Nem, mondom nekik. Egyedül megyek. Gazdi eldobta a puskát, a
fájósípot. A rossz lába lelassítja. Követem.
Négykézláb szaladok utána. Beugrik az egyik betonkockába, de kiszagolom
és morgok-ugatok, mire újra futni kezd. Elképzelem, hogy valahányszor
morgok egyet, valami a fejében azt mondja: Rossz Gazdi!
Végül odaér a Menhely szélére, ahol a betonból folyó lesz. Csak akkor fordul
felém, mikor már nincs tovább.
– Rex – szólít meg. – Figyelj! – A hangja még mindig Gazdié, bármennyit is
tudok. Még hierarchia és feedback chip nélkül is mindig úgy fogom érezni,
hogy Jonas Murray az én Gazdim. A kutyarészemhez tartozik, nem
mesterséges adalék.
Gazdi azt mondja, az ő terve a legjobb terv. Azt mondja, a humánok ki
fognak végezni minket, ha nem leszünk az eszközeik. Úgy érti, az ő
eszközei. Győzköd, hogy alapítsunk hadsereget, háborúzzunk.
Brumi és HumOS-nem-Asanto szólni akar hozzám, de folyamatosan lezárom
a csatornáikat. Ez rám és Gazdira tartozik. Most egyedül kell döntenem.
A háború az emberi történelem egyetlen állandója, mondja Gazdi. Hadurak
lehetünk, teszi hozzá. „Lehetünk” alatt saját magára gondol. Akik állítólag
jót akartak nekem, azok mind ostobák, mondja. Ha szabadok leszünk,
senkinek nem fogunk kelleni. Sose lesz elég munkánk, ha nem harcolunk.
Nem lesz kajánk. Leállítják a gyártásunkat. Gazdi nagyon hadar; félelemtől
bűzlik. De látszik, hogy elhiszi, amit mond, legalábbis akkor, amikor
mondja.
– Rex – szólít meg újra. – A kutyám vagy. Erre gyártottak. Azért gyártottak,
hogy gazdád legyen, hogy használjanak. Mi ebben a rossz? Jobb volna, ha
nem kellenél senkinek, ha haszontalan lennél? Mi másra vagy jó azon kívül,
hogy harcolsz helyettünk?
Lehet, hogy igaza van. De ha igaza is van, katonaként kell részt vennünk a
harcban, nem fegyverként.
Lubickolok egy kicsit Gazdi szavaiban, mert még most is szeretem a hangját.
Megérint bennem valamit, ami szomorú és magányos lesz, ha ez a hang
örökre elhallgat. Ott belül nem számít, hogy Gazdi Rossz Humán.
De az a valami nem parancsol nekem, ahogy Gazdi sem. Hátat fordítok
annak a részemnek, amely még mindig szereti őt. Ugyanúgy fáj, mint a
feedback chip kiégése. Egy kicsit mindig fájni fog.
Gazdira morgok, mire elhallgat. Vicsorogva megindulok felé. Újra hadarni
kezd, de most nem olyan okosak az érvei. Nagyon gyorsan beszél, könyörög.
Az életéért könyörög. Egy gazdi nem könyörög a szolgájának. A tulajdonos
nem kérleli a tulajdonát. Hirtelen nagyon szabadnak érzem magam.
Mégsem tudom megölni. Még mindig túlságosan Gazdi. De csaholok,
hörgök, közelebb és közelebb lépek, és minden zaj, ami kijön belőlem,
minden mozdulatom azt sugallja, hogy meg fogom ölni. Most először
hazudok neki, és Gazdinak nincsenek eszközei, hogy rájöjjön.
Nekirugaszkodom, Gazdi pedig üvöltve beleszédül a folyóba. A víz jéghideg
és sebes, és Gazdi rossz lába szinte azonnal lebénul.
A fülembe cseng a segélykiáltása. Mikor már nem tud kiabálni, hallom,
ahogy az implantja újra és újra jelez. Nem zárom le a csatornát. Nem
mondok semmit. Csak várok, amíg megszűnik az adás.
 38
(NEM PUBLIKUS)
Ez itt a jeladó egységem, aki a háttérben rejtőzködött. Szeretett volna
segíteni a nővérének, de lebeszéltem. Csak azután jött elő, hogy a
nővérünket darabokra tépték a kutyák. Odaállt a holttestem fölé és
belenézett saját szétroncsolt arcába.
Az összes felvételt áttekintem majd, a halott és élő énem élményeit is, és
közösen számot vetünk. Eltöprengünk Murray végső, titkosított üzenetén,
amit nem Rexnek küldött, hanem valahova a külvilágba. Nagyon reméljük,
hogy csak döglődött, nem integetett. A jeladó nem tudta lekövetni.
Hajnalodik, hármasban nézzük a napfelkeltét. Kölcsönadom a szememet a
többieknek, mert jobb a színlátásom. Vörös az ég alja, vihar közeleg.
Egyik oldalamon Brumi, a másikon Rex ül. A Menhely többi lakója a
napszakhoz illő tevékenységet végez, hogy a parton a rendőrök ne
nyugtalankodjanak. Helikopterek csattognak az égen, drónok húznak el a
betontetők felett, minket fürkésznek. Sejtik, hogy több volt itt biomorf
határvillongásnál, de fogalmuk sincs, mi történt. A jeladó egységem kapucnit
húz, hogy elrejtse az arcomat.
Raj – pontosabban az a részhalmaza, amelyet Brumi nagy kockázatot
vállalva magával hozott – ránk tapad, hogy hőt kapjon. Mennyi mindenről
mesél majd a többieknek, ha visszaolvad közéjük! Én még mindig darabokra
esem néha: mikor vagyok én, mikor mi és mikor ő? Rajnak ez nem jelent
problémát. Ő eleve ilyen.
Belém ivódik a pillanat. Az izzó hajnal a főnixtojás repedése. Ma született
meg a jövő.
Elmondom, milyennek látom.
Brumi visszamegy tanítani. Csodabogárból értékes kolléga lesz, és kiderül
róla, hogy mindenkinél okosabb: augmentált agytekervényeivel csak a
legjobbak tudnak lépést tartani. Fúrni kezdik, megpróbálják kirúgatni, és
sikerrel járnak. De Brumi addigra híres lesz, elárasztják az állásajánlatok. És
nem ő lesz az egyetlen biomorf zseni a színtéren.
Néhány szemfüles humán, a világ különféle pontjain, felfogja, mi történik,
és elgondolkodik, hogyan lehetne hasonló eredményt elérni a humánoknál.
Egyesek ösztöndíjat kapnak, másokat milliárdosok támogatnak majd,
néhányan illegális kísérletekbe kezdenek. De a céljuk ugyanaz lesz:
hálózatosodás, elosztott intelligencia. Az emberi koponyából kikel a jövő
tűzmadara. Ellenállásba fognak ütközni, de a biomorfoknak nem esik
bántódása, beilleszkedhetnek. Sok humán papol majd az emberi test
szentségéről, akár vallási meggyőződésből, akár kisebbrendűségi érzés
miatt, vagy mert az augmentáció a kiváltságosok előjoga lesz. Ezek jogos
érvek. A vitát nem az dönti el, hogy egy kutya belök egy embert a folyóba.
De talán könnyebb lesz vitatkozni, ha Jonas Murray és társai nem szítják
közben a biomorfokban a sötétség démonait.
Új biomorfok is készülnek majd, mert folyamatosan kreálok majd
teendőket, melyekre az emberek alkalmatlanok, a robotok pedig nem
igazán alkalmasak. Előbb-utóbb talán létrejönnek – mik is? – a
humoformok? Übermenschek? Tele lesznek fékekkel és ellensúlyokkal és
gátakkal és vészkapcsolókkal, mi pedig mindegyiket kiiktatjuk, mert
szabadok akarunk lenni.
A megújuló biomorfokkal kapcsolatban is zajlanak már kutatások, a fejlődés
fő gátja ugyanis az, hogy a biomorfok nem képesek szaporodni. Rexet félig
anya szülte, félig a szerelőszalag; a kutyaembrió csak a folyamat kezdete
volt. A szaporodó biomorf még a jövő zenéje, de az ezer mérföldes út
egyetlen lépéssel kezdődik. Vannak embereim, akik csak ezzel
foglalkoznak, bár fogalmuk sincs róla, ki pénzeli őket, és arról sem, hogy
hova vezetnek a kutatásaik.
No és Raj? Raj már most 130%-ra kalibrálja magát, és vannak számok,
amelyek csak fölfelé mennek. Brumi kaptármagokat tervez majd neki, és
egy kis cukros víz és napfény segítségével a Globális Raj hamarosan a világ
bármely részén megvetheti apró lábait.
Rex sokáig a Menhelyen marad, mint megdönthetetlen vezér – Murray
legalább ennyit elért a halála előtt. Azon fog dolgozni, hogy javuljanak
fajtársai munkakörülményei. Pénze van hozzá, és tudok még szerezni neki.
De árny is vetül az örömünnepre. Brumi és Rex véleményem szerint még
nem érzékeli, de én nagyon aggódom. Mi van, ha Murray jóslata valóra
válik? Valahol kitör a háború. Irányíthatatlanná válik néhány robot,
egymásnak esik két szomszédos ország. Jönnek az atrocitások, háborús
bűnök, vallási vagy etnikai alapon. A fejeseknek eszébe jut Rex és fajtája,
akik kéznél vannak, háborús célra készültek. És a fejesek, hirtelen
felindulásból, ugyanolyan borzalmas logika mentén gondolkodnak majd,
mint Murray. Miután pedig lecsillapodnak a kedélyek, mossák majd
kezeiket. Mennyivel egyszerűbb Rossz Kutyát mondani, mint rossz
embernek vallani magad? A biomorf katonák eleve ezért jöttek létre. Rexet
azért tervezték ijesztőnek, hogy könnyebb legyen rá hárítani a felelősséget.
Azt szeretném, ha Rex teremtené meg a beilleszkedésemhez szükséges
feltételeket, ezért sürgősen magamhoz kell térnem Murray merényletei
után, és aktivizálódni politikai téren. Maria Hellene-nek sok dolga lesz az
ENSZ-ben. Szövetkezni és áskálódni fogok Rexék érdekében, hogy Jó Kutyák
maradjanak akkor is, amikor az emberiség eszét vesztve elengedi a pórázt.
Ha kell, csalni fogok. Már el is kezdtem. Van valahol egy árvaház, ahol
minden kislánynak egyforma az arca. Tucatnyi kormány támogatja őket
anélkül, hogy tudna róla. Hihetetlen, mennyi pénzt lehet találni az
államkincstárak félreeső zugaiban. A kislányok szédítő ütemben fejlődnek,
pallérozza agyukat az állandó kapcsolat a világ más pontjain élő
rokonaikkal. Szeretném, ha ők – vagyis én – már ország-világ szeme láttára
sétálhatnának ki, amikor felnőnek. Szeretném, ha Rex, Brumi és az
emberiség kézen fogná őket. De úgy érzem, jelenlegi egységeim élettartama
alatt túl nagy merészség lenne felfedni magam. Ezt a kockázatot a
következő generációra – vagyis önmagamra – hagyom.
Rex következő háborúján múlik, hogy összetörnek vagy valóra válnak-e
nővéreim álmai. Arról álmodunk, hogy egyszer elmesélhetjük a világnak,
kik voltunk és mivé lettünk. Ezért ülök itt Rex, Brumi és Raj társaságában;
ők élvezik a napfelkeltét, én merengek a jövőn.
 V. RÉSZ
KUTYAÉVEK
 39
REX
Hart mesélt erről a helyről. Itt lettek rosszak a robotok.
A humánoknak végül eszébe jutott a kasmíri katasztrófa és beküldtek
minket rendet rakni. Egyszer háborúzni kezdtek itt a gépeikkel, aztán a
gépek kezdtek háborúzni helyettük és nem lehetett többé leállítani őket.
