Trova il tuo prossimo libro preferito

Abbonati oggi e leggi gratis per 30 giorni
Tom Sawyer Kalandjai

Tom Sawyer Kalandjai

Leggi anteprima

Tom Sawyer Kalandjai

valutazioni:
4/5 (210 valutazioni)
Lunghezza:
276 pagine
6 ore
Pubblicato:
Oct 30, 2015
ISBN:
9786068731988
Formato:
Libro

Descrizione

„…az életből lestem el, mégsem egy bizonyos fiúról mintáztam – három jól ismert gyerek vonásait egyesítettem benne, a regényszerkesztés szabályai szerint” – így ír a szerző e történet egyik főszereplőjéről, ám jóval többet tett ennél. Mindenkiről szól, tehát mindenkinek szól, ezért örök életmű a Tom Sawyer kalandjai, amely már megírása (1884) idején hatalmas sikert aratott. Az ifjúsági irodalom sok szép alkotása között egyike a legkiválóbbaknak. Mark Twain, Amerika nagy klasszikus írója 1910-ben halt meg, halála óta sok kiadást megértek páratlan humorú, érdekes művei, legnagyobb sikere mégis ifjúsági regényeinek van. Nincs olyan felnőtt, aki gyerekkorában legalább egyszer ne olvasta volna a Tom Sawyer kalandjait, a Huckleberry Finnt vagy a Koldus és királyfit.

Pubblicato:
Oct 30, 2015
ISBN:
9786068731988
Formato:
Libro

Informazioni sull'autore

Benjamin Griffin is an editor at the Mark Twain Project, which is housed within the Mark Twain Papers, the world’s largest archive of primary materials by this major American writer.  

Correlato a Tom Sawyer Kalandjai

Anteprima del libro

Tom Sawyer Kalandjai - Mark Twain

www.ZILLMANN.ro

Tartalom

Elõszó

I Fejezet

II Fejezet

III Fejezet

IV Fejezet

V Fejezet

VI Fejezet

VII Fejezet

VIII Fejezet

IX Fejezet

X Fejezet

XI Fejezet

XII Fejezet

XIII Fejezet

XIV Fejezet

XV Fejezet

XVI Fejezet

XVII Fejezet

XVIII Fejezet

XIX Fejezet

XX Fejezet

XXI Fejezet

XXII Fejezet

XXIII Fejezet

XXIV Fejezet

XXV Fejezet

XXVI Fejezet

XXVII Fejezet

XXVIII Fejezet

XXIX Fejezet

XXX Fejezet

XXXI Fejezet

XXXII Fejezet

XXXIII Fejezet

XXXIV Fejezet

XXXV Fejezet

XXXVI Fejezet

Befejezés

Tom úgy érezte, hogy az élet reménytelen, súlyos teher. Sóhajtva mártotta meszelőjét a vödörbe, végighúzta a kerítés tetején, néhányszor megismételte ezt a műveletet, majd összehasonlította ezt a jelentéktelen fehér felületet a végtelen, messze nyúló kerítéssel, és elerőtlenedve leült egy fatörzsre.

Elõszó

A könyvben leírt kalandok nagy része valóban megtörtént, egyik-másik velem, a többi hajdani iskolatársaimmal. Huck Finnt, akárcsak Tom Sawyert, az életből lestem el, mégsem egy bizonyos fiúról mintáztam - három jól ismert gyerek vonásait egyesítettem benne a regényszerkesztés szabályai szerint.

Az itt említett babonákat történetünk idejében - a harminc-negyven évvel ezelőtti Nyugaton - a gyerekek és a rabszolgák még nagyon komolyan vették.

Noha könyvemet főképpen gyerekeknek szántam, remélem, a felnőttek sem teszik majd félre, hiszen szeretném bennük is gyengéden felidézni, milyenek voltak valamikor, hogyan éreztek, gondolkoztak és beszéltek, s olykor micsoda különös dolgokba keveredtek.

Hartford, 1876

A szerző

I Fejezet

- Tom!

Semmi válasz.

- Tom!

Semmi válasz.

- Kíváncsi vagyok, hol csatangol ez a gyerek! Hé, Tom!

Az idős hölgy letolta orrán a szemüvegét, és elnézett fölötte, körös-körül a szobában; aztán visszatolta, és alatta nézett körül. Ritkán vagy tán sohasem nézett át rajta egyenesen olyan jelentéktelen valami miatt, mint egy kisfiú. Ez a szemüveg dísztárgy volt, szíve büszkesége, az „előkelőség" érdekében, nem szükségből készült; két tűzhelykarikán keresztül éppen olyan jól látott volna. Pillanatig zavarodottan állt, aztán nem túl hangosan, csak éppen hogy a bútorok hallhassák, azt mondta:

- Csak kapjam a kezembe...

Nem fejezte be, lehajolt, az ágy alá böködött a söprűvel, nagyokat szusszant, hogy a bökések annál hatásosabbak legyenek. De csak a macskát riasztotta föl.

- Ilyen kölyök még nem volt a világon!

Kiállt a nyitott ajtóba, és szétnézett a paradicsomok és articsókák közt, amelyek a kertet jelentették. Tomnak se híre, se pora. Fölemelte hangját, hogy messzebbre is hallhassák, és elkiáltotta magát:

- Hé-é-é, Tom!

Halk nesz hallatszott a háta mögött, és ahogy hirtelen megfordult, éppen hogy el tudta kapni egy kölyök gallérját, amint el akart iszkolni.

- Na, ugye! Mindjárt gondolhattam volna a kamrára. Mit kerestél ott?

- Semmit!

- Semmit! Nézd csak meg a kezedet meg a szádat. Mi ragad rajta?

- Én nem tudom, néni.

- De én tudom! Lekvár, az bizony. Hát nem százszor megmondtam, hogy nyughass attól a lekvártól, különben megnyúzlak. Add csak ide azt a pálcát.

A pálca a levegőbe emelkedett. Elkerülhetetlennek látszott a végzet.

- Szent Isten! Nézz csak hátra, néni!

