ELÉGIA

Virult reményim boldogabb korában

Távolban tőled is derült valék,
A röpke képzetek tündérhonában
Még néha elragadva járdalék,
Elkapva a gyönyör hullámzajában
Ott úsztam én, - szerencsés martalék! -
Ha olykor egy rövid, de édes álom
Előteremté kedves ideálom.

Ha keblemből titkos sohaj kiszálla,

Rokonkebelhez útasíthatám.
Ha elmém egy arany jövőn megálla,
Reményem napja még mosolyga rám.
Sorsom még néha gúnyolót talála
Bennem, midőn tört sajkám biztatám.
Gyakorta feltűnt a partok viránya,
Volt a küzdő hajósnak céliránya!

Eltűntek ők! Köd és hullám dagálya

Válták fel a virágzó partokat;
Kiküzdve a hajós végső csatája,
Nem álmodik jobb létre álmokat.
Távol habon úszkál üres sajkája,
Hab-sír borítja a tört tagokat.
Csillagtalan terűl fölé az ég.
Hamván tenger-moraj s örök feledség!!!

(1839 márc. 19)