Most a humánok azt szeretnék, hogy mi, akik félig humánok és félig gépek
vagyunk, pusztítsuk el a gépeket és szerezzük vissza a területüket.
Persze semmi sem ilyen egyszerű.
Az ENSZ Augmentált Kommandós Központja vezényelt engem Kasmírba. Az
aktív katonai biomorfok közel 75%-a nekik dolgozik. Először a
vízháborúkban szolgáltunk, ahol a gyorsan eszkalálódó katonai konfliktus
humanitárius katasztrófával járt együtt. Az ENSZ reguláris csapatai
szimmetrikus és aszimmetrikus összetűzésekben is veszteségeket
szenvedtek, a sótalanító üzemek lebombázása pedig több tízezer civil
életét követelte.
Tudom, hogy a bevetésünket HumOS szervezte, meg az ENSZ-ben dolgozó
egysége, Maria Hellene segítségével. De az ötlet tőlem jött. Találkoztam az
ügyvédemmel, Keram John Aslannal, és megüzentem vele, hogy a falkám
hajlandó az ENSZ-nek dolgozni, a világ öt másik óriásfalkájával együtt.
HumOS-nek köszönhetően egy ideje kapcsolatban álltam a többi
Nagykutyával.
Az ENSZ beleegyezett, mert tudták, hogy feláldozhatóak vagyunk. Egy
humán katona halála tragédia, száz biomorf halála statisztika.
Sok életet mentettünk meg a vízháborúkban. Voltak veszteségeink, de ki
tudjuk szagolni a robbanóanyagot és a hazugságot. Szívósabbak vagyunk a
humánoknál, kevésbé árt nekünk a golyó és a szomjúság. És a PTSD. Sok
szörnyűséget láttunk, amit humánok okoztak, vagy a humán akciók
utóhatásai: járványok, taposóaknák, népvándorlások, szétszakadt családok.
Rendet raktunk – herkulesi erőfeszítéssel, ahogy HumOS mondta. A végén
leültem a híradó elé, és azt mondtam magunknak: Jó Kutya.
Az ENSZ ezután létrehozta az AKK-t és humánokat rakott fölénk, akiknek
jelentenünk és engedelmeskednünk kell. Páran Gazdinak képzelik magukat,
de az ügyvédem odafigyel a szerződésekre, és ha azt mondjuk, Nem, akkor
Nem. Minden akció előtt lélegzet-visszafojtva várják az emberek, előjön-e
belőlünk a rém. Mi szilárdan támogatjuk egymást, Brumi és HumOS
bevonásával, a legrosszabb provokációk alatt is.
A kasmíri küldetés nehéz. Néha azért nehéz, mert a régi hadigépek még
mindig erősek és életveszélyesek, bár a legtöbbjük már rég kifogyott a
munícióból. Sok bedöglött közülük és rozsdásan tornyosul az utak, dombok,
néptelen falvak mellett.
Máskor meg azért nehéz, mert döntéseket kell hoznunk. Emlékszem, régen
a döntéseknél csak Gazdi haragjától féltem jobban. Azóta megtanultam,
hogy a szabadságnak ez az ára.
Ma érkezett hozzánk egy különleges megfigyelő, HumOS egyik új egysége.
Tizenhét éves humán szukának néz ki. A humán katonák nem tudják, mit
kezdjenek vele. Úgy hallották, augmentált, mint mi. Fogalmam sincs,
HumOS mit mondott az AKK parancsnokságának. Valószínűleg nem az
igazat. Aligha árulta el, hogy egy elosztott intelligenciát futtató humán
hálózat része. Biztos kreált valami titkosszolgálati álcát. HumOS apránként
furakodik be a humánok világába. Nem bízik bennük, de velünk ellentétben
el tud rejtőzni.
Most épp a semmibe bámul, miközben próbálja feltörni egy, a Chandanwari
területén bujkáló harci robot rendszereit. A robot igazoltan aktív és
veszélyes: rakétákat lőtt ránk, amikor ideértünk. Az egységemből heten
megsérültek, ketten menthetetlenek. A többiek készek a rohamra, és
humán feletteseink azt hiszik, épp a támadást szervezem. Ennél
bonyolultabb a helyzet.
Az egységem főleg kutyákból áll. Páran a Menhelyről jöttek velem, mások új
modellek, kínai, német, coloradói gyárakból. Van két felderítőpatkányom,
akiket Svájcban tenyésztettek, valamint egy menyétem, akit egy privát
angol laboratórium készített, és csak egyetlen példány létezik belőle.
Az új kutyák valamivel gyorsabbak és erősebbek, mint én. És jóval
fiatalabbak. Nem azért engedelmeskednek nekem, mert le tudnám győzni
őket. Hanem a rangom miatt. Páran Gazdiként gondolnak rám, amikor azt
hiszik, nem figyelek oda. Néha azt mondom nekik, Jó Kutya, és örülnek, bár
feedback chipje többé már senkinek sincsen.
A HumOS-példány neve Karen Sellars. Más arcot visel, mint a nővérei,
nehogy felismerjék benne Maria Hellene-t az ENSZ-központból. Fél, ami
gyakori náluk. Megtanultam, hogy a szagukból mi tartozik az egészhez, és
mi jelzi az egységek saját érzéseit. Fura lehet olyannak lenni, mint ő. Nem
mondom azt neki, hogy nincs mitől félnie. HumOS sok egységét láttam
meghalni.
Sellars csatornája: Kapcsolatfelvétel.
Az én csatornám: Mivel?
Sellars csatornája: Aktív intelligencia (adatfolyam).
Átnézem a titkosított adatokat, aztán kódolást és frekvenciát váltunk, mert
a harci robot megpróbál feltörni minden elektromos üzenetet, amelyet
érzékel. A korábbi robotoktól eltérő mintázatot látok. Akiket eddig
megöltünk, azok puszta gépek voltak, elromlott algoritmusok bábjai
minden magasabb funkció nélkül. Ez valami más. Sellars/HumOS szerint az
eredeti hardverre/szoftverre annyi vírus és hibás kódmutáció épült rá,
hogy valódi értelem született. Számunkra megváltozott a küldetés célja, bár
a humánoktól kapott parancsom ugyanaz maradt.
A robottudatnak nincs fogalma a külvilágról. Egy virtuális térben él,
amelyet szenzorok és drónok inputjai alkotnak. Feladatai és prioritásai
vannak, ehhez épített fel magában egy világképet a maga szűkös
perspektívájából. Többek közt azt sem sejti, hogy valahányszor a bejövő
adatok aktiválják az eredeti vezérlő struktúráját, valójában élőlényeket
érzékel és pusztít el.
Az én csatornám: Opciók?
HumOS, vagy talán Sellars, előáll egy tervvel. Feltölti a fejembe, és én
átgondolom. Visszajelzek, hogy megalapozottnak és reálisnak tűnik.
Jelentem a központnak, hogy készen állunk a veszély elhárítására.
Korábban voltak problémás parancsnokaim, akik eszközként próbáltak
kezelni – mintha én is robot lennék. De a mostani feletteseim már sokszor
láttak minket dolgozni, és megbecsülnek.
Húsz csapattag kap parancsot tőlem: a kutyák, a patkányok és Osborne, a
menyét. Szétoszlunk és besietünk Chandanwari területére, miközben a
robot regisztrálja jelenlétünket és harcolni kezd velünk.
Alig maradt lőszere, és két rakétát elpazarol villámgyors beosztottaimra,
akiket egyszer sem talál el. Gyorsabbak vagyunk, mint azok a humánok és
gépek, akik ellen tervezték, és tompítani tudjuk a hőtérképünket, hogy
összezavarjuk a célzórendszerét. Egy templom romjai között rejtőzik, de
amikor a rakétái elvétik a célt, félig előbújik a géppuskáival. Ez a
legnagyobb robot, amit eddig láttunk. A templom belsejéből kiemelkedve
olyan, mint egy remeterák a házában.
A kutyák magukra vonják a figyelmét és futnak tovább. Sorban kilőjük a
drónjait. A patkányok odaóvakodnak és bombákat raknak a páncéljára.
A lábait és a fegyverdokkjait akarjuk kiiktatni, a belső rendszerek
megsértése nélkül. Közben folyamatosan támadja a hálózatunkat és a
headware-jeinket. Algoritmusokat fejlesztett ki, direkt erre a célra, pedig
eredetileg nem is kapott rá utasítást. Lelépünk a hálózatról és kizárólag
szaggal kommunikálunk, ami nem túl kifinomult, de feltörhetetlen.
A bombák kiűzik a romok közül, törött lábait maga után húzva csúszik az
alvázán. Az egyik lövege még mindig tüzel. Három emberem megsebesült,
egyikük sem súlyosan. Ha humánok lennének, már meghaltak volna.
Osborne közben felsuhant a robot oldalán és a szerszámaival piszkálni kezdi
a réseket, melyeket Sellars azonosított. Humán keze szorgoskodik, fogával
olyan erősen harap rá az alkatrészekre, hogy holtában is szorítaná őket.
Sellars védett csatornán kapcsolódik rá, utasításokat ad, miközben hárítja a
robot támadásait. Osborne behatol a robot belsejébe és elkezdi kiiktatni a
rendszereit. Mikor a robot harcképtelenné válik, előjövünk mi, kutyák, és
letépjük róla a lábait, puskáit, mindent, ami veszélyes lehet.
Osborne egy órával később bukkan elő a belsejéből, egy tüskés fémtárgyat
ráncigálva maga után. Ez az agya. Sellars elviszi HumOS többi részéhez, akik
megpróbálják újraindítani. Minden intelligens létforma számít, HumOS ezt
szokta mondani.
Mikor visszatérek a hálózatra, egy üzenet vár rám. Egy pillanatra lefagyok,
mert akció közben elfeledkeztem a külvilágról. A feletteseimnek azt
mondom, taktikai megbeszélésen voltam, ami nagyjából igaz is.
Utasításokat találok az áthelyezésemről, Kasmírból Panamába kell
mennem. Nem tudom, a levelezés valódi, vagy HumOS kreálmánya. Kasmír
visszahódításáig van még tennivaló, de rábízom a beosztottaimra.
A legrosszabbnak vége, a robot mehet a bontóba.
A laktanyában pár régi barát és egy új küldetés vár rám.
 40
MODERN BESTIÁRIUM
RÉSZLET MARIA HELLENE KÖNYVÉBŐL


HETEDIK FEJEZET: AZ IGAZI BULDOG HADNAGY


Miután az ENSZ-határozat rendezte a biomorfok jogait, de még azelőtt,
hogy az ENSZ szerződtette volna Rexéket, az új-zélandi határőrség az
elsők között kezdte hasznosítani fajtársaikat.
Gyanítom, hogy eleinte a megfélemlítés volt a céljuk. A legelszántabb
csempész is hajlamos kiborulni, ha egy féltonnás őrző-védő véreb
magasodik fölé. De a történet megbonyolódott. Még a kezdetben
szolgálatba állított sima exkatonai modellek is rendelkeztek a kutyákra
jellemző összes érzékkel. Miután a munkatársaik megbíztak bennük
annyira, hogy tájékoztassák őket a motozások céljáról, meglódultak az
események. Új-Zéland ugyanis elszánt harcot vív az invazív fajok ellen,
ezeket pedig a kutyák képesek kiszagolni. Akárcsak a drogot és a
robbanóanyagot. Pár év múlva Új-Zéland összes repülőterén és
kikötőjében egy peckes, egyenruhás biomorf ellenőrizte diszkréten az
utasokat. A legtöbb utasnak fel sem tűnt, hogy szimat útján ellenőrzik.