Az idős hölgy megpördült a sarkán, ijedtében összehúzta szoknyáját, a kölyök pedig egy pillanat alatt elszaladt, fölkapaszkodott a magas palánkra, és eltűnt mögötte. Polly néni egy pillanatig meghökkenve állt, aztán elnevette magát:

- Ördög vigye ezt a gyereket! Hát soha nem tanulok meg semmit? Hányszor ugratott már be ugyanígy, és mégse tudok rá vigyázni. Úgy látszik, mégiscsak igaz, hogy mentül öregebb valaki, annál kevesebb az esze. Nemhiába mondják: vén kutya nem tanul már újat. No, és nincs két nap egymás után, hogy ugyanúgy járatná a bolondját velem; hogy is tudhatnám, mit forral? Mintha pontosan tudná, meddig élhet vissza a türelmemmel, és azt is tudja, hogy ha egy szempillantásra kizökkent vagy megnevettet, vége az egésznek, nem vagyok képes megverni. Isten látja lelkem, nem teljesítem kötelességem evvel a gyerekkel szemben. Ha pihen a pálca, elkanászodik a tanítvány, mondják. Bűn ez, tudom én jól, s mindketten megszenvedünk majd érte. Mindig huncutságon jár az esze, de istenem, mégiscsak szegény elhalt nővérem gyereke szegényke, nincs szívem hozzá, úgy istenigazában elnadrágolni. Valahányszor eleresztem, furdal a lelkiismeret; de valahányszor kihúzza tőlem a lutrit, öreg szívem vallja kárát. Bizony, bizony, akit anya szült, annak meg vannak számlálva napjai, és rögösek az ő útjai, mint az írás mondja, és azt hiszem, úgy is van ez. Ma délután biztosan felé se megy az iskolának, holnap muszáj lesz munkára fognom, hogy megbüntessem. Keserves dolog szombaton dolgoztatni, mikor a többi fiú mind szabad, de a munkát jobban utálja, mint bármi mást, és hát teljesítenem kell vele szemben kötelességemet, különben én leszek az oka, ha rossz útra téved.

Tom csakugyan felé se ment az iskolának, és igen jól érezte magát. Későn jött meg, de még épp idejében, hogy vacsora előtt segítsen Jimnek, a kis néger fiúnak a másnapi fát felvágni és gyújtóst hasogatni - vagyis inkább idejében érkezett, hogy elmesélje kalandjait Jimnek, amíg Jim elvégezte a munka háromnegyed részét. Tom öccse (azaz inkább féltestvére), Sid, már elvégezte a maga dolgát, összeszedte a forgácsot. Sid csöndes fiú volt, nem járt kalandos, zavaros utakon. Míg Tom vacsorázott, és alkalmilag elcsórt egy kockacukrot, Polly néni mély és csalafinta kérdéseket intézett hozzá - szerette volna beismerő vallomásra kényszeríteni. Mint a hozzá hasonló jótét lelkek általában, azzal tetszelgett magának, hogy burkolt és rejtélyes diplomáciai képesség lappang benne, és legátlátszóbb csapdáiról is azt hitte, hogy azok a mélységes diplomáciai ravaszság remekei.

- Tom, nem volt nagyon meleg az iskolában?

- De igen.

- Túlságosan meleg volt, nem?

- De igen.

- Nem kerekedett kedved fürödni menni, Tom?

Valami átvillant Tomon - a sanda gyanú árnyéka. Kutatva nézett Polly néni szemébe, de az semmit sem árult el. Ezért azt mondta:

- Ne-em - igazán nem volt kedvem.

Az öreg hölgy megtapogatta Tom ingét.

- Nem is vagy nagyon kimelegedve.

Büszke volt rá, hogy most megállapította: a fiúnak száraz az inge, és senki nem is sejthette, hogy mi a szándéka. De Tom tudta már, hogy honnan fúj a szél. Ezért megelőzte a következő sakkhúzást.

- Vizet húztunk egymás fejére - az enyém is egész nedves még, nézd csak!

Polly nénit bántotta, hogy elmulasztotta ennek a fontos ténykörülménynek a megállapítását, és így a cselvetés nem sikerült, azonban új ötlete támadt:

- Tudom, ha vizet húztál a fejedre, csak nem fejtetted le a gallért, amit az ingre varrtam, mi? Gombold ki a kabátodat!

Minden aggodalom eltűnt Tom arcáról. Kinyitotta a kabátját. A gallér erősen oda volt varrva.

- Adta kölyke. No, csak tűnj el innét. Biztos voltam benne, hogy iskolát kerültél, és fürödtél. De most megbocsátok. Néha jobb vagy, mint amilyennek általában látszol.

Polly néni félig sajnálta, hogy éleselméjűsége így csődöt mondott, félig pedig örült, hogy Tom egyszerre ilyen engedelmes lett.

De Sidney megszólalt:

- Ejnye, mintha úgy emlékeznék, hogy fehér cérnával varrtad föl azt a gallért, most pedig feketével van odavarrva.

- Persze hogy fehérrel varrtam meg, Tom!

De Tom nem várta ki a végét. Amint kiugrott az ajtón, még hátraszólt:

- Siddy, ezért megkapod a magadét!

Biztonságba kerülve, Tom megvizsgálta a két hatalmas, kabátja hajtókájába tűzött, cérnával körültekert tűt, az egyik fehérrel, a másik feketével volt befűzve.

„Soha nem vette volna észre, ha Siddy nem szól - tűnődött. - Az ördög vigye el, a néni mindig cserélgeti, egyszer fehérrel varr, egyszer feketével. Igazán megmaradhatna valamelyiknél - magam is eltévesztettem már. De Sid is megemlegeti, amit azért kap, vagy egyszerűen leharapom a fejem!"

Tom nem állt éppen mintagyerek hírében. Jól ismerte a mintagyerekeket, és megfelelően utálta is őket.

