Berzsenyi Dániel elégiái

Berzsenyi Dániel 1776-ban született a Vas megyei Hetyén. 13 éves koráig keveset tanult. Később a
soproni evangélikus líceumba került, ahonnan megszökött és katonának állt. 1795-ben végleg
megszakította tanulmányait, majd 4 év múlva feleségül vette Dukai Takách Zsuzsannát. 1804-ben
Niklára költöztek,ahol jómódú birtokosként élte a földesurak gazdálkodó életét. Nem volt igazi
társa, a magány és a társtalanság jellemezte az érzékeny személyiségű író életét.
Berzsenyi tematikusan, szövegszerűen, illetve szemléletben is megidézte Horatiust. Magyar
Horatiusként is nevezték. Témában és versformában is jelentősen hatott rá a római költő. Az arany
középútra való törekvést is felidézte műveiben. Csodálta az antik hagyományt, tájékozott volt az
antik mitológiában. Berzsenyi életművére és bizonyos költeményeire is jellemző két stílusirányzat,
a klasszicizmus és a romantika jegyeinek együttes érvénye.
Klasszicista jegyként értékelhető a minta követésre való törekvés és a retorikus szerkesztés
( Magyarokhoz I.) A rímtelen időmértékes verselés, vagy a horatiusi minták nyomán kialakított
strófahasználat (alkaioszi-, szapphói-,aszklepiadészi-strófa). Megfigyelhető még az episztolákban s
az epigrammákban jelentkező tanító szándék, valamint az antikvitás megidézése.
Berzsenyi líráinak romantikus jellemzője az eszményi teljesség utáni vágy és az érzelmi
túlfűtöttség, ami összefügg a személyesség előtérbe kerülésével. További romantikus jegyei :
nemzethalál ( Magyarokhoz I.) ,lemondó hangvétel, lelki világának visszatükrözése természeti
képeken keresztül, valamint a költészet oltalmazó szerepe.
Berzsenyi pályaképe 3 korszakra tagolható:
I. szakasz: 1808-ig. Műfaji jellemzője az antik mintákat idéző ódái, amelyek a klasszicizmushoz
köthetőek. Időmértékes alkotások, amelyekben a retorikus szerkesztés válik meghatározóvá
( Magyarokhoz I., Osztályrészem, Horác) Ódái mellett a német szentimentalizmushoz köthető dalok
is jelentősek, amelyek magyaros, ütemhangsúlyos verselésűek ( Lollihoz, Az esthajnalhoz ) Elégia
költészetére a megjelenő romantikus jegyek mellett a vágyott állapot és a valóság ellentétezése
jellemző. A képszerűség és a lírai személyesség felerősödött. (Búcsúzás Kemenes-Aljától, A
közelítő tél, Levéltöredék barátnémhoz)
II. szakasz: 1808-tól 1817-ig tart. Ekkora Kazinczy hatott rá jelentősen. Kazinczy hatására
tájékozódott a felvilágosodás eszmei irányába ( episztolákat és epigrammákat is írt).
III. szakasz: 1817-től 1836-ig. Kölcsey megírta a „Recenziót” melyben a klasszicista minták
követését hiányolja Berzsenyitől. Berzsenyi ezért kiadott egy „Antirecenziót”. Pályaképe III.
szakaszában inkább tanulmányokat készített.

Berzsenyi elégiái 1804 után keletkeztek, miután Niklára költöztek feleségével. Földesúri magány
jellemzi léthelyzetét. Általános témája az idő gyors múlása, amely elkerülhetetlen. Nem a
halálfélelem válik meghatározóvá, hanem a magányosság. Eredetileg mindenen disztichonban írt
hosszabb alkotást elégiának neveztek. Később, műfajként a személyesség fontossága, továbbá a
fájdalmas, beletörődő magatartás jellemzi.
Elégia költészetének egyik legkiemelkedőbb alkotásaként értékelhető „ A közelítő tél”.című
költeménye. Eredeti címe „Az ősz” volt, ám az állóképszerű címadás nem utal az elmúlásra, ezért
Kazinczy Ferenc javaslatára megváltoztatta. „A közelítő tél” címadás a fenyegetést nyomatékosítja,
egyben évszaktoposz is, amely a halál kifejező eszköze. A cím adja a lírai én első megszólalásának
rezignált alaphangját. A mű szerkezeti felépítésének alapja az idő- és értékszembesítés. Az első
három versszak a a tájleíró vers hagyományos szerkesztésmódját követi. A közelitől a távolabbi
dolgok felé halad. Az őszi táj jelenbeli kihaltságát kapcsolja össze az érzékes tavasz és nyár
múltbéli megidézésével. „ Eltűnt a madárfütty' a jelen komor, és sivár a szakasz alapján. Tagadó
szerkesztéssel nyomatékosítja az elmúlást. A múlt a vágyott létállapot. Szinesztéziával él , amely 2
vagy több egyszerre érvényesülő érzéki hatás egyidejű kifejezésére szolgáló szókép „néma
homály”. Hanghatásokkal érzékelheti a változást, hangulatfestő és hangutánzó szavakat alkalmaz. A
2. egység a 4. strófa. Bölcselő, szentencia szakaszként értékelhető. Az idő múlását a „madár”-
metaforával jellemzi. A mulandóságot és a pusztulást nyomatékosítja. A 3. szerkezeti egység a vers
utolsó 2 strófája (ide kapcsolható a memoriter)

A mulandóságot saját életére vonatkoztatja. Elmúlik a fiatalsága, s ezt még a szerelem sem hozhatja
vissza. Anaforás ismétléssel nyomatékosít. A vers zárlatában a beszélő lelki állapotának átalakulása
megy végbe.
A vers aszklepiádészi strófában írodott. A strófák 4 sorosak. Két stílusirányzat figyelhető meg
benne, a romantika és a klasszicizmus. Romantikus jegyek: idő-és értékszembesítő alkotás,
természeti képek alkalmazása, metaforák használata, a költészet menedékként értékelhető. Az
elégikus hangvétel előre utal a romantikára. Klasszicista jegyek: hármas tagolás, antik versforma,
görög szavak használata.
Összefoglalás: A természetben az évszakok váltakozása örök körforgás, a lírai beszélő
életében az elmúlás örök, nincs újjászületés.