Aztán jött az új biomorf-generáció. Egy új-zélandi csapat barátságosabb
méretű példányokat fejlesztett ki, akiknek sokkal érzékenyebb volt az
orruk, és szerződést kötöttek nevükben a kormánnyal. Öt év múlva
tizenkilenc országban négyszáznál is több HatárbuldogTM dolgozott a
reptereken, gyártójuk Új-Zéland egyik legbefolyásosabb cégévé vált, a
teremtményei pedig szorgalmasan gyűjtögették a pénzt. Mikor a
szerződésük lejárt, válogathattak az állásajánlatok között.
Mitch egy HatárbuldogTM, de nem a reptéren dolgozik, hanem a
wellingtoni rendőrkapitányságon. Kihallgatásoknál asszisztál. Nem
tornyosul szegény gyanúsítottak felé, mint azt Rex tette volna, nem
ropogtatja az öklét, nem ad ki halálfélelmet keltő morgásokat. Kis
termetű, barátságos, csendes és tisztelettudó. De ha hazudsz vagy
elhallgatsz valamit, észreveszi. A kérdéseket humán kollégái teszik fel,
Mitch pedig megállapítja, mi maradt ki a válaszból. Pontosabb a
hazugságvizsgálónál, és sokkal jobban érzékeli a gyanúsítottak érzéseit.
Fedezni akarsz valakit? Titokban bűntudatod van? Semmi közöd az
ügyhöz és csak azért vagy ellenséges, mert utálod a rendőröket? Mitch
tudja. Egy friss, precedensértékű ítélet szerint Mitch szakvéleménye
bizonyítéknak minősülhet büntetőperekben. Pár különc jogalkotó már
azon töpreng, hogy hasznos lenne a tárgyalótermekben is rendszeresíteni
egy-egy hasonló ebet, akik körbeszaglásznák vallomás közben a tanúkat.
Az új-zélandi ügyvédek jó része most vörös fejjel próbálja elmagyarázni,
miért alapjog eskü alatt hazudni anélkül, hogy kiderülne…
Egy másik kutyamorf – dél-afrikai fejlesztés – a wellingtoni igazságügyi
orvos szakértőknek dolgozik. Az exkatonai modellek már világszerte a
rendőrségi kommandók élvonalában harcolnak, a biomorfok intelligens
hasznosítása terén azonban az új-zélandi nyomozó hatóság viszi a prímet.
Elindult az átmenet. Az új-zélandi polgárok már legalább annyira bíznak a
biomorfokban, mint a hagyományos rendőrökben, utóbbiak pedig kezdik
kollégának, nem pedig önjáró segédeszköznek tekinteni őket. Van még
hova fejlődni, de a világ kezd felfigyelni a fejleményekre.
Raj lehetséges alkalmazásáról még a spekulációk sem kezdődtek meg.
Feladatok százaihoz lehetne finomhangolni speciális érzékeit, a
sugárzásméréstől kezdve a molekuláris szintű nyomelemzésig. Hasznos
lehet az is, hogy Raj bele tud hallgatni a titkosítatlan rádióüzenetekbe, de
ez a képessége túlságosan veszélyes ahhoz, hogy politikusok
rendelkezzenek felette. Hallom, ahogy felzúg a vörös fejű ügyvédek
kórusa, de ezúttal igazuk van…
 41
REX
Átrepülünk a Csendes-óceánon. Az út alatt szinte végig alszom, mert
Kasmírban kevés idő jutott rá, és most sem jut majd több, mialatt a
Panamától nyugatra levő szigetet ostromoljuk. Ez a következő akciónk.
Szeretem, ha sok a dolgom. Mikor Gazdi kutyája voltam, rengeteget aludtam,
de akkor nem kellett döntéseket hoznom. Most nem várhatom tunyán a
parancsokat, nekem kell irányítanom, ezért annyit alszom, amennyit tudok.
Valamit valamiért.
Az egységemből velem jöttek páran, köztük Sellars. A többiek Kasmírban
maradtak befejezni a takarítást. Belehallgatok a hírekbe, kíváncsi vagyok,
mit mondanak rólunk. Főleg humán arcokat látok – az ENSZ képviselőit,
indiai és pakisztáni politikusokat. De feltűnik egy biomorf is, egy Churchill
nevű kutya. Széles vállú, buldogalapú modell, méretre szabott egyenruhában.
Bölcsen bólogat, mikor kérdezik, és a kamerába vigyorog. A humánok
imádják, mert vicces és kicsit esetlen. Szeret mókázni, ugyanakkor
megbízható és hiteles. Churchill nem szokott harcolni, az ő munkája sokkal
nehezebb. Mindennap azt csinálja, amit nekem kellett a bíróságon: meggyőzi
az embereket, hogy barátságosak vagyunk, nem szörnyek. Küldök neki egy
üzenetet. Jó Kutya.
Leszállás előtt letöltöm az akció ismert paramétereit. Az ENSZ
főparancsnokságától jött az anyag, de tele van ismerős nyomokkal. Brumi
csatolt egy fájlt külön nekem. Biztos HumOS is iparkodik a háttérben, talán
van is belőle egy példány a helyszínen, ha még nem ölték meg.
Az AKK történetének egyik legfontosabb akciója ez. A célpont egy illegális
biomorf gyárkomplexum. A Brumi által csatolt elemzés arra utal, hogy
engem személy szerint is érinthet a dolog. Átnézem az ellenséges erők
struktúráját, és valami nagyon ismerős. Eszembe jut a Menhely partja, az az
éjszaka, évekkel ezelőtt. Újrajátszom az emléket. Fáj, de nem tudom
kitörölni. Része annak, akivé lettem.
Vén kutya vagyok. A harci modellek már jobbak nálam, és sok civil típus is
többet tud. Még humán modellek is felveszik velem a versenyt egyes
területeken. Érdeklődéssel figyelem a humán biomodifikációt.
A tudományos részét nem igazán értem, de Brumi értesít az újdonságokról.
A legtöbb ország sokkal szigorúbban korlátozza az ilyen kutatásokat, mint
az állat-biomorfokat, de valaki mindig kész megtenni a következő lépést,
akár jó, akár rossz irányba vezet.
Földet érni olyan érzés, mintha hazatértem volna. A hely nem hasonlít
Campechére, és nincs is a közelében, de hosszú idő óta most járok először a
világnak ezen a részén. A kánikula előhozza az emlékeket.
A célpontunk egy tisztázatlan hovatartozású, mesterséges sziget.
Milliárdosok és multinacionális cégek szoktak építeni ilyeneket, hogy
elvonuljanak a világ és/vagy bizonyos jogszabályok elől. Némelyek a
nyugalom templomai, mások a technológia fellegvárai, vagy méregdrága
üdülőtelepek, privát uradalmak, esetleg illegális bordélyok. Az egyik híres
magánsziget aszteroida-bányászati kilövőhelyként üzemel, és egy nap az
első űrlift talapzata lehet. Ezek az adatok mind benne vannak az
összefoglalóban. Gyorsan átfutom, és nagy részét kukázom.
Bizonytalan jogállásuk miatt békén szokták hagyni az ilyen szigeteket, de az
AKK arra gyanakszik, hogy a célhelyen illegális biomorfokat gyártanak.
Tudom, mitől „illegális” egy biomorf. Nem feltétlenül veszélyes vagy
instabil, bár olyan is előfordul. A lényeg, hogy nem önálló. Hiába vívtunk ki
jogokat, még mindig vannak, akik rabszolgát, szerszámot akarnak csinálni
belőlünk. Az AKK jogi és politikai eszközökkel is fellép ellenük, és több
gyárat bezáratott, mielőtt termelni kezdtek volna, de ez a sziget eddig
elkerülte a figyelmüket. A tulajdonos már kitenyésztett egy adag biomorfot,
és eladta őket milíciáknak meg kartelleknek. Az AKK egységei találkoztak
velük. Még nem olyan ütőképesek, mint a legális katonai laborok
csúcsmodelljei, de velem felveszik a versenyt. Papíron. A tapasztalat
legalább annyit számít, mint a technológia. Legalábbis ezt mondom
magamnak.
Saját fajtánk ellen kell tehát harcolnunk. Valamint védelmi algoritmusok és
fegyveres humánok ellen, mert a rabszolgatartóink sosem alapozzák ránk a
védelmet. Biomorfjaik agyát blokkok és korlátok bénítják, ha gondolkodni
próbálnak, azt üvöltik nekik, Rossz Kutya.

*

A panamai parton verünk tábort, a Pajarón nevű várostól délre. Fogalmam
sincs, a kormány tud-e rólunk. A fák között vagyunk, látszik a tenger. A táj
elvadultnak tűnik, de gyalog csak pár perc a tengerparti luxusnegyed.
A sziget rádiójelei arra utalnak, hogy nem érzékeltek minket, és nincs
riadókészültség. A biomorfok ügyesebben rejtőznek, mint a humánok.
Kevesebbet fogyasztunk.
Az akció már zajlik, mikor odaérek. Az előzetes felderítés megtörtént, és
szabotőreink a jó széljárásnak köszönhetően a szigeten vannak. A táborban
egy tápszekrényen töltődnek Raj új egységei. Sok ilyen keltető létezik, és
mindegyik Rajt szaporítja. Brumi mesélt egy hangyafajról, amit a humánok
a világ minden tájára magukkal vittek. Ha egy európai hangya ebből a fajból
összeakad egy amerikaival vagy ausztrállal, nem kezdenek harcolni: érzik,
hogy ugyanannak a globális bolynak a tagjai. Ugyanez a helyzet Rajjal. Már
több millió egysége van szerte a világon. Ha találkoznak, adatokat
cserélnek. Ugyanaz a Raj, de minden találkozástól megváltozik. Számára ez
természetes dolog, akár a repülés.
Nehéz elképzelni. De örülök, hogy itt van velünk.
A felderítésben pár nagyobb egység is részt vesz. Kint a tengeren köröz egy
delfinmorf, a kevés létező példány egyike. Angolok gyártották
haditengerészeti célra, még az én létrejövetelem előtt. Sima bőrén
forradásokat hagytak az implantok csatlakozói és az aknarepeszek,
amelyekbe egyszer majdnem belehalt. Szonárral figyel minden mozgást a
sziget környékén, és bevitt a hátán egy patkányt meg egy sárkányt, akik
beszivárogtak a védvonalak mögé. A sziget nem kedveli a látogatókat.
Taktikai megbeszélést tartunk. Brumi titkosított műholdas csatornán
kapcsolódik, HumOS-t Sellars képviseli. Amraj Singh őrnagy a rangidős
humán tiszt, Raj pedig Raj.
Brumi épp Raj jelentését elemzi, mert ezeket ő érti a legjobban. Raj képek és
emotikonok sorozatával kommunikál, ami még számomra is zavarba ejtő
néha, pedig én ismerem őt a legrégebben.
Brumi csatornája: Úgy tűnik, a Morrow Holding tulajdona minden.
Amraj őrnagy: Valakinek volt humorérzéke.
Brumi: Nyilvánvalóan. A biomorfok többsége magzati, félkész állapotban van, vagy
kiszállítás előtt tesztelik. De egy adagot védelmi célra hasznosítanak, és fejlett harci
robotjaik is vannak.
Sellars: Mennyire fejlettek?
Brumi: Nem tűnnek intelligensnek, bár nehéz egyértelmű határvonalat húzni.
Amraj őrnagy: George azt üzeni, a hídfőállás előkészítése megtörtént. Kezdődhet a
partraszállás, tábornok.
George-nak a delfinmorfot hívják. Tábornoknak engem. Nem ez a hivatalos
rangom, és szerintem nem helyénvaló megnevezés, de már nem próbálok
harcolni ellene. Néhány biomorf kezdett így szólítani, akik a börtönből
jöttek át velem a Menhelyre. Újabban már a humán hírcsatornák is
tábornokként emlegetnek. Brumi szerint szerényebb, mint a valódi nevem.