Két perc alatt vagy még hamarább, minden baját elfelejtette. Nem mintha baja csak fikarcnyival is könnyebb és kevésbé keserves lett volna, mint a felnőtteké, hanem mert gondját új és nagyfokú érdekesség fújta el; ahogy a felnőttek minden gondját elfeledteti az új események izgalma. Az új érdekesség értékes, újfajta fütyülésmód volt, amit csak az előbb tanult egy négertől; ezt akarta most háborítatlanul gyakorolni. Furcsa, madárszerű füttyszó volt ez, folyamatos, trillaszerű hang, amit úgy lehet előidézni, hogy az ember a nyelvét rövid időközökben a szájpadlásához érteti fütyülés közben. Az olvasó bizonyára emlékszik rá gyerekkorából, hogy megy ez. Tom némi szorgalommal és figyelemmel rájött a nyitjára, és tele szájjal, tele szívvel, fütyörészve ballagott végig az utcán. Úgy érezte magát, mint a csillagász, amikor új bolygót fedez föl. Kétség sem fér hozzá, hogy ha csak a mélységes, nagyszerű, csorbítatlan gyönyörűségeket nézzük, Tomnak több volt belőle, mint a csillagásznak.

A nyári alkonyat hosszú volt. Még nem volt sötét. Tom egyszerre abbahagyta a fütyülést. Idegen fiú került eléje, paraszthajszállal nagyobb, mint ő. Bármily nemű vagy korú idegen izgató érdekességet jelentett a szegényes falucskában, St. Petersburgben. Amellett ez az új fiú jól volt öltözve - hétköznap! Szinte hihetetlen volt. Sapkáját mintha skatulyából húzták volna ki, végig gombos kék vászonkabátja új volt, és jól szabott nadrágja szintén. És cipőt viselt, pedig csak péntek volt! Még nyakkendője is volt: tarka csokor. Az egész fiúnak olyan városias színe volt, hogy Tom alig bírta ki. Mentül tovább bámult Tom erre a csodára, annál inkább fintorgott ennyi választékosság láttán, és annál ócskábbnak látta saját öltözékét. Egyik gyerek sem szólt egy szót sem. Ha egyik megmozdult, a másik is megmozdult - de csak oldalvást, körben. Szemtől szemben állottak, farkasszemet nézve. Végre Tom megszólalt:

- Földhöz váglak ám!

- Szeretném látni!

- Fogadjunk, hogy földhöz váglak.

- Dehogy vágsz.

- De bizony odaváglak.

- Nem.

- De.

- Nem.

- De igen!

- De nem!

Kínos szünet támadt. Aztán Tom megkérdezte:

- Hogy hívnak?

- Semmi közöd hozzá.

- Majd megmutatom, hogy van közöm hozzá.

- Hát mért nem mutatod?

- Ha sokat mondod, bizony isten, megmutatom.

- Sokat mondom! Na, gyere, mutasd meg!

- Persze azt hiszed, valaki vagy? Ha akarnálak, fél kézzel is földhöz vághatnálak.

- Hát miért nem vágsz oda? Ha mondod?

- Oda is váglak, ha jár a szád.

- Ojjé, ismerem az ilyen fajtát, mint te.

- Most azt hiszed, előkelő vagy, mi? Micsoda sapka!

- Üsd le ezt a sapkát, ha mered. Isten bizony, beverem a képét, aki hozzá mer nyúlni!

- Hazudsz!

- Te hazudsz!

- Hazudsz, és gyáva vagy, csak a szád jár.

- Eredj innét, ha jót akarsz!

- Te, ha pofátlankodsz, fejbe váglak avval a kővel.

- Pont te vágsz fejbe.

- Igenis, én.

- Hát akkor lássuk! Mért csak ígérgeted mindig? Mért nem vágsz már fejbe? Félsz! Mi?

- Én nem félek!

- De félsz!

- Nem félek!

- Félsz!

Újabb szünet, mialatt farkasszemet néztek, majd újra kerülgetni kezdték egymást. Egyszerre váll a vállhoz kerültek. Tom azt mondta:

- Menj innét!

- Menj magad!

- Én nem megyek.

- Én mégúgy se.

Előrevetett lábbal álltak, igyekezve kinyomni egymást a helyükből, tele dühvel és erőlködéssel, de egyik sem tudta ellökni a másikat. Addig tülekedtek, amíg mindkettő vörös lett az erőlködéstől, aztán óvatosan abbahagyták, és Tom megszólalt:

- Gyáva kutya vagy. Ha szólok a bátyámnak, a kisujjával földhöz vág, és igazán szólok is neki.

- Azt hiszed, félek a bátyádtól? Az én bátyám erősebb nála, ha akarja, úgy átlódítja a te bátyádat a kerítésen, hogy csak úgy nyekken. (Mindkét báty légből kapott volt.)

- Hazudsz.

- Azért, mert te mondod...

Tom egy vonalat húzott a porban a nagy lába ujjával, és azt mondta:

- Ha át mersz lépni ezen a vonalon, úgy megverlek, hogy kiesik a szemed. Na, lépj át, ha mersz!

A másik azonnal átlépett rajta.

- No, hadd lássuk azt a verést! - mondta.

- Te, jobb, ha nem lökdösődsz, mert megjárod.

- Neked járt a szád, hát mi lesz?

- Isten bizony, két centért megvernélek.

Az új fiú elővett két centet a zsebéből, és gúnyosan nyújtotta Tom felé.

Tom kiütötte a kezéből.

Erre egy pillanat alatt egymáson hempergett a két gyerek a porban, mint két összeakaszkodott macska. Percek alatt összevissza szaggatták egymás ruháját, lekarmolták egymás arcát, beverték egymás orrát: tele porral és dicsőséggel. A gomolyag végre alakot öltött, és a csata ködén át megjelent Tom, amint maga alá gyűri az új fiút, és ököllel döngeti.

- Mondd, hogy elég! - lihegte.

Végre az idegen kinyögte:

- Elég! - Mire Tom eleresztette, mondván:

- No, most megkaptad a magadét. Máskor nézd meg, kivel pofázol.

