Sei sulla pagina 1di 4

A csúszda

Imbal Kashtan, EMK tréner , USA

Hagyjuk, hogy felmenjen a pumpa?


A játszótéren a négy éves Anna a csúszda tetején áll, és nem engedi játszani a többi
gyereket, akiknek ez nem nagyon tetszik. A papa, miután megpróbálta kedvesen
lecsalogatni Annát, nyugalmat erőltetve magára, így szól:

-- Hagyd a többi gyereket is játszani, vagy hazamegyünk!

-- Nem akarok hazamenni! – visítja Anna, és a csúszda tetején marad.

A többi gyerek és a szüleik figyelnek. A papa most már kezd igazán begurulni:

-- Anna, azonnal gyere le!

-- Nem megyek! – feleli a kislány.

Mi következik ezután? Lehet, hogy az apa újra kér, vagy fenyegetőzik. Anna talán
engedelmeskedik, talán nem. Az apa vagy beváltja a fenyegetést, vagy sem. Ha
megpróbálja leszedni a kislányt a csúszdáról, lehet, hogy a gyerek ellenáll, rúg,
vagy sikítozik, nem hagyja magát. Közben Anna kis öccse, aki eddig békésen
játszott, sírva fakad, mert ő nem csinált semmi rosszat, és nem akar elmenni a
játszótérről. A játék a szabadban így mindenki számára rosszkedvű véget érhet.

Megtalálni a kapcsolatot
Lássuk, hogyan folytatódhatna ez a jelenet az Erőszakmentes Kommunikációt
használva?

Amikor az apa hallja, hogy Anna elküldi a többi gyereket, megpróbálja megtalálni,
hogy miből ered a kislány reakciója.

-- Apa: Hahó, Anna, jó a csúszdán? Azért küldöd el a gyerekeket, hogy legyen elég
helyed játszani?

Ahelyett, hogy Anna szavait helytelennek ítélné, vagy leállítaná, a papa kitalálja,
hogy Annának helyre van szüksége.

-- Anna: Klassz egyedül lenni itt fenn!

1
-- Apa: Szóval jól érzed magad. Szeretsz fent lenni zavartalanul.

-- Anna a csúszda felső korlátján hintázik: - Híííííííí!

Az apa nem arról beszél, hogy ő mit szeretne, hanem megteszi az első lépést, hogy
kapcsolatba kerüljön Annával. Átérezve szükségleteit és érzéseit, kimutatja, hogy
megérti a viselkedését, ítélkezés és szemrehányás nélkül. Ebből a helyzetből több
esélye van, hogy ő is megértésre találjon.

-- Apa: Úgy veszem észre, a többi gyerek nem mulat olyan jól, ezért aggódom.
Szeretném, ha mindenki jól érezné magát a játszótéren. Hajlandó lennél lecsúszni,
hogy mindenki sorra kerüljön?

Más gyerek talán engedne, de Anna nem.

-- Apa: Bosszankodsz, mert te akarod eldönteni, hogyan játssz? (ahelyett, hogy


Anna nem-jét hallaná meg, amely megkérdőjelezi a tekintélyét, az apa megpróbálja
megérteni a kislány „nem”-je mögött meghúzódó érzéseket és szükségleteket.

-- Anna: Igen, igen! Nem megyek le!

-- Apa: Anna, szeretném, ha képes lennél meghozni a saját döntésedet. Én is


bosszankodom, és azt szeretném, ha figyelnénk arra, hogy mindenki jól érezze
magát. Van valamilyen ötleted, hogy szórakozhatnál jól és hozhatnál döntéseket,
úgy, hogy a többi gyerek is jól érezhesse magát?

-- Anna: Átmehetnének egy másik játékhoz.

-- Apa: Örülök, hogy fontolgatod a lehetőségeket. Miért nem próbálod ki, hogy
elfogadják-e a többieknek?

Bár az apának nem igazán tetszik ez a megoldás, mégis fontolóra veszi. Ahhoz,
hogy Anna hajlandó legyen fontolóra venni az apa javaslatát, szükséges hogy
bízhasson benne, hogy a papa is komolyan veszi az ő javaslatát. Ez kritikus
pillanat, ha az apa mindenáron egyetlen megoldást erőltetne, valószínűleg
ellenállást váltana ki Anna részéről.

-- Anna a két másik gyerekhez fordul: Akartok a másik csúszdán játszani?

-- Nem! – feleli a két gyerek.

-- Apa: Úgy tűnik, drágám, hogy továbbra is ezen a csúszdán szeretnének játszani,
és én igazán tiszteletben szeretném tartani az ő kívánságukat is. Van még más
ötleted, vagy hajlandó lennél lecsúszni, hogy ők is sorra kerülhessenek?

2
A legtöbb gyerek, ha bízik benne, hogy nem fogják erőszakkal kényszeríteni,
hajlandó ezen a ponton együttműködni. De némelyik gyerek nehezebb periódusban
van.

-- Képzeljük el, hogy Anna így szól: Nem érdekel, mit akarnak, nem csúszok le.

Erre valószínűleg a legtürelmesebb szülő is kijönne a sodrából. Mennyi türelmet


várhatunk el magunktól egy nagyon elszánt kisgyerek iránt? A harag hamar
elönthet minket, létrehozva a fent leírt hatalmi harc szituációt.

Hogyan kezeljük a haragot?