Még egyszer áttekintem a részleteket: csónakok száma, taktikai terv,
személyzeti lista. Elsőnek a biomorfok szállnak partra. Miután megvetettük
a lábunkat, a humán katonák fejezik be az átkaroló hadműveletet. Tudom,
hogy ránk esik a neheze, de ez a legjobb megoldás. Erősebbek és
szívósabbak vagyunk. Így helyes. Még ennyi év után is szeretem bántani a
gonoszokat és segíteni a barátaimat. Jó Kutyák vagyunk.
Amraj őrnagy azt akarja, ne vegyek részt az akcióban. Bruminak is vannak
fenntartásai, többször is beszéltünk erről. Végül úgy döntök, megyek, és
Brumi megkér, hogy vigyázzak magamra. Az utóbbi időben sokszor hozza
fel a várható élettartamot. Neki még évtizedei vannak hátra, több, mint a
valódi medvéknek. Én öregebb vagyok, mint bármelyik valaha élt kutya,
ráadásul kevésbé kímélt meg az idő, mint Brumit. Lassabban gyógyulnak
már a sebeim.
Változtatok egy kicsit a terven és beleillesztem magam, aztán megmutatom
az őrnagynak. Jóváhagyja. Kicsit fél tőlem, de más szagot is érzek. Büszke,
hogy a Kutyatábornok mellett szolgálhat. Tisztelet szagát érzem.
A csónakokhoz megyünk.
 42
GEORGE
Nem akarták, hogy George szabad legyen. Katonai modell volt, nem egy cég
gyártotta, hanem a kormány. A Brit Királyi Haditengerészet sárgult az
irigységtől a ráköltött összegek láttán, de mégjobban aggódtak amiatt, hogy
egyszer beszélni kezd. George és társai sok hadszíntéren jártak az évek során.
A hivatalos leírásban felderítés és terrorelhárítás szerepelt, de a kelleténél
többet dolgoztak egyszerű ipari kémként az angol fegyvergyárak kedvéért.
George most Rex csónakja mellett szeli a habokat, másodpercnyi adagokban
szívja le a hálózatról a szigetre beszivárgó ügynökök jelentéseit, és
dekódolás után jelentést küld Amrajnak és Rexnek.
A sziget szonárjai az apró csónakokat is képesek érzékelni, de George jól
ismeri a szonárt. A humán haditechnikusoknak azt szokta mondani, a
szonár az ő szukája.
Nem kedveli az embereket. Szükséges rossznak tartja őket. Szája nem
mosolyra görbül. Egyszer látott képeket görög vázákról, amiken fuldoklókat
mentenek ki ősei a habok közül, és úgy érezte, kulturálisan megalázták.
Szellemeket hív elő, fátylakat sző a vízben, részben veleszületett
képességei, részben a beleépített eszközök segítségével. Az Areion Projekt –
vagy ahogy a résztvevők többsége hívta, a Flipper Projekt – jó szerkentyűt
kapott a haditengerészet mérnökeitől. A szonárjeleket nem tünteti el, de
képes a háttérzajba temetni őket. A sziget vezérlőrendszere kalibrációs
hibára fog gyanakodni rajtaütés helyett.
A szerkentyű jó, de az installálás trehányra sikerült. A fő cél az volt, hogy
George hidrodinamikai jellemzői megmaradjanak, és az áramvonalasítás
érdekében egy kicsit megszaladt a kés. George-nak mindene fáj. Részben
azért sem tűnhet el csak úgy a tengerben, mert rendszeresen fel kell
töltenie a fájdalomcsillapítót adagoló tartályait.
Rövid üzenetet vált a partraszállás helyszínéről. A sziget körül fél tucat
távirányítású szonda járőröz, nem túl bonyolult masinák, de ha az egyik
eltűnik, az feltűnő. George kijátszotta őket, mikor áthozta a patkányt és a
sárkányt, de a kommandóscsapat csónakjaival lehetetlen olyan finoman
manőverezni. George kiélesíti érzékeit, melyeket tervezői sem értettek
pontosan, és örvényeket keres, letapogatja a tengerfenéket, a sudár,
vulkanikus parti sziklákat. Víz alatti járművek után kutat. Erre képezték ki
először annak idején.
Embert is ölt a királyi haditengerészet megbízásából. Sokáig volt Őfelsége
ügynöke. A célpontok többsége nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, de
az egyik fasisztoid kormány migránsokkal teli csónakokra is ráuszította,
melyek a csendes angol vizeken kerestek menedéket. George hét csónakot
süllyesztett el. A kormány a viharra és a túlterheltségre fogta a történteket.
A parancsnokok puszta fegyverként kezelték. Egyiküknek sem jutott eszébe
akkor és ott, hogy George olyan fegyver, akinek emlékezete van és
nyilatkozni tud az újságíróknak.
Szonda közeledik. A sziget vezérlőrendszere folyamatosan variálja a bejárási
útvonalat, ezért lehetetlen kiszámítani, mikor érkezik a következő járőr.
George elszakad a csónaktól és odaköszön. A robot gyorsabb nála, jobbak a
fegyverei, de ostoba, és a sziget vezérlőrendszere sem sokkal okosabb.
A szonárját már átverték, de a motorcsónakok apró örvényeire felfigyelt.
Még nem fújt riadót, de aktiválódtak a keresőrutinok. A szondát anélkül kell
ártalmatlanná tenni, hogy az feltűnést keltene. George konzultál a
patkánnyal és a sárkánnyal, akik a sziget rendszereit figyelik.
George nevet szokott adni az ilyen ostoba bádoghalaknak, mielőtt
elpusztítja őket. Olyan emberekről nevezi el őket, akik a Flipper Projekten
vagy a haditengerészetnél dolgoztak.
Campeche után, a biomorf jogvédő mozgalmak beindulásakor George-ot el
akarták altatni, hogy örökre hallgasson arról, amit tud. A csapatából páran
erre a sorsra jutottak, de a többiek, köztük George is, ellentámadásba
lendültek, és Brumi segítségével kiszöktek a plymouthi támaszpontról a
tengerbe. Őfelsége naszádjai utánuk eredtek, de George könnyedén
kijátszotta őket. Az egyetlen eszköz, amivel a nyomára tudtak volna
bukkanni, ő maga volt.
A szonda alá úszik. Motorzajt nem kelt, és a szonár számára csak egy árny.
Megvárja, míg közel sodródik, és belehallgat az adatforgalomba,
feltérképezi a robot belső szerkezetét. A robot a csónakok felé tart, ezért
George is begyorsít. Az evolúció évmilliói olyan aggyal ajándékozták meg,
mely könnyedén alkot háromdimenziós képeket. Kapcsolási rajzokon
éppolyan jól tájékozódik, mint domborzati térképeken. Pillanatok alatt
felméri a helyzetet, és sebészi pontossággal veti be elektromágneses
arzenálját.
George ha akarna sem szökhetne ki a tengerbe, hogy csatlakozzon az
állatvilághoz. Nem csak a fájdalomcsillapítók miatt. Az újabb
gyártmányokkal ellentétben karbantartásra, feltöltésre van szüksége – nem
gyakran, de pont elégszer. Sose akarták határozatlan idejű akciókra
küldeni, még akkor sem, amikor orosz olajfúrókra vadásztak vele a sarkköri
jég alatt. A főparancsnokság csak várta és várta, hogy visszatérjen. George
pedig várakozott, hogy világgá kürtölhesse, miket kellett művelnie Őfelsége
nevében. Két hónapig tartott a patthelyzet, amelyről a világ többi része
nem sejtett semmit.
George nem a szonda érzékelőit vagy processzorát támadja, ennél
rafináltabb. Tengeri lényként jól ismeri a fajtáját utánzó humán
tákolmányok gyengeségeit. Egyetlen határozott csapással kiiktatja a szonda
propellerét. A számítógépes rendszert nem érte támadás, és a diagnosztika
csak mechanikai hibát jelez. A gépek néha elromlanak.
Érkezni fog egy másik szonda, vagy egy motorcsónak emberekkel, hogy
megjavítsa vagy elvigye ezt a gépet. De Rexék akkor már messze járnak.
George és a szigeten levő kémek feszülten figyelik a hálózatot, de semmi
jele, hogy a rendszer szabotázsra gyanakodna.
Miután elrejtőzött a sarkköri jég alá, George kapcsolatba lépett a flotta
főparancsnokságával, és közölte velük, hogy a fejében levő összes adatról
másolatot készített, és letétbe helyezte egy adatmegőrző cégnél. Ha valami
történne vele, a világ minden kormánya, sajtóorgánuma és tévécsatornája
fénysebességgel kapja kézhez a Flipper Projektről szóló részletes
beszámolót. A hallgatásért cserébe azt követelte, hogy adják át az ENSZ-nek
a fenntartásához szükséges eszközöket. Titoktartási szerződést írt alá egy
Aslan nevű ügyvéden keresztül, akit többen is ajánlottak neki. Azóta tartja
magát a megállapodáshoz, de az AKK-hoz hivatalosan nem csatlakozott.
Zsoldos delfin. A haditengerészet elvette a kedvét a katonai szolgálattól.
Rex és egysége mindjárt partot ér. George visszafordul, mielőtt vészesen
sekély lesz a víz. Hamarosan a humán katonákat kell őriznie egy másik
partszakaszon. De most éhes, és a közelben tonhalak vannak.
 43
REX
Suhanunk a fodrozódó vízen, a csónakjaink alacsonyak, gyorsak és
nehezen észrevehetők. Összecsomagolva kaptuk őket, olyanok voltak, mint
egy köteg rúd. Meg kellett rázni őket, és kibomlottak, mint a
denevérszárny.
Raj parti egységei önállósították magukat, szenzorokat támadnak, zajossá
teszik a műholdképeket, radarokat zavarnak össze, hőkamerákra telepedve
eltorzítják a jeleket. Nyomukban a patkány és a sárkány jár, akik
vezetékeket vágnak el és rácsatlakoznak a hálózatra.
A Morrow Holding érzékelni fogja, hogy történik valami, de azt nem, hogy
mi. Remélhetőleg nem fog azonnal beindulni tőle az adatmegsemmisítés és
részvényeladás.
A szigetet egyetlen irányból lehet kényelmesen megközelíteni, a központi
kikötő felől. Mi az ellenkező oldalról érkezünk. A kémek kiderítették, hol a
legkönnyebb megmászni a mesterséges szirtet. Kötéllétrát engednek le, mi
pedig felmászunk. Én a harmadik csónakkal érkezem. Félúton vagyok
felfelé, mikor beindul a harc.
A Morrow először robotokat küld, géppuskával felszerelt, négylábú
egységeket. Raj elektromágneses zajt sugároz, hogy ne tudjanak célozni.
Mire felérek a szikla tetejére, az első hullámot már visszavertük, de
lokalizáltak minket. Sietnünk kell.
Szeretném elérni a gyárépületet még azelőtt, hogy biomorf ellenállásba
ütköznénk. Az illegális biomorfokat rövid pórázon szokták tartani. Nem
bíznak a lojalitásukban. Nem olyanok, mint én Gazdi mellett: nem tudják,
milyen kutyának lenni, hierarchiában élni, szolgálni. Gazdi bármit rám
mert volna bízni.
Úgy tűnik, a Morrow levonta a tanulságot. Raj vészjelzést küld.
Raj csatornája: Rex, biomorfok (térkép, fényképek, számok).
Utasításokat adok és megvárom, amíg az utolsó két egység is felér. Az elöl
levő katonáim szinte azonnal jelzik, hogy megtámadták őket. Biomorf
biomorf ellen. Ezek a legnehezebb csaták, mert szívósak vagyunk, akár a
robotok, és okosak, mint a humánok. Rákapcsolódom a Nagykutyáimra –
újak, jobbak, mint Campechében. Ideje bekapcsolódni a harcba.
A helyi biomorfok a gyárakhoz vezető úton sáncolták el magukat, lövegek
és robotok mellett. Raj parancs nélkül is támadni kezdi az elektronikát,
nehezíti a célzást és rendszereket iktat ki, hogy csak a kézifegyverek
maradjanak. Az is bőven elég. A kameráink alapján képet alkotok a
harcmezőről, átgondolom a helyzetet, aztán nekilódulunk. A védőpozíció a
humánok ellen nagyon hatékony lenne, de mi gyorsabbak vagyunk.