Az új fiú ruháját porolgatva, hüppögve, szipogva eloldalgott; időnként visszanézett, Tomra vicsorított és fenyegetőzött, hogy legközelebb „majd megmutatja neki". Tom csak csúfolódva nevetett rá, és nagy büszkén léptetett el; de amint hátat fordított, az új fiú felkapott egy követ, jól hátba hajította Tomot, aztán uzsgyi, futott, mint a nyúl! Tom hazáig kergette a hitszegőt, és így azt is megtudta, hol lakik. Majd a kapuban állóharcba kezdett, s kitörésre akarta kényszeríteni az ellenséget, de az ellenfél csak fintorokat vágott rá az ablakból. Végül megjelent az ellenfél mamája, komisz, közönséges csirkefogónak mondta Tomot, és elkergette. Tom elvonult, de fogadkozott, hogy még ellátja a baját annak a fiúnak.

Jó későn érkezett haza, és amint óvatosan igyekezett az ablakon befelé, csapdába esett, a rá várakozó néni személyében. Mikor a néni meglátta Tom öltözetének állapotát, elhatározása, hogy Tom szombati szünetét kényszermunkára fogja változtatni, sziklaszilárddá vált.

II Fejezet

Szombat reggelre virradt. Csillogó nyári verőfény ömlött végig mindenen, élet és jókedv lüktetett mindenütt. Vidám dal csilingelt, és ha csordultig töltötte a fiatal szíveket, nóta fakadt az ajkakon. Minden arcon öröm ragyogott, az emberek mozgása könnyebb, tavasziasabb lett. Virágban álltak az akácok, és illatuk megtöltötte a levegőt.

A falu fölé emelkedő Cardiff-hegy üde zöld színben pompázott. Elég messze is volt a dombocska, hogy csábító, békés, távoli ígéretföldjének tűnjék.

Ekkor megjelent a színen Tom. Vödör meszet és hosszú nyelű meszelőt cipelt magával. Végignézett a kerítésen, és mélységes bánat szállta meg lelkét. A természet ragyogó vidámsága egyszerre elröppent. A kerítés vagy harminc méter hosszú és majdnem három méter magas volt.

Tom úgy érezte, hogy az élet reménytelen, súlyos teher. Sóhajtva mártotta meszelőjét a vödörbe, végighúzta a kerítés tetején, néhányszor megismételte ezt a műveletet, majd összehasonlította ezt a jelentéktelen fehér felületet a végtelen, messze nyúló kerítéssel, és elerőtlenedve leült egy fatörzsre. Ebben a pillanatban gondtalanul énekelve lépett ki a kapun Jim.

Vödröt vitt magával. Tom leküzdhetetlen undort érzett a vízhordással szemben, de a kútnál mindig van társaság: fehér, mulatt, néger fiúk, lányok ácsorogtak ott sorukra várva, beszélgettek, pihentek, csereberéltek, bámészkodtak, hajba kaptak. És az is eszébe jutott, hogy bár a kút alig volt százötven méterre, Jim sohasem jött vissza egy óránál előbb, sőt ekkor is rendesen valakit érte kellett szalasztani... Ez jutott eszébe, amikor megszólalt:

- Te, Jim! Nem akarsz egy kicsit meszelni? Hozok helyetted vizet.

Jim a fejét rázta.

- Nem lehet, úrfi. Öreg naccsága mondta, menj vízért, senkivel nem beszélj! Mondta naccsága, hogy Tom úrfi majd kér téged, meszelj helyette, te csak csináld a dolgodat. Mondta naccsága, meszelést ő maga ellenőrzi!

- Mit törődsz vele, hogy mit mond! Tudod, hogy mindig így szokott beszélni. Hoci azt a vödröt! Csak egy kicsit meszelj, mindjárt itt leszek. A néni sohasem fogja megtudni.

- Nem, nem merek, Tom úrfi. Öreg naccsága levágja a fejem. Biztos levágja.

- Mit? A néni? Meg se tud verni rendesen! Azt szeretném tudni, ki törődik azokkal a pofonoknak nevezett cirógatásokkal, amiket ad? Szörnyen kiabál, de nem fáj, hacsak sírni nem kezd. Azt nem bírom. Te, adok neked egy golyót. Egy nagy üveggolyót.

Jim habozni kezdett.

- Üveggolyó - folytatta Tom -, csuda, mi?

- Isten bizony, csuda nagy! De én félek a naccságától.

De hát Jim csak emberi lény volt, a kísértés nagysága meghaladta erejét. Letette a vödröt, és kezébe vette az üveggolyót, de a következő pillanatban már égő, megtépett füllel, kiporolt nadrággal, rohanva vitte a vödröt. Tom nagy buzgalommal meszelt, Polly néni pedig papucsát kezében lóbázva, szemében diadalmas tűzzel, visszavonult a csatatérről.

Tom buzgalma semeddig sem tartott. Eszébe jutott minden aznapra tervezett játék, móka, és bánata csak növekedett. Tudta, hogy minden pillanatban itt lehetnek a fiúk, mennek kirándulni, csatangolni, és mindenféle viccet fognak csinálni vele, mert neki dolgoznia kell. Az a gondolat, hogy kinevetik, úgy égette, mint a tűz. Zsebéből előkaparta „földi javait": szögeket, golyókat, drótot, madzagot, bár tudta, hogy értük legfeljebb csak valami másfajta munkát vehetne, mint ahogy például Jimtől meg akarta venni a vízhordást, mint mégis valamivel kellemesebb munkát. Minden kincse kevés volt arra, hogy csak félórai szabadságot is vásárolhasson magának. Lemondott tehát a vesztegetésről, és szomorúan rakosgatta vissza zsebébe kincseit. Egyszer csak ebben a sötét és reménytelen pillanatban ragyogó ötlete támadt. Újra felvette a meszelőt, és csendesen nekilátott a munkának. Már fel is tűnt ekkor Ben Rogers, az éppen, akinek a gúnyolódásától leginkább tartott. Vígan ugrált feléje, annak jeléül, hogy szíve gondtalan, és büszke várakozás feszíti. Almát evett, s melléje időnként dallamosan felüvöltött. Üvöltését mély hangú búgással váltogatta: gőzhajót játszott. Amint közelebb ért, félgőzt adott, a kormányrúddal az utca közepére vezette hajóját, majd kecses ívet leírva, teljes méltósággal és nagy szakértelemmel partot ért, éppúgy, mint a három méter mély járatú Big Missouri gőzös, melynek ebben a pillanatban ő volt a kapitánya, legénysége, gőzszirénája és hajója is egy személyben.