Ha az apa észreveszi, hogy kezd méregbe gurulni – emlékeztetve magát, hogy ha a
harag lángra lobban, nem úgy végződnek a dolgok, ahogy akarja –
megpróbálhat „empátia gyors segélyt” nyújtani magának, reagálva a saját
érzéseire és szükségleteire. Ez a folyamat segít megérteni mélyebb
szükségleteinket, és felszabadítani érzéseinket, és felbecsülhetetlen értékű
segítséget nyújt ahhoz, hogy nyugodt viszonyban maradjunk.

-- Óóh! Olyan mérges vagyok! - jegyzi meg magában az apa - miért nem tud
igazságos lenni?

Tudván, hogy a harag ahelyett, amit szeretnénk, arra koncentrál, amit nem
szeretünk, a papa folytatja a vizsgálatot:

-- Zavarban vagyok, mert mindenki idefigyel. Csalódott is vagyok. Szerettem volna


jól érezni magam, és kapcsolatban lenni Annával.

Az önmagával való együttérzéssel a papának sikerült eltávolodnia haragjától,


tudomásul vette zavarodottságát és elfogadás iránti szükségét, és felismerte a
kapcsolat iránti szükségletét. Ez után az apa képes mérlegelni, hogy a különböző
cselekvési lehetőségek közül melyik felel meg leginkább szükségleteinek, ahelyett,
hogy indulatból cselekedne.

-- Apa (könnyed hangon): Szóval szeretsz magasan lenni, és döntéseket hozni? (Az
apa megint kapcsolatba kerül Anna szükségleteivel).

-- Anna: Igen!

-- Apa (mosolyogva): Hogy juthatnék fel hozzád? Másszak fel a csúszdán, vagy
inkább a létrán? (a papa talált egy stratégiát, amelyik megfelel Anna azon
kívánságának, hogy döntést hozhasson, és a saját kapcsolat iránti vágyának is).

-- Anna: Te nem jöhetsz fel ide, csak gyerekeknek szabad!

3
-- Apa: Szeretnék veled játszani, és mivel te nem jössz le, nekem kell kitalálni,
hogy jutok fel hozzád.

Az apa játékos marad, ez a stratégiája, hogy kapcsolatba legyen Annával. Anna


nem folytat hatalmi harcot, amíg az apa sem teszi.

-- Anna: - Mássz fel a csúszdán!

A papa úgy tesz, mintha próbálná, de nem sikerülne. Anna és a többi gyerek nevet.
Mindannyian folytatják a játékot, és a feszültség megszűnik.

Az apa nem engedett Anna kérésének – és saját szükségleteiről sem mondott le. A
háttérben meghúzódó szükségletek szinte sosem azok a dolgok, amiknek első
pillanatban látszanak („A csúszdán akarok maradni!” - ”Le kell jönnöd!”). Az
apának arra volt szüksége, és meg is valósította, hogy kapcsolatba kerüljön
Annával, és arra, hogy a többi gyerek szükségleteit is figyelembe vegyék. Annának
arra volt szüksége, hogy alkalma legyen dönteni, és játszhasson, és ezek is
megvalósultak.

Melyik ponton próbálnám megállítani a párbeszédet, hogy más irányba próbáljam


terelni a történéseket? Gyorsabban mozdulnék, veszélyhelyzetben, vagy amikor a
párbeszéddel töltött további idő komolyan gátolja a többieket szükségleteik
kielégítésében. A szülő figyelheti a többi gyereket: vajon játszanak, és jól érzik
magukat, vagy néhányan sírnak mérgükben? Rájuk figyelnek? Ha igen, kíváncsiak,
hogy oldja meg az édesapa és Anna a helyzetet, vagy bosszankodnak, és készen
állnak, hogy felugorjanak a csúszdára, és lelökjék a gyereket?

Megtörténhet, hogy az apa nem képes, vagy nem akarja tovább folytatni a
párbeszédet, és a helyzet tovább éleződik. Az is lehet, hogy végül úgy dönt, hogy
fizikai kényszert alkalmaz, és leveszi a gyereket. Még ekkor is jobb, ha a figyelmét
a saját védelem iránti igényére összpontosítja, mintha indulatból, vagy a büntetés
szándékával cselekszik. Így sokkal valószínűbb, hogy a cselekmény békés véget ér,
és jobban kapcsolatban maradnak egymás érzelmeivel és szükségleteivel.

Feszült helyzetekben nehéz időt szakítani, hogy megtaláljuk a kapcsolatot


gyermekeinkkel. Néha furcsának tűnik, hogy a magunk vagy gyermekünk
érzéseiről és szükségleteiről kezdünk el beszélni. Nem ismerek senkit, akit ilyen
szókinccsel (kifejezéseszköz-készlettel) neveltek volna fel. De nézzük, mit
nyertünk: ahelyett, hogy az édesapa, miután hatalmát érvényesítette, síró vagy
duzzogó gyerekekkel elhagyná a játszóteret, mindenki tovább játszik, a kapcsolat
helyreállt, és a gyerekek felbecsülhetetlen értékű tanítást kaptak: hogyan tudunk
együtt dolgozni azon, hogy mindenkinek az igényeit figyelembe vegyük. Ezek az
eszközök gyermekeink rendelkezésére fognak állni hét, tizenhét, vagy akár
harminchét éves korukban is, hogy békésen oldhassák meg problémáikat.