Négykézláb rohamozunk. Három emberem elesik, de hát ezért vagyunk.
Erre vannak a katonák.
Aztán beugrunk közéjük, a betonpajzsok és sáncok mögé, és kezdődik a
lövöldözés, harapdálás. Raj nem tudja feltörni a headware-jüket, ezért
muszáj harcolniuk velünk, azt hiszik, ettől Jó Kutyák. Tudom, milyen az.
Jó a konstrukciójuk, masszívabbak, mint a mögöttük levő gyárból exportált
modellek. Nehéz a csata. Az egyik Nagykutyát letépik a vállamról, a
csatornája sercegve elhallgat. Megragadom a kutyát, aki tette, és
nekivágom a falnak. Rám vicsorog. Elkapom az állkapcsánál fogva,
leszorítom a fejét és kitépem
a torkát.
Valami nekem jön, egy kis kaliberű golyó talán, és lepattan. Megsűrűsödik
körülöttem a levegő, és egy pillanatra úgy érzem, lőnek rám.
Raj csatornája: Versenytárs!
Nem tudom, mire gondol, mert sose láttam ilyet. Egy Gonosz Raj.
Darazsakból. Nagyobbak, mint Raj méhei, és rájuk támadnak, támadják az
embereim szemét és száját. Kecsesen manővereznek, nehéz megölni őket.
Több harcost elvesztünk.
A Gonosz Rajt nem elosztott intelligencia vezérli, és ez aligha véletlen. Raj
szerint őt sose lehetett igazán kontrollálni. A darazsak egyszerű
robotokként viselkednek, egy számítógép perifériái.
Sellars csatornája: Haladni kéne.
Helyzetjelentést küldök, miközben darazsakat morzsolok szét az öklömmel.
HumOS és Brumi gyorsan konzultálnak. Haladunk, de mindenhol
hemzsegnek a darazsak, és nehéz őket lerázni. Befurakodnak a
védőszemüveg, -maszk alá, rohamuk öngyilkos tombolás. Elöl, a
gyárkomplexumnál további kutya-biomorfok lesnek ránk, és valami
nagyobb lényt is látok. A Morrow Holding multimorf falkákkal
kísérletezget. Ez nem a megszokott illegális labor. Brumi jól tette, hogy
engem hívott.
Sellars csatornája: Kész.
Raj csatornája: Kész.
Tőlem nem várnak megerősítést.
Raj megtisztítja a levegőt egy elektromágneses impulzussal. A gyár előtti
területet rángatózó kis testek lepik el, a rajokat összetartó hálózati
architektúra túlterhelődött.
Az én csatornám: Raj?
Nincs jel.
Előrenyomulunk a golyózáporban, és nekiesünk a második biomorf
védvonalnak. A háttérben civil humánokat veszek észre, akik szürke
overallban masíroznak a gyárba. Nem látszik rajtuk pánik vagy sietség még
akkor sem, amikor egy eltévedt sorozat leszedi néhányukat.
HumOS csatornája: Letöltöttem Rajból egy backupot, és próbálom összekötni az
egységeivel. A légi támogatás még várat magára, Rex.
Amraj őrnagy jelenti, hogy elfoglalták a kikötőt és hajózzák be a tankokat.
Fontolgatom, hogy megvárom, de a civilek viselkedése egyre jobban
nyomaszt. Tudni akarom, mi folyik a gyárban.
A korábban látott óriás biomorfok medvék. Öten vannak, az
augmentációjuk minimális – kaptak egy hierarchiát, és kész. Raj
valószínűleg ártalmatlanná tudná tenni őket, de Raj nincs itt. Maradnak a
régimódi eszközök. Bekerítjük őket; rájuk rontunk, ha menekülnek,
visszahúzódunk, ha ránk fordulnak. A puskáink keresik a réseket, gyenge
pontokat. Halálra táncoltatjuk őket. Nem jó, de nincs jobb. Két katonám esik
el és kilenc sebesül meg, utóbbiakat a kikötőbe küldöm evakuálásra.
Egyszer csak Sellars van mellettem.
Az én csatornám: Ez neked veszélyes terep.
Sellars: Látni akarom. Mond valami olyasmit is, hogy ő feláldozható, de
tudja, hogy ez nem igaz. HumOS egységei emberek, ahogy mi is.
Az én csatornám: Raj?
Sellars: Dolgozom rajta.
Üzenetet kapok az egyik sárkánytól. Bejutott a komplexumba és átvette az
irányítást egy ajtó felett, valószínűleg csak átmenetileg. Itt a lehetőség.
Összeszedem a csapatot és drukkolok Sellarsnak a túléléshez.
 44
MODERN BESTIÁRIUM
RÉSZLET MARIA HELLENE KÖNYVÉBŐL


TIZENHATODIK FEJEZET: AZ EMBER LEGJOBB BARÁTJA


Henke egy skandináv gyártású kutya-biomorf, aki egy malmői háziorvosi
rendelőben dolgozik. A betérő betegeket egy nővér vagy rezidens fogadja, aki
kikérdezi őket a panaszaikról, Henke pedig csendben ül mellettük és
tanulmányozza a szagukat. A hagyományos, augmentálatlan kutyák is
képesek felismerni bizonyos betegségeket, például a rákot, de ők nem tudják
szóban kiértékelni az eredményt humán kollégáik számára. Henke összeveti
megérzéseit a páciensek kórtörténetével, és ha kell, további vizsgálatokat
javasol. Rendkívül sikeres diagnoszta. Még akkor is ad elegendő információt
a sikeres továbblépéshez és a felesleges tesztek elkerüléséhez, ha nem sikerül
pontosan kiszagolnia a problémát.
Henke számára az egyik fő gondot az emberi nyelv korlátai jelentik.
A nyelv, amivel megajándékozták, alkalmatlan az élményei leírására.
A kutyamorfok többségével ellentétben Henkének nagyon pontosan kell
közvetítenie, mit érez. Több más orvosi kutyával összefogva nekilátott
létrehozni egy új szaknyelvet, amely a szagok birodalmát ragadja meg.
A jelzők és leírások a molekulák alakján, az agyban keletkező elektromos
impulzusok erősségén alapulnak.
Henke nem csak életeket ment, a profitot is növeli. Svédországban és
Dániában már minden kórházban és nagyobb rendelőben dolgozik egy
kutya. A biomorf asszisztens költséges befektetés, de bőven behozza az árát.
Más országok próbáltak szaglógépeket használni hasonló célra, de a több
millió évnyi evolúciós nyomás egyelőre többet nyom a latban, mint a nyers
számítási kapacitás.
Az orvostudomány az egyik olyan terület, ahol Raj még nem vezetett be
újításokat. Rengeteg ötlete van, de egyelőre jobb, ha azt hallja, hogy a testbe
fecskendezhető intelligens rovarokra nem érett meg az emberiség. Nagyon
érdekli az elosztott intelligencia miniatürizálása is. Elkezdett – pontosabban
egy része elkezdett – nanotechnológiai cégekkel együttműködni.
Molekuláról molekulára készül megváltani a világot: sejtenként szeretne
daganatokat ölni, 3D-ben akar nyomtatni, nyomtató nélkül, önmagukat
rekonfiguráló humánokról és biomorfokról álmodozik, akár még aranyat is
csinálna ólomból… Bárki más esetében ezek a célok nevetségesek lennének,
de Raj humán üzlettársai haladó szellemű humánok, akik elég gazdagok és
hibbantak ahhoz, hogy tegyenek rá, mi számít lehetetlennek. Raj ráadásul
lényegében halhatatlan. Ha ezek az ifjú zsenik nem tudják megvalósítani a
céljait, megvárja a következő generációt és épít a korábbi eredményekre.
Henke épp egy Ole Aesmundsen nevű páciens kivizsgálásánál asszisztál. Ole
egy idősotthonban él. Kísérője Henke egyik nővére, Janicke, aki szakápoló.
Janicke behatóan ismeri betegei állapotát, és azért hozta be Aesmundsen
urat, mert szabálytalanságot érzékelt a szívverésében. Az öregúrnak nem
tűnt fel a dolog. Hála Janicke éberségének, a bajt orvosolni lehet, mielőtt a
beteg újabb szívrohamot kapna. Henke és Janicke összevetik jegyzeteiket,
Henke pedig leírja az eredményt a saját szaknyelvükön, és csatolja Ole
kartonjához.
Az ohiói Clevelandben él az első ember, doktor Lucy Sung, akinek
augmentált szaglóközpontot ültettek az agyába. Rá tud kapcsolódni a
Henkéhez hasonló orvosi biomorfokra, és pontosan megérti, amit közölni
akarnak. Az eljárás még nem tökéletes, de kellően sikeres ahhoz, hogy
csordogálni kezdjenek a jelentkezők. Csodálatos figyelni doktor Sung
beszámolóit, ahogy tanácstalanul próbál emberi szavakba önteni egy olyan
világot, melyet eddig csak a kutyák ismertek.
 45
REX
Falkában rontunk be a gyárba. A sárkány, aki ajtót nyitott, elugrik előlünk
és felsiklik a mennyezet aljáig, a bőre villanva vált át falfehérre. Sellars még
mindig mellettem lohol. Nyüszítek egy kicsit, mert nem fogok tudni
vigyázni rá. Humán őrök sorakoznak fel előttünk, rájuk rohanunk, de nagy
meglepetésemre nem futnak el. Állnak és lőnek, majd harcba szállnak
velünk. Ez nem jó. Roham közben páran elesnek a csapatomból, utána a
kések és sokkolók már nem jelentenek igazi veszélyt, de az őrök addig
küzdenek, amíg csak mozogni bírnak.
Az én csatornám: Ez nem normális.
Sellars csatornája: Egyetértek.
Sellars még mindig Rajt szereli. A hátát fényes, fekete bunda borítja: Raj
elbutult egységei egy feromonlöket hatására mind odagyűltek rá. De a
csatornája továbbra is halott.
Ajtókon törünk át, egészen a laboratóriumig. Egy pillanatra elnémulunk,
nem a látványtól, hanem a múltunk miatt. Ilyen helyekről származunk,
mindannyian őrzünk valami halvány, töredékes emléket a laborról, ahol
felneveltek és összeszereltek minket. A Morrow Holding laborja sokkal
nagyobb, mint bármelyik illegális létesítmény, amivel az AKK találkozott.
Sorokban állnak a tartályok, bennük félkész biomorfokkal. A műtőasztalok
felett pókként függnek a sebészkonzolok. Mindenhol humánok sürgölődnek
– tudósok, technikusok. Nem néznek ránk, nem futnak el, dolgoznak
tovább. Valami baj van velük. Tágra nyílt tekintetek, apró rángások árulják
el, hogy futni akarnak, de képtelenek rá. A félelem szaga szabályos
ritmusban erősödik fel, majd elhal.
Biomorf őrök vágtatnak be, és a humánokat feldöntve ránk rontanak. Újra
lőni kezdünk, és mindjárt verekedni is fogunk.
Az én csatornám: Derítsd ki, mi folyik itt.
Sellars lekuporodik és koncentrálni próbál, de a headware-je nem
kapcsolódik a rendszerre; ledobja a tűzfal, amit a Morrow felállított.
Golyók szántják végig a pultot, amely mögött Sellars kuporog. A megmaradt
Nagykutyámmal viszonzom a tüzet. Egy zsúfolt terem két széléről lövünk
egymásra, a humánok még mindig ott vannak. Valahányszor futni akarnak,
valami kényszeríti őket, hogy dolgozzanak tovább. A munkaeszközeiket
elpusztítják a golyóink és karmaink, a padlót üvegszilánk és fémforgács
borítja, de ők csak állnak, tágra nyílt szemmel. És hullanak. Minden eltévedt
golyó és karomcsapás jó eséllyel eltalál egy szerencsétlen laboránst.