Parancsnoki hídjáról kemény vezényszavakat ordított, amiket saját úri személyében végre is hajtott.

- Állj! Fiúk! - Csingiling!

Lassan és óvatosan fogott hozzá a kikötéshez. Egymás után harsogtak parancsszavai, a sziréna felüvöltött. „Gyerünk! Gyerünk! Félgőz jobbra! Csingiling! - ordította, jobb kezével hatalmas köröket írva le, mint a hajókerék, de úgy látszik, a fordulat túlságosan heves volt, vad sietséggel működni kezdett a bal keze is, és közben dühös parancsok pattogtak. Mikor bokros teendői mellett ráért, pöfögött és sistergett, ahogy jól nevelt gőzgéphez illik. Időnként a hajókürtöt is megszólaltatta: „Hu-hu-hu. A kikötés sikerült. „Horgonyt vetni, fiúk! Gyerünk, gyerünk! Csingiling! - vezényelt. - „Állj a gépekkel! - harsogott egyre, aztán mindent elnyomott a kiáradó gőz sistergése.

Tom nyugodtan meszelt tovább. Tudomást sem vett a gőzösről. Ben egy pillanatra csodálkozva nézte, majd megszólalt:

- Kitoltak veled, mi?

Semmi válasz. Tom műértő szemmel vizsgálta az utolsó ecsetvonásokat, gyöngéd kézzel még egyszer végigsuhant rajta a meszelővel, és az eredményt ugyanolyan szakértelemmel vizsgálta. Ben melléje szegődött. Tomnak folyt a nyála az alma láttára, de hősiesen kitartott munkája mellett.

- Kaptál jó munkát. Hogy ízlik, mi? - szólt újra Ben.

- Te vagy, Ben? Észre sem vettelek.

- Megyek fürdeni, nem jössz? Persze, majd elfelejtettem, te inkább dolgozol! Ugye?

Tom egy darabig szótlanul nézte.

- Mondd: mit értesz tulajdonképpen munka alatt? - kérdezte végre.

- Ezt a meszelést például.

Tom bemártotta a meszelőt, és közömbösen felelte:

- Lehet, de az is lehet, hogy a meszelés nem munka. Egy biztos, nekem tetszik.

- A végén még bebeszélnéd nekem, hogy szívesen dolgozol.

Tom csak meszelt szakadatlanul.

- Mi az, hogy

Hai raggiunto la fine di questa anteprima. Registrati per continuare a leggere!
Pagina 1 di 1

Recensioni

Cosa pensano gli utenti di Tom Sawyer Kalandjai

4.0
210 valutazioni / 135 Recensioni
Cosa ne pensi?
Valutazione: 0 su 5 stelle

Recensioni dei lettori

  • (3/5)
    I read this book in my 6th grade. The story was gripping but not my favorite.
  • (5/5)
    One of the greatest books I have ever read! It made me long to be a child again, though I was nowhere near as imaginative as Tom or Huck.
  • (4/5)
    The 100th anniversary of Twain's death is April, 21 2010. Tom Sawyer lives with his Aunt Polly and his half-brother, Sid, in the Mississippi River town of St. Petersburg, Missouri. His best friend (buddy) and companion of adventures Huck Finn helps Tom to invent how to avoid school, and get fun night and day. The main themes are: children looking for trouble, adults as adults always do, and humorism tinged with satire. Sometimes Tom disappears in the Huck's shadow, and sometimes Tom and Huck work together: these passages are most successful with Twain's job. For example:Huck: 'When you going to start the gang and turn robbers?'Tom: 'We'll get the boys together and have the initiation tonight, maybe.'Huck: 'Have the which?'Tom: 'Have the initiation.'Huck: 'What's that?'Tom: ' It's to swear ... etc etc The Adventures of Tom Sawyer is a classic book suitable for all ages.
  • (5/5)
    It had been some time since I'd read this, and I'm fixing to read a new novel about Huck Finn's Pap, so I thought it best to repair to the source material first. Being the mother of a boy has certainly changed my reaction to this particular book. What struck me as hilarious fiction once now rings true and is not so mirth-inducing. The nature of the boy as boy seems unchanged though lo, these many years have passed. Twain's not dated in the least, and is still one of the funniest writers ever.
  • (3/5)
    I read this in school, probably in 7th grade, because it was assigned. I was not a reader at the time and so really didn't enjoy it very much. I wanted to reread it as an adult. I believe I enjoyed it more this time although I do find Twain wordy, but authors of that time period were. I am not sure the subject of this story is one that would have ever gotten me excited. I even set the book down for many months with only 60 pages to the end. I picked it up and finished it in two quick sittings. I don't think the story is suddenly more interesting to me. I do think I was eager to put the book in my finished pile. I also have to believe that I am better now at reading classics since I have read many more the last few years.
  • (5/5)
    Summary: A young boy named Tom Sawyer grows up in a small town. He befriends a slave and goes through many adventures with him. Response: A very fun adventurous book to read. The fact that the characters were based off real people makes it even better. Connection: Have this as a read aloud chapter book discussing the plot with the kids as the teacher reads.
  • (3/5)
    Tom Sawyer is a typical Southern boy looking for adventure. I don't think there are many young boys that would skin a cat or fake his own death so that he might attend the funeral, but the mischief of such a boy has always been there...and will always be there, too! Tom lives with his auntie and while he is well loved he is always looking for ways to run away. His sidekick, Huck Finn is eager to join him in adventures "down river." Both are "smarties" as my grandfather would say. Showing off for their peers, and besting the adults -there is never a dull moment in Tom Sawyer's world.
  • (4/5)
    The Adventures of Tom Sawyer depicts the life of an imaginative, troublesome boy in the American West of the 1840s. The novel is intensely dramatic in its construction, taking the form of a series of comic vignettes based on Tom's exploits. These vignettes are linked together by a darker story that grows in importance throughout the novel, Tom's life-threatening entanglement with the murderer Injun Joe.
  • (5/5)
    Why had I never read this classic before?... who knows! But i'm glad I have now read it and will move right into listening to the Adventures of Huckleberry Finn.
  • (3/5)
    I have heard about this American classic for so long, and I love other Twain books, I thought it was going to be the end all of end alls, but I was disappointed.
  • (3/5)
    Snakes and snails and puppy dogs' tails, that's what Tom Sawyer, the essence of little boys everywhere, is made of.This book is fun and light and mischievous. Tom finds himself in trouble throughout the book (usually a side effect of his adventures). His zealous nature and active imagination annoys and endears everyone around him- including the reader.This was my first time reading this book and I only wish I had picked it up when I was younger because I would have taken more delight in it. It's an excellent YA read and a sufficiently entertaining and quick read for an adult. It is a classic for a reason and certainly worth the read no matter your age.
  • (3/5)
    generally a fan of Twain, i didn't really enjoy this one as much as i expected to. i had read selected excerpts of this book as a child in a book of short stories and remembered enjoying them, but as an adult i have a vantage that makes the hyjinx of this child less than amusing.i attribute it somewhat to the cultural divide between myself and the post-civil war south. the behavior seen as customary or appropriate for a pre-adolescent boy at that time and place seems appallingly bad to my mind. what's more, the tolerant attitude displayed toward Tom by his aunt serves to reinforce the behavior she rails against. self-assured and cocky, i fail to sympathize with this child on almost any level. the callous way he regards (or fails to regard) the feelings of others is not charming in the least. and when i cannot identify with my hero, i'm left fairly cold.i also felt certain elements of the plot were not only fantastic, but repetitive. a child can only disappear so many times and muster the panic of the town, yet it seems Tom can go missing again and again and warrant the despair of all around him every time anew. as far as it goes, i enjoyed the casual language and the cadence of the story shows the deftness of Twain in his element, but i simply failed to find anything endearing about his portrayal of a child he meant to paint as a scamp but whom i can only see as a wretched brat.
  • (4/5)
    Tom is very brave boy.He likes adventure and he can get food on his own.When he met troble, he solve it by himself.I want to imitate his active behavior.
  • (5/5)
    Tom Sawyer was a little boy who was very mischievous. He went to live with his aunt. He didnt always follow the rules. He was forced to white wash the fence as punishment for some of the bad things he did. He tricked a lot of people into do stuff for him that he didnt want to do. He an Huck Finn went on a lot of adventures. Once Huck fell through the roof of the church and he faked his death. Then Becki found him and she was so mad when she found of that Huck was faking it the whole time. This book is known by a lot of people but most of them dont read it. They just know the main parts. i encourage people to read this. it is a fun read.
  • (3/5)
    Borderline 3.5 stars, but not quite. Mainly because I didn't begin to truly enjoy the story until 2/3 of the way through.

    This is the first time I have ever read Mark Twain, and wanted to read this as a precursor to Huck Finn. I respect Mark Twain and his influence on many popular authors. For me, this particular novel does not hold water against some of the other American greats (Steinbeck, Edgar Allen Poe, Hawthorne, Harriet Beecher Stowe, etc).

    A lot can be said in regards to the portrayals of African-Americans and Native Americans in the book (particularly the character "Injun Joe"), and Tom Sawyer is often censored or banned due to the language. Without a doubt, parts of the novel were certainly uncomfortable to this modern reader. I actually appreciated this, as it gives a glimpse of what life was like--from the perspective of Mississippi River dwelling, Southern, white children--in the pre-Civil War South. Racism and all. I enjoyed the satirical approach and exaggeration to some of the customs and superstitions of that community during that time period.

    Having said that, I concurrently read some of Twain's (Sam Clemens') other writings on American Indians, and it is atrocious. Product of the times or not, it left a bitter aftertaste while reading Sawyer. Hence the 3 stars.