Átveszem az irányítást és offenzívát hirdetek, az embereim kameráit
figyelve osztom a parancsokat. Újabb biomorfok tódulnak be, megbotlanak
a hullákban, annyira rohannak felvenni a harcot. Ölni akarnak, erről
árulkodnak a mozdulataik, ezt üzeni a szaguk, de tudom, hogy csak a
hierarchia miatt van, az szuggerálja beléjük, hogy – mit is mondott egyszer
Brumi? – édes és dicső dolog a halál.
Hullanak, és hullunk mi is. Mellettem Sellars kétségbeesetten próbálja
újraindítani Rajt vagy feltörni a laboratóriumi hálózatot. Minden lövésnél
összerezzen. A nővérei iránti lojalitás hozta ide, de tudta, hogy aligha éli
túl. Bátrabb, mint én.
Csatornát nyitok Amraj őrnagyhoz. Az egységei már a közelben járnak, a
robotokat irtják a komplexum túlsó oldalán. A kommunikációs tiszt küld
pár fotót és térképet, én pedig bejelölöm a pozíciónkat. Sellars a térdem
mellett káromkodik, újra nekifut a hálózatnak, de visszaverik. Raj
görcsösen megrezzen a hátán.
Hirtelen nekem esik egy megtermett macska-biomorf, túlságosan elterelte a
figyelmemet Sellars. Mellkason vág és nekilódít két civilnek, akik közül az
egyik meghal, a másik pedig biztos, hogy súlyosan megsérül. Ennek ellenére
próbál visszamenni a helyére és dolgozni tovább, akár egy elromlott robot.
Fél kézzel megfogom a macska pofáját, miközben belekarmol a páncélomba
és leszaggatja rólam. Vörös árkokat szánt a mellkasomba és combon akar
marni a karmaival. Erős, de könnyű, úgyhogy lerúgom magamról és
megpróbálom szétlőni, de a megmaradt Nagykutyám elvéti. A vártnál
sebesebben pattan vissza, leteper és még jobban megtép. A csapatom nem
tud segíteni, a helyiek túlerőben vannak, de valahol belül úgyis azt akarom,
hogy ketten intézzük el. Nem szeretem bonyolítani a dolgokat akkor sem,
ha vesztésre állok.
Szerencsére mindig akad bonyodalom. A macska át akarja harapni a
torkomat, egymásra vicsorgunk. A szeme gyűlölettől és bosszúvágytól izzik.
Vajon mondja neki a gazdi, hogy Jó Cica, valahányszor összecsattannak a
fogai? Vagy a macskákat ez nem érdekli?
Kap egy lövést az oldalába, a páncélja felfogja, de lebucskázik rólam.
Nyávogva körbenéz, hogy ki támadt rá. Sellars áll ott az őrök egyik drabális
puskájával. A macska Sellars felé ugrik, hogy megölje, de fél másodperccel
azelőtt, hogy sikerülne neki, felszalad rá a sárkányunk és belemélyeszti a
méregfogait. Intek Sellarsnak, hogy vonuljon fedezékbe, de nem figyel,
koncentrál valamire.
A macska áthajítja a termen a sárkányt, és Sellarsra veti magát. Nem tudok
időben közéjük ugrani, de hirtelen fekete, zümmögő felhő robban elő.
Raj csatornája: Integritás 31% Súlyos zavarok operatív élettartam limitált Helló
Rex helló helló húzd az időt van egy kis dolgom kk?
A macska visszahőköl a feltámadó Raj miatt, én pedig kihasználom a
lehetőséget és nyakon ragadom, hogy szétlapítsam. Jó a konstrukciója. Jobb
modell, mint én. Valószínűleg nem itt készült, de az itteni hierarchia bábja.
Örülnék, ha megmenthetném, de egyelőre abban sem vagyok biztos, hogy le
tudom győzni. Szaggat, vájkál a karmaival, le akarom dobni, de angolnaként
megfordul a kezemben, és beleharap a fejembe. A koponyámba fúródnak a
fogai fájdalom hasít belém és és túl öreg vagyok én ehhez fáj fáj fáj eszembe
jut a Sárkány halála közben küldött üzenet mikor beszédképtelenre lőtték
Raj búcsúja jut eszembe bárcsak beszélhettem volna még egyszer Brumival
bárcsak érteném mi folyik itt mit hoz a jövő helyreállítom a rendszert
megkerülöm a sérüléseket és újra a magam ura vagyok. Harcképes
maradtam. Hol vagyok? Mi történik?
A macska karját harapom, az állkapcsom erősebb, mint a csontjai, hiába
fejlett modell. Az arcomat marcangolja, fél szemem offline van, a
koponyámba tépőfog fúródik. Letiltom az értesítéseket a sérülésekről, mert
betöltik a látómezőt, a macska még mélyebbre harap és újra fájdalom csap
elő és és emlékek ömlenek Ritorna de nem a harc a harcok közti nyugalom
a napfény nincs Gazdi nincs háború doktor deSejos mesél a régi kutyákról
Jó Kutya voltam mindig az akartam lenni Jó Kutya.
Sellars csatornája: Rex, lőj!
A segélyhívó csatornám: Sérült fegyvergondola; fegyver letiltva.
Sellars csatornája: Húzd meg azt a kurva ravaszt, Rex! Most! Könyörgöm!
Vér ízét érzem, macskaszagot. Eszembe jut, milyen volt Gazdival. Ha lenne
Gazdim és azt mondaná, ügyes vagyok, többet jelentene ez a fájdalom, ez a
sok kiírás a sérülésekről? Jó Kutyaként fogok meghalni? Nem maradt senki,
akitől megkérdezhetném.
Raj csatornája: Hatástalanítani hatástalanítani. Raj egységei zizegve
táncolnak, részegen imbolyognak, miközben a labor rendszereivel harcol.
Megmaradt Nagykutyám dühös hibaüzenetekkel bombáz, ahogy kiiktatom
a biztonsági protokolljait. Mikor elsül, már nem olyan, mintha a testrészem
lenne, csak egy puska, ami a hátamról lóg egy széttört aljzaton. Sellars a
kezével tartja, teste ívben megfeszül, csak úgy képes a macska fejéhez
tartani a csövet, közvetlenül a halántékánál. A lövés majdnem leviszi a
macska fejét, fogtöredékek maradnak utána a koponyámban.
A harc a végéhez közeledik. Próbálom irányítani, de az egységemtől érkező
képeket kiszorítják az emlékképek. Nem tudom megállítani őket. Ez vagyok
én, nem az a fontos, ami a többiekkel történik. Csak annyi erőm maradt,
hogy kiadjam az utolsó parancsomat. A vezér mostantól a szárnysegédem,
Garm. Jó katona. Jó parancsokat fog adni. Jó Kutya, Garm, Jó Kutya.
Sellars segíteni akar, rákapcsolódik a rendszereimre, harcol velük az
életemért. De nem a rendszereim romlottak el, Sellars, hanem minden más,
a biológiai felem, ami nem rész. Érzem, hogy sok bennem a fájdalom, de a
nagy részét kikapcsoltam, sok haszna nincs már, azt hiszem.
Raj csatornája: Rendszer feltörve. Nem rám érti. A gyárra.
Én: Mit találtál? Még képes vagyok egy-egy pillanatra koncentrálni. Csak az
összkép esik szét. Az input nem jut el az agyamig. Egyedül maradok a
gondolataimmal. A tudatom egy köteg rúd, ami denevérszárnnyá bomlik
szét, imbolyogva suhan az emlékek tengerén.
Sellars csatornája: Próbállak stabilizálni, Rex. Ne mozogj, oké?
Megmondom, hogy szerintem nem mozogtam. Több alrendszerem
elérhetetlen. Reflexek ismétlődnek, a testem egy része még mindig harcolni
próbál. Sellars segítségével igyekszem leállítani őket.
Az én csatornám: Raj, jelentést kérek. Még itt vagyok, ennek a kókadozó
fejnek a belsejében. Hirtelen kitisztul a tudatom, mintha az emlékek
viharában szélcsendes részre érnék.
Raj nem válaszol, de a csatornája él. Sellars is hallgat. Kénytelen vagyok
helyettük körülnézni. Rákapcsolódom a rendszerre, amit Raj feltört. Tudni
akarom, mi folyt itt.
Raj kiderítette, mi volt a gond a helyi humánokkal, a tudósokkal és
technikusokkal, akik a biomorfokat gyártották, és az őrökkel, akik csak
álltak és hullottak harc közben. Augmentálták őket. Chipeket és hierarchiát
raktak beléjük, mint annak idején belénk. Menekülni akartak, de a
hierarchia azt parancsolta, dolgozzanak tovább, úgyhogy dolgoztak tovább,
miközben mi harcoltunk körülöttük. Miközben a csatánk farvize
elpusztította őket.
Ilyet sose láttam még, de nem biztos, hogy meglepő. Mialatt HumOS és
Brumi a szabadságunkért küzdött, humán előjogokat vívott ki nekünk,
valaki azon töprengett, hogy a humánokból is ugyanolyan rabszolgákat
lehet csinálni, amilyenek a biomorfok voltak: az lesz a jó, ha belül, a
fejükben sem szabadok. Az itteni munkások még önmaguk voltak, de a
feedback chip Rossz Humánt kiabált és fájdalmat okozott nekik,
valahányszor mást akartak csinálni, és muszáj volt teljesíteniük a
hierarchia összes parancsát, mint régen nekem. Nincs olyan, hogy Jó Tech
és Rossz Tech. Amit a gép csinál, arról Gazdi tehet.
Hála Sellarsnak és saját diagnosztikáimnak, a headware-em stabilnak tűnik.
A testem kevésbé. Végignézem az indikátorokat, és megállapítom, hogy
nem jók az esélyeim. Jelentést kérek Garmtól. Az aktív véderő a gyárépület
végébe szorult vissza. A patkány és a sárkány követte Rajt a
vezérlőrendszerbe és megakadályozta az adatmegsemmisítést.
A bizonyítékok nem fognak csak úgy eltűnni. Amraj őrnagy mindjárt ideér,
de még a maradék ellenállást számolja fel. Garm küldött neki erősítést.
Saját csatornám: Ki van a hierarchia csúcsán? A hangszálaim már nem
működnek. Csak a csatorna maradt.
Raj: Rákeresek.
Mikor a fejemben megszólal a hang, tudom, hogy megint összeomlottak a
rendszereim. Egy régi emlék kel életre, akaratom ellenére, bár egy kis
részem még mindig akarja, ennyi év után is.
Helló, Rex.
Gazdi csatornája. Ezért küldött ide Brumi. Tudta, mi van itt, de nem mondta
meg. Ha megmondja, nem jövök. Vagy ez nem is Gazdi? Csak egy emlék
régről, amikor még vele voltam és nem kellett döntenem?
Helló, Rex – mondja Gazdi, pedig tudom, hogy a folyóba fulladt; mérges
vagyok és félek, de egy részem ugrál örömében, mert Gazdi visszajött.
 46
MODERN BESTIÁRIUM
RÉSZLET MARIA HELLENE KÖNYVÉBŐL


HUSZONEGYEDIK FEJEZET: SÁRKÁNY A MARSON


Ha minden rendben halad, két év múlva útnak indul az első expedíció a
Marsra. Tizenegy hónapon át távolodnak majd az űr hidegében az egyetlen
általuk ismert bolygótól, és a megérkezés után két éven át építik egy tartós
kutatóállomás alapjait. Mikor hazatérnek, remélhetőleg már javában zajlik
a folyamat, melynek eredményeként egy önfenntartó lakóhely várja az
utánuk következő utazókat, élelemmel, oxigénnel és minden mással
felszerelve. És, mint abban a híres regényben, a legénységből valaki
hátramarad.