    I do feel any use of this text in school should include a discussion on racism, fear, discrimination, freedom, etc.
  • (4/5)
    This book was one of my favorties as a child. I found Tom to be fun and relational. Twain's mastery at portraying realistic characters from this era is amazing. Great Book! Read and have fun.
  • (4/5)
    I think I was supposed to read this in college. But never did. There were more important things to do like... (never mind).It was time to make up for the mistakes of my youth and take in a classic. That the audiobook was narrated by Nick Offerman was a bonus that moved Tom Sawyer to the top of my to-read list.
  • (4/5)
    Twain's bold themes are wonderfully depicted in this novel where Tom gets into all sorts of mischief. I love Twain's literary style and humor. Worth reading it at least once, if not more.
  • (4/5)
    The standard by which all other boys' adventure stories are judged. More episodic than I'd have liked (so that it sometimes was hard to follow which actions were related to which), but still fun to read. I can now say that I've read (more or less) Tom Sawyer, rather than just scrubbing my toe in the dirt and looking abashed when the topic of literary classics comes up.
  • (4/5)
    Looking over the reviews of this book I noticed that they swing from being 'a classic account of boys on the loose in frontier America' to 'I want to punch Tom Sawyer in the face.' One reviewer has commented on how is mum owned a dog-eared copy of this book from before he was born to after he left home to go to college (and if he doesn't want it, I'll be more than happy to take it off his hands) which made me realise how our parent's taste in literature can and does differ from our own. I grew up knowing about Tom Sawyer and Huckleberry Finn, but I have never actually read the books, and to be honest, never even realised that there was a book wholly dedicated to Tom Sawyer until a couple of years ago, and based on my parents collection of books (namely Hard Science-fiction, which is not surprising for a father who is a physicist, and detective fiction dominated by Agatha Christie) the works of Mark Twain never really entered my sphere of influence.However I recently picked up a collection of his works and decided to see what these stories were about, and I must admit that I actually quite enjoyed this tale of mischievous boyhood. Seriously, letting the entire town grieve for your death and then rocking up at your funeral really does take some guts, and I must admit that it would have been something I would have loved to have done when I was a kid. In fact, the impression that I get from this story is that it is simply Samuel Clements (using a psuedonym) recounting a lot of the mischief he and his friends got up to as children but rolling it all into one character so as to protect the guilty.There are two things that really stand out to me about this book and the first is that I found it very readable, which is something that I generally do not expect from 19th Century literature. True Clements does get bogged down into detail, but there is enough action to keep us interested, and the banter among the main characters it really enjoyable to follow, particularly when Sawyer convinces young Becky Thatcher to become engaged to him, explaining to her what engagement is from a conservative, respectful, point of view. The second thing that stood out was that it gives us a very clear view of a time gone by, an age of innocence in the American mid-west. In a way it takes us away from the troubles of today and puts us in a world where things did not seem as bad.Granted, there is a murder, and there are troubles with children getting lost in caves, but even then, we glimpse a more innocent time in the United States, though there are a few interesting quotes, such as Negroes always being liars (which raises the question of whether Samuel Clements was a southern sympathiser, despite the book being written after the Civil War, though the events are flagged as being set prior to the said war). I also see a number of influences on children's literature of today, not to say that people didn't write books for children back then, but he does say at the beginning that while this book is written for boys, he does hope that adults would enjoy this story as well.I must finish off about the story of whitewashing the fence, which is the first event in the book. Poor Tom has got himself into trouble, and has been punished by having to paint the fence, something he does not want to do, but somehow he manages to get others to do it in his stead. He does this trick (I believe) by asking somebody to pay him for the privilege, and Clements then points out afterwards that if we are paid to do something, then it is considered work, and is dull and boring, but if we pay to do something, then it is entertainment and we do it with gusto, so his theory is that if we get people to pay to do the things we don't want to do, then we will get things done a lot better and a lot quicker, than we would otherwise (and there have been movies made about how people pay to become ranchers), but I suspect that this is something that only foolish boys would do, and us adults are (I hope) probably a lot smarter than this, though I do actually wonder about it sometimes (such as celebrities paying to sleep out on the streets, seriously, if you really want to experience poverty, then give up all your riches - don't give it up for a short time, that, to me, is little more than a publicity stunt).
  • (4/5)
    I had never read the Adventures of Tom Sawyer except in a childhood version in Golden Books or something like that. I skipped right over to read Huck Finn. While this is definitely a children's book in many ways, Twain writes in such a way that adults still enjoy Tom and his picaresque adventures, both as nostalgia for our own childhoods and because the adult voice of Twain cannot help inserting his snide commentaries on humanity.
  • (5/5)
    illustrations by notman rockwell are tipped in. boards have tan, burlap covers
  • (4/5)
    I'd forgotten what a little trouble maker Tom was. It was a nice enjoyable read.
  • (3/5)
    Mark Twain's prose is lovely, and walks a fine line between describing the rural South in ways which are sentimental or derogatory. But it is at the end of the day a children's book for boys, about Indians and buried treasure and running away and getting lost in caves, which while it is endearing and lovely is not sock-rocking.
  • (4/5)
    Audio book read by Grover Gardner

    Tom Sawyer is a “boy’s boy.” He spends his days exploring his environs – a small Missouri town on the Mississippi River. A born leader, he organizes his friends into secret societies and elaborate role-playing games – pirates and Robin Hood being particular favorites. He uses his wits to get his friends to perform his own chores (like whitewashing the fence), but he is so charming that no one minds. He also charms the lovely Becky Thatcher, though he can’t charm his teacher and is frequently subject to scolding. But his greatest escapade comes from his friendship with Huck Finn and what they overhear while exploring a “haunted house.”

    This is a classic adventure story. I’ve read parts of it over the years and have seen several different movie treatments, but I had never read the entire book before. I love the way Twain writes these characters. Tom is intelligent, inventive, adventurous and also innocent, in that he doesn’t always recognize the ramifications of his schemes. He’s a good boy but gets into plenty of mischief. Tom is honest, loyal and fair in his dealings with others. He’s also tender and loving, though he doesn’t want any of his friends to know this. And of course, the book introduces us to Huckleberry Finn who will star in his own book.