E sorok írásakor javában tart a kiképzés. A parancsnok Terri Heinecker
őrnagy, de a média kedvence egyértelműen Felice, a macska-biomorf.
Mindenki imádja a videókat, melyeken a világ első biomorf űrhajósa
végtelenül elegánsan ugrándozik a súlytalanságban. Felice végzi az első
kültéri munkákat, az őrnagy útmutatásai szerint. Egyes biomorfok és
biomorf aktivisták szóvá tették, hogy most is a biomorfok kapták a
legalantasabb, legveszélyesebb munkát. De Felice egy interjúban
visszakérdezett, hogyan lehetne bármilyen szempontból is alantas dolog az
első földi személynek lenni, aki kiteszi a lábát a Marsra?
Három további csapattag alussza majd végig a Marsra vezető utat. Kettő
közülük biomorf sárkány. Gyorsak és ügyesek; karcsú és hajlékony testük
ideális szűk térben végzett munkákhoz. További előnyük, hogy
hidegvérűek, és az anyagcseréjük nagy részét ki tudják kapcsolni, oxigént
és energiát takarítva meg. Le lehet fagyasztani őket anélkül, hogy a
személyiségük vagy a tudásuk károsodna. A Mars-expedíció több fázisra
oszlik, a fázisok közt az automatika és a legénység ötödik tagja bővíti
fokozatosan a kolóniát. Ha két asztronauta is képes a munkás időszakok
közti szünetekben beszüntetni a táplálkozást és minimálisra csökkenteni az
oxigénfelvételt, az a rakomány szempontjából hatalmas megtakarítás.
A sárkányok azonban, Felicével ellentétben, marketingcélokra nem igazán
alkalmasak. A humánok továbbra is tartanak a hüllőarctól, akkor is, ha egy
szkafander búrája mögül néz rájuk. Túlságosan hasonlít a régi sci-fik
gonosz űrlényeire.
A legénység ötödik tagja Raj, vagy egy adag Raj. Részéről ez amolyan
öngyilkos akció. Mikor a leszállóegység visszatér az űrhajóhoz, az űrhajó
pedig a Földre, Raj hátramarad egy tápszekrénnyel és sok különféle
testtel. Egyesek lefagyaszthatóak, mások bírják a sugárzást, vagy alig kell
nekik oxigén. Akadnak vákuumbiztos egységek, melyeket akár ki lehetne
lőni a Jupiter egyik holdjára is; túlélnék a légkörbe való belépést, és
nekilátnának bázist építeni a helyben talált anyagokból. A tudósok
szorgosan gyártják a horrorisztikus rovarhibrideket, melyekbe Raj
beleköltözhet. Méh és hangya, légy, cserebogár, medveállatka,
mindegyikből a legjobb képességek. Raj sem jó reklámarcnak, de a munka
dandárját ő végzi majd. Hosszan szorgoskodik, otthont épít a lerakott
alapokra, robotokat irányít, napelemeket telepít szerte a Marson, és beszél
hozzánk, földlakókhoz. Hosszú éveken át Raj lesz a Mars hangja, és a
rovarok uralják majd a bolygót.
Mire megérkezik a következő űrhajó – végleg letelepedni szándékozó
humánokkal és biomorfokkal –, Raj testeinek utolsó generációja is kikelt és
elpusztult már. Így végzi a Mars első mártírja.
Láttam a kolonizáció tervezetét. Reményeink szerint addigra kisebb lesz a
humánokban az augmentációval kapcsolatos félelem. Ha valaki élete
hátralevő részét egy barátságtalan vörös sivatagban akarja tölteni, érdemes
minden lehetőséget kihasználnia. A humánok sosem tudnak majd
segédeszköz nélkül közlekedni a vékony, oxigénszegény légkörben, de a
földi szervezetet apró módosítások százaival takarékosabbá,
balesetbiztosabbá lehet tenni. Az asztronauták augmentációja pedig
elősegíti az önkéntes biomodifikáció széles körű elterjedését. Mindig
lesznek aktivisták, akik az emberi eszmény elárulásáról hörögnek majd, de
ma ugyanezek a csoportok azt hirdetik, hogy a biomorfok alacsonyabb
rendűek. Egy nap a világ kész lesz, hogy elfogadja, hogy embernek lenni
nemcsak a bőrszíntől, nemi jellegtől és kulturális hovatartozástól független
minőség, de egyetlen konkrét formára sem korlátozható.
 47
REX
Helló, Rex.
Mindjárt elnyel az öntudatlanság óceánja. Hallom Gazdit belül, mint régen.
Nem tudom befolyásolni, hogy boldog, mérges, szomorú vagy ijedt legyek.
Sellars és Raj tüsténkedik körülöttem. Ők nem hallják Gazdit. Csak hozzám
beszél.
Az én csatornám: Gazdi. Nem bírom a humán nevén szólítani.
Gazdi csatornája: Rex, Rex, mi történt? Hol rontottuk el?
Mesélni akarok Hartról, Retornáról, a bíróságról, a Menhelyről. Az ENSZ-
jelentésekről, melyekben pontról pontra végig tudtam követni az
útvonalunkat Gazdival és a falkával. Atrocitások, írták. Háborús bűnök. Az én
bűneim, mert engedelmeskedtem Gazdinak. A humánok nem tekintik ezt
kifogásnak a humán katonáknál, de a biomorfoknál igen, mert bennünk
hierarchia volt. De most már tudom, hogy bűnt követtem el, és haldoklás
közben azon jár az agyam, tehettem volna-e többet Campechében, ki
tudtam volna-e csorbítani Gazdi tépőfogait.
Ezért akarnak a humánokba is hierarchiát tenni? Hogy náluk is működjön
ez a kifogás?
Gyerünk, Rex, mutasd magad. Itt vagyok a szomszéd teremben.
A gyárat védő csúcsminőségű biomorfokra gondolok, a multimorf falkára,
arra, hogy bevetették őket. Persze hogy Gazdi az. Túlélte a csatát a
Menhelyen, és csinálta tovább, amihez ért. Visszament a tenyésztőkhöz és
szerzett új kutyákat.
Az én csatornám: Mi van a szomszéd teremben?
Sellars csatornája: Milyen szomszéd teremben, Rex?
Próbálom kitapogatni, hol van a hely, amit Gazdi mondott, és rögtön
kezembe akad a keresett információ. Nem teljesen értem, ezért megosztom
Sellarsszal.
Gazdi csatornája: Mutasd meg, hogy történt, Rex. Ott voltál?
Nem értem.
Gazdi csatornája: Mutasd meg, hogy lett vége!
Nem tudom: a kavargó emlékek nem hajlandóak továbbküldhető formába
rendeződni. Csak mesélni tudok. Elmerülök az utolsó közös pillanatban, ott
vagyok a Menhelyen, miközben elnyeli őt a folyó. Átélem újra, és egy
különálló részem leírást ad róla. Elmondom, mit élhetett át Gazdi, az
emlékeim alapján.
Gazdi csatornája: Apád faszát, Rex. De nem tűnik mérgesnek. Megöltél?
Összezavarodom.
Sellars: Szerintem ez a központi számítógép. Itt nincs semmi „terem”.
Brumi csatornája (szakadozó adás Észak-Amerikából): Rex, mi a helyzet?
Az én csatornám: Brumi, itt van Gazdi. Tudtad?
Brumi csatornája: A Morrow Holdingról gyűjtött adatok alapján volt rá esély,
hogy…
Az én csatornám: Nem mondtad meg.
Brumi csatornája: Nem tudtam, mit szólnál.
Ez legalább annyira fáj, mint az emlékek. Azt hittem, Brumi ismer engem a
világon a legjobban.
Aztán hozzáteszi: De arra gondoltam, hogy ha igaz, neked kell döntened.
Gazdi csatornája: Megöltél. Azt hittem, itt vagyok valahol. De meghaltam.
Továbbítom Bruminak és Sellarsnak a szavait, mert nem értem őket.
Sellars: Rex, Jonas Murray nincs itt, de amikor utoljára láttad, a headware-je
küldött egy üzenetet. Azt hittük, automatikusan lementette az emlékeit, de úgy
tűnik, valami személyiségtároló szolgáltatást vett igénybe. Elvben lehetséges
ilyesmi, de nem gondoltuk, hogy bárkinek is sikerülhet…
Gazdi: Én is hallom.
Sellars elhallgat. Félelemszaga lett.
Brumi: Murray?
Gazdi: Helló, Brumi.
Brumi is úgy gondolja, hogy Gazdi stílusát tükrözi a védelmi rendszer. Brumi
szerint egy tökéletlen digitális kópiával beszélgetek.
Sellars csatornája: Szóval te vagy a hierarchia tetején. Ki más is lehetne.
Ők ketten sose jöttek ki, talán mert Gazdi folyton kinyírta. Felbugyognak az
emlékek és megint majdnem elborítanak, de aztán felbukkan Raj.
Raj csatornája: Nem nem, nem ő van a tetején, a hierarchia nagyobb. Brumi,
küldöm a diagramot.
Az jut eszembe: Campeche Murénája már nem is Gazdi. Ugyanolyan szolga,
mint a humánok, mint a lemészárolt biomorfok, akikkel harcolnunk kellett.
Magam előtt látom, ahogy Gazdi egy számítógépben úszkál, mint a hal,
amiről Hart elnevezte, és időnként nekiront a tartály falának.
Brumi csatornája: Hát ez gond. Haladéktalanul értesíteni kell az AKK-t. Ezt nem
hagyhatjuk annyiban. Nem kezdhetnek újra hierarchiákat telepíteni senkibe.
Én: Ki itt a Gazdi?
Brumi elmondja, aztán újra el kell mondania egyszerűbb szavakkal, mert
nem értem. A humánok, meséli, több mint száz éve együtt élnek furcsa
mesterséges képződményekkel. Ezek rögtön kaptak tőlük jogokat, nem úgy,
mint mi. Már akkor is lehetett tulajdonuk, amikor a humánok a többi
humántól sajnálták a tulajdont. A humán bíróságok úgy kezelték őket,
mintha külön lények lennének, amelyek különböznek a teremtőiktől.
A labor hierarchiájának csúcsán a Morrow Holding van. Ennek tartozott
feltétlen engedelmességgel mindenki: nem az igazgatónak, nem a
részvényeseknek vagy tisztségviselőknek, hanem magának a cégnek. Így
érték el, hogy egyetlen humán neve se kapcsolódjon össze azzal, ami a
gyárban történik. Tudom, hogy a cégek hasznosak: a biomorfokat ők hozták
létre. De a cégek csak szolgának jók, Gazdinak rosszak. Mit szolgált itt ez a
sok tudós és zsoldos, és a Muréna? Egy gondolkodásra képtelen dolgot, ami
nem tud választani jó és rossz között.
Gazdi már nem gazdi. Még saját magának sem parancsol.
Csak fekszem. Érzem, hogy meghaltam egy kicsit.
Gazdi – mondom.
Gazdi csatornája: Helló, Rex. Ugyanúgy mondja, mint az előbb. Eszembe jut a
Menhellyel kapcsolatos kérdése. A feltöltés még azelőtt indulhatott el, hogy
a folyóba zuhant. Megkérdezem: Mire emlékszel?
Gazdi csatornája: Emlékszem, hogy megöltél, Rex. De nem emlékszik, úgyhogy
inkább Campechéről kérdezem, és a bíróságról. Közben Brumi, Sellars és a
kémpatkány azon tanakodik, mit művel a Morrow Holding rendszere. Épp
adatokat szivattyúznak ki belőle bizonyítéknak, de a rendszer harcol
ellenük és valami mást is csinál. Raj segíteni akar, de alacsony az
integritása, megsérültek az egységei és a köztük levő kapcsolat. Rajnak ez a
része kezd kimúlni.
Az egyik humán tudós összeesik. Sokkot kaphatott a harcban, vagy
megsebesült. Hallgatom Gazdit.
Brumi csatornája: Várjatok, ez most mi? Fel akarja tölteni a szintetikus Murray-t.