    Grover Gardner does a fine job of the narration, bringing the many characters to life. It’s a great read for children and adults, alike.
  • (5/5)
    I've read this book at least twice, probably more, but it's been a while. Still there are scenes that stick in my mind -- the famous fence whitewashing sequence, the one where Tom and Huck attend their own funeral, and others. Although The Adventures of Huckleberry Finn is a deeper book, and probably deserves six stars, I can't downgrade Tom Sawyer because of that. Certainly every American - whether child or adult, Mayflower descendant, American Indian or recent immigrant -- should read both books.
  • (5/5)
    Excellent humor. Twain is pure wit and humor. The language carries you away. Oh, and if you think this is for young boys (it can be), you are mistaken. I really believe adults will get much more out of it than any young teen.
  • (3/5)
    I've returned to the river.A year ago I spent a weekend on the Missouri River attending a Writers Workshop. In typical Chris Blocker fashion, I thought it prudent to read something riverish. I selected Mark Twain's Life on the Mississippi. Thus a new association was born and once I decided I was returning to the river, one of my first considerations was what Mark Twain book I'd read this year.I was hesitant to get into the Tom Sawyer/Huckleberry Finn story-arc. I had a feeling I'd be underwhelmed or offended. I was leaning toward a different selection, but at the last minute, I decided to go with a classic. The Adventures of Tom Sawyer wasn't that bad—not as bad as I imagined it could be—but it certainly didn't impress me too much. Part of the issue is that Tom Sawyer feels slightly underdeveloped—ideas are used seemingly haphazardly and are recycled throughout the story. And part of the issue is that some of the novels better moments have become cliché. I recognize that Twain was likely the originator of some of these ideas—at least he was probably the prominent figure who introduced them into the American narrative. But I've seen enough Our Gang to know that children who play pirates will find treasure, children who fake death will convince everyone, and that little boys will always win a kiss from the girl of their dreams. It's not Twain's fault that his story has been resurrected repeatedly, but the familiarity minimized any sense of wonder and adventure I might have had had I come across this book 130 years ago.In a different time, this book may have had a much different impact on me. This is a strong story of adventure from a unique child-like perspective. Those who enjoy a little swashbuckling or hijinx will likely eat this story up like blackberry pie. (Why blackberry pie? I don't know. It just feels like something I'd expect from these characters.) With a different person, there would've been different results: I'm not one for adventure; I was never a child. It's a good, simple story, very much plot-driven, but I didn't see much else to it.Sadly, this book didn't hold to the river like I thought it would. There are a few mentions, a few explorations, but I have the notion that Huckleberry Finn is the more river-centric of the two. Will I explore the river someday with Huck? I don't know. I probably should, but I have the same hesitance I did with Tom Sawyer. Maybe I'll leave it up to the river. If it's able to pull me back another time, I'll consider it.
  • (3/5)
    The title is pretty self-explanatory - although I read this book at least 5 years ago, I still remember loving it. The dialogue was slightly difficult for me to get through at the time, but it was everything a book should have: great characters, coherent storyline, and good narrative.
  • (3/5)
    To borrow a phrase from Ceridwen, I'd like to punch this book in the nose. Don't get me wrong; Mark Twain's novel is engagingly written and probably a timeless classic for its rich depictions of rural life in the antebellum South; it's just that the "lovable rascal" schtick doesn't work for me. It isn't really the book I have an issue with; it's Tom Sawyer himself I'd like to punch. He's been an icon of carefree boyhood antics for nealy 150 years, and as such he's been a stone in my shoe for as long as I've known him. My mother's dogeared copy from her own childhood has been floating around our household for decades, both predating my own appearance, and remaining after I departed for college. When somebody keeps a book around that long, and it's as lovingly worn as Mom's Tom Sawyer you just know it made an impression at some point. As my mother's only son, I can assure you that to some significant degree, Tom imprinted himself in her imagination as a sort of rough guideline of what a growing boy should be: a spirited imp who passes lazy summers fishin' with his buddies, getting into rough-and-tumble adventures in the great outdoors, swimmin' at the swimmin' hole, and layin' on the hillside chewin' a long stem of grass while lookin' at clouds, &c. That's fine, if that's what you're into. The problem was, that's not what I was into. Twelve year old Brian of 1980 was absolutely nothing like twelve year old Tom Sawyer of 1876. Brian didn't give a fuck about fishing or getting into brawls with the neighborhood boys (just for spirited fun of it) or any of that other damn stuff. If left to my own devices, I would have spent my summers reading in my room, building models, listening to music on my cool cassette player and probably watching more tv than I should have. Introversion isn't a crime, you know... but Tom made his unwelcome influence known more times than I can recall, when I'd be contentedly engaged in one of the above sedentary activities, and Mom would come by and say something like "What are you doing in here on such a beautiful day? You should go outside and play!"To which I responded (although not usually aloud) "Play? What do you think I'm doing here?" But my play didn't really count as "play" in Mom's book. It was Tom's play I was supposed to be engaging in. I had a general sense that "go out and play" probably involved some sort of team sports, which I was not much a fan of, or some vague kind of frolicking in the sunshine, the specifics of which eluded me. Once I went outside though, I never knew exactly what I was supposed to do. More often than not, when shoo'd out of the house, I'd just bring my book with me, and read in the yard. Occasionally Mom would get more aggressive in her efforts and send me away on my bicycle, not to return for a specified time interval. Mostly I'd ride around then, or occasionally drop in on friends to play board games, or some other decidedly non-Sawyeresque activity. Those were the days I knew Tom was conspiring with Mom, whispering like a ghost in her ear to disrupt my favorite pasttimes, and replace them with boyhood romps more alligned with the ideals propegated by Mark Twain and Walt Disney (another of my childhood enemies).My dislike for Tom only grew when I got around to reading his book. I could hardly believe it! Sneaking out of the house late at night? Lying? Not doing chores? Crawling around in prohibited caves? Stealing? Getting into fights?? What the hell?!?!? This is all stuff I would have gotten in trouble for, had I actually done it! Tom Sawyer was like an infuriating sibling who never got held to account; a Bart Simpson, if Bart Simpson wasn't remotely funny. And this was the boy I was supposed to be like?? It was a bitter mixed message; a situation where you just couldn't win. When I look back on the book now, I only recall a few specifics. One of them is the famous fence painting scene. Tom tricks his friends into helping him paint a fence by convincing them how much fun it is. He stands there, whistling and painting away, telling his buddies what a great time he's having, until pretty soon they are begging to be allowed to participate. He refuses at first- wanting to keep the "fun" for himself, but eventually reluctantly remits. I think he even charges them money for the pleasure. What a manipulative bastard. If he were alive today, he'd probably be running a sweatshop somewhere, inducing seven year olds to make Nike sneakers for 30 cents an hour (without bathroom breaks). Or maybe he'd be working as a Director for the Federal Reserve. I can picture him in a press conference, the skinny blonde freckled kid of yesteryear now grown into a doughy, pale late middle aged fat man with bloodshot eyes, jowls, excessive nose and ear hair, and male pattern baldness. He'd stand there with his script, sweating under the camera lights in his ill-fitting suit, and tell the American public how lucky we all are that the Fed is going to "save" us from economic collapse with quantitative easing and a big "liquidity" injection of worthless paper money which will destroy the value of our hard-earned savings. Then he and his Goldman Sachs buddies would duck into a back room to do some lines of blow with Becky Thatcher, laughing all the while at what a bunch of suckers we all are.Fuck you, Tom Sawyer.