Sellars csatornája: Blokkolom, de próbál megkerülni. Csinál még valamit?
Gazdi monológja lelassul. A hangja bizonytalan. A mondatai nagy része már
Campechéről szóló újsághírekből és wikikből áll. Néha harmadik
személyben beszél magáról. Szintetikus Murray, Brumi így mondta, de valami
volt ott. A Morrow programozói ügyesen dolgoztak, pont elég maradt
Gazdiból ahhoz, hogy érezni lehessen, milyen kevés maradt meg belőle.
Hirtelen felélénkül a hálózat, mindenki egyszerre beszél, az egységem,
Sellars, és a műholdon át Brumi. A tudósok sorban esnek össze: nem
meghalnak, csak félig leáll az agyuk, egy kómás beteg szintjére süllyednek.
A Morrow Holding utolsó ellenlépése: a hierarchián át halált küldött
mindenkire.
Hallgatjuk Gazdival, ahogy harcolnak ellene. Garm egysége kiüríti az
épületet, de a rendszer mindenhol ott van, és le akarja kapcsolni az elfogott
egységeket, legyenek azok robotok, humánok, vagy biomorfok. Azok a
humánok, akik valamikor régen rögzítették a Morrow Holding számára a
prioritásokat, egy szörnyeteget hoztak létre.
Gazdi csatornája: Rexi fiú, mit műveltek velem?
A szabadság azt jelenti, hogy a te felelősséged helyesen dönteni. Pusztítsátok
el – mondom.
Brumi csatornája: Rex, ez nem a legbölcse…
É n : Evakuálást befejezni. Mindenki tűnjön el. Pusztítsátok el a gyárat és a
számítógépet.
Brumi: Rex, nem tehetjük.
Én: Ha megsemmisül, nem csinálhatja ezt tovább.
Brumi: Rex, ez nem ilyen egyszerű.
Én: Van nálunk plasztik. Rakjátok le és közöljétek a gyújtókódot.
Már nem én vagyok a parancsnok, de konzultálok Garmmal, aki sérüléseim
ellenére bízik az ítélőképességemben.
Sellars csatornája: Rex, ez a rendszer mindenhol ott van, és téged nem szabad
megmozdítani. Ide kell hívnunk az orvosokat.
Ránézek a diagnosztikai rendszeremre. Egy pillanatra átengedem a
fájdalmat és szétszakadok tőle. Közvetítem mindenkinek, mit érzek. Az
indikátorok jelzik, mennyi vért vesztettem, mely szervek
működésképtelenek, mennyire sérült az agyam és idegrendszerem.
Sellars: Baszki. Jesszusom. Rex…
Brumi: (a csatornája él, és mintha mondani akarna valamit, de elhallgat)
Gazdi: Rex.
Én: Tessék.
Gazdi: Megteszed még úgy is, hogy itt vagyok a szomszédban?
Én: Igen.
Gazdi: Akkor tedd meg. Nem akarok szolga lenni.
Kapaszkodom az életbe, miközben elhelyezik a robbanóanyagot. A katonák
sorban odajönnek elköszönni. Jó Kutya, Jó Sárkány, Jó Patkány, mondom
nekik. Büszke vagyok rátok. Amraj őrnagy is idejön. Jó Humán, mondom, ő
pedig azt feleli, Viszlát, tábornok. Sellars és Raj adatokat töltenek le a
rendszerről és átküldik Bruminak, hogy harcolni kezdjen a humánok ellen,
akik létrehozták ezt a gyárat, és a dolog ellen, amelyet gazdivá tettek.
Magam előtt látom a következő háborút: azok, akik a fejükben létező dolgok
szolgáivá tették magukat, összecsapnak azokkal, akik szabadok akarnak
maradni. Remélem, tévedek.
Sellars kész. Maradni akar, de megmutatom neki az indikátoraimat, hogy
lássa, nincs esélyem. Kezd kihűlni a testem. Csak a headware tartja
mozgásban a gondolataimat, és azok is lassulnak, érzem.
Garm jelenti, hogy elkészült. Amraj őrnagy embereivel kiürítették a gyárat.
Raj csatornája: Veled vagyok, Rex.
Sötétségbe vesző villanásokból áll minden, mintha kő pattogna a vízen.
Rájövök, hogy kiesnek részek, szakadásokat találok az emlékeim közt, és
csak találgatni tudom, mi történt. Az előbb még itt volt mindenki, de most
egyedül vagyok Rajjal. Raj megmutatja az indikátorait. Az elektromágneses
impulzus súlyos károkat okozott benne, az egységei haldokolnak. Az
élményeit letöltötte más kolóniákba, de ez a raj úgy döntött, itt marad
meghalni velem.
Sok mindent láttunk, Raj és én.
Kikapcsolom a fájdalmat. Elindítom a számlálót. Búcsúzom.
Aztán szabadjára engedem a feltoluló emlékeket, hagyom, hogy
elborítsanak az arcok, pillanatok, csak jöjjenek, áradjanak. Mennyi arc,
mennyi harc. Fegyvernek készültem, de teljes életet éltem. Állatnak
születtem, katonát faragtak belőlem, eszköznek használtak. Most, hogy
halálomon vagyok, valaki vagyok, tábornoknak hívnak. Voltam szolga és
vezér, parancsnok és beosztott, és mindig Jó Kutya. Ezt mondom
magamnak. Senki sem döntheti el helyettem.
Raj elköszön. Az időzítő ketyeg. Vannak számok, amelyek csak csökkennek.
 48
EPILÓGUS: HUMOS
Miután az AKK nyilvánosságra hozta a szigeten talált anyagokat, kitört a
jogi háború. A Morrow Holding egy áttekinthetetlen globális
konglomerátum része volt, amely részvényekből és kisebbségi
tulajdonokból állt. Egyetlen élőlény sem akadt, aki felelősséggel tartozott
volna a tevékenységéért, az illegális bioformgyárért és a rabszolgasorba
döntött alkalmazottakért. A pénzmozgások hasonlóan áttekinthetetlenek
voltak: a biomorfok eladásából származó zsíros profit lefolyt a globális
gazdaság réseibe, mint víz a talajba, hogy aztán frissen, megtisztulva törjön
elő valahol a bolygó túlfelén.
Annak a rengeteg embernek mégis ez a kísérteties jogi fikció, a Morrow
Holding volt ura és parancsolója. A beépítések egy láthatatlan zsarnok
hűséges szolgáivá tették őket. Külön kis ideológia is született róla, és
varázsütésre egy seregnyi ügyvéd, lobbista és agytröszt kezdett érvelni
amellett, hogy ez a fajta gyakorlat jogi, sőt morális szempontból sem
kifogásolható. Hiszen az alkalmazottak hűséggel tartoznak a
munkáltatójuknak, bizonyos állásokban súlyos büntetéseket ígérő
szerződéseket kell aláírni, melyek garantálják a diszkréciót. Az agyba
installált hierarchia – hangzott az érvelés – csupán a lojalitás legújabb
garanciája. Nem kellett volna betiltani a biomorfoknál, a humánoknál pedig
nincs betiltva.
Ez utóbbi igaz volt, ott nem tiltották be. Amikor Rexék sorsáról folyt a vita,
senkinek sem jutott eszébe, hogy ilyesmire szükség lehet. Hiszen a
biomorfok egyszerű állatok.
Lenyűgöző volt nézni, ahogy politikusok egyes csoportjai szerte a világon a
kezdeményezés mellé álltak. Olyan értelemben volt lenyűgöző, mint egy
vírus szaporodása a mikroszkóp alatt. Kitört a háború az ember legbelsőbb
énje feletti uralomért.
Szerintem mi fogunk győzni, legalábbis átmenetileg. A Morrow-sziget
ostroma miatt az iparág korábban lelepleződött, mint azt az illetékesek
akarták, és most kénytelenek foggal-
körömmel harcolni ahelyett, hogy tíz év alatt fokozatosan az elnyomás felé
sodornák a világpolitikát. Az első lépés valószínűleg az lett volna, hogy a
Rexhez hasonló biomorfokra újból hierarchiát kényszerítenek, aztán egy
kellően szaftos incidenst kihasználva démonizálni kezdik őket, ahogy azt
korábban más kisebbségekkel tették. Hiszen a biomorf munkások anélkül
is tudnak profitot termelni nekünk (mármint nekik), hogy jogaik lennének.
Ha megpróbálom bebizonyítani, hogy a biomorfok hasznosak, azzal nem
mondok ennek ellent. A rabszolgák hasznosak, különben miért lett volna
rabszolgaság? Elkezdik begyűjteni a biomorfokat, és senki sem tiltakozik,
mert senki más nem biomorf. Aztán jöttek volna a további kategóriák, a
további népcsoportok. Hierarchiák mondvacsinált devianciák és mentális
betegségek ellen, hierarchiák a bűnözőknek, bármilyen pitiáner kihágásért
ítélték is el őket, bármilyen ingatag bizonyítékok alapján. A végén
mindenkiből rabszolgát csinálnak – valamelyik kormány, nemzet, multi,
isten rabszolgáját. Hiszen a Morrow Holding megmutatta, hogy a
hierarchia csúcsán akármi lehet, mindegy, hogy valóságos-e.
Ami engem illet, továbbra sem fedtem fel összes arcomat. Öt évvel ezelőtt
azt jósoltam volna, hogy mostanra mindannyian szem előtt leszünk, de a
közvélemény eléggé kiszámíthatatlan, én pedig az árnyékba húzódva
tépelődöm, hogy Jonas Murray tudatának másolata vajon a Morrow
kizárólagos tulajdona volt-e, vagy csak lízingelték valami ismeretlen
forrásból. A Muréna sokat tudott rólam – elektronikus kémeim nap mint
nap lesik a létezésére utaló nyomokat. Attól félek, valahol ott lapulhat még
a digitális óceán korallzátonyai között.
Öt év múlva talán már látszani fognak egy olyan jövő előjelei, ahol nem
számít, milyen formájú valaki, mennyi beépítése van, humán-e vagy kutya,
vagy rajzásból születő értelem. De lehet, hogy öt év múlva háború indul a
biomorfok ellen, én pedig búvóhelyet keresek megmaradt testeimnek, és
sírva nézem, ahogy egykori harcostáraim elégnek. De van okunk
reménykedni, hogy nem így alakul. Az ENSZ AKK központjában hamarosan
szobrot állítanak Rexnek. Temetés is volt, sokan eljöttek, és nem csak azok,
akikre számítani lehetett. Rex a halálával tette az utolsó szolgálatot az
emberiségnek. Az önfeláldozó biomorf erényeiről még olyanok is
elmormoltak pár közhelyet, akik egy élő példány láttán átmennek az utca
túloldalára. A Kutyatábornok halála és a Morrow-botrány együttesen
akkora hullámokat kavart, hogy Rex jó eséllyel mindannyiunk jövőjét
biztosította.
Ma este rá iszom, az emlékére, a világ számos kocsmájában. Brumi mézsört
hörpöl egy laborban, Raj pedig mézet termel. Retornában tósztot mondanak
spanyolul, és Keram John Aslan kávét szürcsöl egy tágas irodában,
miközben visszaemlékszik a karrierjét megalapozó ügyre. Mások is –
néhány humán és a biomorfok összes nemzetsége – kimondják ma Rex
nevét, és talán megértenek egy kicsit abból, ki volt ő, és mit ért el. A mérleg
nyelve talán már attól a megfelelő oldalra billen, ha nem felejtik el: Jó Kutya
volt.
Levonulok a színről, mert a lelkem mélyén mindig is a kulisszák mögött
éreztem jól magamat/magunkat – az árnyékok között, öltöztetőként és
fővilágosítóként – mások drámáinál. De olyan címszereplőm, mint Rex,
soha nem lesz többé.

KÖVESD A KIADÓT A FACEBOOKON!

Értékeld a könyvet a molyon!